6. fejezet
– Anya, kopogtak – szólt ki szobájából Éva lánya.
– Petra, nyiss ajtót, mindjárt megyek én is – válaszolt Éva elgondolkodva, hogy ki lehet az ilyenkor, mikor még majdnem egy óra van az össztánc kezdetéig.
Petra nem túl lelkesen elindult a bejárati ajtó felé. Kezét nézegetve az járt a fejében, hogy ha anyja meglátja, biztos nem állja meg szó nélkül, hogy megint rászáradt az akrilfesték az ujjaira. Gondolataiba mélyedve oda sem nézett, mikor kinyitotta az ajtót. Sikoltani sem tudott, mikor az ajtón belépő férfi felkapta, és szorosan magához szorította.
– Kislányom – puszilta meg az arcát –, már nagyon vártam, hogy ismét megölelhesselek.
– Károly – szaladt oda Éva, és kikapta Petrát a férfi kezéből –, azonnal tűnj innen! Semmi keresnivalód a közelünkben, tudod, hogy megtiltotta a bíróság!
Letette a földre a lányát, és maga mögé próbálta rejteni. Nem sikerült, mert Károly gyorsabb volt, elkapta a kislány kezét, és megpróbálta magához húzni.
– Azonnal engedd el! – már kiabált Éva, és ráütött a férfi kezére. – Fél tőled, nem látod?
– Nem bántalak kicsim.
– Emlékszik, hogy ez mennyire nem így van, mikor legutóbb találkozott veled, utána elég hosszú ideig fájt neki, és nekem is.
– Azért már megbűnhődtem, és megváltoztam.
– Ezt majd magyarázd a bírónak, mert fel foglak jelenteni! Megsértetted a távol tartási végzést.
– Csak szerettem volna megölelni a lányomat. Nem fogom bántani.
– Azt akarom, hogy menj el – kiabált tovább Éva –, semmi szükség rá, hogy az egész lépcsőház ezt hallgassa!
– Gyere ide apához – guggolt le, és nyújtotta a kezét a gyerek felé –, hagy öleljelek meg!
– Nem ölel meg senkit – lépett mögé, szinte a semmiből László –, nem hallotta, hogy azt mondták, menjen el? Mivel nem szívesen látott ember ebben a lakásban, ha szeretné, akkor segítek a távozásban! – hátulról megfogta zakója nyakát és talpra állította, és egy gyors fordulattal kipenderítette a lakásból. Ahogy elengedte a jobb kezével, ballal már be is csukta az ajtót, majd odafordult Évához.
– Kicsit korábban jöttem az össztáncra – szabadkozott. – Remélem nem baj, hogy beleavatkoztam!
– Örülök, hogy korábban jött – mondta Éva még mindig lánya fejét simogatva. – Mindig a legjobbkor érkezik, hogy megmentsen, de honnan tudta, hogy baj van? – kérdezte.
– Lépcsőn jöttem fel – magyarázta László –, nem akartam a liftre várni, de alig indultam el felfelé, már megismertem a hangját, és rögtön hallottam, hogy valami nincs rendben. Ő volt a férje? – kérdezte László.
– Nem volt a férjem, csak együtt éltünk – magyarázta Éva –, és nem is hosszú ideig. Ahogy Petra megszületett, itt hagyott minket, talált valaki mást – mesélte Éva a történetet, most már megállíthatatlanul. – Legközelebb Petra negyedik születésnapján jelent meg. Bűzlött az alkoholtól, és mindenáron el akarta vinni a lányát fagyizni. Én nem engedtem, mert alig állt a lábán, a gyerek meg félt tőle, mivel előtte soha nem látta. Elkezdett szitkozódni, és nekem támadt, ököllel vert ahol ért. Petra nem értette mi történik, próbált engem védeni, de akkorát lökött rajta, hogy nekiesett az ajtófélfának, és elvesztette az eszméletét. Ettől megijedt, abbahagyta a verésemet, és elmenekült. Petra egy hétig volt kórházban, mert agyrázkódást kapott, nekem csak zúzódásaim lettek. Három hétig csak napszemüvegben tudtam közlekedni.
