SZEPTEMBER 11. HÉTFŐ
Ma elvittem a suliba a Biri és Borit, hátha az utolsó pár oldalt el tudom olvasni a szünetben. A Hajni látta, hogy olvasom, és megnézte, hogy mi az. Aztán kinevetett, hogy én ilyen béna könyveket olvasok. Kérdeztem, hogy olvasta-e, mondta, hogy nem. Akkor milyen alapon meri lebénázni???
Amikor mondtam neki, hogy szerintem pedig jó, akkor olyan lesajnálóan, hogy szét tudtam volna karmolni az arcát, közölte velem, hogy semmire se megyek az ilyen dedós könyvekkel, inkább olyat olvassak, amik a céljaimat segítik elő. Ő például színésznő akar lenni, ezért kizárólag olyan műveket vesz a kezébe, amik sikeres színésznőkről szólnak, hogy tanuljon az életpályájukból. Meg a kötelezőket, hogy meglegyen az érettségije és az általános műveltsége, továbbá híres színdarabokat. De azok közül is csak az igazán híreseket, mert nem pazarolhatja az idejét ismeretlen senkikre. És ha nem tűzöm ki már most magam elé az életcélomat, és nem ragaszkodok hozzá foggal-körömmel, akkor ugyanolyan szánalmas kis senki leszek, amilyenből millió szaladgál az utcákon.
Én úgy éreztem, ez tiszta hülyeség, de nem bírtam semmi értelmeset kinyögni. Olyan magabiztosan mondta, hogy teljesen megkukultam.
Otthagyott, én folytattam az olvasást, de nem láttam a betűket. Lehet, hogy tényleg igaza van? Lehet, hogy csak elszórom az időmet meg az életemet? Most úgy érzem, előttem az egész élet, ráérek kigondolni, mit kezdjek vele. De mi van, ha máris elkéstem?
Talán nekem is be kéne lőni valami irányt, és nem törődni semmi mással. A Hajni például tutira szerepelni fog valami filmben még az érettségi előtt, amilyen céltudatos. Még a sminkelést is tudományos alapon csinálja, a Cosmopolitan tanácsai szerint.
De hát merre kéne indulnom? Engem annyi minden érdekel! A kémiát például mindenki utálja, pedig szerintem nagyon izgalmas, ahogy azok a pici vacakok, amiket nem is látni a legjobb mikroszkóppal se, annyi mindent okozhatnak! Például ott van a hidrogén. Iszonyúan veszélyes, könnyen robban, de ha csak egy protont is hozzáteszünk, hélium lesz belőle, amit akárhogy is piszkálunk, nem hajlandó felrobbanni, merthogy az egy nemesgáz. Remélem, nem kevertem össze.
Meg érdekel még egy csomó más dolog is! De egyikben se vagyok biztos, hogy annyira érdekes, hogy csak azzal foglalkozzak. Lehet, hogy ha kiválasztanék valamit, mondjuk a kémiát, később kiderülne, hogy nem is vagyok belőle elég jó, akkor meg ott leszek, ahol a part szakad.
Á, úgy tűnik, az a sorsom, hogy szánalmas kis senki legyek, akit a Hajnik lenéznek. Fölösleges is volt megszületnem.
Bár… ha a sorsom úgyis az, hogy egy senki legyen belőlem, akkor úgyis fölösleges egy irányba törnöm magam, nyugodtan olvashatok, tanulhatok, amit akarok, a senkiséget úgyse késő sose elkezdeni…!!!
Akkor most még befejezem a Biri és Borit, bár azt hiszem, mégse jön össze a Tuskólábúval. Ez nagy kár, de talán a folytatásban akarta az író, csak meghalt közben vagy elment a kedve.
És aztán álmodok az én Ákosomról, akinek ilyen kis senkiként is megfelelek!
