Az eső csendesen szitált, a levegő üde, és harmatos volt. A nő kiállt az erkélyre, és rágyújott egy cigarettára. Már régen nem tette ezt, éppen azóta, mióta a tengernél
járt a férfival. Akkor még hazafelé az állomáson elszívott egyet, s ott be is fejezte.
Most mégis úgy érezte,… jól fog esni. Még ott volt a táskájában megbújva a maradék cigaretta,… azóta is. Mindig így hagyta abba a dohányzást, hol hosszabb, hol rövidebb időre, hogy tudta,… bármikor rágyújthat,… ha akar. Ez volt a taktikája.
Azt hitte mielőtt indultak, hogy az út után, soha többé nem vesz majd cigarettát a szájába,… de ahhoz kevés volt az út. Találkozáskor, már nem mert a férfi szemébe nézni úgy,… mint ahogyan két évvel ezelőtt tette. Óvatosan kerülte a tekintetét,… hiszen minden baja ott kezdődött, no meg amikor a hangját meghallotta. Azért a kezét azt megfogta, de vigyázva, csak lágyan,… mint egy barátnak. Nem akarta, hogy tudja a férfi, mit is jelent számára valójában,… még mindig. Pedig szerette volna elvarázsolni a férfit, mert úgy gondolta,… ez az utolsó alkalom. De most nagyon kicsinek, és feleslegesnek érezte magát mellette. Mit keresek én itt?… futott végig az agyán többször is a gondolat a nap folyamán, de estére már konkrét kérdéssé is vált számára.
– Miért hívtál ide?- kérdezte értetlenül – Mond, mit keresek én itt?
Létezik, hogy egyetlen szál, büdös cigaretta állt közéjük?… na nem!… érezte, hogy a férfi csak keresi a kifogást, s éppen ez volt a legkézenfekvőbb számára. Ő pedig tudta, hogy nem véletlenül gyújtott rá,… hanem épp azért, hogy megtudja az igazságot,… elfogadja-e őt a férfi,… úgy ahogy van? S lám, most végleg kiderült!… hogy nem.
Amikor a férfi felvetette a közös utat, már akkor is gondolta, hogy csak egy hirtelen ötlet lehetett részéről, s ha tehette volna, akkor visszaszívja. De ő igent mondott, és ezzel a férfi már nem tudott mit kezdeni. Igaz, ő még napokig nem hitte, hogy tényleg mennek,… de végül is elindultak.
Rádöbbent, hogy mióta úton vannak, valahol belé szorulnak a szavak,… pedig mennyire sokat tud beszélni. Most viszont úgy érzi, hiába is mondana bármit, a férfi meg sem hallaná. Hosszas hallgatások következtek kettejük között,… mindkét napban, mintha elvesztették volna a szavakat félúton.
-Istenem, pedig mennyire vártam!…. gondolta, és most nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Csak nézek ki a fejemből, és még csak gondolataim sincsenek,… illetve vannak,… de nem megyek velük semmire,… hiszen nem adhatom saját magamat. Nem mondhatom, és nem tehetem azt, amit a szívem diktál!… mert "csak" barátok vagyunk.
Sosem gondolta, hogy ennyire tud hallgatni,… ezzel még saját magát is meglepte.
A férfi is sokkal kevesebbet beszélt, mint szokott a telefonban,… hiszen a távolság miatt telefonon tartják a kapcsolatot.
– Valami fal van köztünk, amit le kéne dönteni!… de nincs mivel. Most olyan szívesen ordítanék!… de nem szabad. – futott végig az agyán. Neki sincs számomra mondanivalója. – állapította meg,… s közben nagyon haragudott magára. Itt van ez a gyönyörű táj!… és nem tudok neki örülni?… itt van egy álom, ami teljesült!… és én nem vagyok elvarázsolva?
Hirtelen eszébe jutott Tatjana és Anyegin,… Istenem!… hogy utáltam, mikor kötelező olvasmány volt, és mennyire butának tartottam a Tatjanát, viszonzatlan szerelme miatt,… s tessék!… én is az lettem!… épp olyan bugyuta vagyok, mint ő volt! Tiszta röhej, Tatjana vagyok!… ordította magában. Még jó, hogy nem néztem megint bele, abba a tengerkék szemébe, hiszen már az is nehéz, hogy hallgatnom kell meleg bariton hangját, és úgy fogadnom minden szerető, féltő, figyelmességét,… mint egy barátnak. Mert ahhoz nem fér kétség, hogy barátok vagyunk,… most mégis mintha megbénultunk volna.
