– Ezt már nem lehet bírni. – sóhajtott és a pongyolája ujjába törölte könnyeit.
Nap mint nap szembesülnie kellett azzal, ami már a nyomorral egyelő. Utálta kiszedegetni a postaládából a leveleket, amelyeket szinte megállás nélkül kap nap, mint nap. Még az a jobbik eset. Ha a postás kopogtat, akkor már nagyobb a baj. Az aláírós levelektől fél a legjobban. Ott már valami határozatot kap záros időn belüli fizetésről, vagy már egy végzést.
Volt idő, amikor relatív jóban volt a bankokkal. A fizetése odaérkezett, amikor szükség volt több pénzre leemelte a számlájáról. Sosem dúskált, de mindig volt rajta vésztartalék.
Elrontott mindent. Már abban sem biztos, hogy a bankja a hibás teljességgel.
Mi a fészkes fenének vett fel ekkora összeget? Miért nem volt körültekintőbb? Miért nem számolt azzal, hogy a munkahelye nem egy életbiztosítás? Bármikor elküldhetik, és máris veszélyben a család.
Amikor a kezében volt a kért összeg, boldog volt. Boldog volt, és büszke arra, hogy megfelelt a feltételeknek, és bár csengett a fülében nagyon messziről, hogy a tanácsadó hölgy megsúgta neki azt, hogy jól átgondolta? Nagy összeg, hosszú távra, óriási elkötelezettség. Emlékszik arra is, hogy tágra nyílt szemekkel csodálkozóan mondta a hölgynek, miért is ne gondolta volna át?
Hosszabb csend követte a mondatát, majd egy kisebb zavartság érződött a levegőben. A csendet az üzletasszony törte meg.
– Akkor minden jót kívánok, ha segítségre lenne szüksége a továbbiakban, keressen bátran, rendelkezésére állok. A névjegykártyámat kérem őrizze meg továbbra is.
Kezet nyújtott, és elköszöntek egymástól.
Minden a legnagyobb rendben volt, pár évig. Az összeget természetesen oda tette, ahol éppen akkor szükségesnek látta. Megbízást adott, hogy minden hónapban leemeljék a számlájáról a tartozást.. Nyugodt volt, teljesített minden kötelezettséget.
A számára végzetes napon, jó kedvvel ébredt, az idő is remek volt ahhoz, hogy a munkahelyére gyalog sétáljon el. Nem volt közel, de egyszer – egyszer egykiadós sétához nagy kedve volt. Sosem határozta el magát erre, éppen csak, amikor úgy döntött reggel. A hangulatának engedett. A slusszkulcsot felakasztotta az előszobába a helyére, és elindult.
Baleset érte útközben. A kórházi ágyon tért magához. Egy autó elütötte a zebrán. Ezt később közölték vele, mint azt is, hogy műtétek sorozata fog következni. Végtagjai károsodtak igazán. A szerencsének köszönhető csupán, hogy nem lett maradandó, ami kerekesszékhez kötné.
Türelemre intették. A család mellette állt, a nehezebbnél nehezebb, és fájdalmas órákban, napokban.
A munkahelyéről is jött a biztatás, az elején személyesen jöttek hozzá látogatóba, és teljességgel támogatták, hogy a munkája nincsen veszélyben, első most a felépülés.
Majd később telefonon érdeklődött pár munkatárs, hogyléte felől. Egyre ritkábban.
Az lett gyanús, hogy pár alkalommal, amikor a főnökasszonyát hívta fel, akivel nagyon jó viszonyt ápoltak a munkahelyen, egyre csak letagadtatta magát. Furcsa lett, hogy sosem érhető el. Elhatározta, ha ma sem sikerül, akkor jövő héten, amikor végre az otthonába bocsájtják, bárhogyan is de bebiceg. Ha kell segítséggel.
Hiányzott már minden. A kollégák, az iroda, a papír, és akták illata.
Szerdai napot választott, olyankor már lazább volt a hét. A hét eleji hajtás lecsengett, a hétvégi hajrá pedig még nem kezdődött el.
A kollégák örömmel üdvözölték, a főnökasszonya is barátságos volt, és kérte, mielőtt hazaindul, menjen be hozzá feltétlenül.
