Sok akadály volt még előttük. Azt sem tudták maguk sem, hol fognak lakni. Robin azt mondta, hogy keres bérletet az ügyvédi irodának, s akkor a kis Liliennek is jut egy szoba a házban. Azonban Lilien az miatt aggodalmaskodott, hogy mi lesz az édesapjával, ő hol fog lakni, nem hagyhatja teljesen magára a már-már teljesen vak édesapját.
Tele voltak kétségekkel, problémákkal, amire nem is igazán tudták a megoldást, s ráadásul most még gyorsan is kellett dönteniük. Lilien felvetette Robinnak, hogy építsen hozzá a házhoz, van ott hely még elég, bővítsék ki a házat és lesz hely mindannyiuknak.
Robin belement, tervezőt keresett, majd vállalkozót, mire meglett minden, terv, engedély, akkor már indult is az építkezés, közben az esküvőjüket is szervezték, meg az örökbefogadást is elindították. Tele voltak munkával, futkosással, szervezéssel.
Liliennek a napló olvasására csak éjjel jutott ideje. Amikor ágyba bújt, hosszan égett még a lámpa piciny szobájában, nem tudta letenni a naplót. Lassan kezdte megismerni Gvendolin életét, gyakran sírt olvasás közben, igen nehéz élete volt szegénynek.
Annyi kiderült számára, hogy a férje nagyon gazdag ember volt. Ott éltek, abban a házban, amit ráhagyott Lilienre. Miután megtörtént a babacsere, és Lilient hazavitte édesapja a kórházból, Gvendolin összeomlott. Hosszú gyógykezelésre szorult, de nagy nehezen helyrejött valamelyest. Újra dolgozni kezdett, de soha többé nem lett a régi, tettének súlya ránehezedett, nem tudott szabadulni tőle, s megváltoztatta egész lényét. Férje már maga sem ismert rá, nem tudta elviselni az ő üldözési mániáit, ami időnként, aztán egyre gyakrabban rátört, s elviselhetetlenné vált a házasságuk.
Egy hajnalon férje szó nélkül elhagyta. Azt sem tudta hol van, hová ment, visszajön-e egyáltalán, semmit sem tudott. Csak élt, azzal a tudattal, hogy bűnt követett el, elviselhetetlen lett maga a tudat, teljesen magába zárkózott, és magára is maradt. Olyankor beszélgetett önmagával. Látod, látod, a bosszúnak ára is van. Ez az ára… Vajon megtennéd újra? Kérdezte olyankor önmagától, de nem tudta rá a választ.
Férje küldött a számlájára mindig pénzt, a birtok fenntartására, majd egyszer csak az is elmaradt, és nemsokára a halálhíre is megérkezett. Így lett ő a birtok örököse és a bankszámla is az övé lett.
Járt az óvoda, majd az iskola elé, hogy megismerje a két kislányt, Lilient és Madlent.
Azt is látta, hogy Lilien mennyire más: szerény, szófogadó gyermek, jól tanul, önállóan közlekedik, okos, ügyes kislány, míg Madlen csúfolódó, izgága, és a legfőbb bűne az volt, hogy lenézte osztálytársait, mert ő volt az egyedüli gazdag gyerek közöttük. Aztán később, amikor Lilien már felnőtté lett, megtudta, hogy az étteremben dolgozik. Oda is gyakran eljárt, s amíg kiszolgálta őt, elbeszélgetett vele, ha volt ideje, akár hosszabban is beszélgettek egymással. Akkor látta, hogy a származás mit sem számít, hanem a nevelés. Az egy kissé megnyugtatta a lelkét, s már akkor eldöntötte, hogy Lilienre hagyja minden vagyonát, mert ő volt az, aki ettől megfosztotta, és egyetlen örömét és vigaszát abban lelte, hogy halála után kárpótolhatja a lányt. Abban reménykedett, hogy akkor megtérül az ár, a bosszú ára, s az ő lelke is megnyugszik majd odaát.
Mire a napló végére ért, eldöntötte, hogy belevág a regényírásba. Megírja Gvendolin Graham életének regényét. Amikor már úgy egyharmada elkészült, oda adta Robinnak, hogy olvassa el. Robin biztatta, nagyon jól ír, izgalmas, pörgős, remek könyv lesz, csak folytassa. Ezen felbátorodva, elküldte Wilson úrnak is a szerkesztőségbe. Néhány nap múltán érkezett a válasz: „Folytassa Lilien, abba ne hagyja, eddig nagyon jó… el sem hiszi, amit most mondok: kapkodni fogják a könyvét, akár az első mesekönyvet, amit illusztrált. Ide is kívánkozik néhány illusztráció, majd megbeszéljük, jó?”
