A piros virág

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhászlegény. S mért ne lett volna, ha már a mesében minden lehetséges. Ha tehát volt, a juhászlegény reggeltől estig, sőt, éjszaka is őrizte nyáját, hiszen minden juhászlegénynek ugye alanyi jogon jár egy nyáj is, no meg a munkához való jog. Meg természetesen egy furulya is dukál néki, hadd legyen mivel agyonüsse (átvitt értelemben persze) azt a sok-sok szabadidejét.
Szóval, ha már adva volt egy juhászlegény, egy király is előkerült a meseláda fiából, no meg persze egy gyönyörűszép királylány, akire nézni sem lehetett. Nem azért, mert rút lett volna, ellenkezőleg, szépsége miatt. Csak ránéztél, oszt’ mehettél, hogy leszázalékoljanak, úgy megvakított kisugárzásával (pedig akkor még nem is hallottak Csernobilról).
Egy (a trónörökös szemszögéből) szép nap a király megbetegedett. Olyannyira, hogy még a napilapokban hirdető kuruzslók sem tudtak már segíteni rajta. Látván, hogy egészségi állapota nem javul, eldöntötte, férjhezadja egy szem lányát…, meg fele királyságát. Méghozzá ahhoz a legényhez, aki teljesíti egy kívánságát. Szíve szerint a fele királyságot ráadásnak, vagy inkább fájdalomdíjnak szánta volna szép, de meglehetősen házsártos lánya mellé, de mit tehetett, ha már a mesékben nem ez volt a szokás. A dolog hamar hírül ment az országban, a juhászlegény füléig is eljutott, pedig akkoriban még nem is volt internet.
Másnap a juhászlegény el is ment a királyhoz. Ment volna még aznap, de hirtelen nem talált egyetlen napszámost sem, aki helyettesítette volna, mert valamennyi ócskavasat gyűjtött, mondván, hogy úgy többet keres.
A király színe elé érve, a juhászlegény minden kétséget kizáróan megállapította magában, hogy bizony az utolsókat rúgja az öreg, épp időben érkezett.
– Aztán jól meggondoltad-e a dolgot? – kérdezte a király. – Ha nem sikerül teljesítened a kívánságomat, bizony lefejeztetlek.
– Felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom – nyomta a juhászlegény a sablonos rizsát. – Figyelembe véve a királylányokról és juhászlegényekről szóló mesék statisztikai adatait, nem hinném, hogy rosszul süljön el a dolog. Csak bökje ki a kívánságot, s majd meglátom, mit tehetek…
– Rendicsek!… Szóval van Tündérországban egy gyönyörű rét, telis-tele piros virágokkal. Persze, ha még nem vették be a városrendezési tervbe, mert ha már beépítette valamelyik jótündér a területet, neked annyi. Onnan kellene nekem egy szál virág, mert ha azt megszagolom, állítólag meggyógyulok. Őszintén megmondom, nem igazán hiszek a dologban, de nagyon jól szórakozom, amikor lefejeztetek egy-egy hülyegyereket. Eddig kilencvenkilencen próbálkoztak, te leszel a századik. Ezt vedd megtiszteltetésnek.
De a juhászlegény nem szomorodott el a hír hallatán, ugyanis korábban elvégzett egy gyorstalpaló tanfolyamot, ahol a pozitív gondolkodásról is hallgatott előadásokat. Ezért nyomban útnak is indult, szinte gondolkodás nélkül (minek is meditált volna, hiszen a juhászlegények nem az eszükről, a megfontoltságukról híresek).
Mire besötétedett, egy erdőbe ért. Vagy csak azért lett hirtelen sötét, mert nagyon sűrű volt az erdő? Ez azóta is talány. Mivel elemlámpa nem volt nála, GPS-rendszer még annyira sem, nem tehetett mást, elővette batyújából az uzsonnát, és falatozni kezdett. Jól megestebédelt, majd, ahogy azt szokás vacsora után, lefeküdt az egyik fa tövében.
Nem érkezett elaludni, mert egy rőzsehordó (mármint rőzsét cipelő, nem rőzséből készült hordó) tűnt fel az ösvényen. Ahogy közelebb került, a juhászlegény láthatta, hogy egy igen idős, nyugdíjából megélni nem tudó bácsika az.
