A karácsonyi díszek karácsonya

Azt hihetnénk, hogy amikor véget ér a karácsony és gondos kezek visszarakják a karácsonyi díszeket a nagy „Karácsony” feliratú dobozba, egy évre megpihennek a sötét rejtekadóban. Pár napot azért alszanak, hiszen sok volt az izgalom az elmúlt napokban, de aztán a karácsonyi fényfüzér és a csillagdíszek kigyulladnak és fény árasztja el a lakhelyüket. A kis szorgos manók végigjárják a birodalom összes zegét-zugát és mindenkinek segítenek. Fényesre dörzsölik a gömböket, pótolják a megsérült akasztókat, új ruhát varrnak az angyaloknak, színesre festik a diótörő bábok egyenruháját. Amikor mindennel elkészültek felébresztik a királynőt, aki a legmagasabb ponton lakik, egy díszdobozban. Csúcsdísz kisasszony álmosan pislog még néhányat, aztán büszkén körültekint kicsiny országán. Odalenn már zajlik az élet: a fahuszárok csutakolják lovaikat, termetes gömbasszonyságok kínáljál portékáikat a piacon, egy kisangyal plakátokat hord szét, a közelgő tündérbálra hívva fel a figyelmet. Így zajlottak a hétköznapok, amikor különös esemény történt. A szomszédos országból a „Húsvét” dobozból, alagutat fúrtak a nyulak, és egy követet küldtek hozzájuk. Összegyűlt a trónteremben mindenki, hogy meghallgassa a küldöncöt. Kifulladva az ásástól, és a kalandos úttól, nehezen jutott szóhoz a piros sapkás nyúl, de aztán csak kibökte:
− A főnyúl uraság feleségül kéri Csúcsdísz kisasszonyt, ha nem mutatna hajlandóságot, akkor itt háború lesz! – hadarta el gyorsan, majd sürgősen elinalt.
A tömeg döbbenten próbálta feldolgozni a hallottakat, majd minden szempár az uralkodóra szegeződött, aki egy ideig még türtőztette magát majd kirobbant:
− Még, hogy egy répapusztító felesége legyek, SOHA!!!
Összeült az udvari tanács, hogy mit is tehetnének az ügy érdekében. Különböző ötletek merültek fel, hogyan védjék ki ezt a nyílván való arcátlanságot. Végül is a nagy varázsló ötletét fogadták el: mágiával megszerzik a nyulak kedvenc csemegéjét a hatalmas hegyekben felhalmozott sárgarépát, és csak akkor kaphatják vissza, ha lemondanak a házasodási szándékról. A terv kiválóan bevált, bár a vérnyulak serege többszöri katonai rohammal próbálta visszaszerezni a raktárkészletüket, a fahuszárok sikeresen visszavertek minden próbálkozást. Végül is megkötötték a békeszerződést és helyreállt a rend, de azért megkettőzték a határvédelmet, mert a nyulakban soha nem lehet megbízni. A királykisasszony szívéről legördült egy nehéz kő, arról a szívről, amely titkon már másért dobogott. A fahuszárok nyalka kapitánya volt az, aki mellett mindig melegség öntötte el, szívesen töltötte vele az idejét a palota kertjében. Most, hogy megérintette a házasság szele, úgy érezte, hogy Ő lehetne a királya és ő pedig a királynéja. Egy szép napon a lebukó Nap fényében történt meg a bátortalan leánykérés, amelyre egy gyors igen volt a válasz. Az udvari főtanácsos azonnal szervezni kezdte az esküvő részleteit. Olyan lagzit rittyentett, hogy a környező országok lakói hónapokig erről beszéltek. Még a nyulakat is meghívták, de sértett büszkeségből távol maradtak a ceremóniáról, bár ezt később megbánták.
A boldog ifjú pár, az adventi szigeteken töltött nászút után visszatért birodalmába és az ország irányításával foglalatoskodott. Sokszor jártak a nép között, mindenkihez volt egy kedves szavuk. Közben a homokóra szorgalmasan mutatta az elmúlt időt, észre sem vették, hogy újra itt a karácsony. Az utolsó napokban mindenki egyre izgatottabb lett, majd a harsonás angyal hangszerébe fújt és erre a jelre visszatértek a saját helyükre, egymást túlkiabálva várták, hogy kikerülhessenek doboz országukból. Elérkezett a nagy nap, a doboztető felemelkedett és beáradt a fény. A díszek izgatottan lökdösődtek, mindenki elsőnek szeretett volna felkerülni a karácsonyfára. Puha gyermekkezek emelték ki őket szépen sorban, majd átadva egy férfikéznek befészkelték magukat ideiglenes kuckójukba, a fenyőfára. Gyanta- és finom mézeskalácsillat keveredett a levegőben. Szaloncukrok és habcsókkarikák furakodtak közéjük, hogy aztán az éj leple alatt lelopkodják őket megédesítve az ünnepet. Utoljára Csúcsdísz asszony telepedett mindenki fölé megérdemelt helyére, a karácsonyfa tetejére. Ahogy lenézett, a csillogástól elérzékenyült, csak nehezen tudta visszatartani a könnyeit.
És elérkezett a nagy pillanat: felcsendült az ismert dallam, a gazdáék egymás kezét fogva énekeltek, a csillagszórók szikráztak és szeretet áradt szét a levegőben. Majd következett az ajándékkibontás szertartása, izgatott kezek tépték fel a kisebb-nagyobb csomagokat. Ezután távoli kanálcsörgés, karácsonyi dallamok hallatszottak, majd szép lassan minden elcsendesedett. Éjfélkor megjelent egy angyal, csendet intve elmesélte a már sokszor hallott történetet, a jászolba született gyermekről.
A fenyő ott pompázott felaggatott ékeivel és szikrázó fényeivel a szoba sarkában. A karácsonyi díszek izgatottan tárgyalták az eseményeket, egyesek szerint ez volt a legszebb ünnepük, az eddig megéltek közül. Csak az alul elhelyezkedő diótörő figura elégedetlenkedett. Ő volt legközelebb az ajándékokhoz, így hát epésen megjegyezte:
− Bezzeg mi soha nem kapunk ajándékot…
A többiek gyorsan lehurrogták:
− Az örömöt, a boldogságot, a szeretetet látni a szemekben, ez a mi karácsonyi ajándékunk!