A nyaralás

Márti és Peti szeretetben és békességben nevelkedett a szülői házban. Nem voltak gazdagok, sőt, talán mai szemmel azt is mondhatnánk, hogy szegények voltak, de ezt a gyerekek nem érzékelték. Mindig volt enni és innivaló, délben pedig főtt étellel várta őket az édesanyjuk. Szépen öltöztették őket és a legnagyobb hidegben is jó meleg volt az otthonukban.
Édesapjuk az udvarra kettős hintát csináltatott, és ott volt a nagykert, ahol szabadon játszhattak. Kádár szakmája révén egy nagy ovális kádat is készített, ahol meleg időben a szabadban fürödhettek az udvaron. A szomszéd családokban is voltak gyerekek, így pajtásokból sem volt hiány.

Időnként meglátogatta őket az apai nagynéni, aki egészen más volt, mint a környezetükben levők. Kosztümben, kalapban jött, lakkozott körömmel, rúzsozott szájjal és még cigarettázott is, vagyis már a megjelenésével is kitűnt, ugyanis faluhelyen nem ez akkortájt nem volt jellemző. Hát még, amiket mesélt. A gyerekek csüggtek rajta. Többször említette, hogy:
– Ha eljöttök egyszer hozzám nyaralni, akkor befogatunk a hintóba és azzal viszlek benneteket körbe a faluban. Az egyik barátom családjának van lova és még az ő nagyszüleitől örökölt hintót is megtartották. Szépen felújították, gyönyörű bársony ülés van rajta. Arra fogunk felülni és gyönyörű szép pejparipája húz majd bennünket.
– A kertünk végében kezdődik az erdő. Oda is elmegyünk majd kirándulni és szedünk mindenféle erdei gyümölcsöt.
– A kocsma, ahol a férjem dolgozik nem olyan, ahol részegen dülöngélnek az emberek, hanem élő zene szól, nagyon finoman főznek, és pincér hozza az asztalhoz az ételt, ráadásul azt, amit az étlapról választotok.
– Tanítalak benneteket németül is, tudok szép énekeket, mondókákat. Meglátjátok milyen jó lesz nálam.

Anyu, apu, ugye elmehetünk Annus nénihez? – kérdezték a gyerekek szinte egyszerre.
– Nem jó nektek itthon?
– De jó, csak szeretnénk kocsikázni, meg kirándulni az erdőben, az étteremben ebédelni. Hadd menjünk el!-könyörögtek.
– Jó, jó, majd megbeszéljük.
A gyerekek véletlenül meghallották, amit a szüleik mondtak az Annus néninek, mikor kikísérték őt:
– Annus, miért bolondítod el a gyerekeket? Mit csinálnál velük, ha elengednénk őket? – kérdezte az édesanyjuk.
– Az én fiam évekig nyaralt nálatok, mielőtt saját gyereketek lett volna. Egy pár napot nyugodtan nálam lehetnek.
– Nem való neked gyerek, a sajátoddal se törődtél soha – mondta az édesapjuk.

A gyerekek nem értették, hogy miért ilyenek a szülei. Annus néni rokon és az ő fia minden nyáron itt nyaralt, amíg ők meg nem születtek, és még azt követően is gyakorta felkereste őket, akkor ők miért nem mehetnek néhány napra hozzá?
Addig nyúzták a szüleiket, míg egy szép nyári napon édesanyjuk összepakolt néhány holmit és elvitte őket az Annus nénihez “nyaralni”.

Annus néni egy kitaposott papucsban, színe hagyott kötényben, fejét egy kendővel hátra kötve jelent meg, hogy kinyissa nekik az ajtót.
A házikó egy korábbi nyári konyhából kialakított, alacsony mennyezetű, kis ablakos, sötét, lepukkant épület volt. (Mint sokkal később megtudták a rendes házukat eladták és a pénzt elszórták). Az asztalon újságpapír volt a terítő. A vizet az utca végéből kellett hozni.

Kocsmáros férje éppen aludt, ezért csendben kellett lenniük. Kimentek az udvarra. Annus néni rájuk adta a kis napozó ruhájukat – melyeket édesanyjuk csomagolt be nekik – a fáskamrából kivett egy alumínium lavórt, amibe vizet öntött és azt mondta, hogy ott pancsolhatnak. Ő nem ér rá, mert ki kell mosnia a férje köpenyét, aminek estig még meg is kell száradnia.

A gyerekek már éhesek voltak, de nem mertek szólni, végül Annus néni adott nekik néhány sárgabarackot, hogy azt egyék.
Közel álltak a síráshoz, de erőt vettek magukon, hiszen ők ragaszkodtak ahhoz, hogy ide jöjjenek.
Elszörnyedve gondoltak arra, hogy itt kell majd aludniuk.
Késő délután kaptak teát, aminek se íze, se bíze nem volt, de azért itták, mert szomjasak voltak, és ettek hozzá zsíros kenyeret.

A német tanulás annyiból állt, hogy: Mutti bitte schön das frühstück, Mutti danke schön das frühstück. (Mama kérek szépen reggelit, mama köszönöm szépen a reggelit).
Már kezdett szürkülni, mikor kopogtak az ablakon. Az édesapjuk volt. A gyerekek a nyakába ugrottak és szinte egyszerre mondták, hogy haza akarunk menni, ugye hazaviszel minket?
Persze, hogy hazaviszlek, édesanyátok vár bennünket otthon finom vacsorával.