Magam elé teszem az úton séta közben talált kavicsot. Formás, majdnem szép darab. A kavics nekem ,,mesélni kezdett". Mesélt a természet erejéről, a természetben ható erőkről, am elyek többek között Őt magát is létrehozták évmilliók során. Különböző erők egymásra hatása eredményeként alakultak ki valamikor nagyon régen az anyagszerkezetük szerint puha, lágy és kemény kőzetek. Ezekből a kőzetekből a szél és a víz ereje, a folyók, a tenger ek, patakok sodrása következtében és egymásra hatásaként kisebb-nagyobb darabok töredeztek le és az erők formálták Őket igen változatos darabokká, valóságos műalkotásokká, amennyiben a természetet lehet emberi értelemben vett művésznek tekinteni. Szerintem igenis lehet, mert az ember a tudatával és értelmével a természetet csak lemásolhatja, de legyőzni soha sem fogja tudni és a természetnél tökéletesebbet soha sem fog alkotni tudni! Tulajdonképpen mindezek, amiket nekem ez a kis kavics ,,elmesélt", magára az emberi lélekre is teljes mértékben igazak. Itt is érvényesül a hatás-ellenhatás newtoni törvénye. Vannak olyan lelkek, akiket a szellemi nyomás, a gondok, a kényszerítések, a problémák megedzenek, megkeményítenek és ,,hajlíthatatlanná" tesznek, de mindég csak egy meghatározott szellemi irány, vagy irányok iránt! Egy ponton azonban a lélek is ,,hajlítható", ,,finoman csiszolható", mint a legkeményebb ásvány, a gyémánt, vagy a legkeményebb kőzet, a gránit. Ez a ,,hajlítóeszköz" az érzelem, a tartós szellemi kötődés, a testi-lelki függőség! Itt viszont nem mindegy sem az egyén, sem a közösség számára, hogy milyen célú a ,,csiszolás"! De ez a lélek képes arra is, hogy a hibá(kat) felismerve más, vagy önmaga újra csiszolásával kijavítsa Önnön hibáit és tévedéseit. ,,Félkemények" viszont azok a lelkek, amiket tartósan, sőt, legtöbbször végérvényesen félre lehet vezetni és ebbe talán maga az illető is belepusztul testileg-lelkileg előbb-utóbb! Itt a ,,csiszoló" maga kétes, önző, elvetemült, gonopsz szándékait ,,csiszolja, faragja" bele ebbe a naiv lélekbe, hogy Ő ezután ,,tiszta kézzel" és áln ok módon sajnálkozzon a rászedetten, aki, vagy akik által más, vagy mások is rá lettek szedve, meg lettek csalva, kihasználva, hogy hangoztassa az Ő saját ártatlanságát. Közben ennek a lelki akciósorozatnak, vagy akciónak egy egyedüli és kizárólagos haszonélvezői Ő, vagy Ők maguk! Ez az ember más lelkét eszköznek használja fel a saját önző és nem ritkán kétes céljai elérésére és a hasznát minden esetben Ő fölözi le! És itt már el is érkeztünk a ,,leglágyabb" lelki formához, az álnok alamuszisághoz, gonoszsághoz! Mondhatni, hogy ez a leglágyabb ,,lelki kőzet", hiszen minden esetben képes a helyzethez a maga szája íze szerint alkalmazkodni és gátlástalanul mást, másokat megtévesztve Őket lelki-fizikai eszközül felhasználva a saját céljait és hasznát nézve. Ez a lelki ,,kőzet" a legeslegveszélyesebb, hiszen sokszínűségével és ,,képlékenységével" mintegy ,,beleolvad" a lelki és szellemi környezetébe és álnoksága, csalárdsága nem ismer határt! A lélekre is igaz az a megállapításom, mint minden tárgyra és dologra, hogy azzal építeni és más(ok) és a saját életemet is szépíteni és építeni lehet, de ugyanakkor nem építési céllal /!/ rombolni is tudhat az ember a maga tudatával és szándékaival! Nézegetem, forgatom a kezeimben ezt a kis formás kavicsot, de Ő már ,,jelezte", hogy elmondta részemre a mondandóját. Befejezem az írást. Felállok az írógépem mögül, majd megfogom a kis kavicsot és beteszem a vitrinbe a többi általam is becsült tárgy közé jelezvén, hogy én sem akarom egyelőre tovább hallgatni Őt. Ezután mintegy elköszönésképpen rácsukom a vitrinünk üvegajtaját.