29. fejezet
A lószállító szerelvénnyel László bekanyarodott a lovarda kapuján. Kiintegetett a portásnak, és megállás nélkül elhajtott Fáraó istállójáig, ahol Géza várta őket. Megállította a kocsit, és kiszállt. Mire hátra sétált a szerelvény végéhez, Géza már kinyitotta az ajtót. Fáraó nyugodtan tűrte, hogy kivezesse az utánfutóból. Mire kiért, már többen ácsorogtak, a ló, László, és Géza mellett.
– Hogy ment a verseny – kérdezte elsőnek Géza.
– Jól – válaszolt László röviden, hogy csigázza kicsit a hangulatot.
– Jaj, főnök,… bocsánat, László, ne legyen már ilyen, tudja, hogy mire vagyunk kíváncsiak – nézett morcosan Géza, mintha tényleg haragudna. – Hányadik lett, azt mondja?
– Harmadik – mondta ki a többiek által várt számot, és hallgatta az örömujjongást – Harmadik lett, de verőhiba nélkül, ami rajta kívül, csak az elsőnek sikerült.
Sorba elé léptek a munkatársak, előre nyújtott kézzel.
– Gratulálunk – mondták egymás után.
– Nagyon jól megláttad Zsófiban a díjugratót, és olyan hamar felkészítetted erre a versenyre, hogy én ilyet még nem láttam – dicsérte Klári, az oktatók vezetője, és egyben a lovarda legjobb trénere. – Gratulálok – rázta meg ő is László kezét.
– Remélem, sok örömünk lesz, még ebben a lányban – mondta László -, és köszönöm a jókívánságokat. Holnap jön Zsófi, neki is gratuláljatok, biztos nagy lökést fog adni a továbbiakra, ha érzi, hogy figyeltek rá – tanácsolta az összegyűlteknek.
A beszélgetés közben Éva, és Petra is csatlakozott a csoporthoz. Együtt örültek, mert az utóbbi időben, olyan sok időt töltöttek itt, hogy már ők is családtagnak számítottak. Éva az ismét beindított táncórákon kívül, szinte minden szabadidejét a lovardának, és persze Lászlónak szentelte. A dolgozók elfogadták, hogy László, már nem egyedül él a szobájában. Éva pedig megtanult, lovat csutakolni, istállót takarítani. Lovaglással még nem próbálkozott, pedig sokan unszolták. Petra pedig, ugyan kimondatlanul, de szép lassan elfogadottan a lovarda állatpszichológusa lett. A viselkedés problémás lovakhoz mindig őt hívták. Pár perc ünneplés után kezdett szétszéledni a társaság, mindenki ment folytatni a munkáját.
– Lemegyünk a tóhoz? – kérdezte László Évát, és Petrát. – Szeretek ott üldögélni, és nézni a vizet.
– Menjünk – fogadta el a meghívást Éva. Petra szó nélkül követte őket.
– Sűrű volt a mai nap, jól esik ez a csend – mondta László, és benyúlt a nála lévő kosárba, amiben a szendvicseket, és vizet vitték a versenyre. Talált benne egy szelet kenyeret. Kettétörte, felét odanyújtotta Petrának, mert látta, hogy a kacsák a tó jobb szélén gyülekeznek. Az első darab kenyér csobbanására egyszerre indultak a pad elé. Tudták, hogy sietni kell, mert a halak megelőzik őket, és ellopják a nekik szánt falatokat.
A vízen sok elsárgult levél úszott László ezen kicsit elcsodálkozott. Felnézett a tavat körülölelő fák koronájára. Az zöld levelek között egyre több volt a sárga, és bordó levél, néhol teljesen pirosat is látott. – Hamarosan itt az ősz, aztán a tél – magyarázta magának gondolatban.
Erős csobogás zavarta meg a gondolkodásban. A kacsák összeverekedtek a kenyéren, amit Petra utoljára bedobott. Egy gácsér kitárt szárnyakkal szaladt a víz tetején, így kergette a trónkövetelőt. Petra nagyot nevetett a történteken.
– Holnap nincs kedved meglátogatni apádat, – kérdezte Éva. – Hamarosan kezdődik az iskola. egyre kevesebb időnk lesz.
– Holnap csak a délutánom lesz szabad, de akkor elmehetünk apámhoz. Amúgy, pont ez járt a fejemben – válaszolt László. – Nem az iskola, hanem az, hogy itt az ősz. Ez azért rosszat is jelent – mondta elgondolkodva. – Kevesebbet látlak benneteket.
– Nem feltétlen kell, hogy ritkábban találkozzunk – nézett László szemébe Éva. – Eddig én jártam ide, ezután te jársz hozzánk, akár minden nap.
– László hozzánk költözik? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Petra.
– Nem tudom, kislányom – simogatta meg a fejét Éva. – Rajta múlik. de ahogy nézem még nem döntötte el.
– Aludhatsz anyuval – nézett Petra kaján vigyorral az arcán Lászlóra. – Úgyis tudom, hogy itt is együtt alszotok, azért lettem száműzve a gyerekszállásra – csacsogta felszabadultan.
