A férfi és a nő kapcsolata, mindig hoz újabb és újabb témát, téziseket. Néha vidám, néha megmagyarázhatatlan, rosszabb esetben szomorú. Kapcsolat. Lehet új élet kezdete, hosszú korszak, egymás mellett megvénült kezek, és közös élet szőtte álmok megvalósulása, vagy elbukása. Mindkét részről, sokszor ironikus, el – elejtett mondatok, a másik nemmel kapcsolatban, melyre a választ, általában a teremtés koronája fogalmazza meg, és csak a kérdés a Nőé?
– Mi lenne veletek nélkülünk? – Mire a felelet gyakorta. – Drágám, még mindig a paradicsomban lennénk.
A férfiak többsége, általában szégyenli kimutatni az érzelmeit, elképzelhetetlennek és puhánynak tartja. A Nő, attól tartja magát igazán nőnek, ha párja eme snassznak vélt mondatokkal erősíti a lelkét asszonyának. Ám gyakorta, ezt más asszonynak a fülébe sugdossa, így gyűjtve újabb trófeát. Persze azért csodák vannak, de nem hittem én.
Úgy éreztem, csak ez a véglet létezik. De mára már megismertem, szerencsére a másik, jobbik végletet is. Az erősebb nem, számomra a kiejtett szótól, NEM, lett erősebb. Az előbbi rossz esetben a volt férjem jut az eszembe, aki 35, 20 fokos „láztól” ágynak esve, – én sokszor a 24 órából 48 órát ledolgozva, a gyerekek mellett ápoltam – míg fel nem erősödött, hogy a szokásos heti verésemet kiossza a számomra. Míg 8 év után, hirtelen felindulásból, egy kiadós tipli után, elváltam.
És láss csodát. A kivételes kivételekből, jutott nekem is egy csoda, kinek az oldalán nőnek érzem magam, akinek mindig van ideje ápolni a lelkemet, s aki szerint, ha már az a felelőtlen Éva, nem tudott ellenállni az almának,
akkor a nehézségeket is együtt gyűrjük le. Mert a férfi, ha férfi, kivételes, hatalmas erő. Kinek a bókjai és különös, veleszületett, a génjeibe kódolt hóbortjai, mint pl.: a szekrény mellé óvatosan elhelyezett zoknija nélkül, semmit sem érne az élet. Kihez odabújva érzem, olyan gyönge és védtelen
vagyok. Karjaiban megnyugszom, elfelejtem az iróniát, a rosszat. Nő vagyok és anya. Nem robot, vagy haszonállat. Aki mellett, én vagyok a gyengébb nem. Van belőlük! – igaz ritka, de ő rám talált. Űzve a rosszat, elém tartva a szerelmes jövőt.
14 hozzászólás
Drága Krisztina!
Szívből kívánom, hogy tapasztald meg, s éld át az Igazi Boldogságot!
Már Rád fér!
Írásodhoz gratuéálok!
Baráti öleléssel,
Zsolt
A randira fel lehet készülni, hogy eljátsszuk a jó fiút, de a valódi én már akár az első közös reggeli ébredéskor előbújhat. Jó gondolatsor, sok boldogságot.
Igen, vannak még igazi férfiak, akik mellett nők lehetünk. Bárcsak lenne belőlük minél több.
Rozália
Drága Zsolt!
Bizony ránk férne. fér, már nagyon!!!!!!!!!!!!
Ölellek:Barátnéd!
Drága Rozália:)
Bizony, úgy van ahogy mondod!Klónozni kéne őket.Minden ember, lehet asszony, vagy férfi, megérdemli a boldogságot.Köszi, hogy ismét olvastál!
Szeretettel:Kriszti
Drága Artúr!
Köszi, hogy nálam jártál, és a kedves jókívánságot!
Szeretettel:Kriszti
Kedves Krisztina! Értem én, hogy nőként, emberként vágysz a szeretetre, a szép érzésekre. Jogod van hozzá. Csak azt nem értem, miért vártál 8 évig! És egy dúvad mellett! Kívánom a FÉRFI, aki most melletted van, maradjon is meg. Az írásod tetszett. És elgondolkodtatott. Sok szerencsét. – matyi
Kedves Matyi!
kÖSZÖNÖM NEKED, HOGY OLVASTÁL, ÉS A JÓKIVÁNSÁGAID, MÉG JOBBAN!Nagyon jólesett, amit írtál:Baráti szeretettel:Kriszti
Hűha ! Ha ez a való élet és nem az író fantáziája, akkor szivemből gratulálok: Nagyszerű nő vagy és nagyszerű író. Gördülékeny, stilusos, szép elbeszélés. Élmény és öröm volt olvasni
Szeretettel : fefo
Drága Fefi
Köszönöm neked:)Hát, igen a való élet:)De nagyon finom tud lenni az élet, még ha néha irónikus is
Szeretettel ölellek:Kriszti
kedves Krsiztina! Kívánom Neked a Boldogságot! öröm volt olvasni írásodat! Szívből gratulálok!:)
Köszönöm, drága jó barát, és én is ezt kívánom neked!
Szeretettel:Kriszti
Húh, ez aztán igazán őszinte történet volt. Nők és Férfiak: ősellenségek, mégis szükségük van egymásra, mert egymás nélkül nem tudnának élni… És igen, a férfi legyen férfi, a nő pedig nő, és ne cserélődjenek meg a szerepek, mert az senkinek se jó… Gratulálok!
Köszi:)Aranyos vagy.Bizony, mindenki a saját nemében, és örök,,ellentétben"hisz a mágnes elmélet így működik:)Mind a két nem ugyan azt akarja, csak a férfi a nőt, a nő a férfit:)
Szeretettel:Kriszti