Estefelé, amikor már nem éreztem senki jelenlétét a házban, s térültem-fordultam, ahogyan szokásom – céltalanul, értelmetlenül – odabotorkáltam a postaládához is.
Nem volt benne semmi egyéb, csak egyetlen kis fémdarab. A kulcs… A kulcs, amit én nekiadtam, s amit ő most visszaadott nekem. Amikor elment, utoljára ment el. S bedobta a kulcsot a postaládába, ki minden levélnél világosabban fogalmazta meg üzenetét.
Így lett vége.
Éjjelre a számát is kitöröltem.
Már nem zavar a függöny. Beteljesítette átkos küldetését. Most már csak annyi a szerepe, mint bármely más függönynek. Ott függ az ablak előtt, s olykor felváltja őt elődje, hogy azután idővel újra ő kerüljön az ablak elé. Jól megférnek közös hivatalukban. Egyiküket tőle kaptam, az újtól. A másikat, pedig attól a valaki mástól, a régitől.
Bizonyára mindketten mosolyognának, ha látnák, mily nagy gonddal bánok hagyatékaikkal. Csak én… csak én nem tudok mosolyogni ezen.
Késői bejegyzés, végszó gyanánt:
Nemrégiben fölhívott. Meglepetten pislogtam a telefon kijelzőjére. Ő még nem felejtett el engem, én pedig még nem felejtettem el az ő kitörölt számát.
Fölvettem.
Beszélgettünk.
Mosolygott is olykor, hallatszott a hangján.
A függönyről egyetlen szót sem ejtettünk… azóta sem.
10 hozzászólás
Egyiküket tőle kaptam, az újtól. A másikat, pedig attól a valaki mástól, a régitől."Hát eddig is el kell jutni, hogy ki tudd mondani új meg régi.
Kedves Andi!
Örülök, hogy így belelátsz a szavakba, valóban egy útvonalat követ végig az írás, egy folyamat egy bizonyos szakaszát. És igen, nem olyan egyszerű ám kimondani néha ezeket a szavakat. Köszönöm, hogy rávilágítottál.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves László!
Az elejétől a végéig KÖSZÖNÖM!
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Hálás vagyok érte, hogy itt lehetek. Örülök, hogy valamit adni is tudtam cserébe.
Szeretettel: Laca 🙂
Szia Laca! 🙂
Amint rendre haladtam novellád részletein, nekem az jött le, hogy bizony szép a lelked.
Nagyon tetszik, ahogy gondolataiddal közvetítesz, „kiszólsz”.
Örülök annak, hogy stilisztikailag megfelelsz a formai követelményeknek, de ez annál sokkal több. Mind tartalmilag, mind formailag megállja helyét az alkotásod. Nem hasonlítalak senkihez, pedig tehetném. 🙂 Maradjon ez az én titkom, az viszont semmiképpen ne, hogy nagyszerűnek tartom ezt a novellát.
Picit lehetne még dolgozni a szóismétléseken (pl.: volt, lett, stb.), néhol minimális vesszőhiány is adódott, de már így is megugrottad nálam a mércét.
Nehezen veszem rá magam a neten prózai művek olvasására, mert nálam plédes-gubbasztós rituálé tartozik az élvezethez, de most megtettem, mert vonzott a mű.
Írj!
Köszönöm az élményt! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Nagy örömmel olvasom gondolataidat. Véleményed, "ítéleted" megdobogtatja szívemet, mely nagyon izgult e kis írás fogadtatásáért. Már kapott hideget, meleget, de a te összefoglalásod most újra megerősített abban, hogy érdemes volt megírni. Tudom, nem tökéletes, de hát, az sem az, aki írta.
Örülök, hogy vonzott ez a kis novella, s nem taszított el félúton az unalom, vagy a csalódottság. Szót fogadok, és írni fogok – sokak bánatára. 🙂
Örülök, hogy élményt tudtam nyújtani. 🙂
Szeretettel: Laca 🙂
Mindenkinek mást mond egy írás, és új élethelyzetben új üzenetet rejthet. 🙂 Nekem most az út volt a fontos, a két ember útja. Talán lesz folytatás. Az esély megvan. Mindig van újrakezdés. 🙂
Kedves Arthemis!
Gondolatoddal, miszerint mindenkinek mást és mást mond egy írás, teljesen egyetértek. Az út, az utazás pedig nekem magamnak is egy fontos perspektíva volt és maradt ennél az írásnál.
Örömömre szolgál, hogy olvastad, s véleményedet megosztottad velem. Köszönöm! 🙂
Üdvözlettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Felsóhajtottam… "azóta sem" – sokat jelentő két semmi szócska… mégis mindent elárul.
Örülök a befejezésnek, mert az élőnek tovább kell lépnie… tovább kell élnie.
Nekem nagyon-nagyon tetszett ez a műved. Így, ahogy van. Ez egy lélektani monológ, amit – hiszem – nem volt könnyű megírnod. Olyan hitelesen adtad át, hogy szinte végig fojtogatta torkomat a sírás. Sok mindent elárul az írás, az emberségről, és arról, aki írta. Nekem rendkívüli élmény volt, nem mindennapi… és köszönöm neked ezt az élményt.
Tudod-e, mi maradt meg nekem rólad a régi portálról?
Elárulom: Séta Ónodon és a Meleg kabát.
Örülök, hogy újra találkozhattam veled!
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Itt vagyok, hogy megköszönjem kitartó és megtisztelő figyelmedet. Ismerve írásaidból lelkületedet, meg tudom érteni a hatást, amelyet "A függöny" gyakorolt rád mint olvasóra, és rád mint emberre.
Erre az oldalra valóban más néven jöttem, sok mindent magam mögött hagyva (ettől függetlenül a bemutatkozásomban könnyen be lehet engem azonosítani, ott minden ugyanúgy le vagyon írva:)). És természetesen én végig tudtam, hogy ki az az emperor, és bennem a leginkább a "Halott fecske" című próza maradt meg.
A "Kapaszkodó" itt is fent volt, de már le lett véve, ahogy talán ez az írás is le lesz véve, meg a "Bűnösök", stb., bizonyos megjelenési jogok miatt. Pedig de sajnálnám ezeket a hozzászólásokat, ezeket a létlenyomatokat, életszövedék-mintákat elveszíteni!
Köszönöm kedvességedet, figyelmedet. Széppé varázsoltál egy kopott, szürke napot. És én is nosztalgiázhattam kicsit.
Szeretettel: Laca 🙂