Lilien boldog volt. Írt és rajzolt. Robin ügyelt az építkezésre, és intézte az örökbefogadás túlbonyolított ügyeit. Közben egyre több pert nyert, egyre több ügyfele volt, alig látszottak ki a munkából mindketten.
Azonban eljött az idő, elkészült a ház. Közösen bebútorozták, majd megtartották az esküvőt is, sőt hamarosan a kis Lilien is családtag lett és beköltözött az egyik emeleti szobába, ami szülei hálószobája mellett volt.
Lilien édesapja nem akart odaköltözni, ő ott érezte jól magát a kicsi házban, amit egykoron maga épített. Családtagjai gyakran megjelentek nála, hiszen Lilien továbbra is járt az étterembe dolgozni, de a kis Lilien is nagyon szeretett nagyapánál lenni, mert kinn ültek a kerti padon, nagyapa mesét mesélt, ő meg ceruzát, papírt ragadott és rajzolt, keze nyomán életre keltek a mesék.
Azonban a hideg idő beálltával, nagyapa is meggondolta magát, s ő is beköltözött Lilien és Robin házába. Náluk mindig jó meleg volt, fát sem kellett aprítania, és remekül megvolt kis unokájával, akit ugyanúgy szeretett, mint hajdan az ő kis Lilienjét, akiről már maga is tudta, hogy nem az ő gyereke, de ez semmin sem változtatott, ő nevelte fel, az ő lánya volt, Lilien viszont ragaszkodott apjához.
Miután rendeződtek a körülmények, akkor került terítékre újra, hogy mi is legyen Lilien örökségével. Végül abban maradtak, hogy árvaház lesz. Gvendolin naplójából Lilien megtudta, hogy a pénz kamataiból karban lehet tartani a birtokot. Tehát, kerestek olyan házaspárokat, akiknek nem lehetett gyermekük, először ők költöztek be a házba, majd apránként összeszedték a gyerekeket is, akik ott otthonra és szerető szülőkre találhattak.
Ősszel a kis Lilien iskolába indult, abba az iskolába, ahová Lilien is járt egykor. Apa már nem járt ki a tengerre, már nem halászott a hideg idő beálltával, de látta azt is, hogy végleg vége az ő halászéletének, mert Lilien babát várt, így nem várta el tőle, hogy járjon ki vele a tengerre. Mindig talált magának valami elfoglaltságot, vagy a kertben, vagy a kis műhelyében, amit az udvari melléképületben rendezett be.
Lilien rajzolgatott, amikor Robin benyitott a nappaliba, miután végzett az irodában. Ritka pillanatok voltak, hogy kettesben lehettek napközben, de olyankor kihasználtak minden percet a szerelmesek. Robin éppen Lilien pocakját simogatta, találgatták, vajon fiú lesz-e vagy leány, amikor hirtelen valami nagy robbanás rázta meg a levegőt. Összerezzentek mindketten, mi volt ez, kérdezte a szemük némán, aztán gyorsan kifutottak az udvarra. Apa békésen rendezgette az őszi kertet, de hamarosan szirénák hangja törte meg a csendet, és füst lepte be a környéket.
– Tűzoltók! Tűz van valahol… nézd a füstöt… gyere, fussunk ki a partra! – szólt Robin, majd kézen fogta Lilient és futottak a part felé. Onnan már látták a gomolygó füstöt, abból az irányból jött, ahol Millerék birtoka volt. – Vajon mi történt? – Imitt, amott lángnyelvek is vegyültek a füstbe, a tűzoltó-autók egymás után vágtáztak végig a városon. Kézen fogva haza indultak, akkor már beszélték az utcán az emberek, hogy a Miller birtokon ég az illatszer-gyár, robbanás volt, de senki sem tudta mi történhetett.
Eltelt néhány hét, a robbanást követően, s egyszer csak kopogtatott valaki az ajtón. Apa a kis Liliennel elment a kis házhoz, hogy ott is rendet tegyenek a kertben. Lilien és Robin kettesben voltak, éppen hozzáláttak a vacsora készítéséhez. Robin ment ajtót nyitni. Az ajtó előtt Magnus Miller állt. Robin meglepődött, de kedvesen kitárta előtte az ajtót, hogy kerüljön beljebb.
