SZEPTEMBER 5. KEDD
Ma csak egyszer láttam, akkor is csak hátulról, szóval lehet, hogy nem is ő volt. Nekem mindenesetre megállt a szívem.
Sajnos nem tudtam jól megnézni, mert a hülye Samu egyfolytában beszélt hozzám. Hogy jaj, neki a kedvenc tárgya a fizika, és olyan borzasztóan izgul, hogy jól megy-e majd neki a gimiben is. Közben meg Ő elment mellettünk, és csak akkor vettem észre, amikor már legalább a fél folyosó elválasztotta tőlem. Azt hittem, felrobbanok.
Különben is, hogy hívhatnak valakit Samunak? A biológia szertárban a csontvázat, na, azt szokták Samunak hívni. Erre nem gondoltak a szülei? Tiszta égő név. Tényleg, a szertáros csontvázak valódi csontvázak? Á, biztos nem, mégis elég fura lenne, ha mondjuk, valakinek a nagyapja álldogálna a szertárban… És bioszon integethetne neki. Vagy megszoríthatná a kezét.
Különben is, honnan szednének ennyi csontot? Talán a hajléktalanoktól, azokat úgyse akarja senki eltemetni. Szegények.
Nem, biztos műanyagok azok a csontvázak. Lehet, hogy azt is ráírták, hogy Made in China… Hát ez vicces lenne. Egyszer majd bekéredzkedek a szertárba, és megnézem. De ha műanyag, akkor kellett hozzá valakinek a csontja mintának. Lehet, hogy a Samu valamelyik rokona volt a csontvázmodell. Hát megérdemelné, miatta láttam csak a hátát. Vagy nem is az övét.
SZEPTEMBER 6. SZERDA
Ma volt a második óránk matekból. Hát, eddig elég könnyű, meg vicces. Logikával kezdtünk, és eddig mindenféle állításokat tagadtunk. Eddig nem is tudtam, hogy szabályok vannak a tagadásra is. A sok okos matematikus mit agyalhatott rajtuk, közben meg a kétéves gyerek is simán tagad akármit. Vagy inkább mindent, amihez nincs kedve. Mint a húgom, amikor még kicsi volt. Az anyuék tisztára idegesek voltak tőle mindig. Remélem, én tűrhetőbb gyerek voltam.
De most már tudományosan fogok tagadni. Mert annak, hogy „minden tehén fekete”, az a tagadása, hogy „van olyan tehén, amelyik nem fekete”. Amikor az oszi kérdezte, hogy mi lehet a tagadás, én azt akartam mondani, hogy „minden tehén fehér”, de nem mertem, szerencsére. Mások mondták, szóval nem csak én vagyok nem eléggé tudományos gondolkodású. Erre persze az oszi megkérdezte, hogy akkor a rózsaszín teheneket hogy tagadjuk, és erre persze szerencsétlenek nem tudtak válaszolni, jól beégtek. Milyen jó, hogy nem mertem jelentkezni!
Ja, és azt is megtudtam, hogy a „vagy” egész mást jelent tudományosan. Hogy ha azt mondom, hogy „vajat vagy lekvárt eszek”, az azt jelenti, hogy vajat, de lehet, hogy lekvárt, és lehet, hogy mindkettőt. Ez elég hülyén hangzik, szerintem itt jól elszúrták a tudósok. Mégis, ha azt mondom, hogy „itt vagyok vagy ott”, akkor hogy lehetnék itt is meg ott is? Erre még a tudósok se képesek, akármilyen tudományosan is szövegelnek. Lehet, hogy meg fogom legközelebb kérdezni az oszitól. Talán nem néz nagyon hülyének. Különben se nézzen, mert ő se tud egyszerre két helyen lenni! Akkor se, ha hibátlanul le tudja tagadni az összes mondatot, amit idáig leírtam!
SZEPTEMBER 7. CSÜTÖRTÖK
Ma volt Vele óránk. Csodálatos volt!
Kicsit késett, ezért haragudtam is rá, mert így csak 42 percig nézhettem. De aztán bejött, köszönt, és már el is olvadt az egész haragom. Meg én is…
Ma egy zöld pulóver volt rajta, meg persze farmer. Talán nem is kell mondani, hogy ebben is FANTASZTIKUSAN nézett ki!
