Másnap későn ébredtek. Pamela eldöntötte, hogy vallani fog. Elmondott mindent szóról szóra, amit Laurával beszélgettek. Tom érdeklődve hallgatta minden szavát, fél karjára könyökölve kíváncsian várva, hogy mi következik. A váratlan fordulatra még a lélegzete is elakadt. Pamela megijedt, mentegetőzni kezdett.
– Muszáj volt megtennem, hogy megállítsam, tudjon más irányba is gondolkodni, ne csak a szökést lássa egyedüli kiútnak… – Tom nézte. Aztán megsimogatta az arcát, haját. Pamela kissé megnyugodva kérdezte.
– Nem haragszol, még csak bosszús sem vagy?… – Tom csókkal fojtotta belé a szót.
– Enyém lesz a világ leggyönyörűbb asszonya… s mindjárt lesz gyerekünk is… Te angyal vagy, egy földre szállt angyal! – mondta elérzékenyülve – Ezen gondolkodtál útközben is?… – Pamela bólogatott.
– Kicsit aggódtam, hogy mit fogsz szólni hozzá, hiszen még nem is ismered.
– Ha te szereted, én is szeretni fogom. Ebben biztos lehetsz. Ami a tiéd, az az enyém is. Nagyon szeretlek!…
– Most te is elárulod nekem, hogy milyen esküvőt terveztél? – kérdezte ravaszul Pamela.
– Hogyan is tudnék ellenállni – és suttogva, hogy ne hallja senki, a madarak sem az erdőn, nehogy kicsiripeljék, mert ez titok, a kettejük titka, elsuttogta, hogyan is képzelte el az esküvőjüket.
– Én ilyent álmomban sem tudtam volna elképzelni. Te jobban tudod, hogy mire vágyom, mint én magam. Tom, ez csodálatosan szép lesz!… Amíg élünk nem fogjuk elfelejteni. Te… te Isten ajándéka, te!… – aztán az ég felé emelte a szemét – Köszönöm, Uram!
Mivel a víkendezők előző este már hazautaztak, így alig lézengtek emberek az üdülőtelepen. Övék volt a part, sétáltak, vagy üldögéltek egy padon. Az idő gyorsan múlott, s sajnos, elérkezett a hazautazás ideje. Remek volt ez a kirándulás, csak rövid, állapították meg mindketten, a parkoló felé haladva.
– Majd a nászutat hosszabbra tervezzük. És ígérd meg nekem, hogy akkor egy teljes napon át ágyban maradunk. – mondta Tom álmodozva.
– Akár kettőt is – nevetett Pamela – de te is ígérj meg nekem valamit, – Tom kíváncsian várta Pamela óhaját – jövő nyáron szénagyűjtéskor kinn maradunk és ott alszunk egy szénaboglyában.
– Ezer örömmel! – kiáltott fel Tom. Abban a pillanatban megcsörrent zsebében a telefon.
– Ki tud ilyen ünneprontó lenni? – mormogta, miközben előhalászta a telefont. Adélaide volt. Gyorsan hadarta a mondanivalóját: Jöhettek nyugodtan, most már tiszta a levegő! – körülbelül ennyit értett Tom a hadarásból, amit egy elégedett sóhaj követett. Pamela kérte a telefont, kérdezni szeretne valamit.
– Hogy van Laura? Minden rendben van vele? Jól kijöttek Marieval, ugye? – A válasz mindenre megnyugtató volt. Úgyhogy indulhatnak, várja őket a munka.
Útközben azon tépelődtek, mit jelenthet az, hogy „tiszta a levegő”? Aztán Pamelának beugrottak Marie szavai: „… bírd ki már ezt a pár napot…”, „… Tarts ki még egy kicsit, le lesz rendezve a hétvégén!” Már akkor is szöget ütöttek a fejében, amikor Marie mondta, csak hát nem volt rá ideje, hogy megkérdezze mit jelentsen ez? Tom fejtette meg. Készültek valamire. Ezért volt fontos eltüntetniük Pamelát, ezért ragaszkodott Adélaide a szombat, vasárnaphoz… aztán nyilván áttette hétfőre a lerendezést. Most már mindketten nagyon kíváncsiak voltak, vajon mi történhetett, bár abban egyetértettek, jó lenne, ha megszűnne az eddigi áldatlan állapot, sőt, nem is értették, Adélaide eddig is miért tűrte? Pamela már megtanulta, hogy mindennek megvan a maga miértje, ha tűrte, tudta miért teszi, de az most sokat jelentő volt, hogy „tiszta a levegő”. Visszatér minden a régi kerékvágásba. Egy ilyen felejthetetlen kirándulás után, ez ígéretes jövőt jelentett. Dolgozhat újra szabadon, lovagolhat, sétálhatnak majd Laurával a kertben…
Pierre előjött a házból, amikor meghallotta a motorzúgást. Tom a kulcsot is mindjárt átadta, s érdeklődtek, hogy mitől is lett „tiszta a levegő”.
