A hadistennő 10

X.
Kegyetlen világ

Odin másnap reggel magához hivatta az elrabolt lányokat, és kifaggatta őket. Elmondták Odinnak ahogy történt a dolog.
– Nem bántottak benneteket?
– Nem, nem volt rá idejük. Meg amúgy is, kézzel-lábbal védekeztünk ellenük.
– Jól van akkor. Legközelebb keressetek olyan helyet, ami nem ennyire eldugott.
– És mi legyen azzal, hogy tilos a halandók előtt megjelennünk?- kérdezte az egyik valkűr
-Ebben az esetben nem érvényes, ha csak nem akarjátok a kardotokat magatokkal cipelni a tóba.- mosolygott gonoszul az öreg.
A lányok is elmosolyodtak, mintha csak egy jó viccet hallottak volna, s mentek a palotájukba. Odin mikor Antonia is menni akart rászólt:
– Antonia, maradj még egy kicsit! Beszélni akarok veled!
– Hogyne.- mondta készségesen a lány.
Mikor az ajtó becsukódott az utolsó harcosnő után, a Mindenség atyja hellyel kínálta a lányt, de ő állva maradt.
– Hallom, milyen bátran viselkedtél, mikor fogva tartottak benneteket! Nagyon okos, és nagyon ostoba volt az a lépésed, mikor arcon köpted a vezért.
– Mégis mit kellett volna tennem? Hagynom, hogy kényére-kedvére erőszakoskodjon velem?
– Egy kiéhezett férfi, aki már hónapok, vagy évek óta nem ölelkezett, nagyon veszélyes! Nem tudja elviselni, ha visszautasítják, főleg, ha ilyen formában teszi az illető!- jegyezte meg a főisten.
– Te csak tudod, igaz, nagyapa?- kérdezett vissza gúnyosan a lány.
– Igen, valóban tudom, lányom. Nekem se jutott mindig ki a jóból, és volt, hogy hónapokig nélkülöztem.
– Hogy bírtad ki?
– Nehezen. De ez elmúlt, mostmár ez a téma is elméletileg érdekel, gyakorlatilag nem.
– Csak nem lenyugodtál? A mítoszok egészen mást sejtetnek.
– A halandók semmit sem tudnak, és én sem vagyok mást, mint a legtöbb vénember, csak kicsit hosszabbra nyúlt az életem.
– Meg főisten vagy.- mutatott rá egy másik eltérésre az unoka.
– Az is.- bólintott az öreg.
Beszélgettek még egy kicsit, majd az ifjú harcos visszament Tyr-hez, aki épp menni készült.
– Hová mész, Tyr?- nézett a lány az istenre.
– Megyek csatázni. Újabban egyre több a munkám.
– Mikor jössz haza?
– Nem tudom, de egyszer csak haza esek. Nem kell megvárnod, lehet, hogy több napig is elmaradok majd.
– Rendben, sok szerencsét, és jó harcot!
– Köszönöm.- mondta a férfi, majd megölelte a lányt, s puszit nyomott a fejére.
Antonia hozzádörgölőzött, s felsóhajtott. Tyr lenézett, majd szorosabbá vált az ölelése. Pár percig így maradtak, majd eltolta magától az isten a lányát.
– Vigyázz magadra, kölyök!- intett, és elment.
Az ifjú lány a szobájából figyelte, ahogy egy percre megáll a palota előtt, int neki, majd elvágtázik. Elfordult az ablaktól, mikor az isten eltűnt, és lement segíteni Röszkvának. Az öregasszony épp a konyhában volt, és mérgelődött.
– Miért morgolódik már megint, Röszkva mama?- dugta be a fejét.
– Lehet is nem mérgelődni, mikor szalad az egész ház, a cselédek meg lusták!
– Hát miért nem fogja szorosabban a gyeplőt? Ha engedetlenkednek, akkor miért nem csap közéjük?
– Mert nem használ! Mindent magamnak kell megtennem, mert ezekre nem lehet számítani.
– Segítek, úgy sincs semmi dolgom.
– Köszönöm.
