A lóápoló 18. fejezet

18. fejezet

– Szia, Zsófi – sietett be a karámba László. – elnézést, hogy megint késtem, de nem várt események feltartottak.
– Én is csak pár perce kezdtem meg Fáraó bemelegítését – mondta Zsófi mikor edzője elé ért. – Apunak elhúzódott a műtétje, így csak késve értem én is ide.
– Hol tartasz a bemelegítéssel?
– Még két kört ügetek, és kezdhetjük az újabb feladatot.
László közben a tó felé nézett. Látta, hogy a gyerekek nyüzsögnek az asztal körül. Előttük papírok, ceruzák, és festékek. Páran Petra mögött állnak, és nagy figyelemmel szemlélik, amit csinál. Ügyesen mozgatja a lapon a ceruzát, majd az ecsettel visz rá színeket.
– Befejeztem – szólt le Zsófi a ló nyergéből, amikor ismét oktatója mellé ért.
– Jó – nyugtázta László, és figyelmét ismét tanítványára összpontosította. – Gondolom, észrevetted, hogy most másképp, állnak az akadályok. Géza úgy építette fel, ahogy kértem, egymásra merőlegesen, és tíz centiméterrel magasabbra.
– Láttam – nézett a rudakra, és arra gondolt, hogy milyen sok ez az egy deciméter. – Nem túl magas nekem? – kérdezte.
– Ha nem emelünk időnként a magasságon, akkor nem fejlődsz. Ezeket most nyolcas alakban kell teljesítened. Na, próbáld meg, először ball kanyarokkal.
Zsófi ügetésre sarkalta lovát, majd, ahogy közeledett az akadály, rövid vágtáig gyorsított. Az első akadályon ismét keresztezett rudak voltak. Kikönnyítet, és abban a pillanatban elemelkedett a talajtól Fáraó. Hátsó patái hangosan koppantak a rúdon. A talajfogás jól sikerült, Zsófi egyensúlyban maradt, nem kellett megtámaszkodni a ló nyakán. Egy vágta ugrás után már fordította is az állatot ballra a második akadály felé. László már ekkor látta, hogy ez nem lesz jó. Már a mellső lábak leverték a felső rudat.
– Gyere ide – szólt a lánynak.
Zsófi bánatos arccal teljesítette az utasítást, megállt oktatója előtt.
– Az első akadálynál, távolról indítottad az ugrást – kezdte a magyarázatot László -, ezért a hátsó lábát már nem tudta koccolás nélkül átemelni. A kanyart hamar kezdted, és megint bedőltél, mintha motoron ülnél. Segíteni kell a fordulásnál, de csak úgy, hogy a belső kengyelt jobban terheled, te egyensúlyban maradsz. Mivel így szűk lett a forduló, ezért ráfutottatok a rúdra. Leverte már a mellső lábaival, még szerencse, hogy van rajta lábszárvédő. Az ilyen elrontott ugrástól könnyen sérülést okozhatsz neki. Az előzőeket betartva, menj még egy kört.
Zsófi szomorúan indult az újabb menetre, de érezte, hogy ma nem megy úgy a koncentrálás mint szeretné. Most jó távolságról indította az ugrást, de kicsit késve emelkedett ki a nyeregből, így Fáraó nem tudott elég magasra ugrani. Nem csak a rudat verte le, hanem lebontotta szinte az egész akadályt.
– Elég, gyere ide – kiáltott kissé mérgesebben László, mint kellett volna.
Mire elé ért Zsófi, már fényes volt az arca a könnyeitől.
– Nem megy ez ma neked – állapította meg békülékenyebb hangon.
– Nem – hajtotta le fejét Zsófi, majd kézfejével megtörölte az orrát.
– Inkább menjünk, lovagoljunk egyet az erdőben – javasolta László. – Én felnyergelem Csillagfényt, apukád úgyis régen lovagolt már rajta, megjáratjuk egy kicsit őt is.
– Az jó lenne – nézett hálás szemekkel, a már kevésbé szomorú kislány. – Addig itt sétálok Fáraóval, mert úgy érzem ő is ideges.
László visszament az istállóba, és szólt Gézának, hogy segítsen Csillagfényt felnyergelni. Nem telt el öt perc, már ismét a karám mellett volt, hosszú idő után először lóháton. Furcsa volt az érzés. Felépülése óta ült már lovon, de nem érezte magát készen a feladatra. Kicsit törte a nyereg az ülőfelületét, de tudta, hogy ehhez ismét hozzá kell szoknia. Abban is biztos volt, hogy holnap izomláza lesz, de ez most nem érdekelte. Azt akarta ezzel elérni, hogy Zsófi minél jobban bízzon benne, mert ha nincs meg a bizalom, akkor eltitkol előle valamit, ami befolyásolja a további fejlődését, és még baleset is érheti. Megállította lovát a karám mellett és odaszólt Zsófinak: – Induljunk.