Halkan kopogtatott, várakoznia kellett pár percig, míg hallotta a beinvitálást. Hellyel kínálta, és a szó hamar az állapotára terelődött.
Bíztatót nem tudott mondani. Még egy műtét hátra van, ami ha minden jól megy három hét múlva esedékessé válik. A lábadozás még legalább hat hét, úgyhogy reményei szerint a munkába állás három hónap.
A válasz, a reakció számára a kártyavárral lett egyelő. Ennyi ideig már nem lehet várni. Valaki olyannak kell a munkáját ellátni, aki hosszú távon alkalmas rá. A táppénz alatt nem mondanak fel neki, de garancia arra nincsen, hogy visszakapja az íróasztalát.
A mondatok kegyetlenül ridegen hatottak. A rémséges valóság. Arra emlékszik, hogy az érvelései semmit nem jelentettek, hogy hiába dolgozott kifogástalanul, más is ugyanezt megteszi boldogan. Ami megmaradt a kétségbeesés.
Egy baleset, egy pillanat alatt élethelyzetet képes változtatni. A táppénzből még fedezhető a hitel részlete, de mi lesz az után?
Nem akart rá gondolni sem, de minden nap eszébe jutott. Mi lesz? Mi lesz?
Az operáción túl esett, a lábadozás is megfelelően lezajlott. A munkahelyét viszont elveszítette.
Utolsó erejével teljesítette a restanciáját, az életszínvonala rovására. Lassan elmaradt egy egy rezsiszámlával, ami azt jelentette, innentől sakkozni volt kénytelen a csekkekkel. Az idegei őrlődtek hónapról-hónapra.
Hiába keresett munkát, sehol sem sikerült. Visszavásárolta az életbiztosítását, amivel legjobb esetben a bő fél évet ki tud húzni. Ha szerencséje lesz, addig valami munkát talál.
Talált. Képzettségét tekintve egy teljesen más munkakört, mint amit csinált. Vasalni jár naponta családokhoz. Alamizsnáért, de dolgozhat. Fontos ő még valahol. A szerencsések között érzi magát. Nem válogatott. Az első leendő alkalmat megragadta.
Mellette, mégis nyomorog.
Negyvenöt éves most. Bármire gondol, bárhogyan számol, egyel tisztában van. Nem lehet még egyszer újra kezdeni, mert nincs rá idő.
Ha egy csoda folytán tudná törleszteni rendesen végig, akkor is még öt év, amire lejárna ötven éves lenne.
Mi a garancia az egészségére, az elhelyezkedésre? Semmi. Remény? Az van, abból kimeríthetetlen a kút, csak ezt tudja valaki végig csinálni ép ésszel.
A pongyolája ujjába törli könnyet, és szipogva kérdezi félhangosan.
…hát élet ez?
12 hozzászólás
Kedves Marietta!
Egy rossz pillanat elég, és romokban van valakinek az élete. Bizony milyen kevésszer gondolunk erre!
Bevallom én a cím alapján másfajta sztorira számítottam a hitellel kapcsolatban, így meglepetésként ért a történeted. Egy jó ügyvédre lett volna szüksége – még az elején, amikor meg tudta volna fizetni – aki a gatyáját elperelte volna annak, aki a zebrán elgázolta. Persze neki magának kisebb gondja is nagyobb volt akkor, de annak a "mellette álló" családnak, annak kellett volna idejében meglépnie ezt a dolgot.
Persze kívülről, és utólag könnyű okoskodni. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Azt gondolná az ember, vele semmi soha nem történhet meg. Ha tudnánk, hogy elesünk leülnénk előtte.
Igaz, valós történet amiről írtam, és azt gondolom nem egyedi. Volt a hölgynek egy életbiztosítása is, amiben az volt a hiba, kiegészítőket nem tartalmazott. Ha ott van egy járadékos , vagy baleseti kiegészítő, netán egy műtéti térítés, akkor egészen más lehetett volna a helyzet. Viszont azt is vizsgálták volna, hiszen lelépett a zebrára, és féktávolságon belül. Ez már pech sorozat. Volt valami kereset beadás, de hát, nem sikerült.
