A park.

Magányosan sétáltam egyik délután a parkban, a parkomban ahová gyerekkorom óta sokszor visszatértem. Ez a hely mindig megnyughatott és felöltött. A madarak csicsergése az induló élet egy kis magját hordozó virágok illata, a fák berepedt törzse, valahogy boldogsággal töltött el. Ha valami fájt, vagy, csak ha a zúgó világ morajától akartam egy kis megnyugvást, akkor itt békére leltem. Valahogy mindig is így képzeltem el a paradicsomot is, már persze ha létezik, létezhet ilyen. Sok gondolat zúgott a fejemben, most is. Egy padot kerestem, ahová leülhetek, ahol nem zavar senki. Már majdnem a végére értem a kis boldogság szigetének, amikor hirtelen elfojtott hüppögésre lettem figyelmes. Egy kislányt fedeztem fel az egyik öreg tölgy tövében összekucorodva. Odamentem hozzá, mivel nem láttam semmilyen felnőttet a közelében. A kezét arcába temetve sírt, mellette egy szétpukkadt labda hevert. Rögtön gondoltam mi fájhat annyira neki és egy kicsit meg is, mosolyogtam. Ahogy észrevett felnézett és összerezzent. Nagy kék szemei, pirosra voltak erőltetve a szomorúságtól. Melléültem, némán. Gondolatok cikáztak át fejemben, hogyan is vigasztaljam meg, hogy mondjam el neki, hogy ez csak egy labda volt. Kicsi még nem tudhatja, hogy a felnőtteknek mennyi problémája van és, hogy az ő gondja mennyire picike ezekhez képest. Ha tudná, hogy milyen boldog lennék, ha csak egy labdám ment volna tönkre és nem, pedig az életem. Lassan beszélgetni kezdtünk és csak úgy ömlött belőle a panasz. Félt, hogy az édesanyja megveri, ha megtudja mi történt. – Anya, de régen mondtam ki ezt a szót, nekem már rég a temetőben nyugszik, de jó ennek a kisgyereknek, várják haza, törődnek vele. A kis csivitelése elterelte a gondolataimat a problémáimról és olyan jó volt egy kicsit más életét élni. – Nagyon nehezen spórolta össze az édesanyja neki erre a játékra valót és az első alkalmat várta a kislány, hogy kipróbálja a labdát, de amikor elrúgta két „nagy fiú” ő így mondta, de azok sem lehettek 10 évesnél többek, elvették tőle, és az útra rúgták, ott pedig átment rajta egy autó. Igyekeztem megérteni a kis tragédiáját, de nem nagyon ment. Vigasztalás helyett mondtam neki, hogy milyen szerencsés, mert van családja és becsülje meg a pillanatot, hogy törődnek vele. Annyira belefeledkeztem az okfejtésembe, hogy mikor oldalra néztem már sem, a kislány sem a labda nem volt ott. Kerestem, de nem találtam sehol. Hirtelen eszembe jutott egy történet egy történetem. Pont itt történt és azóta járok ide, amikor nem értett meg egy néni, hogy nekem miért fáj úgy, hogy tönkrement a labdám és furcsa dolgokat mondott, amiket akkor még nem értettem, meg is ijedtem tőle, mert furcsán viselkedett, félelem volt bennem, düh és …… jaj elkezdtem szédülni, le kell ülnöm egy padra az előbb az a kislány………….. az én voltam.