– Lilien idehaza van?
– Igen. Lilien drágám, vendégünk érkezett!
Lilien máris futott a vendég elé, kíváncsi volt, vajon ki az. Aztán nagyon meglepődött, amikor megpillantotta Magnust, hát még akkor, amikor megszólalt:
– Szervusz húgocskám!
– Magnus, igazán megleptél. Kerülj beljebb kedves bátyám, mi járatban vagy?
– Tulajdonképpen, búcsúzni jöttem, bár ez eléggé furcsán hangzik, mivel még nem is igen ismerjük egymást. Már előbb is jöttem volna, de Madlen miatt nem lehetett. Én, amikor felolvasták a végrendeletet, azonnal felismertem benned a húgomat. Madlen mindig kilógott a sorból, valójában a leginkább anyámra hasonlított, apám és én mások voltunk, mert nem minden gazdagra igaz az, hogy szívtelen, gonosz lélek. Madlen, anyám kedvence volt, de azt hiszem, hogy ő túlszárnyalta anyámat is, ami a lelketlenséget illeti.
– Mi van Madlennel, nem jöttök ki egymással?
– Sosem igazán jöttünk ki egymással, de én amolyan, megalkuvó vagyok, nem akartam őt bántani, ahogyan anyámat sem. Kemény árat fizetett ő is a tetteiért, és nagyon megbánta a halála előtt. Szeretett volna beszélni veled, a halálos ágyán kérte rá Madlent, hogy hívjon téged hozzá, de ő nem tette. Nekem nem volt tudomásom róla, már a temetés után történt, hogy Madlen a fejemhez vágta, mert haragudott azért, hogy szóba álltam veled ott a sírnál. Persze, arról fogalmam sincs, hogy ő mit hazudott anyámnak rólad.
– Aztán Madlen igent mondott egy kérőjének, közvetlen anyánk halála után, egy közel hatvan éves kérőjének és Amerikába ment… Igen húgocskám, gazdag ember, azért is menekült el Madlen innen, mert félt, hogy nyilvánosságra kerül az igazság, és neki nem lesz helye többé a kastélyban. Bár, azt fele-fele arányban örököltük anyámtól, és Madlené lett a hotel, az enyém viszont a gyár, ami a múlt héten felrobbant. Úgyhogy, most magam is szegény, nincstelen lettem. Mint már említettem, búcsúzni jöttem. Elmegyek világgá szerencsét próbálni, mint a hajdani mesebeli szegénylegény. Csak éppen nem tudok úgy elmenni, hogy ne búcsúzzak el a húgomtól, akit alig ismerek, de amint látom jól vagytok, szép körülmények között éltek, és a gyermek is úton van. Kívánom, hogy boldogok legyetek, és nagyon sajnálom, hogy nem volt módomban jobban megismerkedni veletek.
– Még mindig megteheted, kedves bátyám, mindig szeretettel látunk, és ha esetleg segíthetünk valamiben, akkor mondd meg bátran, mindig szívesen látunk.
– Hát igen, te rendes testvér vagy, Madlennel sohasem tapasztaltam hasonlót. Ő minden privilégiumot kihasznált, minden támogatást elorrozott, akár előlem is, de ő soha senkin nem segített, soha semmi jót nem várhatott tőle az ember. Amióta elment, nem is írt, nem is hallottam róla, de én kárpótlásul kaptalak téged, Lilien, és nagyon jó látni a boldogságodat, a boldogságotokat.
– Így megnyugodva megyek el, és ha úgy adódik meglátogatlak, vagy meghívlak titeket, majd ha már lesz hová. Bár a kastélyban szeretettel látlak titeket még a héten, a hétvégére tervezem az utazásom, legalább egyszer hadd lássalak vendégül benneteket.
– Mi történt a gyárral, mi volt az a robbanás? – szólalt meg váratlanul Robin.
– Még folyik a nyomozás, eléggé nyilvánvaló, hogy szándékosan tette valaki, fogalmam sincs, hogy ki tehette, de majd kiderül előbb-utóbb. Vállalnád a képviseletem, Robin?
Lilien és Robin viszonozta a látogatást a kastélyban, még azon a héten. Aztán elbúcsúztak egymástól. Hazamentek kis családi fészkükbe, ahol boldogok voltak együtt, meg a kis Liliennel és nagyapával, s ilyen szeretetteljes körülmények között néztek a családalapítás elé.
