A Nagyúr 10

Zűrös idők és új bonyodalmak

Tyr másnap reggel kialvatlanul ébredt. Antonia mellette aludt, feje a mellkasán. Tyr sokáig nézte a lányt, akinek haja szétterült a mellén, mint egy könnyű, barna felhő, szinte teljesen elborítva a mellét, és a vállát. Mikor óvatosan megmozdult kellemesen csiklandozta. Ma sok munkája lesz, hiszen ki kell paterolnia a katonákat, és el kell velük hitetnie, hogy az úrnőjük váratlanul meghalt. Óvatosan megemelte szerelme fejét, s visszatette a párnájára, majd kimászott az ágyból, és öltözni kezdett. Épp menni akart, mikor a lány megszólalt:
– Tyr, hová mész?
Az istenség visszafordult, s látta Antonia álmos arcát, s kissé kócos haját.
– El kell intéznem néhány apróságot. Aludj tovább, korán van még.
– Mikor látlak?
– Együtt ebédelhetünk, ha minden jól megy. Így megfelel?
– Igen, nagyon is. De ha hamarabb végzel, akkor is várlak!
– Gondolom.- mosolygott kajánul a férfi, majd elment.
A hadistennő nem volt fáradt, így a hátára fordult, s gondolkodni kezdett. Szeme előtt felvillant a tegnapi nap. Felidézte azt a percet, mikor először kimondta a rúna nevét. Nem tudta, hogyan mondta ki, s hogy jutott eszébe, de megtette. Talán soha sem felejtette el, csak valami meggátolta benne, hogy emlékezzen rá. De mi vagy ki? Lehet, hogy maga a rúna akarta így mikor elvesztette az emlékeit? Lehetséges, hiszen látta, hogy mire képes. De az is lehet, hogy maga a rúna okozta neki az amnéziát, hogy megvédje valamitől. De mi volt akkor, ami miatt ez megtörtént vele? Megpróbált emlékezni, de hiába. Nem volt még úgy látszik minden rendben. Az amnéziája előtti időkből csak bizonyos részletekre emlékezett. Viszont a Tyr-rel töltött évekre tisztán emlékezett, de amikor külön utakat jártak, mert volt ilyen is, azokról az időkről csak homályos emlékei voltak. Miért nem tud emlékezni ezekre? Miért? Ennek is a rúna az oka?
– Ne vádolj ezzel Antonia! Nem én okozom neked ezt a kis fennakadást!
A királyné megijedt, mikor meghallotta a fejében a rúnát. Tudta, hogy hallja a gondolatait, de nem szólt semmit.
– Nem vádollak, csak nem értem, miért nem emlékszem. Amit Tyr-rel éltem át arra tisztán emlékszem, de amit nem arról semmilyen emlékem sincs. Pedig te is velem voltál azokban az időkben. Te műveled ezt velem?
– Nem, hanem a saját elméd. Túl sok információt kapott, és még rendezni kell. Ha elrendezi ezeket, minden, a többi is előjön majd. Ne erőltesd a dolgot, és most ne rágódj a dolgokon, csak hagyd, hogy maga dolgozzon. Ennél többet nem tehetsz magadért!
– Ez igaz. De azért már szeretném tudni mi történt velem.
– Nem kell aggódnod, a kirakós minden darabja a helyére fog kerülni, de idő kell hozzá, és ha jól tudom, neked van időd. Vagy ennyire sürgős, hogy emlékezz?
– Nem.
– Akkor meg csak nyugodtan, türelmesen. Nem kell sietni, nem hajt a tatár.
