A hadistennő 2

II.
Találkozás

Antonia és Ralf éjfélkor váltak el egymástól. A fiú aggódva nézett a lányra, majd megkérdezte:
– Nem akarsz hazamenni?
– Nem, még nem, Ralf, sétálok egy kicsit.
– A szüleid nem aggódnak miattad?
– Nem érdekel, hogy mit tesznek, most nyilván Lena fejét mossák.
– Miért, mit művelt már megint az a csaj?
– Miatta vagyok itt. Feldühített, én meg elrohantam, pedig be kellett volna húznom neki, vagy elvágnom a torkát!
– De hát mit tett?
– Nem érdekes, majd elrendezem!
– Oké, te tudod!
– Igen, én tudom. Na, hello, én megyek! Hétfőn találkozunk!
– Aha, akkor hétfőn. Szia!
– Szia!
Azzal mindketten más irányba indultak. Antonia céltalanul kóborolt, ám a Tanárképző Főiskola előtt megállt, majd bement. Sétált a csupasz fák között, és nézte a tanulmányi épület sötét ablakait, és az impozáns épületeket. A kollégium előtt sétált, látta, hogy néhány ablak világos, de nem törődött vele, továbbsétált. Nem is sejtette, hogy valaki figyeli a sötét kollégium bejárónál. Mikor egy vonalba ért a bejárattal egy hang szólította:
– Tudtam, hogy eljössz!
A lány ijedten kapta a fejét a hang irányába, de nem látott ott senkit. Összehúzott szemmel kutatta a mozdulatlan sötétséget, de nem volt ott semmi.
„Mi van itt? Szellemjárás?- gondolta. Végül a sötétség „megmozdult”, és egy férfi alakja bontakozott ki belőle. A lány két lépést hátrált, és figyelte a becslése szerint 180 cm magas, erős testalkatú férfit, ahogy kilép a fényre. Jóképű volt, ám a szeme szigorúan villant a lányra, és úgy méregette, mintha a lelkét vizsgálná, szúrós pillantásával. Haja rövidre vágva, szemei barnák.
– Már vártalak! Tudtam, hogy el fogsz jönni!- mondta. Hangja mély volt, és a lányt azonnal elbűvölte.
– Ki maga?- kérdezte bátortalanul a lány.
– Majd mindjárt eszedbe fog jutni, hogy ki vagyok.- ígérte csendesen, s kinyújtotta a kezét, mire a lány homlokába fájdalom nyilat, és a rég szunnyadó Teiwaz jel felizzott.
Agyába emlékek tódultak, és a szeme feketévé vált. Fel akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán, a lába remegett, majd hangtalanul összecsuklott. Az idegen utána nyúlt, elkapta, majd a karjába vette. Nézte a lányt, majd elindult vele. Félóra gyaloglás után egy házhoz ért, ahová bement. Bevitte a nappaliba, ahová belépett, majd lefektette az előtte lévő vajszínű bőrheverőre, s maga is letelepedett a vele szemben lévő ugyanolyan fotelbe. Nézte a fehér színű falakat, melyek értékes festményekkel voltak tele, majd a háta mögött megszólalt a nagy, antik óra, mire odanézett. Egy óra volt pontosan. Antonia egy félóra múlva magához tért. Mikor felnézett a fehér mennyezetet látta, maga előtt
– Örülök, hogy magadhoz tértél!- szólalt meg a férfi, mire a lány odanézett, majd felkiáltott:
– Tyr!
– Végre felismertél! A kollégiumnál nem igazán akartál.- nevetett fel az isten, mert valóban ő volt, bár mint láttuk, kicsit megváltozott.
Antonia felült, és szembefordult a férfival, majd körülnézett.
– Ez a te házad?- kérdezte.
– Hát nem is az öreg Halálé!- hangzott a válasz.
– Szép, nagyon ízléses!
– Köszönöm. Jobban vagy már?
– Igen, semmi bajom. Veled mi újság? Hol voltál 18 éven át?
– 16 évig katonáskodtam, az utolsó másfél évben, pedig mint ahogy azt te is tudod, polgármester rangban vagyok, és igazgatom ezt a várost.
– Igen, tudom, hogy te vagy a polgármester, és Viktor Larsen néven éled az életedet.- mosolyodott el a lány.
– Így van. Te, pedig ismét ugyanaz a csaj lettél, mint aki voltál.
