A kis hercegnő

Az egész úgy kezdődött, hogy a fagyos téli időben az országúton lerobbantam az autómmal. Fogalmam sem volt, mi lehetett a baja,a műszerek semmit nem mutattak, de valahogy mégsem indult, vagy ment tovább az autó. Szabályszerűen hátrasétáltam a süvítő szélben kezemben a piros háromszöggel, hogy előre jelezzem minden autósnak, hogy lerobbantam. Vártam, hátha jön valaki, aki majd megáll, netán ért az autókhoz, s talán tudom folytatni az utamat. Visszatértem az autóhoz, beültem melegedni. A hó sűrű pelyhekben hullani kezdett, a szél elállt. A sötétben, s a sűrű hópelyhek által, szinte alig láttam előre. Rágyújtottam egy cigarettára,s elmerültem a gondolataimban, miközben egy pillanatra sem adtam fel a reményt, hogy valaki csak erre téved, s segítséget nyújt nekem. Nagy svunggal fújtam ki a füstöt, s bámultam kifelé az balakon. Megpillantottam egy alakot. Gyalog, nagyon lassan közeledett felém. Kiszálltam a kocsiból, hogy eléje siessek, hátha neki is segítségre van szüksége.
Megállt előttem, s szólni sem bírtam a csodálattól. Egy alacsony, gyönyörű nő állt előttem, földig érő fehér bundában, vöröses-barna haja csattal volt összefogva, a homlokánál lévő rövid tincsek, huncut mód lógtak homlokára. Arca piros volt a hidegtől, ettől még szebbnek hatott, vékony ajkai mosolyra húzódtak, ahogy megálltunk egymással szemeben.
-Szia- mondta
-Öööö, ööö Szép jó estét!- szólni nem bírtam a meglepetéstől.- Merre felé, ilyen későn, ekkora havazásban, ráadásul gyalog?
– Éppen hazafelé tartok, de gondoltam, mielőtt hazamegyek, még beszélnem kell veled.
– Szívesen elvinném, ha jó lenne az autóm, de nem jó sajnos. Messzire megy?
– Az attól függ… nekem nincs messze, maguknak embereknek biztos messze lenne, vagy szinte hihetetlen. De majd, miután beszélgetünk, elmondom, hogy pontosan hova megyek.
Azt hittem, a nő meghibbant, vagy elszökött valahonnan…Itt van velem velem, mellettem, életünkben nem találkoztunk, s azt mondja nekem, hogy addig nem megy haza, míg nem beszélgetünk?! Nagyon furán hangzott. Aztán megkínáltam egy cigarettával,a termoszból pedig forralt bort töltöttem mindkettőnknek.
-Szóval, mesélj nekem.-szólt a nő, aki külsejét tekintve egy kis hercegnőnek tűnt számomra. MIért vagy ilyen szomorú?
-Szerelem…
-Azért ültél autóba, s indultál neki a vak világnak? Hisz a szerelem a legszebb, legszenetebb érzés az életben!
– Ez így van, ezzel egyetértek. A baj csak akkor van, ha nem viszonozzák.
-És ezért képes lennél eldobni az életedet?
-A szerelem nevében bármily módon meghalni, dicsőség. feltéve ha az az érzés őszinte.
-Ez így van. És miért nem viszonozzák?
-Tudod, magam sem tudom. Illetve tudom, csak…nem is az, hogy nem viszonozzák, hanem elmúlt. Valaha Ő is olyan szerelmes volt, mint én. Aztán elmúlt. Tudod, nekem nincsen pénzem, én nagyon szegény vagyok, munkám sincs, lakásom sincs, s nem tartott igazi, életre való férfinak. Sokszor segített rajtam, főleg így anyagilag, de utólag belegondolva, ahogy adta a pénzt, úgy apadtak az érzései irányomban.
-Ez még nem lehet ok. Pénz nélkül is lehet szerelmes az ember. Itt valami másnak is történnie kellett.
– Hát, igen. Túlságosan féltékeny voltam. Ez megmérgezte a kapcsolatunkat. Több mint két éven keresztül kergettem a szörnyeimmel, mert számomra Ő a világon a legszebb, legcsodálatosabb Nő, s meg vagyok róla győződve, hogy mindenkinek Ő kell. Most meg már, hogy másra is nyitott, már semmi esélyem nála. Volt, hogy bántottam is emiatt. Na, nem mindennap, de sajnos volt rá példa. Nem tudtam uralkodni magamon…sajnálom…
-Mesélj még, aztán én is mesélek. Ígérem.- válaszolta a kis hercegnő
-Megsértettem a magánszféráját, többször is. Ami nekem természetes volt, mert ha szeret engem, akkor ne legyenek titkai. Pont erről szól egy szerelem, nem igaz?