– Nem lettél száműzve – bökte oldalba László -, csak nem fértünk volna el a szobámban, mert kicsi.
– Nem haragszom – nyugtatta meg a felnőtteket. – örülök, hogy lesz egy apukám.
– Akkor most irány vacsorázni – nézett mérgesen Petrára, de a szeme nevetett. – Hosszú napunk volt, holnap pedig korán kell kelnem, mert jön Fanni, és egész délelőtt vele kell lennem.
– Már megint megcsalsz, – incselkedett Éva. – Ráadásul a szemem előtt?
– Ehhez a lányhoz nagyon hosszú a sor – mosolygott László -, én meg türelmetlen vagyok, nem bírnám kivárni.
– Most meg vagyok sértve – állt fel Éva, bosszankodást színlelve. – Vedd tudomásul, nálam is hosszú volt a sor, csak elhessegettem az előtted állókat.
– Köszönöm – állt fel László is, megölelte Évát, és hosszan megcsókolta.
Korán reggel László első útja Szélvész bokszába vezetett. Ellenőrizni akarta, hogy minden rendben van-e a ló körül, mert ma hosszú napja lesz. Géza már ott szorgoskodott, éppen az utolsó ellenőrzést végezet a lovon. László csatlakozott a szíjak, és kapcsok átnézéséhez.
– Már jól megy a nyergelés – mondta dicséret képpen. – Ebben most semmi hibát nem látok.
– Igyekeztem, és köszönöm, hogy egyre jobb véleménnyel van rólam – simogatta meg Géza, a ló nyakát. – Remélem, megnyered a futamot – mondta neki -, pedig ez a színésznőcske nem neked való. Még mindig nem látom rajta azt a tüzet, amivel nyerni lehet – tolmácsolta aggályát Lászlónak.
– Van még bő kéthete – nyugtatta Gézát, pedig ő sem volt teljesen biztos a győzelemben. – Jót tenne a lovarda hírnevének, ha nyerne, de én már annak is örülök, ha nem esik baja. Testben minden megbeszélt időponton itt van, de azt nem érzem, hogy fejben is itt lenne – panaszkodott László. – Azon töröm a fejem, mit kellene tennem, hogy teljes mértékben a feladatra összpontosítson.
– Javasolhatok valamit? – kérdezte Géza. – Én nem vagyok oktató, de apám mindig azt mondta, hogy egy száguldó lóra kénytelen figyelni a lovas. Akkor minden más kieseik a fejéből. Szerintem, de ez csak javaslat – szabadkozott Géza –, hajtsa meg jól.
– Igazad van, nem vagy oktató – nézett László, Géza szemébe -, de apádtól sok okos dolgot ellestél. Ő biztos jó tréner volt. Megpróbálom, amit javasoltál. Gyerekkora óta lovagol, eddig mégsem sikerült rávennem, hogy erre a feladatra koncentráljon kizárólag.
– Jó reggelt, mindenkinek – köszönt be a bokszba vidáman Fanni. – Mi a mai feladat? – kérdezte.
– Vidd ki a lovat, ott majd megbeszéljük – utasította László.
Fanni megfogta a gyeplőt és kivezette az istállóból, és megállította a szalaggal kijelölt, majdnem kör alakú pálya mellett. Felemelte bal lábát, felkínálva a térdét, hogy segítsen László nyeregbe szállni. Amikor elhelyezkedett a ló hátán, oktatója körbejárta a lovat, és minden csatot, és hevedert ellenőrzött még egyszer. Bevezette a lovat, és lovasát a szalagok közé.
– A mai feladat úgy kezdődik, hogy tegyél meg két kört, az elsőt lépésben, a másodikat ügetésben.
– Eddig is ugyan ezt csináltuk –méltatlankodott Fanni.
– Igen, mert a lovat mindig be kell melegíteni – magyarázta László. – Utána jön az új feladat. Indulj, és attól, hogy melegítés, ügyelj a tartásodra.
A lány unottan indult az első körre, szinte nem is figyelt a lóra, mert az, mintha nem ülne rajta senki, sétálás közbe, ide-oda forgatta a fejét. Látszott, hogy rá is átragadt a lovasából áradó nemtörődömség. Az ügetés valamivel összeszedettebb volt, mert itt már figyelni kellett az ütemre. Második kör végén, megállt László előtt, és várta a következő feladatot.
– Most menj vágtában úgy két kört, hogy nem fogod vissza, hagyd, hogy maga diktálja a tempót.
Fanni arca felragyogott.
– Végre vágtázhatok vele? – kérdezte. – Már rég óta erre vártam.
– Indulj – adta ki az utasítást László, és félve gondolt bele, hogy mi lehet ebből?