– Remélem feljelentette!
– Igen – válaszolt Éva. – A bíróság elítélte kemény nyolc hónapra, amit felfüggesztett másfél évre, megvonták tőle a láthatást, és nem közelíthetett volna meg húsz méternél közelebb.
– Nem valami kemény ítélet – állapította meg László.
– Azóta most jelent meg először, már azt hittem, elfelejthetem – hajtotta le szomorúan a fejét Éva.
– Remélem, egyhamar nem tér vissza.
– Én is bízom benne – kezdett megnyugodni Éva –, de most jut eszembe, hogy még be sem mutattam a lányomat. Ő Petra – engedte maga elé a lányát.
– Szervusz, Petra – nyújtotta a kezét a kislány felé, és, hogy a magasságkülönbséget ellensúlyozza leguggolt. – Engem Lászlónak hívnak.
Petra, mint régi ismerőshöz, úgy lépett közelebb Lászlóhoz, megfogta a kezét, de nem úgy, ahogy kézfogáskor szokás. A két felnőtt meglepődve nézte, hogy odahúzta az orrához, és mélyet szippantott a bőréből áradó levegőből.
– Lószagod van – állapította meg, és Lászlóra mosolygott.
– Kislányom, hogy mondhatsz ilyet – húzta vissza szégyenkezve lányát Éva.
– Igazad lehet – nyúlt ismét Petra kezéért László –, amikor ide indultam, még benéztem Marcipán bokszába, mert délelőtt melegnek éreztem a bokáját, de akkor már minden rendben volt. Kezet mostam utána, de lehet, hogy nem elég alaposan.
– Akkor Marcipán egy ló? – kérdezte Petra boldog tágra nyílt szemekkel. – A te lovad?
– Igen, egy ló, de nem az én lovam, csak rám bízták.
– Akkor ezért ért ennyire a lovakhoz? – kérdezte Éva. – Nem mondta, hogy állatorvos.
– Tudom, elhallgattam, hogy milyen kapcsolatom van a lovakkal – kezdett magyarázkodni László –, de nem vagyok orvos, én csak gondozom a lovakat, de eddig, ha elmondtam valakinek, rögtön azt hitte, hogy egy gazdálkodó paraszt vagyok.
– Nagyon szeretem a lovakat – szólt közbe Petra –, megmutatod nekem Marcipánt?
– Kislányom – szólt gyerekére Éva –, hamarosan kezdődik az össztánc, most arra kellene koncentrálni. László is azért jött, hogy táncoljon.
– Tudom, Anya – fordult Évához Petra, megölelte, és puszit nyomott az arcára. – Nem baj, ha kivételesen itt maradok, és nézem, hogy táncoltok?
– Az nem baj, csak azt kérem, hogy ne zavard a táncolókat – simogatta meg lánya fejét Éva –, nyisd ki légy szíves a bejárati ajtót, én addig előkészítem a termet.
– Nem javasolnám az ajtó nyitva hagyását – szólt közbe László -, a volt élettársa esetleg úgy vissza tudna jönni, hogy észre sem venné.
– Igaza van László – gondolkodott el Éva –, de akkor ezentúl félelemben kell élnem?
– Félni nem kell, de az alapvető elővigyázatossági lépéseket meg kell tenni – magyarázta László. – Nem hiszem, hogy Károly – ugye így hívják -, megváltozott volna. Várható, hogy nem adja fel. Elmegy a legközelebbi helyre, ahol alkoholos italt tud szerezni, és ha elég bátorságot gyűjtött belőle, visszajön. Ne adjuk meg neki a könnyű bejutás lehetőségét.
– Igaza lehet, de akkor, minden kopogásnál jöhetek ajtót nyitni.
