A király útja I./2. Széllel érkezett

Az 1131. év nyarán hatalmas tömeg gyűlt össze Snemsz falai között, hogy ünnepeljen. A templom melyben az esküvőt tartották, messze híres volt nagyságáról és szépségéről. Az egelloi katedrálist utánozva – de azt nem érve utol – két hatalmas toronnyal építették, amiből az egyik keleti oldalon állt, a másik pedig nyugatra figyelt. Ez jelképezi, hogy az egyetlen istenség nagyságát ünnepeli, a napistenét.
Snemsz az Egelón királyság második legnagyobb nagyvárosa volt. Elhelyezkedése miatt az ország déli részének kereskedelmi központja is, hiszen a szövetséges törpök keletről, a félvér erimek – akik emberek és törpök is – országa Mohstromon, pedig délről, csak itt tudott belépni az országba.
Snemsz vén ura, Gail Ohrmen már a végét járta, oly öreg volt. Egyetlen gyermekét adta éppen férjhez, Sirinát.
A templomban csak Snemsz urának hűbéresei és azok családtagjai jelenhettek meg. Mindenki más a városból és a vármegyék falvaiból, kint várakoztak.
Sirina gyönyörű volt. Hosszú, fürtös szőke haját kiengedve hagyták, csupán néhány virágot tűztek bele. Hosszú bársony, bíborszínű ruháján aranyozott hímzések tekeregtek. Fehér bőrét nem takarták kencékkel. Csillogó kék szeme mindenki lelkét megolvasztotta.
Hát nem csoda, hogy Gordon Lucard beleszeretett – gondolták sokan. A férfi, Edward Lucard király öccse volt és Arghon Mezejének ura. A házasság megkötése után pedig Snemsz helytartójává is válik.
– Mit láthat Sirina ebben a… – nézett fel a mellette állóra Wiktor herceg – malacban.
Lazarus elmosolyodott a trónörökös megjegyzésén. Ők ketten leghátul álltak meg, a herceg testőreitől körülvéve.
Wiktor herceg tizennégy éves volt csupán, de már tanították a politikára és a hadviselésre. Neki leginkább az utóbbi tetszett, hiszen követni akarta apja példátlan teljesítményeit. Világosbarna szemű és hajú ifjú volt, jobban illett volna ő hozzá Sirina – legalábbis Wiktor így gondolta.
A mellette álló Lazarus Cors, gróf volt, Norlad ura és Edward király legmegbízhatóbb hűbérese. Magas, negyvenes éveiben járó borostás, katonás férfi volt. Az esküvőn is mellvértben jelent meg, ámbár persze az is díszített.
Ők ketten a király nevében jelentek meg, míg Edward király Egello falai között betegeskedett.
– Talán ékes beszédével lágyította meg a hölgyet – mondta Lazarus.
– Gordon bácsikám legékesebb szólása, mikor egy kancsó bor után elböfögi magát – nevetett fel Wiktor herceg.
Lazarus kezdeti mosolya lehervadt a hangos nevetéstől és szúrósan a hercegre meredt. Néhányan hátra is fordultak a padok közül.
Mindenki állt és a snemszi metropolita, a város püspökének beszédét hallgatta.
– Syrasil áldásával, e karkötő lesz a pecsét, lelketek egyesülésében – mondta a püspök.
Két szerzetes lépett elő a homályból és párnákon hozták a két karkötőt. Egyiket Sirinának adták, másikat Gordonnak. Mindketten felvették az egymás nevével ellátott aranyozott és díszített ékszert. Gordon a jobbkezére, Sirina a balra vette, így mikor megfogták egymás kezét, a két karkötő egymás mellett volt.
Ezután tapsban tört ki a templom hallgatósága, miközben a pár feléjük fordult. Éljen Gordon Lucard, Snemsz helytartója és Arghon Mezejének ura!
A friss házaspár kilépett a templom ajtaján és még nagyobb éljenzés fogadta. Városnyi ember kiáltott feléjük, ki jókívánságot, ki pedig halálos átkot.