Fanni megsarkantyúzta a lovat, kicsit erősebben, mint ahogy egy ilyen érzékeny állatnál szükséges lett volna. Kilőtt, mint egy versenyautó. Lovasa majdnem ott maradt ahonnan indultak. A lány erősen kapaszkodott, de ijedtében nem tudott figyelni a helyes testtarásra. a szinte folyamatos kanyarodás miatt rádőlt a ló belső oldalára, ezért a lába egyfolytában súrolta a pályát kijelölő kötelet. Az első körben Fanni semmit nem tudott ezen javítani. A második elejére kezdte összeszedni magát, visszaült a nyeregbe, és beletaposott mind a két kengyelbe, sarkait letolta, és húzni kezdte a kantárt. Mire László elé ért, végre sikerült lelassítani, és megállni. Azonnal levetette magát a nyeregből, és még mielőtt a talajra ért volna, már kiabált.
– Soha többet nem ülök rá, ez a ló egy őrült, irányíthatatlan, majdnem megölt.
László végignézett a lányon, és látta, hogy tetőtől talpig remeg. Gondolatban nyugtázta, hogy Gézának, vagyis az apjának igaza volt.
– Üdvözöllek a lovardában – köszöntötte a továbbra is remegő lányt. – Gyere, üljünk le erre a szénabálára – javasolta.
Fanni szó nélkül követte, és mikor mellé ült, már nem volt annyira ideges.
– Mi az, hogy üdvözöl a lovardában? – kérdezte -, hónapok óta idejárok.
– Igen, testben, de fejben csak most érkeztél meg – veregette meg Fanni térdeire fektetett kézfejét. – Amióta ide jársz, egyfolytában arra próbállak rávezetni, hogy milyen veszélyes versenybe neveztél be. Most megtapasztaltad, hogy miért az a neve ennek a lónak, hogy Szélvész. Azért azt látom, hogy nem múlt el nyomtalanul, amit tanítottam, mert a második körben szépen összeszedted, és megállítottad.
– Az elsőben majdnem ledőltem róla – panaszkodott Fanni. – Nagyon megijedtem, és mikor végre megállt, menekülnöm kellett tőle.
– Ne félj, nagyon jól idomított állat. Amikor bedőltél, azért vágtatott közvetlen a kötelek mellett, mert igyekezett alattad maradni, nehogy leess. Ő volt a legboldogabb, amikor észrevette, hogy visszavetted az irányítást. Nagyon érzékeny, ezért jó, ha megtanulod, hogy nem kell akkorát az oldalába rúgni, mert a kedvesebb unszolásra is szívesen száguld.
– Köszönöm a magyarázatot – nézett már teljesen megnyugodva Lászlóra. – Azt hiszem, mégis visszaülök rá, de soha többet nem engedem, hogy a saját tempóját fussa.
– Már a legelejétől ezt magyarázom, hogy a száguldást nem kell megtanulnod. Sokkal fontosabb a biztonság. Most itt egyedül voltál, képzeld el milyen lett volna, ha több ilyen eszeveszett ló van körülötted.
– Megértettem, és már tényleg itt vagyok fejben is – mondta Fanni, és közben felállt. – Folytathatjuk.
3 hozzászólás
Kedves János! Érdekes réz volt. László jó oktató! Ahogy Fannival meg tudta értetni a lényeget, az nem semmi! A lovardai élet leírása olyan hiteles, mintha Te magad is ott élnél, Te lennél László! Vajon miért nem írt hozzá más is? Nekem nagyon tetszett!! Üdv: én
Kedves Bödön!
Az utolsó kérdésedre, csak tippelni tudok. Így monitoron olvasva, elég hosszú ez a regény. Aki az elején elkezdte, és jelezte is ittlétét, az mostanra elfáradt, vagy ebbe belefáradt. Ezért van az is, hogy a részek olvasottsága is egyre lejjebb megy, pedig szerintem, egyre jobbak a fejezetek. Kankalin is az elején, még szinte minden részhez írt valamit, de aztán sokat kihagyott, és majd a vége felé jelentkezik ismét. (Persze neki ezen kívül is rengeteg az olvasni valója, nem várhatom el, hogy csak ezzel foglalkozzon.)
A felvetésedre azt tudom írni, mint amit, te írtál: Kitalált történet, minden nemű hasonlóság élő személlyel, az csak a véletlen műve. László karakterét nem magamról mintáztam. Én csak 50 éves korom fölött kerültem közelebbi kapcsolatba a lovakkal. Idén sajnos még ki sem jutottam ebbe a lovardába ahol ez a történet játszódik, pedig már nagyon hiányzik.
Üdvözlettel: János
Üdvözletem, János!
Itt vagyok újra a lóápolónál. A MEK-en jó a folytonosság, és a pdf-formátum, de itt fogom megszólítani továbbra is az eredeti felosztásod szerint az egyes részeket. Kicsit visszaolvastam a korábban már látogatott epizódokat, és kiderült, milyen elevenek még a részletek, így könnyen folytathatom.
Természetesen megint csak Petra bemondása szólt bennem a leghitelesebben, amikor a gyermek önfeledt nagyvonalúságával engedélyt adott a felnőtteknek az együtt alvásra. A többi rész is nagyon tetszik továbbra is.
Üdv: Laca