A hadistennő is belátta a Teiwaz igazát, de azért örült volna, ha minden rendben lett volna. Zavaros volt minden, s nem értette, hogyan találták meg egymást újra a hadistennel. De majd csak eszébe fog jutni. Az oldalára fordult, s hamarosan elaludt. Délben ébredt fel ismét, s iszonyatosan zúgott a feje, s a szája és a torka szinte égett a szárazságtól. Kimászott az ágyából, s felemelte az éjjeli szekrényéről a vizes kancsót, s ivott. Majdnem kiitta az egészet. A víz kellemesen hűsítette az égető érzést a torkában, s megnyugtatta. Mikor ezzel végzett, úgy döntött, fürdik egyet. Megengedte magának a fürdővizet a szobájából nyíló fürdőszobában, melynek ajtaja pont az erkélyének ajtaja mellett volt. Volt egy levendula illatú habfürdője, amiből most tett a gőzölgő vízbe. Levetkőzött, majd elnyúlt a forró vízben, s élvezte a levendula illatot, s víz ölelését. Fél óráig volt a vízben, majd úgy döntött teljes mértékben felkészült a napra. Kiszállt a vízből, megtörölközött, beleburkolózott a törölközőjébe, s belépett a szobájába. Az íróasztalánál Tyr ült, s figyelte az istennőt, aki viszont nem sejtette, hogy ott van, meg az íróasztala most árnyékban volt, így nem is láthatta. Épp le akarta venni a törülközőt, mikor a férfi megszólalt:
– Ne akarj zavarba hozni, kedvesem!
Szegény lány nagyon megijedt, mikor meghallotta a férfi hangját. De ugyanakkor el is vörösödött, ha arra gondolt, hogy most majdnem elvetkőzött egy férfi előtt. Majdnem megszégyenítette volna saját magát.
– Úristen!- sikkantott fel. Tyr elmosolyodott, majd felállt az asztaltól, s a lány elé lépett.
– Csak nem ijedtél meg? Tudod nagyon csinos vagy egy szál törölközőben! Nagyon, nagyon csinos.- mondta, s az utolsó mondatánál a hangja megkarcosodott, s elmélyült. Meg akarta csókolni, ám a hadistennő pofon vágta.
– Kifelé!- csattant fel. -Tyr, menj ki! Tűnés!
– Kidobsz?
– Nevezd, aminek akarod, de most kifelé! Fel szeretnék öltözni!
Tyr elhagyta a lány szobáját. Úgy döntött sétál egyet. Útközben eszébe jutott ez a néhány perccel ezelőtt lejátszódott jelenet. Látta ismét a lány ijedt arckifejezését, s látta a pirulását is mikor lelepezte saját magát. Ez tetszett neki, bár fájt még a pofon, ami kapott, ám a reakció, amivel fogadta a jelenlétét nagy elégtétel volt. Az idő pedig szépen haladt, és Tyr-nek dolgozott. A hadistennek sikerült megszabadulnia a katonáktól, bár ez két kemény hónapjába telt.
Letelt az egy éves gyász és Tyrpolisba lassan megindult az élet. Mindenki vidám volt, újra lehetett hallani a nyüzsgést, és ahogy pezsegni kezdett az élet az utcákon. Tyr és Antonia is örömmel tapasztalta változást.
– Olyan jó, hogy végre hallani lehet, hogy nem csak mi vagyunk itt az egyetlen élőlények.
– Igen, néha nagyon nyomasztó volt a csönd.
– Remélem, hosszú időre elkerüli ezek után a Halál Tyrpolist.
– Igen én is, ám azt el kell ismernem, ez az egy év nagyon hosszú volt.- szólt a férfi, majd a lányra nézett.
– Antonia te híztál?- kérdezte hirtelen.
– Miért?
– Csak, mert a hasad… Vagy állapotos vagy?
– Nem hinném. Már két hónapja felém se szagoltál, mivel a Hortenzia-ügy igen lekötött. Én meg ez alatt nem fogadtam más férfit az ágyamba.
– Nagyon remélem, hogy nem! Még csak az kéne, hogy olyan legyél, mint Hortenzia!
– Hát tényleg nagy ribanc volt az a nő. Nem választanám példaképnek!
Tyr egy gúnyos félmosollyal a szája sarkában bólintott, mint egy igazat adva a lánynak. A hadisten továbbra is fürkészve figyelte a királynét.
– Nem késik a havi bajod?
– Nem.
– Akkor tényleg csak felszedtél néhány kilót.
Az istennő lágyan elmosolyodott, s szelíden kérdezte:
– Szeretnéd, ha állapotos lennék?
