A pántokba zárt szív- Az elvarázsolt királykisasszony

Valahol messze-messze, Bíborországban, élt egy király a feleségével és lányával, Bíborkával.
A királykisasszony eladósorba került. Jöttek is a kérők szép számban. Egyszercsak megjelent közöttük egy varázsló. A királykisasszony nagyon megijedt tőle, és kikosarazta. Erre a varázsló olyan haragra gerjedt, hogy a királykisasszony szívére három pántot varázsolt.
– Ne légy boldog, s legyél néma! Szívedet mától három pánt szorítsa!
Az első pánt a ridegség, a második a szomorúság, a harmadik a boldogtalanság pántja volt. Bíborka innentől kezdve nem mosolygott, nem érzett a szívében boldogságot, sem szánalmat a bajbajutottak iránt, és innentől kezdve nem szólt egy szót sem. Ezután nagy dérrel – dúrral elviharzott a gonosz varázsló.
Ridegségével, mosolytalanságával elűzte a kérőket, akik aztán szép lassan elmaradoztak.
A király bölcsektől kért segítséget.
– Felséges királyom! Ha legközelebb kérő érkezik, mondd ezt neki: „A lányom szívére egy gonosz varázsló három pántot varázsolt. A ridegség, a szomorúság és boldogtalanság pántjait. Ha feleségül szeretnéd venni, ezeket kell lepattintani lányom szívéről. Ha készen állsz a feladatra, és mosolyt csalsz lányom orcájára, akkor én áldásomat adom, aztán ásó kapa nagyharang választhat el csak benneteket!”
Telt – múlt az idő, egy másik országból Mikó királyfi elindult feleséget keresni magának. Ment, mendegélt, hát egyszer kétségbeesett brekegést hallott. Bekukkantott egy bokor alá, mert onnét jött a hang.
– Jaj, segíts rajtam!- brekegte a béka. Nem leszek hálatlan. Vigyél a tóhoz! Sajnos megvágtam a lábam, nagyon fáj! Segítség nélkül nem juthatok oda. Ha itt hagysz, elpusztulok!
Mikó óvatosan felemelte, majd a tóba tette.
Ezután így szólt a béka:
– Ha segítségre szorulsz, ezt mondd:

Béka, béka, békuci,
gyere gyorsan segíteni!

A királyfi örült a béka szavainak, megköszönte, és továbbindult. Az egyik fa alól keserves csipogást hallott. Egy gyönyörű madárka feküdt a földön. A szárnya sérült meg, így nem tudott visszarepülni a fészkébe.
– Segíts rajtam, kedves vándor! Nem leszek hálátlan!
A királyfi felemelte, és gyengéden visszatette a fészekbe.
– Adok egy tollat. Ha segítség kell, fújj rá háromszor, és én ott leszek.
A királyfi megköszönte aztán folytatta az útját. Később megint egy bús hangra lett figyelmes.

Valaki, valaki, segíts nekem kimászni!
Csapdába estem, jaj, jaj, jaj,
ez aztán a baj, baj, baj.

Lenézett a gödörbe. Megpillantott egy piros sapkás kismanót. Lenyújtott egy faágat, és annak segítségével kihúzta a pórul járt manócskát.
– Köszönöm, hogy nem hagytál a sorsomra. Ha neked is segítségre lesz szükséged, csak fuvints bele ebbe a varázssípba, és én zsupsz, ott is leszek!
A királyfi megköszönte, a zsebébe tette a varázssípot, folytatta az útját.
Hamarosan megérkezett Bíborországba, ahol Bíborka élt. Mikó nem hallotta, hogy mi történt a lánnyal, bekopogott a palotába. Jelentették a királynak, hogy újabb kérő érkezett.
– Engedjétek be!- parancsolta a király.
Belépett Mikó, a király a lányával együtt fogadta. Így szólt a Bíborka apja:
– Örülök, hogy jöttél. Nem tudom, hallottad- e, mi történt a lányommal. Bíborka szívén három pánt van. A ridegség, a szomorúság és boldogtalanság pántja. Egy gonosz varázsló tette ezt a szívére, azért, mert a lányom kikosarazta. Ha feleségül szeretnéd venni, ezeket a pántokat kell lepattintani szívéről. Ha készen állsz a feladatra és mosolyt csalsz lányom orcájára, ha újra tud örülni és beszélni, akkor ásó, kapa nagyharang választhat már csak el benneteket! Én áldásom adom rátok.
A királyfi gondolkodott, nagyon megtetszett neki a lány, hát ezt mondta:
– Felség! Én bizony megpróbálom!
Kiment az udvarra, és elmondta a békát hívó varázsmondókát:

Béka, béka, békuci,
gyere gyorsan segíteni!

Láss csudát, már ott is volt a béka. A királyfi elmondta, hogy mi a baj. A béka kuruttyolt egyet, ugrott kettőt, aztán ott termett egy csodálatos tündérrózsával.
– Vidd ezt a virágot! Meglátod, mosolyt csal az arcára!
Így is tett Mikó. Bíborka kezébe adta a tavirózsát. A lány csak nézte, nézte. A virág egyszercsak kinyitotta eddig összezárt szirmait. Bíborka arcán halvány mosoly jelent meg. Lepattant az első pánt.
Mikó újra kiment az udvarra, ráfújt a tollra háromszor. Trillázva megjelent a madárka. Neki is elmondta a királylány történetét.
– Egyet se félj! Vigyél be hozzá!
A madár csodás trillába kezdett. Bíborka a szép dal hallatán valami melegséget érzett a szívében, lepattant a második pánt is. Most már nemcsak mosolygott, hanem tapsikolt is örömében.
Mikó újra kiment az udvarra, és belefújt a varázs-sípba. A manó egy szempillantás alatt ott termett. Neki is elmondta a királylány történetét.
– Egyet se búsulj! Tudok egy varázsigét, ami lepattintja a harmadik pántot. Újra boldog lesz Bíborka. Ezt kell mondanod:
„Pattanj le te szoros pánt, engedd újra boldognak lenni ezt a szép leányt!” Meglátod, minden rendben lesz! Fogadd el ezt a mennyasszonyi ruhát! Ezt viselje kedvesed a menyegzőtök napján. Ezzel egy csodaszép ruhát adott át Mikónak.
Bement a palotába, ahol Bíborka épp a virágot fogta, és a madárka dalát hallgatta.
– Eltüntetem a harmadik pántot is a szívedről, megszűnik a varázsló hatalma a szíved felett. No, Bíborka! Ha te is úgy gondolod, akkor egy pár lehetünk majd.

„Pattanj le te szoros pánt, engedd újra boldognak lenni a lányt!”

Láss csudát! Bíborka arca felderült, nevetni kezdett, és végre megszólalt:
– Kedves Mikó! Köszönöm, hogy levetted a szívemről a szoros pántokat. Nincs már varázslat rajta! Én a tied, te az enyém! Ásó, kapa, nagyharang válasszon el minket!
Azzal megmentője nyakába ugrott.

Nagy lakodalmat csaptak. A boldog királylány magára öltötte azt a ruhát, amit a manótól kapott. A kismadár kedves csivitelése kísérte be az ifjú párt a trónterembe, ahol már várta őket a palota apraja-nagyja. Bíborka apja meghatódottan nézte fiatalokat.
Természetesen meghívták az esküvőre a manót és békát is, aki egy különleges tündérrózsákból kötött virágcsokrot hozott Bíborkának. Mindketten táncoltak a boldog menyasszonnyal.

Én is ott voltam, megcsodáltam az ara különleges csokrát és ruháját.
Úgy tudom, máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak.