A víz
Ott feküdtek a parton. A barátok elmentek a büféhez. A barátnők ottmaradtak.
– Valami baj van?
– Miért lenne? – kérdezett vissza Rita.
– Mintha nem lenne minden rendben… tudod kivel.
Rita elgondolkodott.
– Csak volt egy… megérzésem.
– Mid?
– Megérzésem. Féltékeny voltam, ennyi az egész, de alaptalanul.
– Biztos?
A víz hullámzott. A víz mosta a partot.
Visszajöttek.
Az este
– Elmegyünk arra a csúcs helyre, amit láttunk?
Elmentek oda. Fények, zajok…
– És, ha igazad volt?
– Csak nem.
– Tudod, egyszer már én is azt hittem, csak…
Azt hitte.
Az éjjel
Az éjjel elmúlt.
Hazafelé
És elmúlt az út, az utazás. A lelkeket hívták az otthonok. Menni kellett, ahogyan elhagyni kellett előtte. Oda-vissza. A vonat cipelte keresztjét.
Szó nem hangzott el. A csend uralkodott. Négyen ültek. Négyen csendben.
Megálló, megint
A vonat megállt egy állomáson… de melyiken?
Ez az állomás nincs a térképen. Hárman aludtak. Rita ébren volt. Itt hosszabb várakozás, ismeretlen okból. De fülledt a levegő. Oxigént! Oxigént!
Rita leszállt.
– Nyugodtan sétáljon, ha van kedve, sokáig kell várnunk – szólt a kalauz – egy óra is lehet vagy több.
Több.
Séta. Rita sétált. Mi ez a hely? Az állomás szinte üres. A levegőt beszívni kényeztető. A szél muzsikál. Lépések előre. Itt lenni jó. Itt jó, a nevenincs faluban. A névtelen városban. Az ismeretlen országban.
2 hozzászólás
Nevenincs falu? Ismerős…bár annak a falunak van neve. Emlékszem mindig mennyire élveztem a csendet ami körülvett.
Ezek a részek sokkal összefüggőbbek mint az eddigiek, de így is elég tér marad az olvasó fantáziájának. Szerintem itt megtaláltad a helyes arányokat.
Köszönöm!