A hetedik nyár 3.

Mikor felébredt még sötét volt. Megnézte az óráját, 4-et mutatott. A házban még senki sem volt ébren. Meláni megfürdött és jól megreggelizett, a tegnap sütött túrós rétesből és eperturmixot ivott hozzá. Felöltözött, összepakolt a szobájában, aztán nekiállt vasalni. Miután minden ruhával végzett és szépen összehajtogatta őket, elpakolt maga után. Tudta, hogy Adél néni minden nap 5-kor kel. Háromnegyed volt, mikor keresett egy szép cserepet, égszínkéket és egy lila fogföldi ibolyát ültetett bele. Talált egy halványrózsaszín szalagot és átkötözte vele a kaspót. Ezek után keresett egy cetlit és ráírta: „Adél nénihez mentem.” Egy hűtőmágnessel a fagyasztóra erősítette és már indult is. De nem ám a földes úton, hanem a levendula-völgyön keresztül. A térdét csiklandozta a lila növény. Arra gondolt, miért nem tett pár szállal a fürdővizébe, finom illatú és még egészséges is. Jó kedvében dudorászni kezdett és szinte táncolva ment tovább.
A nap már felkelt, mikor Adél néni borostyánnal futtatott, barackszínű házához ért. Felment a lépcsőn, de kicsit tétovázott, be merjen-e kopogni. Ekkor, mintegy varázsütésre, kinyílt az ajtó és Adél néni kedves arcát látta maga előtt. – Csókolom Adél néni! – köszönt. – Mintha megéreztem volna, hogy ma meglátogatsz. – Ezt ajándékba hoztam – mondta és átnyújtotta az ibolyát – Köszönöm. Az előszobába illene a legjobban, igaz? – Igen! – csillant fel Meláni szeme. Adél néni mindig tudta, mit szeretne és nagyon szerette őt, a kislány ezt minden igyekezetével szerette volna viszonozni. A nő szinte csodálatos módon helyet készített az új növénynek. Egyik cserepet kicsit jobbra, a másikat kicsit balra tolta és közéjük éppen befért a cserép. Úgy mutatott ott, mintha a ház felépülésétől fogva nélkülözhetetlenül ott lett volna a helye. – Meláni te mindig tudod, mi hiányzik nekem. – A kislány mosolygott és ezt kérdezte: – Adél néni, tényleg azt mondta, hogy olyan vagyok, mit Sara? – Igen, pont olyan kis szeretni való, életvidám teremtés vagy, mint ő. Erről jut eszembe, hogy tudtad rávenni Coordéliát, hogy olvasson? – Hát nekiállt? – kiáltott egyszerre boldogan és csodálkozva Meláni. – Mit nekiállt, már ki is olvasta! Le sem bírta tenni. – Ha ezt tudom elhozom az első részt. – Szerintem kell neki egy kis pihenés. Egy este majdnem 200 oldalt olvasott. – Ha jól sejtem te viszont olvasni való nélkül maradtál. Képzeld tegnap takarításkor egy remek könyvet találtam és rögtön rád gondoltam. – Montgomery írta? – Nem, ezt egy magyar írónő Szabó Magda. – És mi a címe? – Abigél – mondta és kitöltötte a kávéját egy csészébe. Látta, hogy Meláni milyen vágyakozva nézi, nem lehetett szó nélkül hagyni a dolgot. – Tizenhárom és fél éves vagy, ugye? – Igen, pontosan annyi. – Ittál már kávét? – a kislány szeme csillogott a reménykedéstől – Egy picit, sok tejjel – válaszolta. – Kérsz? – tette fel a várva várt kérdést Adél néni. – Igen. – Cinkos mosollyal néztek egymásra miközben a nő egy újabb csészét vett le a polcról és Meláninak is töltött. – De aztán a szüleidnek egy szót se, rendben? – Hát persze.