– Én ráérek – javasolta László –, itt maradok a közelben, és majd én beengedem az érkezőket, kivéve Károlyt.
– Előre is köszönöm, ha megteszi – hálálkodott Éva –, de a vendégeim ahhoz vannak szokva, hogy ilyenkor nyitva az ajtó.
– Meg fogják szokni az új szabályt.
Éva bement a táncteremnek kinevezett nappaliba. Petra beszaladt a szobájába, és a hóna alatt egy, a borítójából ítélve lovakról szóló könyvvel tért vissza. A bejárattól legtávolabb lévő széket választotta, amelyen elhelyezkedett, és maga elé az asztalra tette a könyvet. Mivel megszokta, hogy ilyenkor nem zavarhatta édesanyját, ezért nem mert megszólalni. Felemelte fejét a könyvről, és kérdő tekintettel figyelte, ahogy László sorban beengedi az össztáncra érkező vendégeket. A rövid szünetben, amikor senki sem kopogott, találkozott a tekintetük.
– Szeretnél kérdezni valamit? – lépett közelebb László.
– Igen – válaszolta Petra majdnem suttogva –, de nem szabad zavarnom anyut.
– Ha ilyen halkan beszélsz, nem hiszem, hogy zavarnád – nyugtatta meg László –, különben is most nem oktat, ilyenkor szerintem nem zavarjuk, ha beszélgetünk.
– Azt akartam kérdezni, hogy egyszer elviszel Marcipánhoz? – suttogta Petra.
– Szívesen, ha anyukád megengedi – válaszolta László.
– Én még csak könyvekben láttam lovat – gondolkodott el Petra –, de nagyon szeretnék megsimogatni egyet.
– Ha eddig nem láttál lovat – nézett csodálkozva László –, honnan tudtad, hogy ló szagom van? – kérdezte, és közben leült a Petrához legközelebb lévő székre, mivel már rég nem kellett ajtót nyitni.
– Állatok között már voltam – válaszolta Petra –, láttam már közelről birkát, tehenet és egyszer még lámát is. Azoknak is istállószaguk van, de ez, amit rajtad éreztem, egész más volt. Tetszett, ebből gondoltam, hogy ez lehet a lovak szaga.
Tovább folytatni nem tudták a beszélgetést, mert Éva kiszólt a táncteremből.
– László, gyere be légy szíves, hogy el tudjuk kezdeni. Ő Sárosi László – mutatta be a többieknek -, de mivel már mindenkivel találkozott, amikor nyitotta nektek az ajtót, ezért egyenként, már nem mutatok be senkit – fogta rövidre nyitóbeszédét Éva. – Magyarázatképpen még annyit, hogy itt most mindenki táncos, a táncosok pedig tegezik egymást.
Odalépett a sarokban álló CD lejátszóhoz, és rátette az ujját a play gombra. – A mai napra a tangót választottam, azt hiszem sokak örömére.
A párok egymással szembe fordultak, és táncolni kezdtek. László az ajtóban ácsorgott, és nem tudta, mi a teendő ilyenkor, de nem sokáig kellett várnia.
– Felkérhetlek egy táncra? – lépett hozzá Éva. – Itt a lányok is felkérhetik a fiúkat, nincsenek szigorú szabályok – magyarázta.
László kicsit zavarban érezte magát. – Szívesen táncolok veled – nyögte ki alig hallhatóan. Félt, hogy lába nem fog engedelmeskedni, mert már nagyon régen nem mozgatta ütemre.
– Csak nyugodtan – mondta Éva, mintha hallotta volna, hogy László mire gondol –, a lovaglás is egyfajta tánc, csak ott az ütemet a ló adja, itt meg a zene.