Mondják, akik megérdemlik, meg is kapják az élettől méltó jutalmukat, akik viszont nem, azok elveszítik azt is, ami születésüktől fogva, megadatott nekik. Az élet előbb-utóbb igazságot tesz, csak ki kell várni.
18 hozzászólás
Kedves Ida!
Nagyon szépen minden megoldódott
Lilienéknek minden álmuk sikerült!
Robin is sikeres lett,Lilien meg nem
csak a rajzol,hanem regénnyt is
ír…és Magnus is közel került hozzá
Köszönet a történetért,sok értékest
adott és kikapcsolódást!
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm, hogy végig követted a történetet, és külön köszönet a következő mondatodért:
"Köszönet a történetért,sok értékest
adott és kikapcsolódást!"
Nagyon örülök, ha így gondolod.
Szép napot kívánok!
Szeretettel,
Ida
Szia!
Valóban happy minden, tetszett. Úgy érzem(bocs ez csak az én véleményem) még legalább két rész akár lehetett volna ebből. Oly szívesen olvastam volna még! 🙂 Persze, önző vagyok. Az előző részek részletesebbek voltak. Természetesen így is jó volt olvasni. üdv hundido
Kedves hundido!
Nem kell bocsánatot kérned, mert magam is úgy érzem, hogy a végét összecsaptam.
Nem mentegetni akarom magam, nincs miért, de így történt, valamiért…
Köszönöm, hogy követted végig a történetet és elnézésed kérem, ha csalódást okoztam.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Érdekes volt!Az előbb meggyulladt a hajam is annyira olvastam!
Kínai gyógymód ha valaki ideges meg kell gyújtani a haját!(Véletlenül gyújtottam meg amúgy)
Nálam nem vált be!Véletlen volt!Elnézést a mellé beszédért!
Szeretettel:Ági
Kedves Ági!
Köszönöm neked is, hogy itt voltál végig. 🙂
Remélem, nem a novella késztetett a gyújtogatásra? Csak azért kérdezem, merthogy ott is volt gyújtogatás, vagy robbantás. Máskor, vigyázz magadra.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Ez hosszú történet!Annyi bajom legyen, hogy pár szál hajam megpörkölődött!
Ezt a gyújtogatást meg tüzes témát hagyjuk inkább érzékenyen érint a téma.
Személyes okok miatt!Te is vigyázz magadra!
Szeretettel:Ági
Drága Ida!
Sajnálom, hogy ilyen gyorsan véget ért tanulságos, szép történeted. Örülök, hogy végül minden jóra fordult, legalább a novellákban ne csalódjunk, ne bánattal végződjön! Megfogott egy gondolatod, mert olvasás közben nekem is felötlött, hogy nem csupán a gének, hanem a neveltetés is szerepet játszik egy ember életében. Lilien valódi szülei gazdagok, mégis egy halász ember mellett nevelkedett fel, és jó szívű, határozott, komoly gondolkodásmódú felnőtt lett belőle. Madlen épp a fordítottja. Gratulálok novelládhoz, jó időtöltés volt számomra az olvasás, sokszor eszembe jutott a történet munkavégzés közben.
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Drága Matild!
Érdekes, hogy felfigyeltél a neveltetés szerepére. A szakemberek azt állítják, hogy a gének és a neveltetés úgy 50 – 50 százalékos arányban hat ki a gyerekre. Bár én nem vagyok szakember, de több százaléknyit adnék a neveltetésnek, mint a géneknek. Talán itt ezt próbáltam bizonyítani. Hiszen a gazdag szülők gyereke lett szerény, szolid, érzékeny, megértő, míg a szegény szülők gyermeke: rátarti, gonoszkodó, szociálisan érzéketlen… hadd ne soroljam. Kár, hogy nem láthatjuk egyszerre mindkét oldalt. Mi lett volna ha Lilient a vér szerinti szülők nevelik fel és fordítva. Akkor vajon milyen emberekké váltak volna?
Nagyon érdekes dolgok ezek. Bár láthattunk már szegény szülők gyerekét is akár gonosznak, szociálisan érzéketlennek, rátartinak lenni. Nehéz ezt megfejteni.
