A kijárat

Ekkorra F… már nem bírta tovább. A szúró, viszkető érzés már több mint egy hete gyötörte. Gondolt hát egyet, és jobbnak látta, ha cselekszik. Elindult a fürdőszoba felé. Teste reszketett akár a kocsonya az izgatottságtól, hogy talán újra élhet égető kínok nélkül. Heves mozdulattal megnyitotta a csapot. Kezét alá tette, és a hűs víz szinte már azonnal enyhülést hozott problémájára. Megmosta arcát, ekkora megkönnyebbülésben még nem volt része. Valamilyen túlviláginak ható, érdekes illatú kékes gélt nyomott ujjaira. Érthetetlen módon, arcbőrére kenve egy más dimenzióból idekerült hab keletkezett. Ettől mintha rosszabbodott volna az állapota, ezért kissé megtántorodott. Majd minden bátorságát, erejét, és a kínok közül való kitörési vágyát összeszedve kiemelte tokjából a csodás szerszámot. Egyes kultúrákban borotva a neve, nem tudni miért. Remegő kézzel pajeszához emelte. Elindult hát a keze lefelé, a sörték sistergése jelezte az útjukba kerülő jeges, halálos penge mozdulatait. Ez az érzés hatalmába kerítette F…-t, nem tudott tőle szabadulni, elkábultan a rabjává vált. Folytatta a mozdulatsort, ezt a messiásként érkező ingert, érezte közel a megváltás. De ekkor jött T… és megmagyarázhatatlanul, kifejezéstelen tekintettel, valamilyen külső megszállás hatására energiájának egy részét F… felé továbbította, aki ettől egyensúlyából vesztve a következő furcsa intelmet kiáltotta:
-Nem mondták neked, hogy borotválkozás közben nem illik lökdösni a másikat?
T… erre nyugodt, bölcs magabiztossággal állította a következő tényeket:
-Ez biztonságos borotva, nem lesz semmi bajod, ha lökdösnek.
-Még vonaton is használhatom?
-Igen.
Ekkor halálra vált arccal, meggyőződéses hitéből megtérve T… kiábrándultan hozzá tette:
-Megvágtad a füled… -majd sírva a takarója alá bújt, csak azon merengett, bárcsak olyan helyen létezne, ahol az egyetlen kijárat az élet felé visz. Ekkor elmosolyodott, eltűnt és többé nem látta senki…