-Nem egészen, de folytasd.
– Szóval, sokszor bántottam, megaláztam lelkileg, a lelkivilágát tönkretettem,s még fizikálisan is bántalmaztam néha. Erre Ő kiszeretett belőlem, eltávolodott, s közölte velem, hogy Ő már más valakit keres. de ezt sem a szemembe mondta, hanem nekem kellett rájönnöm.
– És mit tettél eztán?
– Bocsánatot kértem százszor, ezerszer, elhalmoztam szebbnél szebb versekkel, de nem hatottam meg. Már nem tudott újra szeretni,s új esélyt adni. És most úgy gondoltam, elmegyek valahová messzire, úgysincs senkim, nem tartozom senkihez. Aztán csak lesz valami.
– Nézd. ez a bocsánatkérés furcsa dolog. Mert megbocsájtani meg lehet, de felejteni sosem. Aki bölcs, persze, felülemelkedik ezen, s ha valóban szeretne, adhatott volna esélyt. Sok-sok évvel ezelőtt jött a Földre valaki, könyvet is írt róla egy jó meber, kis hercegnak nevezte el ez a valaki. Majd megírta a könyvet, ami igaz volt, de az emberek nem hitték el, azt hitték, hogy mese. Eiserték, hogy nagyon jó írás, de csak a képzelet szüleménye. Hát tudd meg, nem az volt. A Kis Herceg az én nagy szerelmem volt, s az mind a mai napig. S egy nagy veszekedés után elhagyott, akkor jött a Földre. Itt volt egy évig. NAgyon hiányzott nekem. Megtapasztalta, hogy milyenek az emberek,s visszajött hozzám. Azt mondta, hogy megbocsájt nekem, ad lehetőséget, hogy szeressem, mert itt volt a Földön, s rájött arra, hogy mi igazán szerettük egymást. De ez egy egész évig tartott. A mi bolygónkon ez 365 év. Tudod milyen nagy idő az? De visszajött, mert azt mondta, sehol máshol nem talált olyan szeretete, szerelmet, mint amit nálam tapasztalt.
-És te most miért vagy itt?
-Két okból. Az egyik: Azóta együtt szoktunk idejönni a Földre, hogy segítsünk az embereknek, akik megérdemlik. A másik, hogy most ő bántott meg engem nagyon, s megharagudtam rá, úgy érzem, nem szeretem,s ott hagytam. S Téged,s a Szerelmedet régóta figyeltük már, s úgy érzetem, beszélnünk kell.
-Szóval, csupa jóságból idejöttök, s segítitek az emberek érzelmi életét?
-Mondhatni, igen. Valahogy úgy. De az emberek nem nagyon figyelnek ránk. Nemhogy ránk, egymásra sem nagyon figyelnek.
– Aha. Hát, én most itt vagyok, s csupa fül vagyok. Mit tegyek?
-Semmit ne tegyél. Volt egy ember régen a földön, Jézusnak hívták. A vállára vete az emberek bűneit. Mindenkiét, s minden bűnét. Te most már ne tőle kérj bocsánatot, hanem saját magadtól, s ne tőle kérj esélyt, hanem te adj magadnak egy esélyt a boldogságra. Ha szeret még téged,s valóban fontos voltál neki, meg fog keresni, ő is meg fog bocsájtani neked,s adni fog egy újabb esélyt.Ha nem ad, soha nem szeretett igazán.
-Honnan tudod ezt?
-Onnan, hogy én most úgy hagytam el egy éve a kis hercegemet, hogy soha többé nem akarom látni,mert olyat tett,amit nem tudok megbocsájtani neki. S most, miközben veled beszélgetek, jötte rá, hogy valójában ő milyen fontos nekem. S visszamegyek hozzá. Megbocsájtok neki, mert tudom, hogy most ő is megváltozott, s megérdemeljük az újabb esélyt.
– Értem. Szerinted ez jó megoldás? Ti 365 évet vártatok egymásra.
-Egy nap, vagy egy hét, vagy egy ezer év, vagy száz élet, mit számít az idő?! Az igazi érzések mindent kibírnak. S képesek megbocsájtani.
-De ezt ne nekem mondd, hanem Neki. Rossz helyen kopogtatsz. Ezt Ő nem tudja. Ő nem tud megbcsájtani, s adni egy esélyt.
