„Nem akkor kezdődtem, amikor megszülettem, sem akkor, amikor megfogantam. Folyamatosan növök, fejlődöm megszámlálhatatlan milliárdnyi ezredéven keresztül… az összes, előző énemnek megvan a hangja, visszhangja és súgása bennem..óh megszámlálhatatlanszor
fogok még újraszületni.”
— Jack London
Öregasszony nehézkesen elcsoszogott a terasz végében álló kutyaólhoz, lehajolt és beleöntötte a kutyatálba, a lelkesen ugráló kutya vacsoráját. Megsimogatta a boldogan lefetyelő eb széles hátát, és szép komótosan visszaballagott. Az ajtóban megállt, kibámult az esti sötétségbe, szeles téli este volt, a távolban kutyák ugattak, a fogyó holdat felhők takarták. Gondosan bezárta az ajtót, hangos csörömpöléssel rakta le a mosogatóba az edényt. Bebaktatott a fürdőszobába, leült a székre és nagy ügyel bajjal levetkőzött, gondosan összehajtogatta a levetett ruhákat, megmosta a maradék fogát, a fürdő ajtajában megállt és azon morfondírozott, hogy valamit még akart, aztán a fejéhez kapott, aha, a lupé kéne még. .
Nyögdécselve befeküdt az ágyába, a plafont bámulva elgondolkodott a halálról, minden este gondolt rá lefekvéskor, mert álmában szeretett volna áthajózni a holtak birodalmába, mint az apja, akinek megadatott ez a kiváltság, de tudta, hogy ez ritka ajándék, talán csak az igazán jó emberek jutalma ez a sorstól. Nagyon vágyott igaznak hinni a reményét, hogy amint meghal az ember, a lelke máris egy újszülött kicsi testét veszi bérbe egy emberi életre. Ki tudja ezt, és tovább nézte a plafont kétkedőn.. Kint egyre jobban erősödött a szél, már behallatszott a szobába is a szélcsengők csilingelése. Nem is lenne rossz újraszületni, de nem ide, hanem egy nyüzsgő, kellemes klímájú, tengerparti város, hatalmas hegyekkel övezve, pont megfelelne az elképzeléseinek. Mondjuk valahol Dél-Amerikában, vagy Ausztráliában, igen ezekre helyekre vágyott mindig, ha a következő életében teljesülhetne, máris örömmel halna. Na,de erre még senki sem adott garanciát. Porból lettünk, porrá leszünk! Hát ez olyan lehangoló, így nincs sok kedvem a halálhoz, gondolta. Furcsa ez az egész, mert a testünk hétévente megújul, egyetlen sejtje sem a régi, csak az énünk tudata marad örök, nem változik. A testünk a fiatal rugalmasságát az idő haladásával teljesen elveszti, vén szipirtyókká leszünk, de a lelkünk, az fiatal marad.
Azt mondják, hogy azokkal az emberekkel találkozunk, akiket ismertünk, pontosabban, akikhez nagyon közel álltunk. Eszébe jutott az első házassága, ködös emlékei voltak már csak róla, azokat is megszépítette a távolság. Igen, jó lenne újra élni az életet vele, de most már a teljeset, nem csak azt a kurtát.
Nehézkesen elfordult, megigazította az olvasáshoz a kislámpát, feltolta az öreg szemüvegét az orrára, és a lupé segítségével olvasgatott néhány oldalt, de hamar elálmosodott. A nagyító halk koppanással a szőnyegre hullt, a könyv ráborult az arcára, alatta csendes horkolással mély álomba merült. Kint orkánerejű szél cibálta a fákat, a szélcsengők hangját elnyelte az üvöltése.
Egy erős áramlat lerántotta a mélybe, fuldoklott, majd újra a habok fölé emelte egy hatalmas hullám, a part felé igyekezett hasztalan, ott egy hatalmas vaskapu állt, és egy ismerősnek tűnő rendkívül magas férfi állt egy botra támaszkodva, és várt. Rá várt, érezte, és tovább küzdött a hullámokkal. Amikor egy irtózatosan nagy hullám a mélybe taszította, úgy érezte szétrepedt a tüdeje, hirtelen csend lett, úgy hitte, hogy kidobta a víz a partra, de minden ízében remegve látta fentről, a víz mélyén ringó élettelen testét.