Örülök, hogy tetszett és téged is gondolkodásra késztetett ez a történet. Az, hogy kellemes időtöltés volt számodra, megköszönöm.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
"Az élet előbb-utóbb igazságot tesz, csak ki kell várni." – ezzel, azt hiszem, nagyon-nagyon sokan nem értenének egyet. Én sem tudok vele egyetérteni. Túlságosan sok igazságtalanság történik a világban, és túlságosan kevés a kárpótlás, az igazságtevés. Nagyon sok ember éli le az életét és hal meg úgy, hogy az útját végigkísérte az igazságtalanság, a jogtalanság, és a sors sohasem szolgált jótéteménnyel iránta. Épp ezért is adnak reményt, erőt a kitartáshoz a kivételes példák; mindenki reménykedhet abban, hogy az ő sorsa is jóra fordul, pláne, ha küzd, ha dolgozik érte, hiszen mással is megtörtént már. S épp ezért nevezzük kikapcsolódásnak az ilyen történetek olvasását, mert ki tud minket kapcsolni a rút valóságból. Egy kicsit álmodozhatunk, milyen jó kis történet, milyen szimpatikus emberek, s a rosszaknak hogy fejére koppint a sors. Azután letesszük az olvasmányt, új hitekkel gazdagodva,
Kedves Laca!
Tisztában vagyok mindezzel, amit írsz és egyet is értek veled. Viszont, az idézet amivel nem értesz egyet, az is az alternatív világra van vonatkoztatva. Ebben a mi világunkban, már magam sem értek egyet vele. De törekszem arra, hogy a dolgok jóra forduljanak, jól végződjenek, ha már az életben nem, legalább az irodalomban. Mert hiszem, hogy mindent helyre lehet hozni, csak akarni kell.
Örülök, hogy jól érezted magad Lilienékkel a tengerparton és jó kikapcsolódás volt.
Köszönöm.
Szeretettel,
Ida
s újra bekapcsolódunk, mert az élet megy tovább, olyan, amilyen, s mi próbáljuk jobbá tenni, több-kevesebb sikerrel. (Sajnos inkább kevesebbel, mint többel.)
Ez a világ a pénz köré épül, s mindig fenn fog állni az emberek között, ahogyan a történet elején írtad, az a "leg-leg" kapcsolat. S ahogyan vannak jó emberek, mindig lesznek rosszak is, akik soha nem nyugszanak. Ráadásul a legjobb szándékú emberek is hibáznak, méghozzá sokat és néha elég nagyot.
Na persze, mindezek csupán az én szubjektív gondolataim, amelyek megbolydultak írásod olvasása nyomán. Történeteid mindig kikapcsolóak, regényesek, szórakoztatóak, s hűen tükrözik, mennyire erősen hiszel az emberi jóságban, az emberségben.
Örömmel időztem Lilienékkel, a tengerparton. Szép történet volt. 😊
Laca ⚘
Kedves Ida!
Örülök, hogy nyitva hagytad a történetet! Hátha még egyszer lesz kedved folytatni. Mitől robbant fel az illatszer gyár, hogyan képviselte Robin Magnust, hogyan vált be az árvaház, amit Lilien indított, kis Lilien vagy kis Robin született, milyen lett Lilien könyvének a fogadtatása? Stb.
Van még muníció ebben a történetben! Hátha homlokon csókol még az ihlet!
Én várom türelmesen.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm a türelmedet. Megígérni nem tudom, a folytatást, mert olyan időket élünk, hogy a múzsa is elhagyja az embert, nem még a csókja. 🙂 Bár, ki tudja mit hoz a jövő, (zárójelben jegyzem meg: csak szebb legyen a jelennél).
Köszönöm, hogy olvastad, s hogy még annyi érdeklődés maradt benned Lilienék jövője iránt.
Ida
Nagyon szépen megírtad…..minden jó, ha vége jó.
A neveltetést súlyosabbnak gondolom kicsivel, mint a géneket kedves Ida. Veled értek egyet.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép napokat kívánok jó egészségben:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Örülök, hogy tetszett a történet, s annak is örülök, hogy te is úgy látod, hogy a neveltetés a meghatározóbb, legalábbis arányaiban.
A jókívánságaidat is köszönöm szépen.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida !
A végére értem ! És nem csalódtam! Nagyon jó sorozat volt 🙂 !
Gratulálok
Szeretettel
Marcsy
Kedves Marcsy!
Örülök, hogy végigolvastad, és annak is, hogy tetszett a történet.
Köszönöm kitartásod, és a figyelmed!
Szeretettel,
Ida