21. fejezet
Elcsendesedett a lovarda, csak a tó felől hallatszott a békák kuruttyolása, amit időnként elnyomott a visszatért kacsák veszekedése. László a szokásos esti ellenőrzés után megállt a tóparton. A Hold tükröződött a víz felszínén. A kacsák veszekedésétől keletkezett fodrozódás fényszilánkokra törte kerek formáját. Leült kedvenc padjára, kicsit elgondolkozni a közelmúlt eseményein. Az utóbbi pár évben nem történt annyi minden, mint az utóbbi egy hónapban. Változtatni kell az eddig megszokott életén. Nem élhet mindig a lovardában. Ezek a hetek ráébresztették, hogy van élet a kerítésen túl is. Egyre többször hagyta magára a lovakat, rájött, hogy nélküle is megy minden, és nem is rosszul. Ha Évával komolyabbra vált a kapcsolat, akkor nem hozhatja ide, mint egy legénylakásra. Hozzá meg nem költözhet, mert kicsi lenne a lakás táncteremnek, meg otthonnak. Oda költözhetne apjához, de eddig nem ajánlotta fel. Nem ismeri még annyira, hogy biztos legyen a hosszú távú együttélés zavartalanságában. Órájára nézett, elmúlt tizenegy óra, a vemhes póni három órája egyedül van. Géza nyolc órakor ment haza, akkor hagyta abba a felügyeletét. Lehet, hogy már meg is ellett? A lovak szeretik egyedül világra hozni csikójukat, de azért nem árt figyelni rájuk. Sebesnek ez az első vemhessége, nem tudni, hogy viszonyul a jövevényhez.
Visszasétált az istállóba, és benézett a vemhes ló bokszába. Az állat kicsit izgatottan sétál az itatótól az ellenkező sarokig meg vissza. László megnyugodott, mert még nem feküdt le, tehát még odébb van a nagy esemény az életében. Tudta, hogy vannak lovak, és ez fajtátó független, akik állva hozzák világra utódjukat, de akkor már nem sétálnak, így össze-vissza.
– Minden rendben lesz – mondta, mikor a póni odajött az ajtóhoz. Kidugta a fejét fölötte, és hagyta, hogy László megsimogassa a két szeme között a homlokát.
A mellette lévő üres bokszban már bent volt két szalmabála, letakarva pokróccal. Géza az utóbbi egy hétben minden éjjel itt aludt, de ma már olyan fáradtnak látszott, hogy László haza küldte. Saját ágyában talán kialussza magát. Ezért vállalta a mai éjszakai ügyeletet. Hátára fekve elhelyezkedett, a körülményekhez képest kényelmes fekhelyen. Alig csukta le a szemét, amikor motoszkálásra lett figyelmes. A póni a szokásos sétáját folytatta, de a patahang mellett, más zajok is voltak. Mintha valaki óvatosan lépkedne az istálló folyosón szétszóródott szalmaszálakon, amik roppanva lapultak az óvatos talpak alatt. Most meg csend lett, a ló is abbahagyta a sétálást, a szalma sem ropogott. László óvatosan felkelt, hogy végére járjon ennek a kísértet históriának. Kidugta a fejét a nyitott ajtón, és a látványtól azonnal megnyugodott, de azért mérgesen szólalt meg.
– Petra, te mit keresel itt?
– Nem tudtam elaludni – magyarázkodott, hátha nem zavarja László azonnal vissza a szobájába. – Úgy éreztem, hogy neki szüksége van rám. Hamarosan ellik – magyarázta, mintha ezt László nem tudná. – Érdes a szőr a homlokán – állapította meg mellékesen.
– Az mit jelent? – kérdezte László.
– Nem tudom, de nem ilyen szokott lenni, valami változni fog hamarosan – simogatta tovább a póni fejét. – Mindjárt lefekszik, sok munkánk lesz ma éjjel – fordult oda Lászlóhoz, könyörgő tekintettel, hogy maradhasson. – Szüksége van rám, azért hívott.
– Lehet, hogy sok munka lesz ma éjjel, de nem neked – válaszolta határozottan László. – Te most indulj lefeküdni, én meg hívom az állatorvost.
Az utasítás kiadása közben látta, hogy Sebes elsétál a boksz közepére, és lefekszik, úgy, hogy lássa Petrát. Az egész teste megremegett, ahogy az első előkészítő fájás megérkezett. A szemét le nem vette Petráról.
A kislány nem törődve az utasítással, nyitotta az ajtót, és oda ment a szenvedő állathoz, leült a felhalmozott szalmára, és hagyta, hogy az ölébe hajtsa fejét. Simogatással nyugtatta.
László hamar felfogta, hogy itt az ő szava már nem számít, ezért benyúlt a zsebébe, és elővette a telefonját.
– Hívom az orvost – mondta magyarázat képpen.
– Nem kell – szólt rá Petra. – Az ellés természetes folyamat, legalábbis azt olvastam. A lovak szeretik egyedül csinálni, de ő nem – simította meg a ló homlokát – ez megnyugtatja – magyarázta.