Ebben a percben Dél-Ausztrália tengerparti városának, Adelaide kórházának szülőszobájában egy csepp kislány hangos sírással adta tudtára a világnak, hogy megérkezett. A család boldog volt, a gyermek szép és egészséges, az élet csodálatos.
Hidegen csurgó esőben áll a postás a ház előtt, hiába csenget, csak a kutya ugat dühödten. Bedobja az értesítést, elindul a szomszéd házhoz, hogy megkérdezze mi történt a nénivel.
Sok-sok év elmúltával, két öreg ember üldögél a padon, nézik az óceánba hulló napot, mindketten ugyanarra gondolnak, a boldog, de gondokkal tarkított hosszú együtt töltött életükre, az egyre távolodó ifjúságukra..
10 hozzászólás
Érdekes, jól megírt történet, tetszett! Megihletett Szepes Mária? Egy két helyen nem kell feltétlenül névelő, és van ahol sok az "egy" szó.
Szia! Ha érdekel ez a téma, Szepes Mária Vörös oroszlán című könyvét olvasd el! Fantasztikus! (Persze ne dőlj be neki)
Köszönöm Bödön a hasznos kritikát, valóban hibám a sok névelő használat. Még nem olvastam Szepes Máriát, de rákeresek, ha lesz egy kis időm. Üdv Jega Ibolya
Kedves Ibolya!
Érdekes történet, érdekes gondolatok a fantázia világából. Én leggykrbban megtörtént eseteket szoktam írni, nemigen foglalkoztam még a fantasy kategóriával. Ilyen témát már többször olvastam, hogy amikor egy ember meghal, akkor születik egy másik… aki a lelkét örökségül kapja.
Jó olvsni az írásaidat. Én csak egyet kérdezek Tőled:
Milyen írásjelek azok, amelyeket használsz: .. és . .
Ilyenekkel még nem találkoztam.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata az a bizonyos írásjel hiba. Van még benne más hiba is, majd javítom.
Kedves Jega!
Láttam, hogy fantasy a besorolása, és nagyon örültem, hogy nem tényként van beállítva, de azért kíváncsi lennék, hogy akik a reinkarnációban hisznek mégis mivel magyarázzák a népesség növekedését. Osztódnak a lelkek?
Delory
Szia, ez nagyon egyszerű. Ha van lélek, akkor van Isten is. (Egyik a másik nélkül nehezen képzelhető el) És, ha van Isten, akkor Ő küldhet plusz-lelket a szaporulathoz….
Kedves Ibolya!
Érdekesen szőtted a mesét. Valójában sok elképzelés van a fejekben, hogy mi van a halál után, de szerencsére nem tudhatjuk, nyilván nem véletlenül van így.
Azért tetszett, ahogy a néni elképzeli újjászületését, azt, hogy hogyan szeretne élni egy új életben, az álmodozás lehetősége adott mindannyiunk számára. Olykor, talán még az is könnyíthet helyzetünkön.
Érdekes Delory feltett kérdése is…
Szeretettel
Ida
A reinkarnáció nem megvetendő elgondolás szerintem, valahogy elviselhetőbbé teszi a halál gondolatát, legalábbis olyan embernek aki vállalja, hogy végigverekszi magát egy új életen is, mert aki pihenni kíván…
Gondolom, azért adatott az embernek fantázia, hogy akkor használja, amikor nem ismeri az ismeretlent. A népszaporulatról Bödön kivette a szót a számból! Szeretettel: István
Köszönöm az olvasást, és a sok hozzászólást. Látom azért ez a téma sokunk agyát inspirálja, az enyémet is. Az én álláspontom ez ügyben olvasható A titok című írásomban, és Istefannal értek egyet, jó érzés, sőt megnyugtató, ha az ember eljátszik az újjászületés gondolatával.
Szeretettel Ibolya