– Hát… örülnék neki, azt hiszem- hangzott az elgondolkodó felelet.
Egy nap azonban olyan támadás érte Tyrpolist, amire senki sem számított. A sivatagban portyázó barbár törzseknek kedvük támadt egy nagy rablásra, és Tyrpolist szemelték ki erre a célra, mivel itt bőség, gazdagság volt. Sok ember, állta és kincs van itt. Egyszerű kereskedőknek öltöztek, és sikeresen bejutottak a városba. A piacon azonban megtámadtak minden ott lévőt. Sorozatban gyújtották fel a házakat, és kaptál el az embereket. A katonákat, akik az emberek segítségére siettek, megölték. Tyr azonban most sem hagyta el a népét. Maga vezette ki nyolcvan főből álló alkalmi hadát, akik nem hibáztak. Néhány barbár kivételével mind lemészárolták. De az életben maradtak közül néhányan így is elmenekültek, s elvitték az embereket, és az eddig begyűjtött portékákat. Tyr harc közben sok embert mentett meg a szolgaságtól vagy a Haláltól. Mikor vége volt mindennek, s a támadók elmenekültek Tyr körbenézett. Az emberek lassan előmerészkedtek, s megilletődötten figyelték a királyukat, aki összehúzott szemmel, véres arccal és ruhában állt, s nézett arra amerre a támadók elmenekültek. Végül azonban elfordult, s indult a palota felé. Menet közben még odaszólt az egyik emberének.
– Szedjen össze egy nagyobb csapatot, és keresse meg az elraboltakat. A banditákat hozza elém, már ha életben maradnak, és küldje be hozzám azokat, akik ma őrségben voltak a kapunál!
– Igenis!- vágta rá a katona.
A hadisten visszatért a palotába, ahol már várta egy jó forró fürdő és Antonia. Lefürdött, majd pihenni akart, ám ekkor jelentették neki, hogy megjöttek az őrök. Tyr a trónteremben fogadta őket.
– Hogyan engedhették be a barbárokat?
– Uram, mi nem tudtuk, hogy nem kereskedők. – védekeztek a katonák.
– Átestek a szokásos vizsgálaton?
– Természetesen, de csak a szokásos áruk voltak náluk, semmi más.
– Miféle „szokásos áruk”?
– Gabona, élelmiszer, fegyver. Nem is viselkedtek gyanúsan.
– Értem. Máskor legyenek figyelmesebbek, és körültekintőbbek!
– Úgy lesz!
– Menjenek!
A kihallgatás véget ért, és Tyr felment Antoniához. Elmesélte neki a kihallgatást.
– Hogy értették azt, hogy „nem viselkedtek gyanúsan”?
– Egy embert, ha rosszban sántikál, sokféle jel árulja el. A türelmetlensége, a szemének mozgása, satöbbi és a satöbbi. Érted?
– Igen.
– Akkor jó. Most már óvatosabbak leszünk.
– Eddig is annak illet volna lenni!- mordult fel a lány.
– Valóban ezt aláírom, de nem láthattuk előre.
– De tudtad, hogy itt portyáznak! És ha legközelebb is idejönnek? Hogy tudod majd megkülönböztetni őket a többi kereskedőtől? Hiszen most is álruhában jöttek!
– Megszigorított vizsgálattal. A katonák tüzesen átvizsgálják majd a portékát, amit hoztak.
– Remek.
Tyrpolisban ismét a gyászé és a helyreállításé lett a főszerep. A várost sírás, és az építkezés zaja töltötte be. Tyr megállapodott annak az építésznek a lányával, aki anno felépítette a várost. Az építkezés ára 5000 arany. Hamarosan álltak az első rendbe hozott házak. Egyedül a kereskedők morogtak az új rendelkezés ellen, melyet Tyr törvénybe iktatott. De mivel sok portékát tudtak eladni, és sokat kerestek, így kénytelenek voltak átesni a vizsgálaton, ha jó üzlethez akartak jutni. Nem voltak se gyanús személyek, se áruk. Minden rendben volt.