24. fejezet
Már percek óta nem szólaltak meg. Éva próbálta összeszedni a gondolatait, amikor csörögni kezdett László mobilja. A kijelzőre nézett, majd megnyomta a fogad gombot.
– Szia, apa. – köszöntötte a hívót, majd hosszú hallgatás következett. Éva csodálkozó tekintettel nézte Lászlót, és nem értette, hogy miért nem szól egy szót sem. A vonal szakítása előtt csak annyit hallott: – Jó megbeszélem Évával.
Éva továbbra is csak nézte Lászlót, és várta, hogy elmondja neki, miről volt szó.
– Apám volt – közölte László hosszú hallgatás után.
– Gondoltam mivel úgy szólítottad – állapította meg Éva, és egyre türelmetlenebb lett. – Mit mondott? – kérdezte.
– Azt, hogy látogassuk meg, szeretne velünk beszélni.
– Miről?
– Azt nem mondta.
– Mikor? – kérdezte Éva bosszankodva. – Minden szót úgy kell kihúzni belőled?
– Azt mondta, hogy minél előbb.
– Nekem, bármikor megfelel, de nem értem, hogy engem miért hív.
– Nem tudom. Feri lakását emlegette, azt mondja, hogy kipakolta, és talált különböző papírokat.
– Milyen papírokat? – kérdezte Éva csodálkozva. – Nekem ehhez mi közöm van?
– Azt nem mondta, csak annyit, hogy a többit majd személyesen.
– Mikor menjünk – tért vissza az eredeti kérdésre Éva.
– Délutánra, megígértem Gézának, hogy fejlesztem egy kicsit a lovagló tudományát, de utána meglátogathatnánk apámat – gondolkodott a lehetőségeken László, majd hozzá tette: – Megérdemli, mert ha nem ér oda időben nagyobb baj is lehetett volna – szólta el magát a történtekről.
Éva Lászlóra emelte tekintetét, és látszott a szemében, most értette meg teljesen, hogy milyen veszélynek volt kitéve a mellette ülő férfi.
– Igen, erről akartam veled beszélni, csak a telefon kicsit elterelte a figyelmemet – kezdett bele abba, amit percekkel ezelőtt el akart mondani. – Már a kórházban is megmondtam, hogy ha azt szeretnéd, hogy a kapcsolatunk fejlődjön, akkor tartsd magad távol Károlytól.
– Én megpróbáltam, de ő jött ide – magyarázkodott. – Felelős vagyok a lovardában tartózkodók testi épségéért, és ha valaki késsel hadonászik, akkor meg kell akadályoznom, hogy kárt tegyen valakiben.
– Ezért a kése elé ugrassz? – kérdezte Éva mérgesen. – Miért nem hívtad a rendőrséget azonnal? Miért nem vártad meg, hogy Géza is odaérjen? Miért vágattad meg magad? – sírta el magát idegességében Éva.
László magához húzta, és átölelte.
– Sok kérdést feltettél – súgta a nyaka hajlatába, majd megpuszilta -, de sajnos egyikre sem tudok válaszolni. Nem volt időm átgondolni a lehetőségeket, csak cselekedtem, és lehet, hogy rosszul.
– Ha Géza később ér oda, akkor le is szúrhatott volna – szipogott tovább Éva.
– Azt nem hagytam volna – simogatta meg a tarkóját. – Ígérem, máskor jobban meggondolom, hogy mit cselekszem – fogadkozott László.
Éva kibontakozott az ölelésből. – Azt remélem is, mert ha még egyszer ilyen bajba kevered magad, akkor engem többet nem látsz.
László kitörölte a könnyet a szeméből, magához húzta, és hosszan megcsókolta. Éva eleinte ellenkezett, de aztán átengedte magát, és visszacsókolt. Mikor abba hagyta László, Éva kicsit eltolta magától, és körbenézett, mintha attól félne, hogy valaki kileste titkos kalandját a lóápolóval. Többen tartózkodtak a közelükben, de mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, így megnyugodva, ismét felkínálta száját, és ő is átölelte Lászlót. Hosszan ölelkeztek, és már nem zavarta, hogy ki látja.
Géza már a karámhoz vezette a felnyergelt Gyömbért. Nevét a színéről kapta, mert olyan világos volt a szőre, mint a frissen pucolt gyömbéré. László ekkor ért oda.
– Felkészültél? – kérdezte.
– Igen – mondta, és közben a bal lábát térdben behajlítva felemelte a földről, hogy segítséget kérjen Lászlótól a nyeregbe szálláshoz. Egyedül is meg tudta volna oldani, de tudta, hogy az nem kellemes a lónak, ha az egyik kengyelbe lépve, féloldalasan megterheli a hátát.
