A három kiscsillag

– A mesék mosolygó szívekben születnek! – jelentette ki méltóságteljesen nagyanyó, miközben Marika, a kis unokája tágra nyílt szemekkel meredt rá a kandalló mellől. Ő már csak tudta, hiszen valahányszor egy apróság megrángatta a szoknyája szélét, hogy kérdezzen tőle valamit, mindig egy mesével válaszolt. Ez a történet is, amit most mondok el Nektek, így született.

Egyszer, régen az éjszakai égboltról három kiscsillag tekintett le izgatottan a földre: Fénylő, Ragyogó és Tündöklő. Nagy kaland várt rájuk, mivel a vén Hold azzal bízta meg őket, hogy kutassák fel az emberek szívének leghőbb vágyait, és ha találnak valakit, aki érdemes rá, hát vessék le magukat az égről, és váltsák valóra az álmát.
– Hullócsillagok leszünk! – örvendezett Fénylő, aki már eldöntötte, hogy a legszerényebb kívánságok egyikét teljesíti. Így aztán kiválasztott egy kislányt, akinek csak annyi volt a vágya, hogy végre egyszer lásson egy igazi hullócsillagot. – Hogy fog örülni!
– Én megenyhítem annak az öreg suszternak a szívét, aki annyit morgolódik. – felelte vidáman Ragyogó – Sokan szeretnék, ha egy kicsit kedvesebb lenne, így egyszerre több ember kívánságát is teljesíthetem!
– Azt hiszem, én is tudom már, kiért fogok lehullani! – mosolygott szelíden Tündöklő – Az a fiatal pár, aki annyira szeret minket nézegetni esténként, már olyan régóta vár egy kisbabára… Már nevet is választottak neki, csak a gólya késlekedik.
– Nagyszerű! – dicsérte meg őket a vén Hold, aki abban a pillanatban a büszkeségtől még akkor is kerekre dagadt volna, ha egyébként épp csonkának kellett volna lennie – Mind remekül választottatok, boldogan engedlek hát utatokra benneteket, gyermekeim!

A három csillag még aznap éjjel nekivágott, hogy teljesítse a kívánságokat, és egyikük sem okozott csalódást: nagy örömet szereztek az embereknek.

– Látod, Marikám – simogatta meg a kislány kócos fejét nagyanyó, miközben a kérdésére válaszolt –, ezért szólítanak téged a szüleid úgy, hogy „Kiscsillag”. Tündöklő meghallgatta a kérésüket!