SZEPTEMBER 13. SZERDA
Ma egész délután a Zsófival MSN-eztem. Máskor is szoktunk, de most csúcsfontosságú volt az alapos megbeszélés. Szegény Zsófival szakított a Matyi. Ez a hülye iskolaváltás! Eddig mind a hárman osztálytársak voltunk, de most szétváltak az útjaink. Mi a Zsófival ide járunk a gimibe, csak ő a C-be, mert egy csomó külföldi barátjuk van, és jól jöhet a nyelvismeret. A Matyi meg autószerelő akar lenni, az valami autószerelős szakközépbe ment.
És most kitalálta, hogy neki inkább valamelyik osztálytársa kell. Biztos valami tehén, aki addig riszálta magát a Matyi előtt, amíg az egészen el nem vesztette a fejét. És olyan bunkón mondta meg a Zsófinak, hogy szegény egészen maga alatt van. Elmesélte, hogy éppen sétáltak a városban, a Zsófi mesélte, mi volt a suliban, és akkor egyszer csak a Matyi azt mondta, hogy vége, mert mással jár.
Hát hogy lehet valaki ekkora bunkó? Legalább mondta volna kedvesen. Vagy mondta volna, hogy sajnálom, meg jó volt veled, vagy valami. De nem, ez csak annyit lökött oda, hogy vége és csá.
Szegény Zsófi! Annyira sírt! A k betű zárlatos is lett a billentyűzetén a könnyeitől, attól kezdve k-tlanul írt. Milyen viccesen hangzik: kátlanul.
Na, de szóval egész délután vigasztaltam. Írtam neki, hogy ne is törődjön vele, az ilyen bunkókra úgyis kár az idő. De hát ő szereti, most meg akar halni. Vagyis már nem, mert azért sikerült megnyugtatnom. Mondtam neki, hogy inkább az érettebb fickók között nézzen körül, azok sokkal udvariasabbak. Kiváló példa erre az én Ákosom. Meg azt is mondtam, hogy kiderítettem, hogy az a helyes fiú, akit már az évnyitón is láttam, a 10.C-be jár, majd megpróbáljuk becserkészni neki. Még ha nem is sikerül, talán eltereli a figyelmét a Matyiról.
Ja, és kitaláltam, mi lesz a férjezett nevem, ha hozzámegyek az Ákoshoz. Kipróbáltam az összes lehetőséget: Horváth Ákosné, Horváthné Szabó Rebeka, Horváth Rebeka. A Szabó Rebeka vagy a H. Szabó Rebeka szóba se jöhet, mindenkinek tudni kell, hogy az Ákos az enyém. Ja, és a Horváth Ákosné Szabó Rebeka se, mert görcsöt kap a kezem, mire leírom. Végül a Horváthné Szabó Rebeka mellett döntöttem. Most gyakorolom a rövid és a hosszú aláírásomat. Még nem az igazi, de alakul.
SZEPTEMBER 14. CSÜTÖRTÖK
Az Ákos ma egyáltalán rám se nézett. Ez fájt. Biztos nem is vett észre. Tutira azért, mert nem vagyok kifestve. Valahol hallottam, hogy Amerikában meztelennek számít, akin nincs smink. Na, akkor a mi osztályunk kész nudista tagozat…
Csak pár lány festi magát, azok közül is csak a Hajni az igazán alapos, a többiek csak szemceruzát meg néha szájfényt használnak a suliba. De legalább használnak valamit! Meg is van az eredménye, az Ákos ma feleltette a Hajnit. Igaz, hogy kettest kapott, de talán csak azért, hogy ne mondják elfogultnak. BIZTOS, hogy a Hajnit észrevette. Engem meg biztos nem. Ennyit a szerelmünkről. Össze is téptem az aláíráspróbákat. Mit próbálgassak, amikor teljesen reménytelen az ügy.
Talán, ha az anyu végre megengedné, hogy én is kifessem magam, engem is észrevenne. De nem, hiába kérem! Mindig azt mondja, hogy az én fiatal bőrömet nem kell tönkretenni. Meg hogy akik rendszeresen festik magukat, azok harmincévesen olyan öreg bőrrel rendelkeznek, hogy alig lehet megismerni őket, ha lemossák a sminket. Kit érdekel, addigra már régen a felesége lennék! És legfeljebb csak akkor mosnám le, amikor elaludt. És mindig felkelnék előtte, hogy mire felébred, gyönyörű legyek megint. Ennyit igazán megérne!
