Nick nagyot sóhajtott, mikor meglátta a hotelt. Nem egy Hilton, ez már első ránézésre nyilvánvaló volt számára. A háromemeletes épület vakolata itt-ott megrepedezett vagy már lehullott. A kiskert rögtön a bejárat mellett ápolatlanul, gazosan éktelenkedett. A sötét színű cserepek miatt, Nick azt hitte, hogy az épületnek nincs teteje. De, ahogy közelebb ért megpillantotta azt. Ettől megkönnyebbült. Nem lett volna túl megnyugtató egy tető nélküli házban aludni.
A bejárati ajtó ablakán fény szűrődött ki.
Bekanyarodott a parkolóba. Az első szabad helyre befordult. Túl nagy gázzal tette mindezt. Majdnem belehajtott fehér egy furgonba.
Kiszállt. Vékony testét legalább egy tonnának érezte abban a pillanatban. Hideg szél borzolta fel haját. Jobb kezével lesimította, amennyire csak tudta. A precíz, jól fésült, elegáns könyvelő énje nem hagyja el őt egykönnyen. De ő most nem könyvelő volt. Egy vándor, aki elindult az önmegismerés útján. Egy zarándok, aki keresi célját, valahol.
A csomagtartóból kivette a sporttáskáját, amibe néhány szükséges holmit pakolt. Vállára vette és elindult a bejárat felé.
Az ajtón egy kopott felirat hirdette, hogy a hotel non-stop. Egy másik felirat pedig köszöntötte a vendégeket a Korona Hotelben és reméli meg lesznek elégedve mindennel. Ha kényelmes lesz az ágy, és reggel kipihenten ébredek tudva, hogy mit is tegyek, akkor minden bizonnyal elégedett leszek. Gondolta magában Nick. Megmasszírozta a tarkóját, közben nagyot ásított. Kezdett ez a fáradtság elviselhetetlen leni. Úgy érezte magát, mintha már egy hete csak vezetne.
Egy pillanatra megtorpant. A hideg szél valami furcsa érzést fújt magával, ami bejárta Nick minden porcikáját. Szemeket látott maga előtt. Körbe nézett. A környék csendes volt és sötét. Így fog kinézni a világ, ha az ember kipusztul?
Megborzongott. Az érzés nem hagyta belépni az ajtón. Valaki figyeli őt. Egy szempár. Az éjszakát használja rejtekéül.
Csak fáradt vagy te barom. Mondta magának. De ettől még mindig nem lett nyugodtabb. Erőt vett magán és belépett az ajtón.
Fájdalmasat nyikordult az ajtó. A bejárattal szemben levő pulttól egy szőke fej emelkedett fel.
– Segíthetek valamiben, uram? – kérdezte vékony hangján. Nick, Lorára gondolt és a ma reggeli telefonbeszélgetésükre. A két nő hangja nagyon hasonlított. Legalábbis amennyire vissza tudott emlékezni a titkárnő hangjára. Az a reggeli beszélgetés, mintha már ezer éve lett volna.
– Igen – felelte rekedten Nick. – Szeretnék egy szobát kivenni. Lehet, hogy holnap is maradnék.
– Rendben – mondta a recepciós egy fáradt ásítás közepette. – De sajnos csak egy üres szobám van. Egy két ágyas, fürdőszobás. Van tv is, de abban a szobában nem működik és…
– Tökéletes lesz – vágott közbe a könyvelő, mielőtt a lány túl sokat kezdene fecsegni. – Kiveszem.
– Rendben. – mondta a nő álmosan. Nagyot ásított.
Nick közelebb lépett a pulthoz. Farmerja hátsó zsebéből elő halászta a tárcáját. Közben a nő arcát bámulta. Lehetett már vagy harminc, arcát vastag sminkréteg borította. Szája vérvörös volt, szemét pedig élénkzöld színűre festette. Hiába volt rajta a máz, Nick mégis jól látta a szeplőit, amit ezzel, cicomával igyekezett eltakarni. Hófehér bőréhez tökéletesen illett az a szénaboglya a fején. Széles vállaihoz a feje aránytalanul kicsi volt, a nyaka pedig túl vastag. A recepciós pult mellkastól lefele eltakarta. Nick mégis sejtette, hogy a lány alkata enyhén teltkarcsú lehet.