– Adjon Isten jó napot! – köszönt az öregapó.
– Talán inkább jó estét, öreg. Otthon felejtetted a pápaszemedet, vagy mi a rosszseb?! – fogadta illedelmesen a juhászlegény a köszönést.
– Mi szél sodort erre, fiam?
– Nekem ne produkáld az eszed, öreg, mert még fel találok állni innen! Mi bajod a fizikumommal, he?!… Lásd kivel van dolgod, meghagyom az életedet, ha megmondod, merre van Tündérország.
– Bizony, nem könnyű oda eljutni, de ha segítesz hazavinnem a rőzsét, megpróbállak eljuttatni oda. Vannak még kapcsolataim…
– Na jó, ne mondd, hogy rosszak a mai fiatalok. Ha a rőzsecipelésben nem is, de a dirigálásban számíthatsz rám… Fogd hát azt a rohadt rőzsét, és indulj el, amíg nem rúgok beléd vagy kettőt!
Ezzel elindultak, s csakhamar egy takaros kis házacskához érkeztek.
– Látom, jószívű legény vagy, ezért segítek rajtad, hiszen megszolgáltad a bizalmamat – mondta a megfáradt rőzsehordó (aki ugye nem rőzséből készült hordó volt, hanem rőzsecipelő, de ezt már tisztáztuk). – Itt töltheted az éjszakát. Feküdj csak le nyugodtan, mert mire megébredsz, garantáltan Tündérországban leszel. Ne izgulj, ez nem egy panzió, nem így próbálok fizetővendégeket fogni…
– Jól van, öreg, de hogy a búsba’ jövök onnan vissza?
– Ne parázzál már, gond egy szál se! Miután leszakítod a keresett virágszálat, behunyod a szemed egy pillanatra. Mire ismét kinyitod, itt fogsz teremni a kunyhómban.
A juhászlegény többet nem kérdezősködött, menten lefeküdt. Úgy elaludt, mint a meleg helyen tárolt tej.
Mikor megébredt, egy gyönyörű, viragos rét közepén találta magát. Kezdte bánni, hogy nem hallgatott az édesanyjára, s indulás előtt nem oltatta be magát kullancscsípés ellen, de már nem volt mit tenni.
Nem sokat filózott, leszakított egy szál virágot, majd behunyta a szemét a szemét (elnézést, ezt tévedésből kétszer írtam le). Mire újból kinyitotta látószervét, már az öregapó házában találta magát.
– Szerencséd, hogy nem vertél át, öreg – mondta illemtudóan, tisztelettudóan, majd elindult a király palotája felé.
– Isten áldjon, fiam! – szólt utána az életéért hálás rőzsehordó.
A juhászlegény csakhamar visszaért a palotába. A hóhér már javában élezte a bárdját. De amint meglátta a virágot a juhászlegény kezében, be is iratkozott egy favágó tanfolyamra.
A király nem hitt a szemének, ezért elővette pápaszemét, s úgy győződött meg arról, hogy a juhászlegény kezében tényleg egy csodavirág van.
– Ez aztán sirály! – mondta a király, s nyomban meg is szagolta a piros virágot.
Szinte pillanatok alatt jobban lett, s fel is ajánlotta a juhászlegénynek a lánya kezét és királyságának 50+1 százalékát. A király ugyan teljesen meggyógyult, de mindent azért még a mesebeli juhászlegény sem kaphat meg.
A juhászlegény, azaz a fiatal király még aznap oda kérette az anyakönyvvezetőt meg az ügyvédjét, nehogy meggondolja magát az apósjelölt, s hetedhét országra szóló bulit csapott. Még a rőzsehordót is meghívta, elvégre valakinek fel kellett cipelni azt a sok, zárjeggyel ellátott borospalackot a pincéből.
Ja, majdnem elfelejtettem a szokásos zárómondatot: még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak. De ki hülye jódolgában meghalni?… Főleg, hogy a piros virágot is meghonosították, s termeszteni, jó pénzért exportálni kezdték…