A csodatévő virág

Van valahol egy gyönyörű tavacska, ami elbűvölő virágok, örökzöldek, dombocskák ölelésében fekszik. A tó szélén sűrű nádas ringatózik, ahol rejtekhelyet találnak a vízimadarak, békák. A tóban szebbnél szebb halak úszkálnak. A kristálytiszta vízben jól látható a különböző színekben pompázó pikkelyes testük. Alkonyatkor, békadaltól hangos a part, a nád susogása kíséri az estéli békakórust.

Nos, itt hallottam ezt a mesét, amit most elmesélek nektek.

Egyszer, napnyugtakor ennél a tónál sétált Jancsi. Hát amint ott nézelődött, hallgatta a nádasból felzengő békaszót, csodálta a pompás halakat, megpillantott egy bájos lánykát, aki épp fürdőzött a tóban, majd kijött a partra, hosszú haját fésülgette és bús dalocskát énekelt. A fiú közelebb óvakodott, de közben zajt csapott, erre a lány, hirtelen eltűnt. Jancsi másnap is a tópartra ment, hátha megpillantja a leányt. Így is történt. Most is ott dalolt, fésülte haját. Jancsi most még óvatosabban közelített felé, de a lányka megint meghallotta a zajt, és köddé vált.

Nem tudta a fiú mi tévő legyen. Aztán támadt egy ötlete. Másnap még szürkület előtt a tóhoz ment, és elbújt a nádas szélén. Egyszer csak megjelent a lány. Akkor hirtelen előugrott Jancsi, és így szólt:
– Óh, te kedves szépség! Ne félj tőlem! Már harmadik napja próbálok a közeledbe jutni, de te mindig eltűntél.
– Te voltál? Ne haragudj, de nem tudtam ki, vagy mi neszel – válaszolta a lány.
– Ki vagy te? Mi a neved?
– Estikének hívnak.
Sokáig beszélgettek és megegyeztek, hogy Jancsi holnap is eljön. Másnap Jancsi megkérdezte a lányt, miért tűnik el mindig éjfélkor, miért nem marad tovább?
– Tudod, egy gonosz varázsló bűntett ezzel. Nem akartam a felesége lenni, ezért hallá változtatott. Itt a tóban úszkálok napközben. Este kijöhetek egy kicsit, de éjfélkor újra visszaváltozom. Még egy hónap, és vagy igent mondok a varázslónak és a felesége leszek, vagy az átok véglegessé válik, örökké hal leszek ebben a tóban.
– Hogy törhetném meg ezt a rontást? Hogy tudnék segíteni?
– Látod? Ott van az a magas hegy, mely innen is látszik. Annak a csúcsán nyílik egy virág. Varázsvirág. Ha azt elhozza valaki, és megsimítja vele a hajam háromszor, akkor lekerül rólam az átok.
– Csak ennyi? – mosolygott Jancsi. Bár, magas a hegy, de én megmászom és elhozom azt a varázsvirágot.
– Csak ennyi?! A szirti virágot egy farkas, egy medve és egy griffmadár őrzi. Azokkal is meg kell küzdened.
– Egy életem, egy halálom, én a virágot megszerzem, az állatokat legyőzöm!

Elbúcsúzott Jancsi. Otthon telepakolta a tarisznyáját, szerzett egy rozsdás kardot is. A kardot szépen kifényesítette, megélezte, majd útnak indult.
A hegylábánál megállt, s látta, nem lesz egyszerű feljutnia. Kapaszkodott felfelé a meredek hegyoldalon. Ágak, tövisek szúrták, szaggatták a ruháját, sebezték a kezét. Egyszer csak vérfagyasztó vonítást, ordítást hallott. Egy nagy farkas toppant elé. Jancsi nem ijedt meg, hisz számított az ordas jöttére, odahajított neki a tarisznyájából egy jókora darab húst. Amíg a csikasz marcangolta az elé dobott koncot, a fiú továbbállt. Nagyon fáradt volt, de nem adta fel. Kapaszkodott egyre feljebb és feljebb.

Ekkor brummogás, morgás hallatszott. Tudta, hogy ez nem lehet más, mint a medve. És valóban, egy jókora medve bukkant elő. Két lábra állt, épp Jancsi felé csapott volna, amikor a fiú a tarisznyából elővette a málnát, a mézet és a halat és a behemót állat elé vetette. Az meg egyből falni kezdte a medvecsemegét. Jancsi nyakába kapta a lábát, és elinalt.

Hamarosan felért a hegy tetejére és megpillantotta a csodatévő virágot. Leszakította, iszákjába tette. Szárnysuhogásra lett figyelmes. Megjelent a griffmadár. Körözött Jancsi felett, már épp lecsapott volna rá, amikor Jancsi előkapta a kardját. Viaskodni kezdtek egymással. A fiút megsebezte a madár karma, de mit sem törődött vele. Ütötte-vágta a madarat ahol érte, míg egyszer csak lenyisszantott a griff szárnyából egy darabot. A madár, hangos vijjogással elrepült. Miután Jancsi minden akadályt legyőzött, visszaindult szerelméhez.

Napszálltakor ért tópartra. Estike is hamarosan megjelent. Jancsi megsimította a lány haját háromszor a varázsvirággal. Ekkor nagy dörgés, csattanás, jajszó hallatszott, a tóvize elsötétedett, nagy hullámokat vetett, a holdat fekete fellegek takarták el, éjszakai sötétség támadt.
– Jaj, jaj! Nem leszel már soha az én kicsi feleségem! – hallatszott a gonosz varázsló hangja. Estike! Megszabadultál hát az átkomtól. Mától nincs hatalmam feletted!
Aztán csend támadt, a tóvize elsimult, a hold újra ott ragyogott az égbolton.
– Drága Jancsi! Köszönöm, hogy megszabadítottál! Én a tied!
– Te az enyém! – vágta rá Jancsi, és derékon kapta Estikét majd megcsókolta.

A hold mosolyogva nézte az ifjú párt, a békák rázendítettek a fiatalokat köszöntő dalukra, a nádszálak susogása kísérte az estéli békakórust.

Azóta is gyakran kisétálnak a tóhoz, gyönyörködnek a naplementében, és visszaemlékeznek az első találkozásukra.