Lassan egy hete, hogy Tyr elment, és Antonia aggódni kezdett, ám Röszkva anyó, mikor megosztotta vele az aggodalmait, csak legyintett.
– Nem kell aggódni, gyakran elmegy, és hónapokig is távol van, ha sok a dolga. ha haza is jön, közben nem marad sokáig.
– Értem.
Tyr ez után a beszélgetés után egy nap váratlanul hazajött, de rettenetes állapotban volt. A teste tele volt sebekkel, és igen csak morcos volt.
– Te jóságos ég, Tyr! Mi történt veled?
– Harcoltam, és megsérültem.
– Kivel kerültél szembe?
– Az ellenség vezérével. Átkozott jó harcos, kár érte.
– Megölted?
– Meg, nem volt más választásom, különben az én torkomat vágta volna el.
– Az egy kicsit bajos lett volna.- mosolygott a lány.
– Ha ott lettél volna, láthattad volna te is.
– Oké. Na gyere, kimosom meg összevarrom a sebeidet. Menj be a szobámba, én is jövök. Ja, és addig szabadulj meg addig a felső ruházatodtól.- mondta egy huncut mosoly kíséretében.
– Igenis, főnökasszony.- morogta a férfi, s nézte, ahogy a lány lemegy a lépcsőn.
Bement a lány szobájába, ahol letelepedett az ágyra, és levette az ingét. Most látszott, hogy mekkora sérülést szenvedett. Az egész felsőtestén a régi sebhelyeket is behálózva ott éktelenkedtek a friss sebek. Antonia hamarosan visszatért, s nekilátott Tyr ápolásának. A hadisten nézte, ahogy a lány a karján lévő mély vágásokat kezdi fertőtleníteni, és összevarrni. A fertőtlenítő csípte a sebeit, de nem szólt semmit, és hagyta, hadd tegyen azt, amit kell. Mikor végzett a férfi elégedetten bólintott.
– Nagyon ügyes, köszönöm!
– Nincs mit. Legközelebb jobban vigyázz, rendben?
– Igyekszem.
– Éhes vagy? Röszkva mama épp most főzött, a leves még meleg.
Tyr evett, lefürdött, aludt néhány órát, majd ismét elment. Hamarosan Antoniát is csatába hívták. A világ rendje kezdett felborulni, és ez aggodalommal töltötte el az isteneket. A harcos egyre véresebbek, egyre kegyetlenebbek lettek, s rövidesen Odin híres hollói is egyre rosszabb híreket hoztak. Tyr is egyre kevesebb időt töltött otthon, és ha hazajött, akkor aludt, de enni alig evett.
– Ez a fiú már csak ágyrajáró!- csóválta a fejét Frigg, aki látta a férfit elmenni.
– Valóban, de sok a dolga.- jegyzete meg Antonia is.- Szegénynek olyan fekete a szeme alja, mintha behúztak volna neki.
– Igen. Egyedül nem győzi. Odin, mondd csak, mi van a Tyr nevezetű fiaddal? Szerinted is megváltozott?
– Igen. Lefogyott, ápolatlan, és ha véletlenül látom, úgy néz rám, mint egy holdkóros.
– Nem gondolod, hogy be kéne segítened a fiúnak egy kicsit?
– Azt hiszem, igazad van.
Egy nap Tyr ismét váratlanul hazajött. Antonia mikor meglátta, azt hitte, kísértet. A férfi sápadt volt, teste megint tele volt sebekkel, ruhája szakadozott és véres. Épp Odinnal beszélgetett a hadisten palotája előtt, mikor a férfi beállított. Ijedten kapták fel a fejüket, mikor a férfi rekedten köszönt.
– Fiam mi történt veled?- kérdezte az öreg aggódva, és alaposan körbejárta a hadistent. Úgy méricskélte, mintha most látná életében először.
A háború istene azonban nem felelt, csak nézett maga elé fáradt, üres tekintettel, végül leült az előtte lévő padra, és szótlanul meredt a semmibe. Mikor kissé előredőlt az arca eltorzult a fájdalomtól, és a bordáira helyezte a kezét. Odin és a lány egyszerre ugrottak hozzá.