– Örüljetek, hogy kimaradtatok ebből – mondta Pierre – olyan razzia volt itt, hogy csak no. – Aztán elmondta, hogy nagy erőkkel jött ki a rendőrség. Mindenkit igazoltattak, nyilvántartásba vettek, voltak olyanok, akiket bilincsben vittek el. Ha még egyszer ide tolják a képüket, akkor csak hívni kell a rendőrséget, s le lesznek tartóztatva… bizonyára elmegy a kedvük az ilyen szórakozástól.
– Senki nem úszta meg, senki nem tudott megmenekülni, pedig amikor észrevették, hogy körbe vannak kerítve, fejvesztve menekültek ahányan voltak. Ki a kerítésen, ki fára mászva, de mind befelé menekült, az udvarba reméltek menedéket. Csakhogy mi innen bentről vízsugárral fogadtuk őket, hehehe, mint az ázott patkányok olyanok voltak, úgy vitték el őket. No azt hiszem, hogy ebből nem kérnek többet, amit itt kaptak. Ők is keserítették az életünket egy egész héten át. Megérdemelték! – zárta a beszédet Pierre. Pamela és Tom jót kacagott Pierre ízes meséjén, igazán örültek, hogy vége.
– Akkor most felmehetünk nyugodtan vacsorázni, nem kell bujkálnunk? – kérdezte Tom – Te nem tartasz velünk?
– Mehettek nyugodtan. Én nem megyek, itthon van Edith is, finom lecsót főz vacsorára. Van kedvetek csatlakozni?
– Majd talán máskor, most nem zavarnánk, majd megbeszéljük… – mondta Tom, aztán felmentek a lakásba, hogy letegyék a csomagot s már indultak is.
Jó volt hazaérni. Pamela tiszta szívéből úgy érezte, hogy most otthon van. Sokan fogadták őket kitörő lelkesedéssel, jó barátok, akikkel közös itt a sorsuk, együtt élnek ezen a tanyán, együtt dolgoznak egymásért, nem csak magukért. Ez egy remek közösség, s nagyon jó itt lenni. Összekovácsolódtak már, ő idetartozik, neki már itt van az otthona… Itt van a boldogsága.
Kedves volt Tomtól, amikor körülnézett a lakásában, nincs-e egy rejtőzködő fotós, csak akkor nyugodott meg, aztán hosszan megcsókolta s elbúcsúztak. Hajnalban megy az állatokat etetni, ő meg majd beszél Adélaidel reggel. Szeretné ha beosztaná valami munkára, de előbb meg akarja látogatni Laurát is. Tom a telefont is nála hagyta, majd ő vissza adja. Ó Tom, máris hiányzik, de nem lehetnek mindig együtt. Majd eljön annak is az ideje, így van ez rendjén.
Most egy kicsit rázuhant a magány, hogy egyedül maradt, de ezután már nem kell bujdokolnia. Holnap mehet ő is dolgozni a többiekkel, sétálhatnak majd Laurával a kertben nagyokat, biztosan ő is élvezni fogja… Vajon az ő ügyében történt-e már valami? Holnap kedd, csütörtökön jönnek érte, készenlétben kell állniuk… annak is utána kell néznie…
8 hozzászólás
Kedves Ida !
Mindig van valami fordulat a történetben, nekem nagyon tetszik egy percet sem unatkoztam még, amióta olvasom:)
Szeretettel: Zsu
Ölelésem:)
Drága Zsu!
De jó olvasni soraid!
Az író számára rendkívül fontos, hogy az olvasó ne unatkozzon. Megnyugtattál. Nagyon örülök, hogy fordulatosnak, izgalmasnak találod. Hozzászólásoddal szereztél nekem egy pillekönnyű estét. Köszönöm Neked!
Szeretettel ölellek!
Ida
Én is élvezettel olvasom. Iazán nem lehet unalmasnak tartani.
Még egyet elolvasok.
Puszillak: Kata
Köszönöm szépen, kedves Kata.
Örülök, hogy nem unatkozol…
Puszillak!
Ida
Gördülékeny szép írásod, meghatóan mozgalmas.
Ölelés: Ica
Nagyon sokat jelent számomra a véleményed.
Köszönöm szépen.
Ölellek!
Ida
Kedves Ida!
Itt jártam, olvastam.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm.
Ida