A táborozó gyerekek szállása, a távolabb lévő istállók, és a szabadon tartott lovak, villanypásztorral körül kerített füves területe mellett lovagoltak el. Az erdőben keskeny ösvény vezetett, két ló nem fért el egymás mellett, ezért Zsófi kicsit lemaradva követte Lászlót. Az erdő a megnyugtató zöld színével szinte hívogatta a lovasokat. Szó nélkül haladtak, amíg az ösvény szélesebb nem lett. Ekkor Zsófi kicsit gyorsított. Amikor a két ló feje egy vonalba került, visszalassította a tempót. Ettől a gyönyörű látványtól megnyugodva, már egész más színben látta a világot.
– Nem láttam még lovagolni – állapította meg Zsófi.
– Nem csodálom – mosolygott László a kislányra. – Öt évvel ezelőtt volt egy balesetem, azóta kétszer megpróbáltam, de a hátam tiltakozott.
Úgy gondolta, ha elkezd kitárulkozni, akkor talán nem lesz olyan nehéz Zsófinak is megnyílni előtte. Nagyon fontosnak tartotta, hogy olyan kapcsolat legyen közöttük, hogy elmesélje a legféltettebb titkait is. A kölcsönös bizalom alapja, hogy mindent meg tudjanak beszélni, mint a jó barátok. – Most arra gondoltam, újra el kell kezdenem, még ha kicsit fáj is, mert különben soha nem ülök megint lóra. Az izmaim öt év alatt visszafejlődtek, újra meg kell edzenem őket, és ez fájdalommal fog járni.
– Amikor én kezdtem akkor nekem is fájt mindenhol – gondolt vissza az első órákra Zsófi. – Szerencsére apu nem engedte, hogy abbahagyjam, pedig volt mikor sírva könyörögtem.
– Okosan csinálta – állapította meg László. – Nemrég ismét elsírtad magad, észrevettem, hiába próbáltad titkolni. Nem akarsz, már megtanulni, jól ugratni?
– Nem azért sírtam – hajtotta le a fejét megint Zsófi. – Éreztem, hogy nem koncentrálok eléggé, de nem tudtam változtatni, és akkor rám kiabált. Megijesztett, pedig amúgy is nagyon féltem, amikor összedőlt körülöttem az akadály. Azt hittem, valami baja lesz Fáraónak, szerencsére nem lett.
– Nem akartam, úgy rád ripakodni, csak én is nagyon meglepődtem, hogy ennyire elrontottad – szabadkozott László. – Miattam nem tudtál kellő képpen odafigyelni? Valamit rosszul csináltam?
– Nem – válaszolt nagyon röviden a két kérdésre.
– Valami nagyon zavarhat, ha mindig az jár a fejedben – kezdett puhatolózni. – Lovardai probléma? Ha igen nekem elmondhatod, megoldjuk.
– Nem – ismételte meg Zsófi. – Nem lovardai.
– Akko mi a baj?
– Iskolai – nézett bánatos szemekkel Lászlóra.
– Mi baj lehet az iskolával? Szinte minden jegyed ötös volt egész évben. A bizonyítványod kitűnő lett. Amúgy is vége a tanévnek.
– Zoli megcsókolta tegnap Kingát a buszmegállóban – gördült le ismét egy könnycsepp az arcán.
Csend telepedett kettőjük közé. Zsófi nem akarta tovább mesélni, arról, amit még látott. László egyelőre átgondolta, mit kellene tenni ebben az esetben. A szerelmi bánat kényes dolog. Mit mondjon? Vigasztalja? Vonja kétségbe, hogy jól látta-e, amit látott? Adjon tanácsot, de milyet? Szívügyekben nem tartotta magát elég járatosnak, de azt érezte, valamit mondani kell.
– Zoli az osztálytársad? – kérdezte azért, hogy megtörje a csendet.
– Nem, ő a b-be jár, és Kinga is. Eddig is elég sűrűn láttam őket együtt, de azt mondta Zoli, hogy csak barátok.
– Gondolod, hogy már nem csak barátság van köztük?
– Szorosan ölelték egymást, mire gondolhatnék? – kérdezett vissza Zsófi.
– Ha így van, jobb, ha tovább lépsz – javasolta László. – Aki elhagy téged, annak nincs szeme, nem érdemes arra, hogy csak egy percet is szomorkodj miatta. Szép vagy, okos, és a lovaglástól olyan az alakod, hogy egy modell is megirigyelné.