Az oktató azonnal értette a mozdulatot oda lépett, és két kézzel megtartotta Géza térdét, aki azonnal lendítette a jobb lábát a nyergen keresztül. Közben László emelt egyet a bal térden, így a lovas helyére került. László megfogta a zablakarikánál a pofaszíjat, és bevezette Gyömbért a karámba.
– Szeretném látni, hogyan mész séta ütemben – Mondta Gézának.
Alig indult el a karámkerítés mellett, már kapta is az utasításokat.
– Egyenesen ülj, könyöködet hátrébb, kezeket lejjebb – sorolta a hibákat László. – Húzd kijjebb a lábad a kengyelből, és a sarkad told lejjebb.
– Más hiba nincs? – kérdezte Géza mosolyogva.
– Más már nincs, amit el lehetne rontani – nevetett László -, de így már egészen úgy nézel ki, mint egy lovas.
Hagyta, hogy menjen két kört, de folyamatosan figyelte.
– Fogd kicsit rövidebbre a gyeplőt – hallotta meg a következő hibát Géza. – Ügetés – adta ki az utasítást László.
Gyömbér két lépés után már ügetett, Géza pedig megpróbál ütemre emelkedni, és süllyedni.
– Rossz lábra ügetsz, ülj át, mindig a külső lábra kell emelkedni – magyarázta László.
Géza korrigálta az emelkedést, de azért megkérdezte: – Ha egyenesen haladok akkor melyik a külső láb?
– Ha karámban lovagolsz akkor mindig a kerítés felöli – magyarázta László. – Ha terepen, hosszan kell egyenesen lovagolni, akkor három- négyszáz méterenként át kell ülni, hogy az egyenletes terhelés megmaradjon.
– Mi van akkor, ha a karámban átlósan megyek – tette fel a következő keresztkérdést Géza.
– Ilyenkor az átló felénél kell lábat váltani.
– Értem – nyugtázta Géza.
– Amikor könnyítesz, ne fölfelé emeld a csípődet, hanem inkább előre told. Kevésbé fárasztó, és jobban egyensúlyban maradsz – magyarázott tovább László. – Arra figyelj, hogy a vállad, csípőd, és sarkad egyvonalban maradjon.
– Elég fárasztó ez így – panaszkodott Géza.
– Ha megszokod, már fel sem fog tűnni, hogy fel-le mozogsz. Rá fogsz érezni az ütemre, és akkor a ló hátának mozgása segíteni fogja az emelkedést. Úgy már nem lesz annyira fárasztó.
Ismét figyelte, ahogy megtesz két kört anélkül, hogy bele szólt volna.
– Na, nézzük meg azt az átlót – szólt rá ismét Gézára.
A sarokból indította az átlós lovaglást, a táv felénél átült, és folytatta az ügetést.
– Már egész jól megy – állapította meg László. – Ügess így még két-három kört, aztán sétáltasd le, a többit meg már tudod.
– Köszönöm az oktatást – nézett a távozó László után hálás tekintettel.
Géza oktatása után visszasétált a szobájához. Kopogott az ajtón, mert bár az ő szobája volt, de ha Éva bent van nem akart rányitni anélkül, hogy ne jelezze érkezését. Nem érte váratlanul, amikor meghallotta Éva hangját.
– Tessék, nyitva van.
Csak ekkor nyitotta az ajtót, és belépett. Éva csodálkozó szemekkel nézte.
– Azt hittem, valaki más jön, nem gondoltam, hogy kopogsz a saját szobád ajtaján.
– Nem akartam rád törni – magyarázta László. – Elkészültél? Indulhatunk? – kérdezte.
– Igen, de nem kellene szólni Petrának?
– Már beszéltem vele, még mielőtt elkezdtem Gézát irányítani. Megkérdezetem, szeretne-e velünk jönni? Azt mondta, hogy nem akar lemaradni a délutáni lovaglásról. Még azt is hozzá tette, hogy szórakozzunk jól, igaz nem említettem neki, hogy hova megyünk.
– Akkor mehetünk, én készen vagyok – indult Éva az ajtó felé, de László nem engedte, csak állt előtte és szó nélkül nézte. Előre lépett egyet, megölelte, és megcsókolta. Hosszan álltak így ölelkezve, majd szétváltak, és László megkérdezte: – Mehetünk?
– Igen – válaszolt Éva -, mert ha ezt így folytatjuk, akkor apukád a végén hiába vár minket.
László megfordult, kinyitotta az ajtót, és előre engedte Évát.
– Nyitom a kaput – hallották Lajos hangját a kaputelefonban.