Leültek és elkortyolták a kávét. – Úgy látom, bánt téged valami – szólalt meg Adél néni miközben fürkésző tekintetével átvizsgálta a kislány arcát. – Jól látom? – Igen, tulajdonképpen ezért jöttem. – Csak mondd el bátran, de nem vagy éhes? – Nem, már reggeliztem. – Hánykor keltél? – Négykor felébredtem és nem tudtam visszaaludni. – Adél néni végtelenül jóságos pillantást vetett a kislányra. – Akkor tényleg nagyon bánthat valami, nem szoktál te ilyet csinálni. Mit reggeliztél? – Rétest és eperturmixot. – A rétest te sütötted, igaz? – Igen. – Azért egy alma soha nem árthat, és ha minden nap eszel egyet, egészséges maradsz. Eszünk egyet? – Jó, miért ne. Adél néni egy pillanatra bement a spájzba és már jött is vissza kezében két sárga almával. A csaphoz sietett megmosta őket és az egyiket Meláni kezébe nyomta, a másikat letette az asztalra. Vágott egy szelet kenyeret megvajazta és az alma társaságában elfogyasztotta Közben megkérdezte a kislányt, hogy hagyott-e üzenetet otthon, hogy elmegy. Miután megnyugtató választ kapott meghallgatta Melánit. A kislány elmesélte a vendégek érkezését, meg a novella és naplóírás ötletét és, hogy Pillangó állapotos. Egyszóval mindent, ami tegnap este történt. Mikor befejezte Adél nénire nézett. – Hát, én azt mondom neked – szólalt meg végül – hogy fogadj szót a szüleidnek és kérj bocsánatot, akkor is, ha ezt most nem érzed igazságosnak. – Itt megállt, hatásszünetet tartott, majd folytatta – Egyébként az a véleményem, hogy azért ha nem is mindent, de egy tévét nem ártana beszerezni, ha rossz idő van a kényes nyugati vendég nem tudom mit is kezd magával… Mostanában különben is szoktak jó műsorok menni. Ma 9-kor is lesz egy. Ezt követően gyorsan témát váltott. – Tegnap este leellett a perzsa macskánk. Három kiscicája lett. Nem ismersz véletlenül valakit, aki szívesen befogadná, gondozná és szeretné őket? – kérdezte ravaszul és a kislányra kacsintott. Meláni olyan szélesen elmosolyodott, ahogyan csak keskeny arca engedte. – Még meg kell beszélnem apáékkal. – Gyere, nézzük meg őket. – Adél néni a padlásfeljáróhoz vezette a kislányt, és ahogy kinyitotta már látszott egy dobozban, ahogy pici szőrgombócok cumiznak az anyamacska nagy örömére. – Nem bánt az anyacica, ha megsimogatom a kicsiket? – Nem, de ne nagyon vedd még ki, mert ha túl sokat van kézben, nem nyílik ki rendesen a szeme. Meláni mindhárom csöppséget végigsimította, aztán a nagy macskát is. – Milyen érdekes csak egy hasonlít az anyjára, a kis fehér, a másik kettő szürke. – Igen, az apára is kell valakinek emlékeztetnie. – Mosolygott Adél néni és közölte, hogy kenyeret fog sütni. – Nézhetem, hogyan készül? – Persze gyere. Most nem a kemencében sütjük, mert nem kell olyan sok, és mert túl meleg van hozzá. – Akkor hol? – Vettünk egy kenyérsütőt. Meláni szemei elkerekedtek, még nem látott ilyet. Adél néni megmutatta neki, hogyan működik. Aztán a mosógépet is bekapcsolta. – Takarítást terveztem a délelőttre, szeretnél segíteni? – Igen, mit kellene? – Mmm locsold meg kérlek a virágokat én meg addig port törlök… Adél néni bekapcsolta a rádiót és így folytatta: – Egy a fontos Meláni, ütemre! Ez a fajta takarítás, kifejezetten szórakoztató volt, mindketten élvezték. Mikor végeztek Adél néni megdicsérte a kislányt és odaadta neki az Abigélt. – Köszönöm, most rögtön el is kezdem olvasni a Levendula völgyben. – Jó szórakozást! – köszönt el mosolyogva Adél néni. Úgy egy órát bújta a könyvet, amikor úgy határozott hazamegy és erőt vesz magán, bocsánatot kér a New York-iaktól.