A lényeg végül is az, hogy valójában az élete teljes mértékben megváltozott.
Most a devizahiteleknél tartunk, ez nem az volt. Csak óvatosan mindennel.
Marietta
Kedves Marietta!
Sajnos, az élet, a mindennapjaink kiszámíthatatlanok. Jó, míg biztosítva van a napi kiadás, nem jut mindenki eszébe, hogy jó volna tartalékolni a nem várt kiadásokra. Judit tanácsa jó, hogy aki elütötte és ilyen kátyúba szorította őt a hosszúra nyúló kórházi idővel, felelősségre kellett volna vonni. Ráadásul arról történt említés, hogy az illető legalább megkereste volna "áldozatát" egy bocsánatkérés erejéig. De csak meghúzódott a felelősségével, ez bizony, elég otromba viselkedés. Aztán micsoda munkahelyi légkör az, hogy amikor egy munkaerő, ki addig jól ellátja a munkáját, s amikor balesete miatt kiesik, akkor egyszerűen útilaput kap a talpa alá? Megoldható lett volna úgy, hogy ideiglenesen alkalmaznak valakit, aki elvégzi a munkát, lehet, az illető annak is örült volna, ha addig nem volt állása. Csúnyán elbánt vele a vezetőség, nem vall emberségre.
De mára már kiveszett ez is az emberekből.
Jó, hogy foglalkoztál a témával.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata! A tartalékolás ott, ahol éppen, hogy fizetni lehet bármit is, lehetetlen. Okosan úgy tudna az ember gazdálkodni, ha sosem költené el az összes pénzét. Illetve szigorúan csak annyit, amennyi még engedi, hogy átérjen a másik hónapba valamennyi összeggel.
Ha van lehetőség kereset alapján magasabb összeget felvenni, meg is lépik az emberek fúlosan ami belefér. Ha 3 milla kell, és 4 az amit max lehet, hát durr bele felveszi a 4-et mert mi az a pár ezer amivel többet kell fizetni. Ez is hiba. Akkor van egy kis lazaság, költi a pénzt, és abban a pillanatban nem gondol másra. A Bank ha lehetőség van többre, még rá is beszéli az ügyfelet. Nehéz ügy. Ha minden simán megxy futamidő végéig, bingó. De ha nem…?
A munkahelyek régen nem tolerálják a betegséget, szülést, stb, és semmi olyant amely hosszú kieséssel jár. Nagyon sok jó szakember csüccsen otthon. Lelkiismeret furdalás nélkül elküldik. Vagy sajnálkozva, ez már teljesen mindegy.
Amit nagyon becsülök benne. folyt..
folyt…
Minden követ megmozgatott, hogy dolgozhasson. Bármit elvállalt, elvállal. Láss csodát, sikerült. Azért ne feledjük aki dolgozni akar, azért ha nehezen is, de valamit előbb-utóbb talál. Nem nézve a végzettséget, nem mérlegelve az egészséget, és semmit, csak azt, hogy előteremtse azt, ami szükséges.
Itt a környezetemben tudok olyant akinek felajánlottak napi 6 ezer forintos alkalmi munkát, és kevesellte. Inkább a segély. No ez a másik véglet. Az ilyen ember, pedig nem akar dolgozni. Lusta.Egy szóval kifejezve. Sorolni lehetne hosszasan, kinek miféle kifogása van, csak hogy elhitesse még saját magával is, ezért nem dolgozom , vagy azért nem dolgozom.
A Bankok egy külön fejezet, és nagyon is belelátok hiszen tizenpár évig tevékenykedtem a pénzpiacon.
Nagy most a galiba a devizahiteleknél is. Csak a jó Isten tudja mi lesz a vége? Az ügyfél kárára.
Marietta
Szerintem, aki komoly összegű kölcsönt vesz fel, nem igazán gondolja meg a dolgokat, és érdemes lenne előtte elolvassa írásodat. Üdv szeretettel: István
Nagyon köszönöm, hogy így gondolod, és azt hiszem az elmúlt évek ezt igazolják is. Sosem volt kockázat mentes a pénzfelvétel ilyen módja. Persze nem harapódzott el ennyire , mint most a devizásoknál, de számtalan példa igazolja azt, hogy meddig tartott a pénz felvétel öröme.