– Akkor megyek, hozok, pár dolgot hátha segítenünk kell. Többször láttam már ellést, de mindig jelen volt az állatorvos.
Ismét erős remegés futott végig a ló testén, utána ellazulva élvezte Petra simogatását.
László hamarosan visszatért, egy vödör vízzel, a vállán keresztülvetve pár törölközővel, a másik kezében egy kisebb kofferrel. Lepakolt egy szalmabálára, hogy minden kéznél legyen.
– Tényleg hamarosan ellik, – mondta -, már kint van a vízhólyag.
Alig kimondta, ki is pukkant, és sárgás folyadék lepte el a vastagon leterített szalmát.
– Úgy nézem, eddig minden rendben van, nincs vér, se alvadt, se friss a magzatvízben.
– Tudom – nyugtázta Petra. – Az mondja ő is, hogy rendben mennek a dolgok.
– Ki mondja? – kérdezte értetlenkedve László.
– Sebes – válaszolt csodálkozva a kislány. – Jó, nem mondja, de én érzem.
– Még sincs minden rendben – mondta László a póni faránál térdelve. – Csak az egyik patáját látom a feje mellett.
– Azt olvastam, hogy ilyenkor ez előfordul, nem olyan nagy baj. Sokkal rosszabb lenne, ha a hátsó patát látnád.
– Tudnál segíteni? – kérdezte László. – Be kellene nyúlni és kiigazítani a másik lábát.
– Én? – kérdezte kissé ijedten Petra. – Én eddig csak olvastam az ellésről, még nem is láttam ilyet. Nem tudom, mit kell csinálni.
– Ez egy póni – magyarázta László, mintha ezt a kislány nem tudná. – Minden sokkal kisebb, rajta mint a nagy lovakon. A te kezed kisebb, mint az enyém, ezért biztos, hogy kevesebb fájdalmat okoznál neki, ha te csinálnád.
– Jó – egyezett bele Petra. Letette a fejét arra a szalma kupacra, amin eddig ült. Odament az állat farához.
László közben kotorászott a táskában, amit behozott a vízzel együtt. Mikor visszatért kezében volt egy pár hosszú szárú kesztyű.
– Ezt vedd fel – adta ki az utasítást. – Nyúlj be az álla alatt a kint lévő láb mellett, és keresd meg a másikak, mert az visszatartja a megszületésben.
Petra engedelmesen felvette a kesztyűket, és jobb kezével benyúlt a születendő csikó álla alatt. Már a csuklója is eltűnt.
– Nem érzek semmit.
– Nyúlj beljebb – utasította László.
Már a könyöke sem látszott ki, amikor megszólalt: – Érzem, megvan, megpróbálom kiegyenesíteni, úgy érzem sikerül – közvetítette a bent folyó eseményeket.
Némi erőfeszítés után, megjelent a második pata is a csikó álla alatt.
– Ügyes vagy – simogatta meg a fejét László. – Most, hogy mind a két láb kint van, fogd meg őket a boka fölött, és óvatosan húzd. Ha a válla megjelenik, onnan már nyert ügyünk van.
Petra nem törődve vele, hogy a magzatvíztől nedves szalmán térdel, fogta a két bokát, és húzni kezdte. Féltette a csikót ezért, csak gyengén próbált segíteni, de látta, hogy nem változik semmi. Meghúzta kicsit erősebben, amitől megindult, majd pár centi után, gyorsabban közeledett felé a csikó feje. Már nem kellett húzni jött magától, aztán ismét megállt.
– Most pihenj egy kicsit – fogta meg a vállát László. – Eddig minden jól ment, hagyjuk egy kicsit őt is pihenni. Még egy nagy erőpróba vár rá, amikor kibújik a fara.
Petra leült a sarkára, és csak most vette észre, hogy eddig milyen feszült volt. Alig tudott kicsit lazítani, amikor ismét megmozdult a csikó.
– Most segíts még, óvatosan.
Petra feltérdelt, és megfogta a két lábat, gyengéden húzni kezdte. Alig indult meg kifelé a fara, amikor hirtelen, mintha kirepült volna a kis állat. A lendülettől Petra a fenekén landolt az ölében a csikóval. Gyorsan kimászott alóla, és felállt.
László rögtön a jövevény mellé lépett, és a kezében lévő eszközzel elmorzsolta a köldökzsinórt.
– Ez az emaszkulátor – mutatta a kezében lévő szerszámot –, ha ezzel összepréseljük, akkor biztos, hogy nem fog vérezni. Hagyjuk, egyelőre nézzük, meg mit csinál Sebes – tanácsolta a kislánynak, és a vállánál fogva magához ölelte.
A póni már fel is állt, és mint jó anya nekilátott kicsinye tisztogatásának. A csikó megpróbált vékony lábaira állni, de egyelőre mind a négy nagyon remegett. Nem adta fel, harmadik kísérletre, sikerült állva maradni, és a továbbra is remegő lábakkal rögtön közeledett anyja hátsó lábai között a tőgyéhez.