– Megsérültél?- hajolt le hozzá Antonia.
– Semmi bajom, csak elszámoltam harc közben.
– Vedd el az inged, hadd lássam mekkora a baj!- szólt szigorúan Odin.
– Nem kell félned a Sowulo mindjárt begyógyítja.
– Tyr! Tedd, amit mondtam neked!- parancsolt az istenek atyja, és a férfi kénytelen-kelletlen engedelmeskedett.
Odin és a fiatal harcos egyszerre kiáltottak fel a rémülettől, mikor meglátták Tyr felsőtestét, mert azon több komolyabb sérülés maradványai, és friss vágásnyomok éktelenkedtek, a bordájánál, pedig egy hatalmas véraláfutás volt.
– Mi történt veled, Tyr? Ki tette ezt?- szólt sürgetően Antonia, és meg is rázta a férfit, aki erre ingerülten lerázta magáról a kezét, és még fel is mordult a nyomaték kedvéért.
– Nem hallottad, hogy kérdeztek, Tyr?- kérdezte a Mindenség atyja, mire a másik féri csak rámeredt, fáradt, véres szemeivel.
– Mindegy, hagyjuk nagyapa, most nem fogunk kihúzni belőle semmit. Eredj, feküdj le, és ha kialszod magad, akkor majd beszélünk!
– Ne parancsolgass nekem!- kiáltott rá váratlanul a háború istene.
– Te meg ne beszélj így a lányoddal!- hangzott Odintól a rendre utasítás, mire Tyr csak felpattant, fogta a felsőjét, és bement a házba.
– Ez így nem lesz jó!- morogta az öregember, miközben a fiát nézte, ahogy bemegy.
– Igen, ez valóban nem megy, kezd tönkremenni.
– Figyelj rám, Antonia, én átveszem tőle a háborúk levezetését, és mikor el akar menni, közöld ezt vele.
– Rendben.
A lány ezután elköszönt az öregtől, és bement, hogy megnézze, mi van az apjával. Az isten ekkor már mélyen aludt fenn a szobájában, és csak négy nap múlva tért magához. Üres tekintettel nézett szét a szobájában, ám aztán eszébe jutott minden. Lement a konyhába, ahol evett, majd a lánya után nézett, aki azonban nem volt otthon.
– Hol van Antonia kisasszony?- kérdezte Röszkvától.
– Elment, uram a valkűrökkel.
– Szóval a valkűrökkel.- morogta a férfi, és ő is menni akart, de a vénasszony hangja megállította.
– Uram! A kisasszony azt mondta, hogy Odin nagyúr azt üzeni, hogy maradjon itthon, kézben tartja a dolgokat.
– Rendben.
Visszament a szobájába, kinézett az ablakon, s látta, ahogy a valkűrök visszatérnek a csatából a harcosokkal. Látszott rajtuk, hogy fáradtak, ruhájuk, az arcuk, a kezük véres volt. A férfi azonnal észrevette a lányát, és lement hozzá.
– Antonia!- szólította meg az épp az istálló felé igyekvő lányt, aki erre megállt, és visszafordult.
– Szia, Tyr! Magadhoz térték?
– Igen. Mikor mentél el?
– Két napja, szólni akartam, de aludtál, mint aki meghalt, így nem vertelek fel. Megkaptad Odin üzenetét?
– Meg, mondd meg neki, hogy köszönöm.
– Miért nem köszönöd meg neki te! Épp most jön a hátad mögött!
Az isten hátrafordult, és látta, ahogy az öreg épp most száll le Slepnir hátáról. Tyr odament hozzá.
– Na, felébredtél végre, fiam?
– Igen. Meddig aludtam.
– Ha jól sejtem kerek négy napot!- jegyezte meg Antonia.
– Mennyit? Négy napot?- kérdezett vissza hitetlenkedve a férfi.
– Bizony. Mi két napja mentünk el háborúzni, meg lelket gyűjteni, és te akkor már javában húztad a lóbőrt.
– Te jó ég! Ennyit még nem aludtam egy huzamban.
– Ebben biztos vagyok.- mosolyodott el Odin.