Délután
Beállunk az étkezőben a sorba, venném a tálcára finom falatokat, de mire odafordulok, mindig eltűnik. A kísérleti párom, az a hárpia ott áll mögöttem. Visszaélve a hosszabb karokkal, amiket most ő irányít, elrendezi, mit egyek. Nézek rá esdeklően, kérlek, jó leszek, de ne csináld ezt velem! Néz vissza szigorúan, aztán picit elmosolyodik.
– Rendben. De adósom leszel. Ezért is!
Meglepődök kicsit. Miért, még miért vagyok adósod? firtatom, amint leülünk egy szabad asztalhoz.
– Miért is? Az a hülye kutyád megszökött. Tűvé tettem érte a környéket, végül a szomszédban találtam meg. Ott játszott a gyerekekkel, egyáltalán nem akart hazajönni. Az apjukat is le kellett üvöltenem, hogy takarodjon vissza a viskójába, nem akarta elengedni a kutyát.
– MI?? – úristen, mit csinált ez a nő?
– A dög meg majdnem megharapott.
– Nem csoda, mert…
– A gyerekek meg sírtak. – vág közbe – vigasztalásul kölcsönadtam nekik a biciklit, amit a garázsban találtam.
– A túrát vagy a versenyt? – nem kapok levegőt
– Mindkettőt. Elvégre ketten voltak.
– Azok a biciklik többet érnek, mint az autód!!
– Kétlem. De megígérték, hogy vigyáznak rá. Viszont a kutyád biztonságban bezárva, adtam neki enni meg inni. A tálját nem találtam, azért egy mély, virágos porcelántálat fogtam be.
– Üknagyanyai örökség… – kesergek
– Bár mikor indultam, épp egy díszpárnát rágott szét. Ne akadj ki, nagyon ronda volt az a párna.
Az asztalra borulok. Kész, győzött. A lakásomnak annyi, az a kardfogú darabokra szedi, mire hazaérek. A szomszéd könyökraptorai vagy cafatokra zúzzák a méregdrága gépsárkányaimat vagy eladják. Az apjuk feljelent és rám küldi a smasszer nejét. Ennyit nem ér meg a tudomány. Magamban zokogok, bár ebben a testben tehetném nyíltan is.
– Most mit vagy úgy oda? Meg kellene nevelned a kutyádat, ennyi az egész!
– Nincs kutyám! Csak vicceltem a cetlin! Az a szomszéd kutyája, akit majdnem megvertél. A szomszédé, akinek a neje rendőr vagy vallatótiszt vagy ilyesmi!
– Ó. Akkor…ezt megszívtad. Egyél egy kis salátát.
Döntöttem. Amikor átjön az unokabátyja este, rávarratom a tündért a lapockájára. A másikra egy orkot, amint a vesszőjét dédelgeti. Alulra kap egy ribancrendszámot, a mellbimbók köré pedig olyan karikákat, amik a lőlapokon vannak. A hasára kérek egy diarámát, ami a bifidusz eszenzisz hatását mutatja be metszet formájában. A bokájára esetleg egy bilincset tetováltatok, ha belefér az időbe. De most is felmászhatok az asztalra és lejthetek egy toples táncot. Majd később idegrendszeri zavarra fogom.
– Jól vagytok, fiatalok? – csapódik mellénk a labor főtechnikusa, kizökkentve az asztaltáncra rákészülésből – el sem tudom képzelni, milyen lehet ilyen intimen egy másik emberben lenni…
Addig jó neked. Odaadom neki a salátám. Valahogy nincs étvágyam, a fasírtból sem építek diadalívet. A tortát csak turkálom, ebből nem lesz kétórás izzadás a kínzógépeken holnap.
– Az előzetes fizikális és neurológiai eredmények alapján, amit a külső szkenner mutat, stabil a tudati rögzülés – tájékoztat minket örömmel.
Reméljük azért nem túlzottan, szeretném idővel visszakapni a testem. Még mielőtt megjön a menstruáció.
– A pszichiáter szerint nagyon jól alakulnak a dolgok! – lelkendezik
– A pszichiáter hülye!
– A pszichiáter hülye!
Egyszerre vágjuk rá. Összenézünk. A laboros feláll, kis híján kezet csókol nekem, de aztán észbe kap és zavartan heherészve az ebédje után néz. Kis csönd, a partnerem habzsol. Ehetne szebben is, mit fognak rólam gondolni? Én tologatom a kaját, a kenyérmorzsákat pöckölgetem, de egyik sem repül három méternél messzebb. Ezek a kis ujjak, a maradék körmökkel nem elég ügyesek ehhez.
