Úgy nyolc-kilencéves lehettem, amikor a szüleim barátai – egy fiatal házaspár – zöldséges standot nyitottak a Garai téri piacon. A nyári szünidő elején addig könyörögtek nekik is és a szüleimnek is, míg beleegyeztek, hogy néhány napig belekóstoljak az igazi munkába. A korai felkeléstől mindjárt az első napon lelohadt kissé a lelkesedésem, de beláttam, hogy a piacra nem lehet délben kimenni, még vásárolni sem, nem hogy árulni. Bár hétköznap volt, meglehetősen nagy forgalomnak néztünk elébe. Eleinte csak a házaspár törzsvevői álltak meg a standunknál, ám aztán valahogy elkezdtek mindenfelől odaszivárogni az emberek. Én buzgón mértem a krumplit, a hagymát, apró markomba szorítva letörtem az újhagyma és a retek zöldjét, szuszogva a mérlegre emeltem egy-egy méretes dinnyét, és közben be nem állt a szám. Cserfes kislány voltam – mellesleg ezen a téren nem sokat változtam –, szerettem beszélgetni mindenféléről, s az emberek, főként az idősebbek, akiknek otthon már nem maradt kihez szólniuk, vevők voltak egy kis tereferére. Derűs ábrázattal hallgatták, ahogy dicsértem a friss, ropogós zöldségeket, gyümölcsöket, és ha éppen nem akadt vásárlóm, nem átallottam hangosan kiabálni.
– Itt a mézédes görögdinnye! Ne menjenek tovább, ennél finomabbat úgysem kapnak!
Az emberek, öregek és fiatalok megálltak a standunknál, és mosolyogva figyelték, ahogy a pöttöm kislány talpraesetten és meglepő gyorsasággal kiszolgálta az épp soron következő vevőt. Igen elégedetten távoztak megpakolt szatyraikkal, mert látták, hogy a selejtes árut félreteszem, nem adom oda senkinek, és ha a mérleg nyelve még csak alig-alig állt meg középen, rádobtam még egy szem krumplit vagy hagymát, tehát bőven mértem ki a kívánt mennyiséget. Közben persze mellettem szorgoskodott a stand tulajdonosa és a felesége is, hárman is nehezen győztük a sok vásárlót.
– Hihetetlen, hogy ez a gyerek mennyire vonzza a vevőket! – jegyezte meg dél körül Ani, a fiatalasszony.
– Megtartjuk, jó? – vigyorgott rá egy hatalmas fejes káposztával a kezében Attila.
Én csak kacagtam a megjegyzésükön, pedig, mint kiderült, komolyan gondolták. Úgy fellendítettem a forgalmukat, hogy még aznap este tárgyalásokba bocsátkoztak a szüleimmel, mit szólnának hozzá, ha egész szünidőben, legalábbis, amíg kedvem van hozzá, kint dolgoznék velük a piacon. Anyukámék persze hallani sem akartak róla.
– Kicsi még a munkához. Talán pár év múlva beszélhetünk róla – vett a védelmébe apukám, és határozottan visszautasította az ajánlatukat, hiába könyörögtem, hogy én nagyon szeretem a piacozást. Csupán az eredetileg kialkudott egy hetet engedélyezték. Bár soha nem voltunk módosak – akkoriban egy szoba-konyhás lakásban laktunk négyen – szüleimet az sem hatotta meg, amikor vacsora után letettem az asztalra életem első keresményét. Becsületességemnek és kedves csacsogásomnak köszönhetően ugyanis az emberek rengeteg borravalót adtak, ráadásul a munkaadóim is kifizették a béremet.
– Te jó ég! – csapta össze a kezét anyukám, amikor megszámolta a néhány papírpénzt és a kisebb rakás aprót. – Apád három nap alatt keres ennyit!
Apukám megsimogatta a fejemet.
– Te vagy az én ügyes nagylányom – mondta szeretettel, azután látva hogy majd leragad a szemem, elküldött fürdeni, majd lefeküdni. Miközben a konyhában a hokedlire állított lavór fölött dörgöltem magamról az egész napos piszkot, hallottam, hogy odabent a szobában szüleim újfent megvitatták a barátaink javaslatát, ám egyetértettek abban, hogy még kislány vagyok, és élveznem kell a szünidőt. Ráérek később dolgozni, még meg is unom, mondták.
