Marci lassított léptekkel ment hazafelé az iskolából. Minden egyes virágot külön megnézett a környékbeli kertekben, megállt, kifűzte, újra befűzte a cipőjét, csakhogy minél később érkezzen meg. Másodikos kora óta egyedül közlekedik az iskola és az otthon között. Szeme egy egészen kis mértékben könnyes volt. Nem sírt, csak éppen… csak éppen belement valami a szemébe, ahogy azt ő mondta volna. Azért ment bele valami a szemébe, mert aznap kapott egy egyest.
Apa nagyon mérges lesz – gondolta – Már a hármasért is hogy tud haragudni. De hát az szörnyen nehéz feladat volt. Inkább nem is mondom el. Viszont apa mindig kitalálja. Valahogy megérzi. Nem akarok hazamenni. Nem igazság, hogy ez olyan nagy dolog. Anyu nem is szokott szólni érte. Anyu olyan jó. De apa nagyon mérges lesz. Mindig olyan dühös.
Már látható volt az otthon sziluettje. Már csak lépések választották el Marcit attól a pillanattól, amitől olyannyira félt.
Jaj, nem – motyogott magában – Máskor sokkal hosszabb az út. Mindjárt otthon vagyok. Talán megúszom. Talán nem lesz baj. Nem lesz baj.
Marci belépett házuk kapuján. A nappaliba érve a földön feküdve találta anyját, szívét egy karó szúrta át. A halott test fölött Marci apja állt. – Vámpír volt, a piszok dög, én tudom – monda fiának szélesre húzott bamba vigyorral. – De ne aggódj, most már nem kell félni – röhögött az apa -, ez már hulla.
A karó
By Daniel
8 hozzászólás
Szia!
Nem csoda, hogy a mai gyerekek rettegnek a szigorú apától. Érdekes hasonlat ez a két karó között. A vámpíros rész rendben van. Az mindennapi rutin.
No, de azért túlzás az iskolai karó. Ilyen kegyetlenséget én nem mertem volna leírni. Szegény gyermek. Nem csoda, hogy könnybe lábadt a szeme.
Számomra furcsa kifejezés az "otthon sziluettje", de lehet, hogy csak én vagyok túl öreg.
Nem adok ötös csillagot, mert a karó plusz ötös, az hármas lenne. Ja, és azért sem, mert nem borzolta fel kellően az idegeimet a történet. Azt az iskolai karót jobban kidolgozhatnád. Jót tenne néhány horrorisztikus jelenet annál a résznél. Valami ilyesmi:
"Minden egyes virágot külön megnézett a környékbeli kertekben", de ott is csak a földbe ledöfött karókat vette jobbára észre.
Üdv.
Szia!
Te viszont kapsz egy ötöst, méghózzá testnevelésből, mert nagyon gyors voltál. Én pedig a négyesnek is őrülök, hátmég középiskolában hogy örültem volna.
Egen, ezt megértem, szöszmötölök még vele.
És köszönet, hogy olvastad, mint azt korábban jelezted,
üdv
Tesiből mindig ötös voltam. Köszönöm! Ma már abból is örülnék egy hármasnak. Persze, nem úgy, hogy kapok egy karót meg egy ötöst. A szertorna, a futás, a labdajátékok, az ügyességi gyakorlatok, az erőnléti, és a gimnasztika elemein kívül a többi menne még ma is.
Azért adok néha négyest neked, hogy érezd azt, amikor tényleg fenomenálisat írsz, de leginkább azért, nehogy a fejedbe szálljon a dicsőség, mint például nekem.
🙂
Tehát menne az elmélet?
Sajnos késő, már a fejembe szállt, mint annyi minden más is. De köszönöm, hogy a "fenomenális" szó felmerült benned az én ügyemben. Ez fenomenális. Külön hála a pedagógiáért.
Most pedig megyek, és körbefutom a házat, neked meg tíz fekvőtámasz!
Szia!
Meglepő végkifejlet! Azt hiszem, akkor már inkább egy iskolai karó, mint a valódi!
Szeretettel: Eszti
😀 Igen. Köszönöm szépen, öröm ez nekem.
uhh. lesokkolt a vége. az jó? gondolkoztatós. nekem még kell emésztenem.
Hogy jó-e? Nem tudom. Azt te tudod. 😀
Jó emésztést, remélem nem fekszi meg a gyomrod.
És persze, köszönöm, hogy szemeiddel végigpásztáztad a sorokat, és az ebből a tevékenységedből felmerülő állapotodat közölted eme hozzászólás segedelmével.