Nagyot szívott még a cigaretta végéből, aztán elnyomta,… csöppet meg is szédült, de ezen nem lepődött meg, hiszem már elszokott tőle. Eldöntötte, hogy lapoz egy nagyot élete regényében, és eltemeti Tatjanát. Hogy mit gondol erről Anyegin?… az már nem fontos! – gondolta – mert addigra már, úgyis öreg leszek. Most vette csak észre, hogy közben még az eső is elált. Holnap már újból dolgozom, ez a szabadság is eltelt!… újra süthet a Nap!… s éppen most olvastam azt is,hogy… a Hold a Tejútra lépett! Arcán halovány mosollyal visszament a szobába,… leült a gép mellé, és írni kezdett.
Leírta a címet: …a Hold a Tejútra lépett…
12 hozzászólás
Kedves Pipacs!
Bár nem lett eme történet vége Happy end, mégis nekem tetszett. Gratulálok hozzá!
Maradok tisztelettel: Apamaci
Kedves Apamaci!
Valójában bevezetőnek szántam, tegnap született írásomat, úgy gondoltam, a következő résztől visszapergetem az eseményeket, ezért a cím. Most viszont már nem vagyok benne biztos, hogy folytatni fogom. Még sosem írtam nagyobb lélegzetű prózát. Lehet, jobban teszem, ha maradok a rövid kis szösszeneteknél. Köszönöm, hogy megtiszteltél!
Szeretettel: pipacs 🙂
elolvastam ám ezt is!!! folytasd kérlek! Marcsó
Marcsó kedves!
1 folytatást már olvastál, hogy több lesz-e? Háááát ez nagy kérdés.
Köszönöm, nagyon kedves vagy!
Szeretettel. pipacs
Remek történet!… Becsülje meg a barátságot, mert többet ér, mint valami hazug szerelem…:)
Gratulálok Pipacska!…Ölellek!
Olvasom majd a többit is!:)))
Kedves Lyza!
Ezt a történetet is az élet írta, én csak lejegyeztem. 🙂 Köszönöm, hogy megtiszteltél.
Szeretettel: pipacs
Rég láttalak! 🙂
Kedves Pipacs!
Bizony sokszor a nehezen, és örömmel várt dolgok sikerülnek a legrosszabbul… 🙁
Nagyon jól írtad meg, hogy ilyenkor, a csalódás miatt, még annak sem tudunk örülni, ami jó és szép körülöttünk.
Rejtélyes dolog, hogy az egyre erősödő kötelék két ember között egyszer csak váratlanul megszakad, foszladozni kezd.
Gondolatébresztő az írásod.
Judit
Kedves Judit!
Azt mondják, sosem az emberben csalóduk, hanem csak az elvárásainkban. Mindig, mindenki mást vár. Érdekes kötődéseket produkál az élet, sokszor nem is tudjuk miért ragaszkodunk egymáshoz, mégis…
Köszönöm, hogy megtiszteltél!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Miközben olvastam az volt az érzésem, hogy ez egy valós, megtörtént eset, nagyon hitelesnek tűnt. Mi emberek ilyenek vagyunk, ezért aztán a Hold sokszor a Tejútra lép.
Szeretettel gratulálok: Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Ezek szerint hitelesnek érezted, akkor már mindegy is, hogy valós esemény-e, vagy sem. :)) Nagyon örülök, hogy visszalapoztál egy csöppet az oldalamon, köszönet érte!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Nagyon jól vázoltad, hogy amikor beszéd közben egyre több lesz a csend, a hallgatás, s úgy érezzük, hogy nincs elég mondanivlónk egymásnak, az már azt jelenti, hogy a szerelem megbomlott, s talán a barátságnak is vége.
Én így gondolom.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyot kerültél a kertek alatt. :))) Érdekes, és gyakorta értehetetlen, vannak barátságok melyek mindent kibírnak, elválaszthatatlanok, történjen bármi, nem tudnak megválni egymástól. A csend bizony mindig jelent valamit, s ebben az esetben feszült volt a csend.
Köszönlek!
Szeretettel: pipacs 🙂