A bolti eladó

A lefőtt kávé szinte kortyolható illata tölti be a leget. Nem csak bent van fekete, odakint is sötétségbe borul még minden. Hajnal van. Hideg, téli hajnal, a háztetőket már fehér hó lepte be. Míg a város csendesen szendereg, mi már régen talpon vagyunk. A rádióban egy slágergyanús szám ütemére mozgunk. Gyors a ritmus, így serényen számoljuk, pakoljuk a kenyeret, kiflit, zsemlét. Beprogramozzuk a sütőt, sorba rakjuk a fagyos pogácsákat, édes és sós falatkákat a tálcán. Mire kész, pont kellően bemelegedett a sütő, egyikünk megtölti a forró tátogó száját a nyers holmival. Szinte káprázat mekkora átalakuláson megy keresztül odabent a falat. Eleinte élettelen, sápatag, aztán a hő hatására elkezdődik a csoda. A pogácsa megpirul, vevőcsalogató illatot áraszt, kívül roppanós, belül vaj puha…
Ahogy árazunk, sürgünk-forgunk, hatra minden a helyére kerül. Kinyitunk, és már jönnek is. Van, aki álmosan, és aki kipihenten, ki vidáman, ki komoran. Furcsa és átlagos, mindenféle vásárlók. Bár minden ember egyedi, alapjában véve háromfélét különböztetünk meg.
Az első, aki számára teljesen közömbös, hogy a bolti eladó is egy élő, lélegző személy, úgy beszél, akár egy géppel, szinte robot hangon: „Ebből kérek ötöt.” Se köszönés, se köszönöm, se szemkontaktus, se semmi. Bár olykor előfordulhat, hogy egyik-másik valahogy mégis becsúszik.
A második kategóriába tartozók azok, akik azt nézik, hogy hol lehet beleszúrni az eladóba, hogy mibe köthetnének bele. Leszedetik a legmagasabban lévő árut, leméretik, becsomagoltatják, aztán meggondolják magukat, és mégsem kérik. Miután visszatettem, újra meggondolják magukat, és mégis kérik. Pofákat vágnak. Panaszkodnak az árakra, a frissességre, a minőségre, a kiszolgálás sebességére és milyenségére. Rendszerint kinézik, hogy mi nincs és olyat kérnek, aztán sápítoznak, hogy miért nincs. Majd kinéznek valamit a pultban, és távolról rámutatnak: „Aggyá abbó!”. Persze ilyenkor nem tudják mi a neve annak, amit kérnek. Rámutatok arra, amire szerintem ő is mutat. „Nem azt kérem, ott mellette” Rámutatok a mellette levőre; „Nem, afölött.” Rámutatok a fölötte levőre, „Nem, attól jobbra.” Ezt addig játsszuk, míg végül kiderül, hogy azt kéri, amire legelőször mutattam. Motyognak az orruk alatt, aztán teli torokból süketnek neveznek, amiért nem értettem mit mondtak. Miután a kezébe adom az árut, szándékosan leejti, és természetesen engem nevez kétbalkezesnek, és nekem kell a pultot megkerülve kijönni, és felvenni, mert ő nem hajlandó lehajolni érte.
A harmadik csoport tagjai a második pontban említettek szöges ellentétei. Ők azok, akik a vásárlás mellett legalább annyira beszélgetni jönnek a boltba. Elmondják, mit főznek ebédre, kit látogatnak meg, hol voltak tegnap, hogy hívják a kutyájukat… Közben fürkészve figyelik, mit csinálok, mivel foglalkoznak a kollégák. Ha tehetik, megdicsérnek valamiért, mondjuk, mert „fantasztikusan szeletelem a szalámit”. Vagy bókolnak, valahogy így: „Magácska gyönyörű”. Ezt leggyakrabban akkor, mikor úgy érzem leginkább egy vízbefojtott mosogatórongyhoz hasonlítok. Előfordul, hogy csokit vesznek nekünk. Sőt, segítenek árut pakolni (öt éves kor alatt). Mindig, minden helyzetben van hozzánk néhány jó szavuk, és kapunk tőlük egy-egy bátorító kedves mosolyt is. Miattuk szeretjük a munkánkat, és érezzük úgy, hogy kibírjuk, sőt szinte megéri tizenkét órát egy 15 perces ebédszünettel végigdolgozni.
Kérlek ha legközelebb boltban jársz, legyél kedves, megértő és türelmes a fáradt bolti eladóval! Köszönöm.