– Valóban nem változtam, ám te se mondhatsz túl sok változást magadénak. Még mindig ugyanaz a fickó vagy, akit megismertem. De mondd csak, miféle „gaztettet” követtél el a szép, dús, sörényed ellen?
– Köszönöm, ez jól esett. A „sörényemet”, ahogy te nevezted, levágattam! Nem lenne előnyös az üzleti életben.
– Jó atyádat még nem tagadtad meg?- kérdezte a lány, mire a férfi szemében egy pillanatra felvillant a harag, ám aztán rájött, hogy a lány ezt csak költői kérdésnek szánta.
– Nem vettem még tervbe!- húzta el a száját.
– Ezt örömmel hallom. Nos akkor te is modern fickóvá avanzsáltad magad, de remélem a viking nevet sem tetted le!
– Ne aggódj, nem fogom a gyökereimet elfelejteni.
– Remek!
– A családoddal milyen a kapcsolatod?
– Hát a nevelőszüleimmel jól meg vagyok, ám a féltestvéremmel, Lenával már ilyen felhőtlen a viszonyom.
– Hogy-hogy?
– Hát tudod, mióta mindketten beléptünk a kamaszkorba, szívből utáljuk egymást. Most is miatta vagyok itt, és nem otthon ünneplem a születésnapomat.
– Miért? Mit mondott, vagy mit tett, miért eljöttél?
– Csak elmondta az igazat, és nekem akkor nagyon fájt. Nagyon rosszul esett, amit mondott, és elrohantam.
– Hidd el, az igazság mindig fáj, de aztán megbékél vele az ember.- vigasztalta Tyr.
– Mostmár nekem se fáj, mivel mostmár tisztában vagyok vele, hogy ki vagyok valójában, hála Neked!
– Ugyan már! Én csak segítettem, hogy tisztában légy, hogy ki vagy. Mit szólnál, ha itt maradnál az éjszaka további részében?
– Nem, jobb, ha haza megyek, anyáék már aggódhatnak.- mondta, és határozottan felállt, majd menni akart, de Tyr lekapta a kezét, és magához húzta.
– Maradj, kérlek! Nem Viktor kér, hanem Tyr! Ne menj el!
– Jó rendben, maradok, majd azt mondom, hogy Ralf-nál aludtam.
– Hálás köszönetem.- mondta a férfi, majd magához ölelte, de pár másodperc múlva gyengéden eltaszította. Antonia elmosolyodott.
– Régebben azért tovább dédelgettél.- jegyezte meg.
– Most elégedj meg ennyivel! Gyere, megmutatom a szobádat.
Azzal kiment a nappaliból, majd felment a vele szemben lévő lépcsőn, és egy hosszú folyosóra vezette a lányt, melynek legutolsó szobájánál állt meg. Lenyomta a kilincset, és egy hatalmas szoba tárult eléjük. A bútorok drága fából készültek, és a levegőben ott terjengett az illatuk. Velük szemben egy kényelmes ágy állt, szép, halványzöld színű huzattal a párnákon és takarókon, jobbra tőle egy ablak, előtte nehéz, faragott íróasztal, és egy kényelmes szék, balra, pedig egy ruhásszekrény, és egy kisebb könyvespolc.
– Ez lesz a szobád. A szekrényben válogathatsz kedvedre a hálóingek és a ruhák közül. Mindenféle méret és fajta van.
– Csak nem megőrizted a volt barátnőid holmjiát?
– Talán.- mosolygott titokzatosan a férfi.
– Figyelj csak, Tyr! Én reggel nyolc felé hazamegyek, szóval ne lepődj meg, ha utánam kelsz, és üresen találod a szobát.
– Rendben, de azt hiszem én leszek az, aki hamarabb kel.
– Még mindig nem alszod végig az éjszakákat?
– Sajnos nem, még mindig működnek a régi beidegződések.
– Jól van, akkor jó éjt!
– Jó éjt!
Az ajtó becsukódott, és a lány magára maradt. Szétnézett a szekrényben, majd egy épp rávaló fekete selyemhálóing mellett döntött. Szép darab volt, kettős spagetti pánttal. A lány felvette, és a térdéig ért. Lekapcsolta a lámpát, bebújt az ágyába, és azonnal elaludt. Tyr a szobájában is ágyban volt már, és nézte a sötétséget.
„Hát újra megvan, az, akire vártam. Minden rendben lesz mostmár!”- gondolta elégedetten.