Mikor felértek a lakásajtó már nyitva várta őket, és az előszobában, széles mosollyal fogadta a fiatalokat László apja.
– Gyertek beljebb – utasította őket. – Készültem egy kis rágcsálni valóval, meg behűtöttem egy üveg bort, azaz kettőt, egy fehéret, meg egy vöröset – magyarázta, közben Évát karon fogta, és bevezette a nappaliba. – Ez az én otthonom – mutatott körbe büszkén. – Üljetek le, az asztalon ott az ennivaló, én meg hozom a bort. László neked van alkoholmentes sör, ha kérsz. – Indult a konyha felé, de az ajtóból visszafordult. – Éva, melyiket hozzam, a fehéret, vagy a vöröset? Nekem, mindegy – tette, hozzá.
– Vöröset kérek, ha nem gond – válaszolt Éva.
– Én inkább ásványvizet kérek – mondta László, pedig nem is kérdezték.
Apja hamarosan egy méretes tálcával tért vissza, amire minden kívánság fel volt pakolva. Lászlónak feltűnt, hogy az italok, és poharak mellett egy köteg papír is el volt helyezve. Apja letette a tálcát és csak annyit mondott: – Ezeket a papírokat Feri lakásán találtam.
6 hozzászólás
Szia János! 🙂
Szépen alakul a regényed, nagyon jól vezeted a cselekményt.
Gondoltam, hagyok itt néhány észrevételt, hogy erősítselek a folytatásban. 🙂
Észrevettem, hogy amiket korábban megjegyeztem az egyes részeknél, azokat folyamatosan beépítetted az azóta feltettekbe. Ennek örültem, mert nem volt hiábavaló, hogy próbáltam építő véleményeket írni.
Találtam néhány tipikus, rád jellemző hibát, mint pl. az összetett szavak helyesírása, de mind központozásban, mind a nyelvtan, helyesírás és a stilisztika terén is határozott előrelépés érzékelhető.
Amin még mindig alakítanék, az a leírások alkalmazása. Nekem hiányoznak, mert szemléletessé teszik az írásokat, kikapcsolja az olvasókat, segít nekik az eligazodásban.
Igazából nem értem, miért nem alkalmazod azt a lehetőséget, mert az elején bizonyítottad, hogy tudsz jó leírásokat készíteni.
Örömmel olvastam el ezt a részt is. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm, hogy ismét észrevételt fűztél írásomhoz. Természetesen igyekszem a tanításokat elsajátítani, és alkalmazni. Megpróbálom a még mindig hibaként említetteket is javítani, remélem sikerül.
A leíró részekkel az a baj, hogy ha azzal kezdek egy fejezetet akkor megy, de általában nem így indítok.
Ha elindul a történet a fejemben, alig győzöm leírni, és elfelejtem, hogy leíró részek is kellenének. Ettől függetlenül erőltettem magam, hogy az is legyen benne. Megjegyzem, hogy az utóbbi részekbe megpróbáltam beleszőni ilyen részeket, de ahogy olvasom, ez kevésnek bizonyult. igyekszem, több ilyet írni, de azon is gondolkodom, hogy a már elkészülteket kiegészítem, helyenként egy kis leírással.
Én amúgy olvasás közben is a pergős sok párbeszédes műveket szeretem. Ettől függetlenül olvastam Passuth László könyveket is, pedig azokban nagyon kevés a párbeszéd.
Várom a további észrevételeidet, üdvözlettel: János
Üdvözletem, János!
Élvezem a folytatást, érezhető, hogy valami fontos esemény küszöbén állnak a szereplők, és közben gondod van a szórakoztatásra is. A kedvenc mondatom ez: "más már nincs, amit el lehetne rontani". Ezen különösen jót derültem; kicsit magamra emlékeztetett. 🙂
Nagyon jó!
Üdvözlettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Boldog újévet kívánok és örülök, hogy az én írásommal kezded az évet. Bízom benne, hogy az év folytatása is ilyen kellemes lesz.
Üdvözlettel: János
Kedves János! Mi lehet azokban az iratokban? Na majd megtudom a folytatásból. Örülök, h László és Éva kapcsolata jól alakul, már csókolóztak is, és, ha nem kellett volna sietniük László apjához, talán más is történik. A lovaglások technikai részletei is nagyon érdekesek számomra! Folytatom. Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
A végére minden kiderül, ezért itt most nem írom le. Örülök, hogy ennyire megfogott a történet, remélem a további részek sem okznak csalódást. Annyiba azért beavatlak, hogy már gyüjtöm az anyagot a történet második kötetéhez. Remélem az is ilyen érdekesre sikerül.
Üdvözlettel: János