László felemelte bal kezét, a jobbal megfogta Éva derekát, és csak a zenére koncentrálva, elkezdtek táncolni. Meglepődött, hogy pár lépés után már úgy siklottak a parketten, mintha mindig együtt táncoltak volna. Éva minden rezdülését azonnal követve simult hozzá. A környezet megszűnt számukra, egymás szemébe néztek, és mind a ketten szélesen mosolyogtak.
13 hozzászólás
Szia János! 🙂
Most csak stílusosan "bevágtáztam", hogy jelezzem: nagyon tetszik a folytatás. A tagolásra vonatkozó tanácsom nem jól ment át az első résznél. 🙂 Arra gondoltam, hogy amikor helyszíneket váltasz, vagy a párbeszédet leírás követi, akkor szükséges az enter, mert elválasztja az elkülönülő részeket. Ki is vettem innen az összeset. 🙂
Már átnéztem a 2. fejezetet is, de elöljáróban annyit szólok itt, hogy pl. ebből a részből (is) hiányolom a leírásokat, a gondolatkinövéseket. A szereplőkről, a helyszínekről egy kis bemutatást, hogy az olvasó jobban bele tudja magát képzelni a történetbe. A gondolatkinövést arra értem, hogy le lehetne írni azt, hogy mit érez, mit gondol magában László, Éva, Károly, a doktor, Zsófi, Petra. Természetesen elsősorban a főszereplőkre vonatkozva lenne jó ezt is olvasni. Ne foglalkozz azzal, hogy hosszú! Nem az, mert olvasmányos! Jövök még, de ezt mindenképpen jelezni akartam.
Érdemes szebbé tenni! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin! Ne haragudj, hogy a hozzászólásomat így kezdem, de úgy érzem, annyira fiatal vagy, hogy nem kezdhetem csak úgy, hogy "szia". Ne érts félre, én örülök, ha így kezded, mert, úgy érzem, ezzel befogadsz az irodalmárok közé, aminek, (lehet, hogy kishitű vagyok) nem érzem magam.
Az írás tagolását azért értettem félre, mert sokan arra hivatkoznak, hogy ennyire megszaggatva könnyebb olvasni a képernyőm. Ha nem írod amit félre értettem, akkor pont úgy teszem fel ahogy kijavítottad. Ezt köszönöm. Az eddigi fejezeteket átnézem, és minden észrevételedet figyelembe véve javítani, fogom, még a tagolást tekintve is.
A leíró részeket, előző regényeimben is a lehető leg rövidebbre fogtam, lehet, hogy ezzel csökkentettem a karakter számot, de nagy szabadságot engedtem az olvasónak. Ha leírom, hogy vörös a haja, akkor nagyon sok más lehetőséget kizárok. Ha leírom, hogy a kapuban két hatalmas szomorúfűz állt akkor nagyon leszűkítem a lehetséges helyszíneket.
Folytatom:
János, az irodalom kortalan. 🙂
A tagolást nem az olvasás könnyítése miatt javasoltam, jeleztem is ott, az első fejezetnél, hogy már az összes résszel megismerkedtem. Azt is, hogy általánosítottam emiatt, mert láttam ilyen jellegű dolgokat a következőkben. Azért jeleztem időben, mert az egyik válaszodból megtudtam, hogy ez a regény most születik, folyamatosan bővíted.
Azért javasoltam a leíró részeket, mert engem éppen az fogott meg, ahogy elkezdted a regényt. Olyan hangulatos volt, hogy egyre beljebb vitt, kíváncsi lettem.
Az olvasónak valóban szabadságot kell hagyni, de a támpontok segítenek ebben. Jó vizuálisan elképzelni, amit az író szavakkal festett le.
Amiket megjegyzek, az kizárólag az én véleményem, viszont amiket a helyesírással kapcsolatban írok, az az aktuális szabályokat figyelembe véve történik.
Várom a további részeket! 🙂
Szeretettel: Kankalin (Azt hiszem, az előző válaszod folytatása lemaradt valamiért.)
Kedves János!
