Gyönyörű vasárnap délután volt. A meleg szikrázó napsütés kicsalta az embereket a térre. Beköszöntött a tavasz.
A lány keresett egy üres padot. Megállt előtte és körülnézett. Az emberek arcát figyelte, kereste tekintetüket. Milyen kevés a boldog ember, állapította meg magában. Talán csak gyerekek öröme őszinte. Pár perc telhetett el, majd váratlanul fellépett a pad tetejére. Várta az emberek reakcióját. Semmi hatás. Levetette kis kabátját és rádobta a pad korlátjára. Lekapta sapkáját, hosszú barna haja a vállára omlott. Csendesen szipogni kezdett, könnyek jelentek meg a szeme sarkában, majd végig gurultak gömbölyű, kislányos arcán. A szipogás rövid idő múlva hangos zokogássá erősödött. Torkából rekedt, fájdalmas szavak törtek elő:
-Nem én tettem, higgyétek el, nem én tettem!- Egyre hangosabban csak ezt ismételgette, szűnni nem akaró zokogással.
Az emberek egy része észre sem vette. Mások megálltak egy pillanatra, ujjal mutogatni kezdtek felé, majd tovább indultak. Mint valami leprásat, kerülni kezdték a padot egyre nagyobb ívben, minél hangosabban kiabált a lány. Gyerekek tisztes távolból nevetgéltek rajta, suhancok csípős megjegyzésekkel illették. Távolabb egy öreg néni csóválgatta a fejét, de megunva a látványt ő is tovább ballagott.
A lány leguggolt a padra, kezeit arcába temette, és tovább üvöltözött síró, könyörgő hangon:
Miért nem hisztek nekem? Nem én tettem, én ezt nem akarom!
A kör egyre tágult a pad körül. Új kíváncsiskodók jöttek, megbámulták, továbbmentek. Mintha sietősebb lenne a dolguk, mint pár perccel ezelőtt.
Egy középkorú szakállas férfi érkezett a térre. Megállt a bámészkodók mellett, majd határozott léptekkel elindult a lány felé. Amikor odaért, a lány még mindig hangosan zokogott. Megfogta a kezét, és óvatosan lefejtette a könnyes arcról.
-Mi a baj, kicsim?-kérdezte a lánytól.
A lány ráemelte szemét és elmosolyodott.
-Mi az amit nem te tettél?-tette fel a kérdést a férfi.
A lány lelépett a padról, felhúzta kabátját, a sapkát begyűrte a kabát zsebébe és csak ennyit mondott:- Maga jó ember, ritka jó ember! Azt kérdezi, mi az amit nem én tettem? Hát megmondom! Nem én tettem ilyen közönyössé az embereket. Ezt nem szeretném, ha mi is ilyenekké válnánk. Érti már mit akartam?
A lány csak ennyit mondott, megfordult és elindult az aluljáró irányába. A férfi végig követte a tekintetével, egészen addig, amíg el nem nyelte az aluljáró forgataga. A kör ahol állt, lassan megtelt és visszaállt a régi rend. Csak a férfi szívének lett eggyel több lakója. Egy zokogó lány, aki jött valahonnan, és menni akart valahová.
8 hozzászólás
Ez a látszólag egyszerű kis történet több szempontból is rámutat a mostani összezavarodott világ legnagyobb problémájára.
Ez az én személyes véleményem.Üdv:Edit
Magával ragadó! Köszönöm!
Köszönöm, hogy itt jártatok.
Tökéletes kórkép az elidegenedésről, jól megírva.
Nahát ! Látom, hogy jól ítéltem meg ! Van írói vénád. Tudom, hogy a pályázatra írtad, és arra általában elég kényszerszülte gondolatok is bejönnek még a legtehetségesebb amatőrnél is. Ám a te írásod nem kényszeredett. Sokkal inkább meghökkentő ! Olyan elképzelt, de nem elképzelhetetlen. Azt hiszem ehhez hasonló történet még nem történt meg. De bármikor megtörténhet. Persze most felejtsük el a részegen orditó exhibicionistákat, az elmeháborodottakat, stb. Csupán a teljesen normális, hétköznapi emberre gondolva is megtörténhet. Ha betelt a pohár, ha csuán próbát akar tenni, mert egyszerüen nem hiszi, nem tudja felfogni, hogy ilyen a világ. Pedig ilyen ! A rengeteg szemlélődő, kiváncsikodó között, csupán egy, egyetlen igaz ember akadt, aki érdekelt a lány fájdalma, aki kész volt segiteni is. Pontosan így gondolom én is ! Gratulálok ! Nálam első
lettél.
szeretettel fefo
Köszönöm kedves Fefo. Ami az írást illeti, bár a pályázatra írtam, de nem küldtem be.
Sajnos az a baj, hogy a világunk sokszor kiábrándító tud lenni.
Félelmetes. És az a legfélelmetesebb benne, hogy tényleg ilyen világban élünk…
Az elején még nem hittem, hogy ez lesz belőle. Magával ragadott, elvitt egész a remény érzéséig, hogy jobbra fordul, majd visszarántott a valóság ocsmányul kemény padlójára. Ritka jó írás lett! Köszönöm, hogy olvashattam.