– Látod? – ölelte kicsit szorosabban magához Petrát. – Ez nagyon fontos, hogy kiszopja a föcstejet, mert rengeteg vitamin, és ellenanyag van benne. Magas a fehérjetartalma. Ha nem kapja meg, azt semmivel nem lehet pótolni.
Magyarázat közben összeszedte a bekészített felszerelést, de le nem vette a szemét a két lóról. Sebes hagyta, hogy szopjon a csikó, közben tisztára nyalogatta.
– Gyere, hagyjuk őket magukra – emelte fel a csomagját László, és maga elé tessékelte Petrát. – Már el lesznek kettesben, úgy látom, mindent jól csinálnak.
9 hozzászólás
Kedves János!
Ez igen izgalmas és szép rész! És ismét tanúi lehetünk Petra különleges megérző-képességének. 🙂
Örömmel olvasom, mindig meg tudsz lepni!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Köszönöm, hogy még nem hagytad abba az olvasást. Kezdem úgy érezni, hogy egyre kevesebben érdeklődnek a folytatás iránt. A kezdeti lelkesedés elfogyott. Lehet, hogy az én hibám?
Hamarosan jön a folytatás, üdvözlettel:János
Érdekes rész volt, János. Újabb információkkal lettem gazdagabb. Bár kicsit úgy érzem, ezúttal az ismeretterjesztés elnyomta az érzelmi ábrázolást.
Üdvözlettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Köszönöm, hogy ismét nálam jártál.
Az észrevételedre annyit tudok mondani, hogy kinek mi a fontos. Nekem az érzelmek fontosak.
Itt most nem az dominált, de azért volt benne az is.
Üdvözlettel: János
Kedves János! Lenyűgöző ez a rész is! A szakmai tudás, amit itt bemutatsz! Föccstej! Én még tanultam ilyeneket az Egyetemen. És jelen voltam jó néhány ellésnél, és fedeztetésnél. Igaz, h a szarvasmarháknál, de azoknál is így megy! Üdvözlettel: én!
Kedves Bödön!
Az ellés, vagy születés, minden élőlény esetében egy csodálatos dolog. Nekem csak egyszer volt benne részem, még gyerek koromban. Keresztapám Riska nevű tehene hozta világra borját. Már akkor lenyűgözött a látvány. Aki azt egyszer átélte, soha nem felejti el.
Köszönöm a hozzászólást, üdvözlettel: János
Kedves János
Örülök, hogy már ismét olvashatom tovább az anyagot. Nagyon érdekes és az is, hogy az állatok is milyen nyugalommal tudják világra hozni magzatukat. Nagyon szeretem az állatokat, de ahhoz nem volt olyan a helyzetünk, hogy pl. lovagolni tanuljak. Egyetlen egyszer, – mikor apukámat a második világháború után ismét behívták, anyukámmal meglátogattuk egy (erdélyi) tónál, ahol a csapata gyülekezett, s ott nagy bátorsággal egy vén lóra azért fel mertem ülni. Kisebb állatoknál (pl. macskáknál) én is láttam, hogy születnek az utódok.
Érdekesen, szép mondatokkal írod az anyagot, nagyon jó, egy nagy kötet – vagy több – lesz majd belőle.
Mondhatom, hogy nagy érdeklődéssel olvasom.
Amikor tudok, mindig fogok jönni olvasni.
Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy ismét értékelted munkámat. Én is csak egyszer lovagoltam eddig, és valószínű, hogy már túl sokszor nem is fogok. Ettől függetlenül a lovak szeretete megvan, és az nem fog változni. A születés mindig egy csodálatos dolog, ezért szőttem bele a történetbe. örülök, hogy téged is megfogott.
Gondolkodom rajta, hogy összerendezem könyv formába, és felteszem a MEK-re. Remélem ott is olvasni fogják.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Megkaptam a leveled, válaszoltam is rá, de mind a tied, mind az én levelem eltűnt, ezért itt válaszolom meg. Természetesen szivesen vállalom az anyagod köteté formálását vállalom, mindenben segítek,
Már nagyon sok kötetem van, apukámét is én készítettem el. Ha benézel a mek-hez, ugyanazt a nevet használom ott is, megláthatod, hogy olyan pontosan tudom megszerkeszteni, akár a legjobb kiadó cégnél tennék. Ezért javaslom, nézzél be néhány kötetbe. Én használok képeket is. A te nagy anyagodat lehet, hogy vagy két-három kötetre kell bontani, vagy a nagy, A4-es méretben kell elkészíteni.
Attól ne félj, hogy nem olvassák, mert az én korábban föltett köteteim közül van olyan, hogy több mint hétszázan olvasták, vagy beletekintettek. Apuka kötetei az én helyemen is megvannak, de külön is. Én mint itt Finta Kata, apuka pedig Finta István nevet használj.
Üdvözlettel: Kata