– Éljen a „Bormalac”! – kiáltott be egy földmunkás.
Az egyik őr, aki a tömeg előtt állt a sorfalban, megemelte a kezét és a rajta lévő bőrvérttel úgy arcon ütötte, hogy a paraszt törött orral borult fel.
– Védjétek csak az iszákost! Majd ha a ti zsoldotokat is felszívta, akkor is álljatok ki mellette! – kiáltotta egy asszony.
Ő is megkapta a jussát egy másik őrtől. A rosszalló hangok lassan elhaltak teljesen. Ám eddig sem hallatszott ki a tapsviharból és az égig zengő üdvrivalgásból.
Gordon úgy tett, mintha ezt nem látta volna. Hiszen ő adott parancsot erre. A gazdagabb középréteget őrök sorfala választotta el a parasztságtól és a koldusoktól. Előre láttak a szervezők.
A pár végig vonult a macskaköves főúton, át a főtéren, melynek közepén angyalokat formázó szökőkút mutatta a város gazdagságát. A főtértől az út elkanyarodott egy domb felé, mely körül nem álltak házak. Ez a helytartó kastélya volt, a városban Márványpalotának nevezték.
Ide költözik be újként, Gordon és szolgálói. Az út, melyen most végig meneteltek, ezt jelképezte.
A nap szikrázóan sütött, felhők messze sem zavarták a kora délutáni napot. Gordon kifele büszkeséget mutatott, hogy új felesége boldoggá teszi, ám valójában a következő órákban elfogyasztott borra és sörre gondolt.
– Szegény vén Gail! – mondta Wiktor herceg séta közben. – Látott volna szívesebben egy orkot lánya mellett, mint Gordont.
– A nagybátyád Arghon Mezejének ura – kezdte Lazarus. – Egelón egyik leggazdagabb vármegyéje az övé. A törvény szerint nem adhatja lányát egy másik nagyváros urának, mert túl nagy hatalom összpontosulna a kezében. Mondhatni, nem volt más választása.
– Úgy hallottam egy gazdag lovag, talán Aranyváradból volt a lány udvarlója – mondta Wiktor. – Ő vajon hová lett?
– „Rózsás” Ivardnak hívják – válaszolt Lazarus. – Gordon, mint mindenkivel, aki az útjában áll, vele is elszámolt.
– Hát ezt meg hogy értsem? Eltette láb alól?
– Ne légy ilyen képtelen, uram! – mondta Lazarus. – Szó szerint értettem. Azt beszélik lefizette a lovagot.
– Hát mennyit ér egy szerelem, Lazarus? – kérdezte Wiktor.
– Nem tudom lehet-e hinni ezeknek az udvari pletykáknak. Megvallom őszintén, uram, mint tudod, én nem folyom bele az ilyesmibe.
Wiktor felnézett a tanítójára.
– Ezért becsüllek is, uram.
A násznép felért a domb tetején álló Márványpalotához. Hófehér falak és oszlopok tükrözték vissza a szikrázó napfényt. A bejárat előtti lépcső csupán pár lépés volt, majd egy teraszra vezetett. Ez fölött az emelet falában színesüvegből kirakott ablak volt, ami a palota építőjét és első urát ábrázolta, családja körében.
Gordon megállt a teraszon, asszonya mellett és a gyülekezethez fordult.
– Gyertek családtagjaim, barátaim és hűséges, régi és új lovagjaim! – mondta. – Új otthonomban és annak udvarán hajnalig tartó evésre és ivásra hívlak titeket!
Széttárta karjait és nagyot nevetett, mint aki már készen is áll megtömni hatalmas gyomrát. Az urak egy része csak magában nevetett, aki ismerte igazán Gordont, ahogy Wiktor és Lazarus is.
Ezzel az esküvővel, új politikai helyzet is áll be majd Egello és Snemsz köré, illetve Gordon előző és új emberei köré is. Ezen járt legtöbbjük esze. Ez az esküvő, mint az új helyzet megalkotója, és mint az új helyzet megoldója is lehet. Hiszen mindenki, aki számít, most ott volt és meg lehetett ismerkedni vele, megtudni az álláspontját. Hát ezt ki is használták.
