A gyanú

1992- ben halt meg anyám. 20 éves voltam, egy másféléves karon ülő gyermekkel, gimnáziumi érettségimre készültem. Katonai szolgálatát töltő férjemmel laktam anyám házától körülbelül 1 órányi buszozásnyira, szerény körülmények között.

A hallott orvosi jelentés szerint és apám elmondása szerint anyámat szívértágulat vitte el. Persze a véralkoholszintje sem volt csekély. A testén lévő ilyen-olyan zúzódásokat régebbi sérülésnek tartották.
Sajnos anyámat nem láttam akkor és utána sem, mert rosszul lettem a hullaház előtt, másnap délelőtt, amikor bevittem tiszta ruhát neki.

Eltelt kereken 30 év, amikor megtudtam valamit arról a bizonyos napról, melyről szinte sosem beszélt a család. 1992. április 5-én anyám nemcsak az apámmal, hanem annak az öccsével töltötte az utolsó óráit.
Félek, hogy oka volt annak, hogy senki nem mondta el 30 évig azt, hogy aznap mi is történhetett igazából.

Idén tavasszal egy véletlen során tudtam meg, hogy ketten is ott voltak azon az estén, amikor anyám meghalt. Amikor meghalt és mikor elszállították akkor sem tudtam róla, csak másnap reggel jött el apám hozzám értesíteni a szomorú és tragikus hírről.

Bizonyítékom nincs, csak gyanúm van arra, hogy a két fiútestvér szándékosan tartotta titokban azt, hogy hárman szórakoztak aznap. Velem és a család minden tagjával azt hitették el, hogy csak apám és anyám voltak együtt és ittak otthon, utána este lefeküdtek aludni, és részeg anyám álmában halt meg a részegen alvó apám mellett. Apám elmondása szerint anyámnak a tágra nyílt szemei, ébrenléti segítség kérést sugalltak és ez mindig egy szomorú elvarratlan szál maradt számomra apámmal szemben.

Az egy hónappal ezelőtti napig a haragom nagyobb volt évtizedekig, minthogy bármit is gyanítsak. Egy tavaszi napon találkoztam a javulófélben látszó apám öccsével, aki már ült emberölésért fiatalkorában, a szegedi Csillagban, és az utcán beszélgettünk a medvehagyma jótékony hatásáról és arról, hogy a romák milyen nagyon szeretik. Megemlítettem azt is, hogy az anyám szekrényében is találtam főzve egy kis lábosban reggel, amikor megtudtam a halál hírét és elmentem hozzá.
A nagybátyám szinte zsigerből vágta rá:
– Tudom, mert ott voltam anyádékkal aznap én is!

Hitetlenkedve hallottam az új információt, melyet senkinek sem mondtak el eddig. Miért maradt titokban, elhallgatva ez a fontos nap?

Fáj a gyanú, hogy anyám halála várathatott volna még magára. Maradhatott volna itt velünk, a három gyermekével és az unokáival, de nem lehetett, mert 1992. áprilisának éjjelén fiatalon, 38 évesen megszűnt létezni!

Sajnálom, és most bánok minden elvesztegetett időt, mert harminc évig haragudtam rá az ellopott gyerekkorunk miatt.