-Te meg tudsz magadnak bocsájtani? Te tudsz adni magadnak még egy esélyt? Amíg te magad nem bocsájtasz meg magadnak, s nem adsz magadnak egy esélyt, addig te ezt hogyan várod el másvalakitől?Mondd meg!
-Tudod, neked igazad van….
-Akkor figyelj rám. Én nemsokára hazamegyek, az autód el fog indulni. Bocsáss meg magadnak, adj egy esélyt magadnak, fordulj vissza,s menj, mert várt rád.
-Nem, nem vár rám.
-Hidd el, ha magadnak megbocsájtasz, ha belátod, mit tettél, s őszinte leszel magadhoz, nem kellenek napok, hetek hónapok. Rád néz, s nem is látni, érezni fogja,hogy megváltoztál. S kinyitja a szívét.
-MI van ha tévedsz?
-nem tévedek. Így lesz. Ha nem, akkor egy másik életben fogja megtenni. Akkor bizony sokáig kell várnod.
-Nézd, én nem tudom, mi van velem, de úgy érzem, szerelmes lettem beléd.
-Tudom. Ez egy varázslat a részemről. Hatalmamban áll. S megtettem.
-De miért?
-Azért, hogy ha én hazamegyek, érezd azt, milyen érzés VALÓBAN elveszíteni azt, akit szeretünk. Ő pedig bármit is mondd, szeret Téged,s ne okozz neki ekkora fájdalmat.
Néma csönd ült eztán közénk…Csak ültünk. A forralt bor elfogyott. A cigarettából egy szál maradt, s az amit éppen szívtunk.
-Van még kérdésed?- kérdezte a kis hercegnő
-Azt hiszem…nincsen….bár….ha nem kapok tőle esélyt most, s fájni fog, mit tegyek, hogy ne fájjon?
– Nem tudsz tenni semmit. Várj. Légy türelmes, válj jobb emberré. Használd erre a fájdalmat. Ezáltal bölcsebb, éretebb leszel
s tudsz majd másoknak segíteni. Aztán egy szép nap, majd te is hazamész, s mikor hazaérsz, Ő ott várni fog rád. S Ő fog tőled bocsánatit kérni. Te pedig megbocsájtasz neki. Bármekkora fájdalmat is okozott…Mert igazán szereted, szeretted. Én is így vagyok a kis hercegemmel. Az érzés miatt, amit miattam érzel, ne aggódj. Amint hazaérek, el fog múlni. Csak azért érzed, hogy tanulj. Hogy tudd meg, mit nem szabad okozni a másiknak.
-Értem. Köszönöm.
-Akkor én most elindulok. Sétálok egy kicsit, mielőtt hazamennék.
Azzal fogta magát, elgyúrta a cigarettáját, s kiszállta kocsiból. Elindult előre egyenes háttal, lassan, határozott léptekkel.Visszanézett. Félelem tükröződött szemeiben, s vágyakozás egyszerre…A fényszóró fénye megvilágította arcát…
Egy pillanat volt az egész. A kamion elsodorta az útról, mintha csak egy falevél lett volna, úgy hullott be a havas árokba.
Azonnal rohantam hozzá. Fel sem fogtam mi történt. Oylan hideg volt, hogy míg odaértem, könnyeim ráfagytak arcomra. Kezembe tartottam, könnyű, karcsú testét. Szépsége fénye még mindig tükröződött az arcán. De a szeme már máshová nézett. Még egyszer ránézett. Vékony ajkaiból folyt a vér.
-Ne sírj, kérlek.-mondta- Érzed a fájdalmat?
-Igen, érzem! feleltem, könnyeimet nyelve.
-Akkor ha valóban szereted, ne akard, hogy Ő is ezt érezze, s cipelje egy életen át. Tedd azt, amit megbeszéltünk, s menj hozzá. Vár rád. Hidd el. Bízz benne, s magadban is.
-Persze, persze. De na hagyj itt, na hagyj el, hívok mentőt, mindjárt jobb lesz minden.
-Nem kell. felelte mosolyogva…már nem fáj….CSak egy pillanatra fájt. De engem már vár a Kis Hercegem. Remélem, tudtam segíteni.- mondta, majd lehunyta tengerkék szemét, s meghalt….
"Vár a Kis Hercegem"..csak ezt hallottam a fejemben….
Beültem az autóba. Gondolkodtam… Az autó elindult…ahogy mondta… .s ekkor hangosan bocsánatot kértem magamtól, s úgy döntöttem, hogy új, másabb, jobb ember leszek…s reménnyel a szívemben, bizakodva visszafordultam… Végtére is szent este van.. talán megterített nekem is…mert szeretem… mert talán szeret….?Remélem……