Az a közel háromszáz fő, aki jelen volt, azonnal nekilátott a lakomának, aztán megjöttek a táncos lányok és a szolgák elkezdték felszolgálni a bort, a sört és némi kobold pálinkát is, amihez nehéz volt ennyire délen hozzájutni.
Az oldott hangulat és a kíváncsiság is okot adott a beszélgetésekre és csoportok alakultak ki. Természetesen Wiktor herceg és Lazarus egymás mellett maradtak még. A herceg tanítója szemmel tartotta, hogy betartsa az illemet és ne járjon el a szája mindenről, amit gondol. Főleg ne Gordonról, akit egyikük sem kedvelt különösképpen.
Az éjszaka megérkezett, de a lakoma töretlenül folyt tovább, sőt, egyre inkább kezdett hasonlítani egy falusi tavernára. Egy magas férfi lépett a herceg és Lazarus mellé.
– Herceg – hajolt meg Wiktor előtt. – Lazarus gróf! – üdvözölte kézrázással a mellette állót.
– Wendrake gróf! – köszöntötte Lazarus is.
– Oly közel kerültünk egymáshoz – mondta Alen Wendrake. – Ha térképen nem is, de Gordon nagybátyád által még erősebb lett Egello és Snemsz kapcsolata.
– Minden reményünk szerint – válaszolt Wiktor és Lazarus felé fintorgott.
Lazarus gyorsan Alen felé pillantott, hogy észre vette-e a félreérthetetlen jelet. Alen visszanézett Lazarusra és enyhe mosoly jelent meg az arcán.
– Azt hiszem, osztjuk a véleményünket, mily nemes dolgokat művel nagybátyád nap, mint nap – mondta Alen és bólintott egyet Lazarus felé. – Ismered már feleségem, Anahitát, de fiammal még nem találkoztál.
Alen elfordult kissé és intett egy távolabb álló nőnek és mellette egy fiúnak. A nő hozzájuk érve megemelte szoknyáját és berogyasztotta térdét egy pillanatra. Alen megfogta a fiú vállát és előrébb léptette.
– Ő itt Kane – mutatta be. – Első és egyetlen fiam, Aranyvárad örököse.
A fiú kihúzta magát, majd enyhén meghajolt. Magasabb volt némileg, mint Wiktor és egy évvel idősebb is. Vállig érő, haja volt, mint apjának. Jóképű volt, valószínűleg anyjától örökölte a jó vonást, mivel apja ábrázata inkább volt mondható átlagosnak, amiben semmi különleges nincs.
– Üdvözöllek herceg! Örülök, hogy megismerhetlek.
A két fiú sejtelmesen végigmérte egymást.
– Üdvözöllek Kane Wendrake! – szólt Wiktor. – Lenne kedved bebizonyítani, hogy méltó védelmezője leszel Aranyváradnak és majdani királyodnak?
– Ezt hogy érted, uram? – kérdezte Lazarus.
– Gordon bácsikámnak bizonyosan van gyakorló készlete. Fakardok, pajzsok – válaszolta a herceg.
– Ez jó mókának hangzik, uram – virult ki az ifjú Kane.
Wiktor herceg három őrével együtt a két ifjú megindult és közben jókat derülve keresték meg az udvar hátuljában kialakított gyakorlóteret. Alen asszonya illedelmesen elköszönt és csatlakozott Sirina úrnő társaságához. Lazarus és Alen kettesben folytatták a beszélgetést.
– Délceg az ifjú – mondta Lazarus.
– Visszafogott és kerüli a harcot. Most ugyan csak a hercegre akar jó benyomást tenni. Van viszont valami más, ami ennél fontosabb. A Vén Vezér hazatért – mondta Alen.
Lazarus szemei Alent fürkészték, biztosan jól hallotta-e.
– Grotar a Fekete Vezér? – kérdezett vissza.
– Igen.