A pult alatt kopogtatott. Műkörmök. – jött a gondolat Nick fejéből. Valami miatt, maga sem tudja miért, hiszen sosem tetszettek neki a duci lányok, de ez a nő nagyon bejött neki. Felizgatta és hirtelen őrült vágyat érzett, hogy az egyik szobába cipelve, magáévá tegye.
– 7997-es szoba. – mondta a nő. Nick elvörösödött. Ezt a lány is észrevette, mert zavartan rámosolyodott és egy kulcsot nyújtott át neki. – Legfelső szint. A folyosó végén balra.
– Köszönöm – nyögte ki a könyvelő. Vállára vette táskáját és a lépcső felé indult.
Keskeny lépcsősor vezetett felfelé. Nick önkéntelenül is a legelső albérletére gondolt, ahová majdnem huszonnégy évesen költözött. Anyja szomorú volt, amiatt, hogy egy szem fia elhagyja a családi házat. Emlékezett még rá, hogy hónapokig nem tudta rábeszélni szüleit arra, hogy nézzék meg új lakhelyét.
Furcsán édeskés szag ütötte meg orrát, amikor felért a második emeletre. Egy apró lámpa himbálódzott a plafonon. Carter megállt. Megint az a furcsa érzés, amit nem először érzett ma este. Mintha valaki figyelné. Gyorsan elhessegette magától a gondolatot és tovább indult. Fáradt vagy Nick. Bíztatta magát az utolsó lépcsőkön. Átkozottul fáradt. De mindjárt ledőlhetsz végre, öreg cimbora és véget érnek ezek a paranoiás képzetek.
Felért a harmadik emeletre. Sötétség és túlvilági csend uralkodott itt. Ezen az emeleten is egy gyenge lámpa szolgáltatta a fényt, ráadásul pislákolt, zavarva ezzel Nick szemét.
A folyosó végén balra fordult. Figyelte az ajtókat és a számukat.
7990.
Miféle számozás ez? Máshol sorba vannak. Legalábbis ő így tudta. Életében nem járt túl sokat hotelekben vagy panziókban. De akkor is. A padlószőnyegen tompán kopogott a lába.
7992.
A páratlan oldalra nézett.
7993.
7995.
Az ajtón ott fityeg a „kérem, ne zavarjon” tábla.
7997.
Megérkezett. Ez az ő szobája. A menedék. Legalábbis ma éjszakára.
Elővette a kulcsot a zsebéből. Régi, kopott, kör alakú kulcstartó, rajta a szobaszámmal. Betette a zárba. Elfordította. Egy kis rásegítéssel (Nick a vállát használta) nyílt ki az ajtó. Hosszan, fáradtan nyikordult. Belépett, feloltotta a villanyt és elfordította a kulcsot a zárban. Táskáját ledobta a földre. Fekete bőrcipőjét levette és a sarokba dobta. Csak ezután nézett szét a szobában. Jobb, mint amire számított. Tiszta, rendezett. Pedig ő penészes falakat és csótányokat várt. Csalódott, de pozitívan.
Előszoba nem volt. Belépve az ajtón rögtön a hálószobában találta magát Nick. A falon egy fogas lógott. Alatta pedig egy kis cipőtartó szekrényke. A falak hófehérek, sehol egy elmaszatolt kéznyom vagy kilapított szúnyog.
A felszereltség szegényes, de az elrendezése otthonos. A bútorok állapota jó.
A lényeg. Szólalt meg egy türelmetlen hang a fejében. Az ágy. Vajon kényelmes? Gyerünk ugorj fejest, reggel majd ráérsz nézelődni. Elindult az egyik felé. Nem túl nagy, de el fog férni rajta.
Megtorpant.
Hallott valamit. Mintha valami megmozdult volna a szekrényben.
Bolond vagy, haver. Fejezd be a képzelődést és feküdj szépen be abba a rohadt ágyba. De Nick nem hallgatott rá. A szekrény felé fordult. Odakint egy heves szélroham neki vágódott az ablaknak. Nick összerezzent. Szíve kalapált a torkában. Dobhártyája vadul lüktetett és kezén felállt a szőr.
Elindult a szekrény felé.
Kinyitotta.
Semmi. Semmi nem volt odabent, kivéve néhány magányosan csüngő vállfát.
Nick beletúrt ősz hajába. Megrázta a fejét és elindult az ágy felé.
Rázuhant és abban a percben beleveszett egy mély, lidércekkel teli álomba.