Sajnos felfedeztem, hogy nemcsak nekem tetszik annyira. Amikor egy pillanatra el tudtam szakítani róla a szememet, körülnéztem, és láttam, hogy a Hajni meg a Dóra meg az a szőke lány, akit nem tudom, hogy hívnak, na, szóval ők is tágra nyílt szemmel bámulják. Mit képzelnek! Semmi közük az én Ákosomhoz! Bámulják inkább a fizikatanárt, az van vagy ötven éves. Az Ákos az enyém! Ráadásul a Hajni meg az a szőke lány is legalább százszor olyan jól néz ki, mint én. Persze, nekem meg itt vannak a lelki értékeim. Illetve… azt hiszem, vannak… Sajnos eddig nem mutattam fel semmi egészen kiválót. De akkor azt szereti majd bennem, hogy olyan kis átlagos vagyok!
A térképekről magyarázott, hogy hogyan csinálják, meg mit jelent a méretarány, meg ilyenek. Meg kellett néznünk egy térképet az atlaszban, hogy lássuk a jellemzőket. Afrikánál kellett kinyitni. Én meg annyira elmerültem az Ákos szemeiben, hogy nem nyitottam ki időben a térképet. Erre észrevette (hát persze, hogy észrevette!), és odaszólt nekem, hogy szeretnék-e kérdezni valamit. Jaj, hát persze, hogy szeretnék, ezerféle dolgot, hogy szeret-e már, és milyen a kedvenc pizzája, és ő is hallgatja-e a Márkot, és hogy mikor vesz már feleségül, de ilyeneket nem lehet kérdezni egy földrajzórán. Úgyhogy csak mondtam, hogy nem, dehogy, és elnézést, és kinyitottam az atlaszt Afrikánál. Nagyon égtem, még a tarkóm is vörös volt szerintem. Ezért jó a félhosszú haj. Meg a hosszú is.
Persze, jól látszik, milyen finom lélek, abból, hogy nem förmedt rám, hogy „mit bámulsz, te kis taknyos?” Pedig ezt is tehette volna, de az borzasztó lett volna.
Afrikában biztos vannak őserdők is. Ahogy nézni kellett a térképet, elképzeltem, hogy Afrikába megyünk osztálykirándulásra, és (persze!) az Ákos a kísérőtanár. Elmegyünk sétálni az őserdőbe, és ott, ahogy vágjuk a liánokat meg a sok bokrot, ránk támad egy puma. És az Ákos a puszta kezével megküzd vele, és úgy orrba vágja, hogy elmegy a kedve a megebédelésünktől. Az Ákos persze megsérül, vérzik a karja, de hősiesen tűri a fájdalmat, és én bekötözöm… És ahogy kötözöm, ránk támad egy krokodil, de őt is orrba vágja, hogy elmegy, és inkább a Hajnit meg a Dórát meg azt a szőke lányt eszi meg. Ugye, hogy inkább a fizikatanárt kellett volna néznetek?!
Nem, ne egye meg őket, végül is nem tehetnek róla, hogy észrevették, milyen tökéletes. Inkább csak menjen el valahová. Az Ákos pedig fogja a kezem, és reszket, hogy mi lett volna, ha elveszít engem…
Tényleg, vannak egyáltalán pumák meg krokodilok Afrikában? Meg kell néznem, mert a végén kiderül, hogy az állatkertbe álmodtam magunkat.
8 hozzászólás
A kamaszkor a maga álmodozásaival!!! Igazi tinilányt próbálsz megformázni. Szerintem jó.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Köszönöm!
Nagyon nagyon jó kedves Inesita, Gratulálok! örülök, hogy elolvastam, s várom a többit is:)
Kedves sleepwell!
Készül, köszi!
Kedves Inesita!
Csak azt tudom mondani, mint a többiek. Ezekben a kis történetekben végig jelen van a humor, és még csattanók is férnek bele. Nagyon tetszik!
Kedves Jessie!
Köszönöm a véleményedet és a türelmedet!
Tényleg nagy hiba volt kihagyni! Gratulálok, már megyek is a következőre…
Vipera
Kedves Vipera!
Örülök, hogy így érzed, bár tényleg nem muszáj végigrágnod magad rajta…:)