10 hozzászólás
Jó kérdést feszegetsz, hogy vajon egy kamasz olvasson-e csupán a szórakozás kedvéért könyveket, vagy pedig csak hasznos, a jövője szempontjából fontos olvasmányokkal foglalkozzon. Én úgy gondolom, bármit a javunkra tudunk fordítani, még egy Birit és Borit is.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Egyetértek veled, ráadásul a jövő annyira kiszámíthatatlan, hogy az ember egyáltalán nem tudhatja, mire lesz majd szüksége később… Talán pont egy olyan könyvre, amit csak az élvezet kedvéért olvasott el 🙂
A Biri és Bori ugye csíkos könyv volt, mintha én is olvastam volna, voltak régebben csíkos és pöttyös könyvek…szerettem, olyan jó kis történetek voltak bennük:)
Ákosra neheztelek, hogy Rád sem nézett:)
Örültem, hogy olvastalak, nagyon könnyed és szórakoztató:)
Kedves sleepwell!
Én is szerettem azokat a könyveket, még van is néhány. Ilyenek a férfiak, csak gyötrik az ember (vagyis a kamaszlány) szívét… 🙂 Köszi!
Szia!
Most megválaszoltátok az egyik legfőbb kérdésemet. Sose tudtam, hogy baj-e az, ha a szórakoztató könyveken kívül szinte semmi mást nem olvasok. A kötelezőket én is elolvastam. Meg egy-két életrajzot, de nem igazán fogtak meg. Azt hittem, hogy semmi hasznát nem veszem azoknak, amiket olvasok. Pontosabban csak annyit, hogy jól szórakozok. De akkor most már nyugodtabban olvasok, amit csak akarok. Hisz olyanok is vannak, akik még a kötelezőket sem veszik a kezükbe.
Kedves Jessie!
Az már nem semmi, ha az ember jól tud szórakozni egy könyvön, nekem például Rejtő az egyik nagy kedvencem, fütyülök rá, hányan hívják ponyvaírónak 🙂 Azt hiszem, csak akkor érdemes elolvasni egy könyvet, ha az megfogja az embert. Mert ha valamin elalszunk vagy kínnal olvassuk, kizárt, hogy jobbá-szebbé-boldogabbá tesz csak azért, mert pár nagynak nevezett ember kiszólta, hogy ez meg ez a könyv igazi irodalom…
Ez is nagyon tetszett. Igazán színes és változatos, remekül sikerült!
Tényleg hülyeség meghatározni, mi érdemes az olvasásra és mi nem. Egyszer Woody Allen a következőt mondta: "Olvastam a Háború és békét. Oroszokról szól" Ja! és Nietzsche pedig ezt:" A művészet első feladata, hogy megszépítse az életet" Márpedig az irodalom művészet (Vipera)
Grat.
Vipera
Kedves Vipera!
Ezt ezentúl idézhetem is? 🙂 Örülök, hogy tetszett!
Nekem a szüleim fakadtak ki hasonlóan, mint Hajni, amikor látták hogy csíkos vagy pöttyös könyvet olvasok (14 évesen). Megnyugtató, hogy ilyen sokan értenek egyet abban, hogy mindenbe bele kell kóstolni, nemcsak a kötelezőkbe, és a klasszikusokba.
Olvasom a sorozatot az elejétől, és nagyon tetszik!:)
Kedves Psyché!
Azt hiszem, ha valaki csak a kötelezőket olvassa, épp olyan eltorzult lesz a szemlélete (csak más irányú), mint annak, aki mondjuk csak a tv-show-kat nézi… Ráadásul nagy valószínűséggel csak nagyon keveset mond pl. a Háború és béke egy tizenévesnek, míg az ifjúsági könyvek sokkal többet. És a jó ifjúsági könyvek szintén jobbá tudják tenni az embert… 🙂
Nagyon örülök, hogy olvasod! Köszönöm!