– Bocs a kutyáért. Majd segítek kitakarítani.
Szaván fogom. Bár ha meglátja a tetkókat, úgyis meggondolja magát. De lassan indulnunk kell a laborba a vizsgálatokra. Előremegyek, mert ő még visszasiet repetázni. Legalább nem éheztet.
A délután elég vontatottan telik. Viki, mert így hívják a kísérleti párom, mikor a saját testében van, elrohan rendbe tenni a kutya-ügyet. Talán meggondolom még azt a tetoválás-dolgot. Bár a tündért szeretné és nagyon szép lenne a vállán egy ilyen kis 7-8 centis kecses alak. Nem tudok mit kezdeni a természetemmel, mindig is egy lovag voltam.
Fizikális vizsgálatok. Néha kimegyek pisilni. Már egész megszoktam. Legutóbb rájöttem, ha kicsit kitörölgetem, akkor utána kevésbé csíp. Mentális vizsgálatok. Rorschach-teszt. Végre látom a pszihomarhát besokkolni. Kis kárpótlás. A prof később bejön és elbeszélgetünk.
Viki saját magához is beugrik és hoz nekem másik ruhákat meg egy kényelmes szandált, a harisnyát viszont leveteti velem. Az övet is megfordította a nadrágomban. Állítólag visszaszerezte a bicikliket. Tulajdonképp egész rendes ez a csaj, mikor kicsit megnevelem. És milyen jó mellei vannak…
Igaz, tájékoztat róla, hogy a kocsimon véletlenül csinált egy kis karcolást. Remélem ez nem azt jelenti, hogy lebontotta az egyik oldalát.
Bezárkózunk kettesben és adogatja a ruhákat, átöltözöm. Itt-ott segít, pedig már egész jól megy ez nekem. Fura mód kicsit mindketten zavarban vagyunk.
– Kimenjek? – kérdi
– Minek? Ez a te tested.
– De a te szemeddel nézem.
– Csak fizikailag. A tudatom a lényeg, az most itt van belül – azzal érzékien végigsimogatom a nagy didkókat
– Te tapizz!
– Miért ne? Te is ezt csinálod az én testemmel, nem?
– Disznó vagy!
Aztán elnevetjük magunkat. Kíváncsi lennék, ő most hogy áll a nemi orientációval. A laborbéli teszteknél szekáltak ilyen kérdésekkel minket, de külön-külön. Őszintén szólva a reggeli kis fürdőszobai játék óta nem is volt még időm ilyesmikkel foglalkozni. Pedig a pszichiáter titkárnője elég félreérthetetlen jelzéseket adott. Vajon ez most melyik részemnek szólt? Figyelembe véve, máskor milyen jégszekrény, azt hiszem tudom.
Mielőtt kimegyünk, elkapom a karját.
– Figyelj csak, fel szokott ma állni nekünk néha? – s lenézek az öv alá
– Túl kíváncsi vagy!
– Erről szól a kísérlet, nem? Persze hogy fel szokott, ismerem a testem. Ugye nőkre? Ugye? Nem férfiakra? Ugye?
– Na vergődj csak! – vihog és kiviharzik az ajtón.
Aggasztó, mint művel egy szűk nap alatt bennem. Vihog, viharzik. Én sokkal jobban vigyázok a méltóságára, elvégre csak kölcsönbe kaptam. Jó lenne, ha ezt ő is észben tartaná.
A prof hamarabb elenged minket. Azt javasolja, próbáljuk ki, milyen kikapcsolódni, de mindent jegyezzünk fel. Az ő értelmezése szerint a kikapcsolódás egy pohár bort, egy pipát és egy önmagunkkal játszott sakkpartit jelent. Mire Viki után nézhetnék, programjavaslatokkal, már el is porzott az intézetből, még a kocsim állapotát sincs érkezésem megnézni. Mibe fog ez a nő keveredni a testemben?
Nincs más, kicsit én is nekivágok a pezsdülő nagyvárosnak mindjárt, de előtte, biztos, ami biztos, meglátogatom a mosdót. Úgy járok ide, mintha otthon lennék. A hellokittis táskát a szobájában hagyom, úgyis kaptam helyette egy másikat. Azért indulás előtt kipróbálom, tényleg olyan sok minden belefér-e a női retikülökbe. Igen, valóban. Még az iratmegsemmisítő és a presszógép mellé is be tudnék tömködni egy asztali lámpát vagy néhány szalonnás zsömlét. Elképesztő.
folyt.köv.