– Látom én magamat a tükörben, sovány vagyok, Kinga mindenütt sokkal kerekebb. Azt szeretik a fiúk – válaszolta letörten Zsófi.
– Nem vagy sovány – próbálta nyugtatni László. – Rajtad nincs felesleges kiló sehol, ellentétben, a többségben lévő túlsúlyos lányokkal. Kinga sportol valamit? – kérdezet, csak úgy mellékesen.
– Nem hiszem.
– Akkor, ha nálad kerekebb, ahogy mondtad, akkor puhább is, ami azt jelenti, hogy a kerekebb részek, inkább zsírból vannak, mint izomból. Mire húsz éves lesz, el fog hízni, a melle ugyan nagy lesz, de már lógni fog, kiszélesedik a csípője, és azt már nem annyira szeretik a fiúk. Addigra te is kikerekedsz mindenhol, de nem zsírtól.
– Ez biztos? – kérdezte Zsófi már mosolyogva.
– Igen, ez az élet rendje – mosolygott vissza László.
– Akkor lehet, hogy visszakapom Zolit?
– Ebben azért nem bíznék, de ha elhagyott egy ilyenért, akkor nem érdemes vele foglalkozni. Inkább bosszantsd azzal, hogy túlteszed magad ezen, és keresel, olyat, aki megérdemel téged.
– Igaza van, már meg is nyugodtam. Örülök, hogy nem csak a lovaglásra tanít. Apuval is meg beszélhettem volna, de állandóan rohan.
– Ha úgy érzed, hogy a lovaglásra tudsz most már koncentrálni, akkor mehetnénk egy kicsit gyorsabban? – kérdezte László. – Tudom, hogy holnap meg fogom bánni, de egyszer el kell kezdeni.
– Mehetünk – mondta Zsófi, és rögtön ügetésre ösztönözte lovát.
– László is gyorsított, és hamar utolérte tanítványát.
Egy darabig csendben haladtak egymás mellett, élvezték, hogy a levegő gyorsabban áramlik. A délutáni nap melegen sütött, ezt még itt az árnyékos erdőben is érezték. A paták kopogása vegyült a levelek susogásával, és az erdő hangjaival. A feketerigó fütyülve hívta, éppen kirepült gyerekeit. A harkály kereste kalapálva az ennivalót, a kismadarak csiviteltek.
Zsófi oktatója felé nézett, és csodálkozva megjegyezte: – Furcsán üget Csillagfény, hogy rakja a lábait?
– Ez nem ügetés – magyarázta László -, ezt a jármódot úgy nevezik, hogy poroszkálás. Látod? Egyszerre emeli az egy oldalon lévő lábait. Egyes lovaknál ez természetes, de bármelyik faj megtanítható rá. Nekem ez most kifejezetten jó, hogy Csillagfény ezt is tudja, mert ez a lovasnak sokkal kényelmesebb, mint az ügetés.
– Akkor miért nem ezt használja mindenki?
– Mert ez pedig, a lónak nem kényelmes. Ezért nem tudni, hogy azoknál a fajoknál, amelyeknek ez természetes mozgás, hogy alakult ki. Nem hiszem, hogy a lovasuknak akartak kedvezni. Kutatók szerint valami génhiba miatt kezdtek azok a régi fajok így közlekedni. A tenyésztők felismerték, hogy ez hasznos tudás lehetne minden lónak, ezért tudatosan úgy keresztezték a fajokat, hogy ez a génhiba öröklődjön.
– Én nem láttam még lovast így közlekedni – állapította meg Zsófi.
– Jól látod, a terv nem nagyon jött be, ezért nem terjedt el széles körben.
– Mindig azt hittem, hogy a poroszkálás lassúbb mozgás, mint a lépés.
– Nem, sőt mint ahogy látod, azonos sebességű, mint az ügetés, sőt poroszkálni, még gyorsabban is lehet, de sajnos a ló ilyenkor hamarabb kifárad, mint ügetés közben.
Ekkorra visszaértek a lovardába, elhaladtak a táborozók szálláshelye mellett. Egyszerre fogták vissza lovaikat, és innen már lépésben mentek a tó melletti istállóhoz.
– Nyergelj le Zsófi – utasította László. – Szólok Gézának, hogy kösse be mind a két lovat a sétáltatóba.
– Köszönöm – mondta Zsófi. – Nagyon jól esett ez a szabad lovaglás. Már biztos menne az ugratás is.
– Szívesen – mondta László távozás közben. – Holnapután várlak.