Lelkem a zene szárnyán ül. A hangszerek gyönyörű hangjai felemelik a magasba, oda ahol már madár sem jár. Lelkemben kitárom kezeim, s hagyom, hogy az égi kottára fűzött hangjegyek élő dallamában áthullámozzak a teremtett világon. A világ rezgése befogad. Otthon vagyok, hisz az egész teremtés egy gyönyörű, mindenekfelett álló megálmodott zenemű. Egy tökéletes alkotás. Az égi kotta megalkotója a kezdetek kezdetén oly nagy szeretettel lehelte bele az életbe önnön ritmusát, hogy az, minden világ, valamennyi kiterjedésében eleven fényfűzért alkotva öleli ma-gába a létet, a „van” állapotát. Így az Univerzumok mindegyike egy közös, végtelen kotta dalla-mának ritmusára járják soha véget nem érő köreiket a megszült létezésben. Ez adja meg a kile-helt állapotok felé azt, az ősbizalom alapot, ami a tökéletes szereteten nyugvó rend, ami maga a végtelen Harmónia.
A zenéből szőtt dallam hullámain, hát átkelek a világokon, s úgy, hogy megérintve létformájuk titokzatos valóságát, önfeledten ízlelgetem a kozmikus Harmónia makulátlan áramlását, a véget nem érő, mindent magába ölelő szeretetúton.
1 hozzászólás
Kedves Éva!
Bár nem nagyon értem, hogy miről szól ez az írás, (gondolom egy érzést próbáltál megfogalmazni), de azt megjegyzem, hogy tudsz bánni a szavakkal. Érdemes tovább folytatni.
Csak egy megjegyzés: Lehet, hogy nem szóltak eddig, ezért szólok, hogy írás közben a gépeden ne legyen bekapcsolva az automatikus elválasztás, mert ide feltöltve helyesírási hibákat fog okozni.
Pl: ma-gába; dalla-mának; kile-helt
Üdvözlettel: János