A jótündérek

Réges – régen a jó tündéreknek nem volt nehéz dolguk. Ha megszületett egy gyermek, az első éjszakán a házikó ablaka alá osont három jó tündér, és mindegyik azt kívánta az újszülöttnek, amilyen jó kívánságot az Ő tarisznyája tartalmazott. Az egyik egészséget, a másik észt, a harmadik hosszú életet. Voltak azonban még számos más jó tündérek is. Megállhatott az ablak alatt olyan tündér is, amelyik szépséget, vagy gazdagságot, vitézséget, vagy furfangot, deli termetet vagy szorgalmat kívánhatott. Elmondani sem lehet hány és hányféle jó tündér van a világon. Ezért is volt az a szabály, hogy ugyanazok sohasem mehettek együtt a picikhez. Mindig új párokat kellett keresni maguknak.
Ezért aztán, ha felnőttek a gyerekek, nem voltak egyformák. Az egyik okos volt, a másik szép, ha harmadiknak nagy ereje volt, a negyedik agyafúrtan intézte dolgait, megszámlálhatatlan módon keveredett a sok – sok jó tündér három kívánsága az emberekben.
Azután a gazdag emberek kezdtek hatalmas várakat építeni, azokat katonákkal őriztetni. Így esett, hogy a jó tündérek nem mindig tudtak az első éjszakán megállni a gazdag emberek gyermekeinek ablaka alatt és elmondani jó kívánságaikat. A tündéreknek mindig emberi alakot kellett ölteniük ilyenkor, hogy emberként elmondott varázslataikkal hasznukra legyenek az embereknek. – Tündér alakban, tündérként csak tündér kívánságot tudtak mondani, amelyiktől csak megszépült a baba álma, de reggelre kelve szétfoszlott a kívánság, mint az álom -. Bizony, bizony a gazdag emberek fényes váraiba, palotáiba gyakran nem tudtak már bejutni a jó tündérek. Hiába változtak öreganyóvá, vagy fiatal lánnyá: a katonák, őrök durván elkergették Őket. Nem tartoztak a háznéphez, hát nem mehettek be a tornyos várakba, cifra palotákba.
Ezért aztán egyre, másra az ilyen gazdag embereknek a kisbabája nem kapta meg a három jó tündértől a maga jókívánságait. Mire felnőttek meg is látszott rajtuk. Az örökölt vagyont nem gyarapították okosan, nem használták jóra. Vagy elkótyavetyélték, elitták, elkártyázták, elmulatták az egészet, vagy rosszra használták. Az eszük kereke sem fogott némelyiknek, úgy ahogyan kellett volna. Bizony, bizony némelyik kicsit bolond volt, némelyik meg nagyon. Kinek a józan esze, kinek a deli termete, kinek a vitézsége, kinek a szépsége hiányzott. Egy szó, mint száz hiányoztak nagyon a jó tündérek kívánságai az életükből. Sokszor meg is keserítették más emberek életét.
Azután új szokások jöttek divatba. Az édesanyáknak nem otthon születtek meg a kisbabáik, hanem kórházakba mentek szülni. Na szegény jó tündérek, most lettek csak igazán bajba. Ha a gazdag emberek házaiba nem tudtak mindig bejutni ember alakban, a kisgyermekek születésének éjszakáján, hát a kórházakba a portások meg pláne nem engedték be őket. „Nincsen kérem látogatás, nem lehet bemenni! Tessék holnap látogatási időben jönni!” mondák a portások és ki sem nyitották a kórház kapuját. A jó tündérek, nem mondhatták meg, mi járatban vannak, mert a tündérek varázslataihoz nagyon fontos a titkosság.
Ettől kezdve a jó tündéreknek csak egyre fogyatkozott a dolguk, a városokban, mert eleinte ott mentek többnyire kórházba szülni az anyukák. Amikorra ezek a gyerekek felnőttek, akkor kezdett szállóige lenni, hogy a vidéki emberek talpra esettek, derekasak, jó kiállásúak. Igen ám, mert nekik a jó tündérek megállhattak az ablakuk alatt és elmondhatták jó kívánságaikat. Azután már vidéken sem a bábaasszonyt hivatták, ha kisbaba született. Ott is divatba jött kórházba menni, szülni. Egyre kevesebb kisbaba született otthon. A jó tündérek meg csak törték a fejüket éjjel – nappal, hogy most mi tévők legyenek.
Volt olyan jó tündér, aki takarító néninek állt egy kórházba, úgy próbált szerencsét. Igen, de a takarító nénik nappal dolgoznak, a jó tündéreknek meg az első éjszakán kell elmondani a jókívánságukat. Na ez nem vált be.