Nagyon érdekes, és nekem igazán tetszett ez a folytatás. Már nem csupán a lovakról van szó. Fordulatos rész, olvasmányos.
Gondolom, hogy számodra sokat jelentenek Kankalin részletes ajánlatai. Jó lesz, ha betartod, mert egyre szebb, jobb és készen álló lehet ilyen módon a regényed. Én is figyelem, hogy helyesírás nehogy benne maradjon, jobb azt időnként is javítgatni.
Annyit megjegyzek Neked, hogy figyeljél másokra is, amennyiben elolvasod a föltett prózákat, meglásd, a Te alakuló regényedet is többen olvassák. Ne feled, hogy egymástól, másoktól is mindig lehet tanulni.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy még mindig figyelemmel kíséred a mű alakulását. A folytatásra kicsit várni kell, mert nekiállok az eddig feltöltött részek javításának.
Sajnos, csak hétvégéken tudok ezzel foglalkozni, ezért az írás mellett kevés időm marad, az alkotótársak írásainak olvasására. Azért szoktam arra is időt szánni, kommenteket is szoktam írni.
Később vissza is szoktam térni, hogy elolvassam a válaszokat.
A folytatásig kis türelmet kérek, üdvözlettel: János
Üdvözletem János!
Jól alakul a folytatás. S már meg is van a kedvenc figurám: a kis Petra. Nagyon jól kelted életre a karaktert, jól szólaltatod meg.
Látom, Kankalin kezelésbe vett; sokan ölnének egy ilyen magánkurzusért. Használd ki! 🙂
Üdvözlettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Alakul még majd a történet. A 8. részt már elkezdtem, és én magam is meglepődtem, hogy hova. Arra viszont, ahogy Katának, már leírtam egy kicsit várnotok kell, mert, azt teszem amit javasoltál, kihasználom Kankalin belém fektetett munkáját (amiért nem tudok elég hálás lenni), és előbb kijavítom az eddigi részekben hagyott hibákat.
Remélem olvasod majd tovább, üdvözlettel: János
Kedves János!
Tetszik, ahogy alakítod a három ember kapcsolatát. Benne van a jövő ígérete, hogy egy családdá váljanak.
Ott volt gondom, hogy ha még élőben nem látott lovat a kislány, abból, hogy tetszik neki az illat, még nem következik, hogy az lószag. Ezt gondold át! A gyerekek nem így gondolkodnak, talán ezért torpantam meg itt.
Én is szívesen olvasnék a párbeszédek közt több "pihentető" leírást, egyéb gondolatokat.
Üdvözöllek:
Ylen
Kedves Ylen!
Köszönöm az észrevételt, átgondolom, a javaslatot. Persze megjegyzem, unokáimnál tapasztaltam, hogy a gyerekek képesek soha nem látott dolgokat felismerni.
A történet folytatása közben ki is fog derülni, hogy ez a gyerek milyen csodálatos (különleges) képességekkel bír. Akkor egyértelművé válik, hogy lehetséges az élőben soha nem érzett szag felismerése.
Remélem olvasod a következő részeket is.
Üdvözlettel: János
Kedves János! Tetszik ez a történet! Jól bánsz a szóval, izgalmas, fordulatos. Jók a párbeszédek. Talán néha kicsit sok, de ezt csak majd a végén lehet leszűrni. Alakul László és Éva kapcsolata, meglátjuk mi sül ki belőle. Nagy kedvvel megyek majd tovább!!! Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Üdvözöllek megint itt.
A párbeszéd mennyiségét, már mások is a szememre vetették. Ezért igyekeztem több leíró részt is bele tenni. Több kevesebb sikerrel.
Várom a következő hozzászólásodat, üdvözlettel: János
Kedves János!
A tánc nagy kerítő! 🙂
A legrövidebb út két lélek között. Azt hiszem ez most is működni fog…
Judit
Kedeves Judit!
Mindenben egyetértek veled.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Üdvözlettel: János