– Hiszen ő elesett Dweeronban. Vesztes hadjáratából már csak a serege romjai tértek haza Feketevárba.
– A törpök elfogták – mondta Alen. – Tíz esztendeig olyan mély tömlöcben rothadt, hogy nagy titokban tudták tartani.
– Miért hagyták életben azok a bolondok? Az öreg hadúr neve önmagában varázzsal bíró fegyver a fekete-orkok közt.
– Van egy másik meglepő fordulat a dologban. Dawori ördög-törpök szabadították ki.
– De hát azok a rőtszakállúak Dweeron alattvalói.
– Az utóbbi években nagyon megerősödött a függetlenség iránti vágyuk. Talán azt várják, hogy a fekete-ork vezér pajzsa mögé bújva, Dweeron kerülve a háborút, inkább teljes függetlenséget ad a szigetüknek. A vörösszakállúak talán már nem sokáig függnek a feketeszakállúaktól.
Lazarus elgondolkodott kicsit. Jól megrágta a hallottakat.
– Ez mit jelenthet ránk nézve? – kérdezte.
– Nos, legjobb esetben Dweeron királya egyszerűen elengedi Dawor szigetét és csak a fekete-orkok esnek neki a törpöknek. Ebben az esetben talán még nem kell beavatkoznunk. Azonban ha a törpök dawori testvérei is felbátorodnak a fekete-orkok védelmétől, és együtt támadják meg – Alen egy pillanatig elhallgatott. – Akkor a Ligának ismét össze kell fognia.
– Fel kell állítanunk egy közös ember-kobold-törpe sereget? Északi szomszédjaink, a koboldok az év minden napjában el vannak foglalva a trollok támadásaitól. A törpe az ördög-tengeri szigete nélkül nem elég erős. Onnan toborozták a legádázabb harcosaikat. Szövevényes ügynek hangzik – mondta Lazarus.
– Megkeveri a slamasztikát. A király még valószínűleg nem fogja megtudni, mire hazatértek a herceggel – mondta Alen.– Akik tudunk róla, megpróbáljuk titokban tartani, amíg lehet. Beszélj a királlyal és üljetek az ügy fölé, uram. Ez most Gordon pöceszagú feltörekvésénél is fontosabb.
– Köszönöm a bizalmad – bólintott Lazarus.
– Gyere! Tereljük el kissé a gondokról a figyelmünket! Nézzük meg, hogyan páholják egymást az ifjak! – mondta Alen, nem túl meggyőző mosollyal.
Az este telt tovább és mindenki egyre lejjebb csúszott. Sokan kidőltek már, és sokan vittek el felszolgálólányt vagy táncoslányt az egyik félreeső helyre. A nép fele még így is talpon volt. Éjfél felé járva az idő, Wiktor herceg már elvonult a Márványpalota neki előre kiadott lakosztályába és nyugovóra tért. Alen Wendrake és családja lovaskocsira ült és elhajtott Snemsz egyik legnagyobb fogadójába, hogy aztán másnap reggel hazainduljanak Aranyváradba. Lazarus gróf egymagában ült egy kupa bort kortyolgatva és a távoli fekete-ork vezér hazatérésének következményein töprengett. Közben Gordont is bámulta, aki az asztalfőnél minden közelebb elhaladó felszolgálólány fenekébe belemarkolt.
Gordon nem törődött vele, hogy Sirina, újdonsült asszonya nem messze tőle ülve, inkább elfordította a fejét, minden ilyen alkalommal. Snemsz új ura, bemutatkozott a még talpon maradt újdonsült lovagjainak és hűbéreseinek. Gordon megfogta az egyik felszolgálót és félrevitte. Sirina mosolya csupán egyetlen pillanatra halványult el, aztán tovább csevegett a hölgyeivel.
Hajnalban, a nap első sugarai aranyra festették a távoli felhők hasát. Lazarus még mindig ott ült. A násznép már régen eltűnt. Norlad ura egyedül maradt a kupájával és a gondolattal, hogy a Vén Vezér másodjára is rászabadítja a háborút erre a hatalmas földrészre.