A kézfogás ( A Féltékenység folytatása)

Hát ez meg mi volt?- állt fel a titkárnő. Akkor vette észre, hogy a kávéja, amit Anna a nagy sietségben feldöntött, végigfolyt az asztalon, és rácsöpögött a ruhájára.
– Semmi baj, semmi baj- ismételgette Christopher zavartan,- majd én letörlöm.
A zsebébe nyúlt, de ott csak egy meglehetősen rossz állapotban lévő zsebkendőt talált. Azt mégsem vehette elő, ezért a csészealátétként használt kendőért nyúlt, és erőteljes mozdulattal dörzsölni kezdte a foltot. Közben megérkezett a főnök, aki harsányan kommentálta a látottakat:
– Ti meg mit csináltok itt? Csak pár percig hagylak magatokra, és máris ezt teszitek?
– Csak a kávé…- kezdte volna a magyarázkodást Christopher, de a főnök félbeszakította:
– Jól van, végül is felnőtt emberek vagytok, azt tesztek, amit akartok.
A titkárnőnek erre a mondatra dühösen megvillant a szeme, jókora erőfeszítésébe került, hogy türtőztesse magát. Azért mert szőke a haja, és szeret csinosan öltözködni, mindenki azt hiszi, ő csak egy könnyen megszerezhető buta liba.. A férfiaknak majd kiguvad a szemük, ha a közelébe kerülnek. Még a főnöke is állandóan évődik vele, mintha csak a külseje létezne, pedig nagyon jól tudja, hogy kifogástalanul végzi a munkáját. De azért sem fog vénkisasszonyos ruhákban járni. Ha nem tudják elfogadni olyannak, amilyen, az az ő bajuk.
– Bocsánat, a mellékhelyiségben rendbe szedem magam- mondta, és emelt fővel elindult a mosdó felé.
A főnök megcsóválta a fejét. Le akart ülni az egyik székre, de még idejében meglátta a kávécseppeket.
– Itt valami nagy csatározás dúlhatott- jegyezte meg cinkos mosollyal.
– Á, dehogyis, csak a kávéscsésze borult fel.
– Szólni kellene a pincérnek- nézett körbe kutatón a főnök.
– Persze, máris- ugrott fel készségesen Christopher. Úgyis el akarta kapni a titkárnőt visszafelé jövet. Rettenetesen szégyellte a felesége viselkedését, és meg akarta kérni Sylviát, hogy ne mondja el a többieknek. Ha a fülükbe jutna az eset, a kollégái élete végéig ugratnák, sőt, még lehet, hogy el is bocsátanák botrányokozás miatt. Sylvia mindent megígért, de a férfi nem lett nyugodt. Talán Anna után kellett volna mennie, de most már késő. Egyáltalán létezik mentség az őrjöngésére? A pincér hozta a felmosórongyot. Sebesen eltüntetett minden szennyeződést, de közben olyan furcsának tűnt, mint akinek megvan a véleménye a dologról. Vagy csak Christopher képzelte ezt? Az est hátralevő részében rosszul érezte magát. Nem ízlett sem a disznópörkölt, sem a vörösbor. Nyugtalanította, hogy vajon mi lehet Annával.

Anna a közeli parkig jutott el. Ott nekidőlt egy fának, és csak sírt-sírt keservesen. A járókelők megbámulták, de ő nem törődött vele. Néhányan résztvevőn, mások rosszallóan pillantottak felé, de Annáról minden lepergett .Céltalanul kóborolt tovább, azt sem tudta, merre jár. Egy óvatlan pillanatban összeütközött az egyik kapualjból elősiető alakkal. Bosszúsan fel akart kiáltani, de a másik megelőzte:
– Szia, Anna!
Anna meglepődve ismerte fel gyerekkori barátnőjét. Maryvel az általános iskolában egymás mellett ültek a padban, elválaszthatatlan barátnők voltak, később is évekig tartották a kapcsolatot, míg Mary férjével egy távoli városba nem költözött.
– Mary – mosolyodott el Anna a könnyein keresztül.- Hazajöttél?
– Igen- válaszolta Mary.- Anyámnak tegnap volt a születésnapja, és eljöttünk hozzá pár napra a gyerekekkel.
Ekkor vette észre barátnője kisírt arcát.
– Valami baj van?- tudakolta együttérzéssel.
Anna érezte, hogy a barátnő érdeklődése őszinte. Óriási szüksége volt rá, hogy valakinek kiönthesse a szívét, ezért elfogadta a meghívást a cukrászdába. Miután elpanaszolta bánatát, Mary elgondolkodott egy darabig, majd ezt mondta:
– Tudod te, hogy ki volt az a nő, akivel beszélgetett?
– Nem- felelte Anna,- de nem is érdekel. Nekem elég annyi, hogy vele volt.
– Ej, ej- helytelenítette Mary. Már gyerekkorukban is ő volt a józanabb, aki jobban felmérte a helyzetet, és Anna hirtelen felindulásait elsimította. Tovább faggatózott:
– Láttad őket intim szituációban? Csókolóztak, vagy akár megfogták egymás kezét?
Anna tagadta, hogy bármi ilyet meglátott volna. Barátnője a régi bizalmassággal folytatta:
– Az eszedbe sem jutott, hogy talán tényleg a munkatársa az a nő? Annácskám, azt hiszem, már megint túlkomplikáltad a dolgokat. Emlékszel Jonnyra?
Anna elpirult a név említésétől.
– Ő volt életed első szerelme, és te mit csináltál vele?
– Jó- jött zavarba Anna,- nem kell felhozni ezt a dolgot.
Mary azonban hajthatatlan maradt:
– Azt sem tudtad, hogyan állj rajta bosszút, mert azt hitted, hogy megcsalt. Holott az a kedves lány csak a nővére volt. Nem lenne jobb, ha beszélnél a férjeddel?

Az ünneplés a kollégákkal sosem akart véget érni. Christopher alig várta már, hogy otthon lehessen. Szerette Annát, és megbocsátotta a kitörését. Némiképp igazat is adott neki, hiszen a munkája miatt elhanyagolta az utóbbi időben. Ha meg is csalta, akkor azt nem nővel tette, hanem a folytonos túlórákkal. Elhatározta, még aznap tisztáznak mindent, és ezentúl jobban figyelembe veszi majd felesége igényeit is. A melegtől és a füsttől kicsit kábán üldögélt, amikor érezte, hogy megszorítja a kezét valaki. A titkárnő volt az.
– Vigyázz- suttogta. – A fúriád megint itt van.
A férfi ijedten kapta fel a fejét.
Anna már éppen bocsánatkérésre nyitotta a száját, amikor meglátta a kezüket.
– Hát mégiscsak van kézfogás- gondolta, és szó nélkül kiment az étteremből.