A gangon

Az egész ház azt gondolja, hogy a Julika néni egy habókos vénasszony, nem kell vele foglalkozni. Csak ül kinn a gangon egész nap, horgolja a kis csipketerítőit, vagy sepregeti a folyosót. Ha szólnak hozzá, beszél, ha nem, hát hallgat. Most figyeljetek ide, aranyoskáim! Csak gondoljatok magatokban azt, amit akartok, én akkor is többet tudok erről a házról, mind ti együttvéve!
Na, gyere te szék! Így, szépen kiülök a gangra. Kiülök, mert nem akarok lemaradni semmiről, indul az élet odakinn! Hova is tettem a gombolyagomat? Ugye nem vitted el, te átkozott macska! Ne dörzsölőzködj itt nekem, ott a reggelid, idd meg, aztán menjünk, mert ébred a ház! Csak macskával ne kezdjen az ember! Gond, gond, gond. Csak ez van veled, te ördögfióka! Látod, már megint a parkettára locsoltad a tejet!
Itt is van a gombolyag. Még szerencse, hogy tegnap lebontottam azt a csipkét. Ezek ott kinn, azt hiszik, hogy minden nap új terítőt horgolok. Bolondok! Ugye, cica? Új az, de nem úgy, ahogy hiszik! Este szépen lefejtem, amit napközben horgoltam, úgysem kell már horgolt terítő a kutyának sem. Úri nép ez! Viaszkos vászon a terítő, nem a kézi csipke!
Így, szépen, kényelmesen! Ha szerencsém lesz, még a nap is besüt egy órácskára. Akkor majd napfürdőzünk cica, jó?
Ha ezek itt tudnák, hogy belátok a nyamvadt kis életükbe, nem viháncolnának így reggelente. Ez a két csitri is, a Kovácsék ikerlányai. Futkároznak, pedig tudják, hogy nem szeretem, persze, mire ideérnek, illedelmesen lassítanak, mint a kis-angyalok. Angyalbőrbe bújt ördögök.
– Jó reggelt Julika néni! – szinte egyszerre csicsergik, mintha nem tudnám, hogy szívük szerint nyelvet öltenének rám. Na, most én jövök a bájolgásban. Legszebb nénis mosolyomat arcomra illesztem, így ni, aztán: – Jó reggelt aranyoskáim! Iskola, iskola? – na még egy mosoly, hú de nehéz! Ezekből sem lesz semmi. Az az iszákos apjuk a múltkor még az óraláncot is eladta egy pohár fröccsért lenn a tudakozóban. Én csak így nevezem a sarki italboltot. Aki oda betér, mindent megtudhat az utcabeliekről. Ha tudnák, hogy micsoda pénzkidobás! Elég lenne csak Julika nénit kérdezni! Ugye cica?
Itt van ez a Gáspár is a földszintről. Mindig későn este settenkedik haza, olyan sunyin néz, sokszor még köszönni is elfelejt. Felejt a fenét, nem is akar az köszönni! Azt hiszi, nem látom, hogy esténként gyanús csomagokkal mászkál, aztán eltűnik a széntároló vaslemez ajtaja mögött? Aztán mindenféle rosszarcú idegenek jönnek hozzá. Ki tudja, mi folyik odabenn? Egyszer már a fináncok is voltak itt kérdezősködni. De én nem tudtam semmiről. Jól tettem, ugye cica?
Az elsőn lakik egy tanár. A Szabó. Gyönyörű és dolgos feleséggel. Mégis a szomszédba jár őkegyelme. Amint a felesége kiteszi a lábát, már kopogtat is Lilikénél. A múltkor épp ott sepregettem, amikor jön kifele. Amint meglátott céklavörös lett, hebegve, habogva valami olajról hablatyolt, ami elfogyott otthon és kell a palacsintához. Azért ment át a Lilikéhez. Mintha kérdeztem volna! Hülyének néz ez engem? Pont a Lilikének olaja? Kérdem én, miért nem a csúnya Baloghnéhoz kopogtatott át az ötösbe? Annak biztosan van, meg közelebb is lakik, mint a Lilike.
Lilikének olaja? Még most is nevetnem kell! Nincs annak még lisztje sem, nemhogy olaja! Lilike olyan lány, már ha értik! Az én időmben csak cafatnak hívták. Mindenféle férfiak járnak hozzá, úri emberek, meg trógerek, van, aki félénken, van, aki emelt orral, ki csak úgy, egyszerűen. Ez a Lilike egész nap csipkehálóingben flangál, még a postásnak is így nyit ajtót. A céda! Még be is hívta a múltkor, pedig tudja, hogy a Lalikának családja van otthon. Szegény Lalika!
Ott, a sarokban meg a Keményék laknak. Fura, magának való család. Nem beszélgetnek, nem köszönnek. Még nekem sem. A múltkor a férfi egy tekercs dróthálót hozott haza, és lekerítette a gang végét. Azt mondja, nem bírja a macskámat. Amatőr! Nem tudja, hogy a macska bármikor felmászik a kerítés tetejére? Nem a macskát zárták ki, hanem magukat be. De, ők tudják! A kisfiú aranyos. Egy pár szem kockacukorért kifecsegi, amit a Julika néni tudni akar. De ne szólj szám!
Csak azt a szegény Kissnét sajnálom, ott a másodikon. Meghalt az ura az ősszel, ő meg beteg lett, gyerekük meg nincs. Nem törődik vele senki, még egy pohár teát sem főz neki a kutya sem. Szerencsétlen, még fűteni sem tudott a télen. Szégyen, hogy jégvirág nyílt az ablakán! Nem törődik itt senki a másikkal, akár fel is fordulhat az ember, észre sem veszik, ugye cica?
Hát, így éldegélünk mi itt a gangon. Ahányan, annyi félék, összezárva, falakkal bekerítve, néha egymásra mosolyogva, de leginkább csak közömbösen hátat fordítva. Ilyen az élet cica! Na, gyere, mossuk fel a folyosót, elment már mindenki. Jól van, jól, igyunk egy kis tejet! Gyere cica!