Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyulacska. Szép fehér volt, mint az anyukája és a testvérei, hosszú fülekkel és rövid farkincával. A szeme piros volt, mint a fehér nyusziknak általában.
Valamiben mégis különbözött. Húsvéti nyulacska akart lenni. Élénkzöld, fűből font fészekről álmodott, ott a nyúlketrecben ahol született.
-Húsvéti nyúl leszek, hímes tojásokkal és nagyon örülni fognak nekem a gyerekek!-mondta.
-Ejnye!-csóválta a fejét a tyúkocska.-A tojást én tojom minden nap.
-Kot-kot, kotkot, kotkodács, minden napra egy tojás!
A nyulacska azonban nem hallgatott rá. Csak nem fog egy nyúlketrecben élni, mint a testvérei?
Egy napon a gazda kosárba rakta őket, a nyulacskát és a testvéreit.
A mi nyulacskánk reménykedett, mert tavasz volt, rügyeztek a fák.
Közeledett a Húsvét
Meg is vették húsvéti nyúlnak. Talán, mert úgy ágaskodott.
-Ez aranyos!-mondta az asszony és magával vitte boldogan.
Eljött végre az ünnep.
Nyulacskánk először akkor csalódott, amikor a szép hímes tojásokat csak úgy mellérakták a fészekben.
A tyúkocskára gondolt. Tényleg nem a nyúl tojja a tojásokat? De hogyan lesz ilyen díszes? Sohasem látta, hogy a tyúkocska ilyen díszes tojásokat tojt volna!
-Festettem még egy szépet!-mondta a gazdaasszony és nyulacskánk mellé tette a fészekbe.
Hát nem a nyuszi tojja, az ember festi a hímes tojásokat?
De azért szép is volt, amikor egy kislány annyira örült neki! Simogatta, és a kisnyúl arra gondolt, mégiscsak érdemes húsvéti nyulacskának lenni.
Aztán elmúlt a Húsvét.
Nyulacskánk ott csücsült magányosan egy régi kalitkában. A nyúlketrecre gondolt.
A testvéreire, a játékos vidám életre.
-Milyen szomorú ez a nyuszi!-mondta a kislány.
-Nem nyúlnak való élet ez.-mondta az anyukája.
Kosárba tették és visszavitték falura a testvéreihez.
A nyulacska boldog volt. Nem akart többé húsvéti nyuszi lenni. Tudta, többet nem adja oda az álmaiért az egész életét. Mert az álmok, ha valóra válnak, már nem álmok többé.