Ami hiba, és két oldalról, az ügyfél vakmerősége, a bank eszement jóváhagyása. Hogy mennyien olvasnák el, félek nem olyan sokan. Előtte csak azért sem, mert amikor valaki érzi a lehetőséget, hogy kezében lehet a pénz, még azt képzelné riogatok. Aki benne van, az pedig azért nem, mert nem elég a baja, és gondolhatja okoskodik.
Pedig óva int.
Anno, sok kérelmet nem is engedtem útjára. Egész egyszerűen azért, mert mindenféle simlis jövedelem igazolásokkal próbálkoztak, amit a munkáltatók kiadtak. Megtették nem egyszer. Többet írtak rá. Ez csak egy szegmense. De pl amiről írtam, köze nincs a devizahitelhez.
A hosszú távú kölcsönt felvenni pedig 15-20 év, meg 30 évre atya ég!!! Öngyilkosság .
Folyt…
folyt…
Befektetni igen, azt érdemesebb, már ha van miből. No de szorosan itt maradva a hitelnél, azt gondolom eltántorítatlanul, hogy csak addig szabad nyújtózkodni ameddig a takaró ér.
S ha már kell a nagyobb összeg, akkor párhuzamosan, egy védelmi szerződést mellé csatolni egy olyan biztosítást, ami ha baj van fedez. Erre lehetőség nagyon sok van. Természetesen teljes körű védelmet nyújtó szerződés keretében. Nem szabadna sajnálni azt az összeget, amivel több a törlesztőrészlet.
Marietta
Szia! Írtam az előbb, de elszállt. Jó, hogy írtál erről a témáról is. A tanulság annyi, a kölcsön felvétellel nagyon óvatosan kell bánni, mert senki munkahelyére nincs biztosíték. Tanulságos történet. Sokan tapasztalják sajnos hasonlóan, még ha nem is egy baleset vágta tönkre a biztos megélhetését. Kerek és valós történet. Jól bemutataott élethelyzetet írtál!
szeretettel-panka
Szia!
Ez a téma lerágott csont is lehetne, de sajnos nem az, mert aktuális mindig. Mostanában azért, mert rengeteg embert érint. Ez a történet egy másik, és mégis a végkifejlet, a veszteség ugyan az, mint a devizásoknál.
A végeredmény diktál, sajnos.
Csak remélni tudom, hogy megoldódik ott, a fronton is ez a kérdés, és fellélegezhetnek a családok. Nincs időm mélyen belenézni mi is a helyzet jelenleg egyet tudok viszont óriási harc, és óriási a veszteség anyagi, erkölcsi téren.
A pénzt amúgy sem szeretem, csak kérik tőlem mindenhol ez a baj. Hitelt, pedig SO-HA !
Marietta
Kedves Marietta!
Sajnos ezzel nem vagy egyedül… Bízzunk benne hogy jó lecke volt, és kilábalhatunk nagyobb sérülés nélkül.
szeretettel
Anikó
Szia Anikó!
Az okosok, mindig azt mondják , az lenne az ideális, ha kevesebbet költene az ember, mint amennyi van. Sok-sok családban viszont sakkoznak a megélhetésért,
Széles a skálája annak, hol, miért. A hitelek ludasok sok esetben. Rászoktatják az embereket arra, hogy bátran vágjon bele, ha per pillanat hitelképes.
Aztán jön egy olyan estet 1-2 év múlva, ami nem volt kiszámítható, és most nem a devizahitelre gondolok, és abban a pillanatban borul minden.
Ha nincs mögötte semmi tartalék, az komoly baj .
Sokan azért vesznek fel hitelt, hogy egyösszegből képesek legyenek valamit véghezvinni, átalakítás, bővítés, utazás stb. Van olyan is, aki lyukat szeretne betömni, egy hitellel előző tartozás felhalmozása miatt. Az utóbbi veszélyesebb.
Amiért írtam erről, azért tettem, hogy nagyon óvatosan ezzel a "játékkal". A biztonság, egy pillanat alatt, romba képes dőlni.
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel:Marietta