Más jó tündérek kitanultak szülésznőknek, mert ez lett a bábaasszonyok új neve. Nagyon nehéz volt ez a tündéreknek, mert csak emberi alakban járhattak iskolába. Emberi alakban lenni ilyen sokáig, gyalog jönni – menni, nem pedig láthatatlanul szálldosni, ez nagyon fáradtságos egy tündérnek. A tanulással nem vesztegettek sok időt, mert csak rátették a kezüket egy könyvre és már tudták is elölről – hátulról az egészet. A baj csak az volt, hogy nem vizsgázhattak le ripsz – ropsz az egészből, hanem csak lassan, lassan évek alatt, ahogy az emberek tudnak tanulni. Amelyik jó tündér végre szülésznő lett és munkába állt meglepődve látta, hogy hiába jelentkeztek sokan egy kórházba felvételre. Csak néhányat vettek fel. Azokat is egyesével osztották be dolgozni. Kit nappalra, kit meg éjszakára, de egyedül. Az éjszakás tündérek azután, néha ha nagy nyugalom volt a kórházban, nagy titokban beengedtek a kertbe az ablak alá – ha volt kert egyáltalán – még két jó tündért, elmondani a jókívánságokat. Igen ám, de nem egy kisbaba született egy nap a kórházban. Most melyiké legyenek a jó kívánságok? Mivel nem tudtak dönteni, minden kisbabának jutott egy kis darabka. Egy kicsi okosság, egy kicsi szépség, egy kicsi talpra esettség. Vagy egy kicsi szorgalom, egy kicsi tehetség, egy kicsi ékes szólás. Vagyis a jó kívánságok kicsi része lett csak az övéké. Látták a jó tündérek, hogy ez így nem jó.
Össze is gyűltek egy szép napsütötte tisztáson mindannyian, hiszen sok jó tündér kis helyen is elfér. Tartottak egy tudományos tündér konferenciát. Ott azután csak sorolták, csak sorolták, hogy mennyi minden akadályozza őket az utóbbi időben a dolguk teljesítésében, de megoldást egyik sem tudott mondani. Teljesen olyanok voltak, mint az emberek mostanában, amikor tanácskoznak valamiről. Végül előállt egy fiatal tündér és elmesélte, hogy Ő kitanulta az emberek új játékát, amin azért dolgozni is szoktak: a számítógépet. A többiek lehurrogták, ők is értenek a számítógépekhez, hiszen nem hogy szülésznők nem lehettek e nélkül, még takarító néninek sem vették fel őket számítástechnikai ismeretek nélkül. A fiatal tündér azonban csak mosolygott rajtuk. Igen ám, de én hackernek tanultam ki, jelentette ki fensőbbségesen. „ Juj, nem szégyelled magad!” szidták a többiek. „Mi jó tündérek vagyunk, nem törjük fel senkinek sem a programját, sem a számítógépét!” A fiatal tündér azonban nem szégyellte magát. „Lássátok be” – mondta a többieknek – „megváltozott a világ.” „Az emberek elzárják előlünk a kisbabákat. Nem tudunk már oda állni az ablakuk alá a világ sok helyén, elmondani a jó kívánságainkat. Pedig a jó kívánságainkra nagyobb szükségük van a piciknek, mint valaha.” Na erre már bólogatni kezdtek a tündérek mind egyszerre. „Azt javaslom, hogy változtassuk meg a szabályokat.”- mondta bátran a fiatal tündér. Lett is erre nagy felzúdulás, mindenki egyszerre beszélt, bizony még kiabáltak is volna, ha nem jó tündérek lettek volna. Mikor mindenki kiméltatlankodta magát – eltartott egy jó darabig – a legidősebb, legbölcsebb tündér megszólalt: „Az idők kezdete óta nem változtak a szabályok, mindig a baba születésekor, mindig hárman a sok közül, mindig az ablakon át, mondták el a jókívánságokat a tündérek. Te most ezt akarod megváltoztatni?” „Már meg is változott! Eddig csak erről beszéltünk, hogy a régi módon már nem tudjuk elmondani a jó kívánságainkat. Mondjuk hát el új módon.” „De hogyan? De mikor?” – kezdtek kíváncsiskodni a jó tündérek.
„Azt javaslom elsőként, hogy tartsuk számon ezután azt a gyermeket, akinek nem tudtunk születésekor az ablaka alá állni.” „Na ehhez már tényleg számítógép kell…”- bólogattak a tündérek. „Ezeknek a piciknek a születésük éjszakáján három jó tündér nyisson egy virtuális ablakot a számítógépeinken, abba tegyék bele a jókívánságaikat. Amikor aztán a kisgyermek először leül egy számítógép elé és először kinyit egy ablakot a Windows-ban, az legyen a mi ablakunk, akkor kapja meg a jókívánságokat tőlünk.” Nagy – nagy csend lett erre a réten. Még a szél is elfelejtet fújni, úgy figyelt, mit szólnak erre a jó tündérek. Azok meg morfondíroztak magukban: windows az azt jelenti, hogy ablakok… hm…hm.. a születésük éjszakáján… hm.. hm.. virtuálisan… hárman… azután egyszer rákattint majd a kicsi… hm..hm.. De néhányan már mosolyogtak. Mások tárgyalni kezdték a megvalósíthatóságot. Kisvártatva pedig életükben először szavaztak a jó tündérek erről a változásról.
Hallgattak az idők szavára és elfogadták a fiatal tündér javaslatát.
Azóta van az, hogy egyszer csak a felnőttek egy kisgyerek láttán elcsodálkoznak: „milyen szép lett ez a gyerek”, vagy a picire figyelve elámulnak: „milyen okos lett ez a gyerek”, vagy a rajzait, a mozgását, az ügyességét kezdik dicsérni. Ekkor kapták meg a jó tündérek kívánságait. Te már megkaptad a Tiédet?