Aznap este a fáradtságom ellenére sokáig nem jött álom a szememre. Egyrészt jólesett, hogy a szüleimet nem vakította el a pénz, és fontosabb nekik az én felhőtlen gyerekkorom holmi érméknél és bankóknál. Másrészt szörnyen büszke voltam a teljesítményemre és a piacon aratott sikereimre, s félálomban azt tervezgettem, hogy ha nagy leszek, nyitok én is egy standot a piacon…
21 hozzászólás
Kedves kis cserfes lehettél valóban…hisz az vagy ma is:)
Kedves András!
Ki tudhatná ezt nálad jobban?:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Olyan kedvesen, és élethűen írtad le ezt a kis történetet, hogy olvasás közben végig mosolyogtam. Jó volt olvasni. És persze elképzelni mindezt. De jó lenne, ha ma is így lehetne még!
Köszönöm, hogy olvashattalak!
Üdv.:
hamupipő
Kedves Hamupipő!
Azért lett élethű, mert az a kislány valóban én voltam:) Mostanában valahogy sűrűn elkap a nosztalgiázás:)) Én köszönöm, hogy olvastál!
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán, nagyon szép visszaemlékezés. Elképzelem, hogy milyen aranyos kislány lehettél és a többi árust, amint mosolyognak. Végül kereskedő lettél, vagy csak egy egynyári kaland volt? Nagyon tetszett az írásod, jó volt olvasni.
Üdv: József
Kedves József!
Nem lettem kereskedő, viszont a mai napig szeretek alkudni, ha piacon járok:) Idegen nyelveket oktatok, azon kívül hivatásszerűen írok (regényeket, nyelvkönyveket), rendszeresen fordítok (pl. bibliai tanulmányokat), olykor tolmácsolok és főállásban egy szállodában dolgozom. Szóval messze kerültem kereskedői terveimtől, de annak az egy hétnek az emléke még élénken él bennem:) Örülök, hogy tetszett a történetem!
Üdv: Borostyán
Nagyon kedves történet, kedves Borostyán. Élveztem az olvasást!
Üdv: Colhicum
Kedves Colhicum!
Örülök, hogy tetszett:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Ez nagyon-nagyon aranyos! Mindemellett megint egy fontos emberi értéket közöl! Én szeretem, amikor nosztalgiázol 🙂
Üdv.: barackvirág
(Ui.: egyetlen nagyon-nagyon apró elütésed van a harmadik sorban, mégpedig "könyörögtek" szerepel "könyörögtem" helyett).
Kedves Barackvirág!
Igazad van, nem vettem észre. Majd javítom, de most nem, mert újabb egy nap, míg visszakerül… Köszönöm, és azt is, hogy ismét olvastál:)
Üdv: Borostyán
Szia!
Kedves gyerekkori emlék, amit a szüleid szeretete hatott át. Meghatározó élmény lehetett ez a piaci árusítás. Tetszik az írásod.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Valóban flejthetetlen élmény volt:) Örülök, hogy tetszett a történetem!
Üdv: Borostyán
Egyszer én is voltam a piacon árulni, 5 éves korom körül, de inkább meg voltam szeppenve akkoriban:)
Tetszett az írásod:)
Kedves Henkee!
Én elég vagány kislány voltam. Örülök, hogy tetszett:)
Üdv: Borostyán
Nagyon aranyos történet!
Úgy éreztem végig, mintha velem történtek volna meg az
események. Fantasztikus, ahogyan fogalmazol!!
Örömmel olvastalak.
Kedves Zsike!
Jólesnek elismerő szavaid, köszönöm:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Teljesen átjárt a kisgyermek lelkesedése, és nagyon megkapó, hogy a szüleid nem áldozták fel a szabadidődet pénzért cserébe. A szeretet mégis csak többet ér, mint a pénz.
Nagyon tetszett az írásod, bár azon lennék én meglepődve, ha egyszer az ellenkezőjét kéne állítanom. Ezt a könnyedséget, ahogy előadod a történeteidet, tanítani kéne 😀
Üdv.:
Jessie
Kedves Jessie!
Nem kell túlozni, de persze örülök, ha így látod:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Nagyon jól leírtad azt, ahogy egy gyermek éli meg a piacozást. Anno én is jártam, és egész addig élveztem is, amíg a szüleim ott voltak. 😀
Kedves Myrthil!
Előszr is hadd gratuláljak az első kötetedhez!!! És most köszi, hoy olvastál:)
Üdv: Borostyán
Köszönöm!
Remélem, még sok fogja követni 😀