Békésen teltek az elkövetkező napok a tanyán. Reggelente megjelent két, három rendőr, akik őrt álltak az épület előtt. Talán egy hétig jártak oda, de nem történt semmi, nem jelentek meg többé a fotósok. Úgy látszott, jó leckét kaptak, vagy egyszerűen feledésbe merült az ügy, már nem foglalkozott senki azzal, hogy hol van, és mi van Pammal. Így hát Pamela is békésen dolgozhatott, szabadon sétálgathatott a kertben Laurával, vagy Tommal, vagy éppen a kettővel együtt. Lassan Laurát is bevezették a munka világába. Szófogadó, szorgalmas gyereknek bizonyult. Gyorsan tanult bele egy-egy munkafolyamatba, és nem is tiltakozott semmi ellen. Még mindig a kórházi részlegben tartózkodott, mert a kezeléssel nem álltak le, s időnként megviselte a szervezetét az elvonókúra, de a munkaterápia nagyon sokat segített, s nem csak az, hanem az a nyugalom, béke, ami körülvette, s a szeretet, ami újdonság volt számára, hiszen sohasem volt benne része. Egyre jobban ragaszkodott Pamelához, sőt, Tommal is jól kijöttek egymással.
A Gyermekotthon nem ragaszkodott hozzá. Talán túlzott volt az aggodalom, és az elővigyázatosság a Pszichotanya részéről, mert a reakció annyi volt csupán, hogy hát csak maradjon, ameddig kell, ha már vannak adakozók, hogy fedezzék a költségeket, ott meg, úgysem hiányzik senkinek.
Pamela azonnal átutalta a pénzt Lauráért, a maradék tizenegy hónapra, s boldogan mondta neki, hogy most már érezze otthon magát, mert hosszú ideig itt maradhat, közben gondolkodhat, mert az ajánlata még érvényes. Sosem fogja elfelejteni Laura boldog arcát, amikor ezt hallotta. Kacagott és sírt egyszerre, örült, hogy van végre nyugalmas otthona, ahol törődnek vele, és hogy szeretne odaköltözni Pamela szobája mellé, ami korábban Marieé volt. Egyenlőre ez volt a leghőbb vágya, a többit, majd megbeszélik, hiszen van rá idejük bőven.
Még mindig javában folyt az őszi betakarítás. Felszedték a sárgarépát, petrezselymet, zellert, céklát, s ezt mind a pincében tárolták, berakva szürke homokba, hogy minél tovább megőrizze frissességét.
A szilvaszüret is javában folyt még, a lekvárfőzés, amiből már Pamela is kivette a részét, sőt olykor Laurát is beavatták a lekvárfőzés rejtelmeibe. Sor került az alma-, a birs-, s a diószüretre is. A kukoricatörést leginkább a férfiak végezték. Nem volt nagy terület belőle, viszont a kukoricaszárat is kivágták, kévékbe kötözték, aztán szárkúpokat raktak belőle az istállók udvarában. Jól jön az télen a teheneknek és a lovaknak.
Rengeteg munka volt a parkban is. A pázsitot is megnyírták még egyszer, mielőtt beáll a hideg idő, a lehullott leveleket is begyűjtötték, az is ment a komposztba, a növényeket, bokrokat megmetszették, voltak olyanok amiket betakartak, hogy megvédjék az erős fagyoktól.
A baromfiudvart is felszámolták. A kacsákat, pulykákat, csirkéket levágatták a falubeli kis vágóhídon, aztán csomagolták a húst s mélyhűtőkben tárolták. Maradtak csak a tyúkok, hogy tojással ellássák az ott lakókat. A lovak és a tehenek is beköltöztek az istállóba, előbb csak éjszakára, aztán már napközben is, ahogy egyre hidegebb és hidegebb lett.
A fűtőrendszert is be kellett indítaniuk, esténként már bizony elkelt a fűtés.
A november hidegen, deresen, ködösen köszöntött rájuk. Szerencsére mindennel időben elkészültek, már ment a fűtés egész nap, s rájuk köszöntöttek a ráérős téli napok. Ilyenkor már nem igen akadt munka, csak a takarítás maradt és a konyhán kellett állandóan dolgozniuk. Viszont ügyes beosztással mindenkinek jutott szabadidő bőséggel.
Laurának tanulnia kellett. Adélaide összeszedte az embereket, akik között voltak tanárok is, ki milyen tantárgyban tudná átvenni Laurával a nyolcadikos tananyagot, hogy le tudjon vizsgázni, s a következő tanévben már mehessen gimnáziumba. Pamela az angol nyelvet vállalta, Tom a franciát, de minden tantárgyra akadt tanár. Végre átköltözhetett Marie egykori szobájába, Pamela mellé, s határtalanul boldog volt. Megvolt az órarendje s oda jártak az oktatók Laura kis lakosztályába tanítani.
Lenn az aulában is vidám volt a hangulat. Napközben ott ütötték el idejüket a páciensek, s az ott dolgozók egyaránt. Kártyáztak, társasjátékokat játszottak, tévét néztek, de volt olyan, aki olvasott, vagy éppen visszavonult a maga lakosztályába, ha nyugalomra vágyott. A mozit is beüzemelték, egyre gyakrabban vetítettek filmeket. Voltak közös élményeik, azután volt miről beszélgetniük.
Egy ilyen szürke, deres, hideg őszi napon Pamela és Tom lovagolni indultak. A lovaglások voltak az utóbbi időben a legmeghittebb együttléteik. Amióta Lora odaköltözött Pamela mellé, Tom nem aludhatott nála, sőt Pamela sem mehetett Tomhoz, mert nekik, ha szülők szeretnének lenni, jó példával kell elöl járniuk, amit majd a gyerek követni fog. Ugye, te sem szeretnéd, ha Lora az első udvarlójával az ágyban kötne ki – hangoztatta Pamela. Tom helyeslően bólogatott, pedig nagyon hiányoztak neki az együtt töltött éjszakák.
– Tom, mondtam már, hogy Marie meghívott bennünket a hétvégére ebédre?
– Semmit sem mondtál szívem – szólt Tom egykedvűen.
– Nem mondtam volna? Az a kérdés, neked mikor van szabad napod, szombat jó, vagy a vasárnap? – kérdezte Pamela. Tomnak édes mindegy volt, ő akkor csinál magának szabadnapot, amikor akar. Túlnyomórészt ő megy hajnalban etetni, aztán ebédelhetnek bármikor, délután nem muszáj neki mennie, akkor majd rendez embert maga helyett.
– Nekem is mindegy. Most mentek a faluba vásárolni Marieék az ebédhez. Marie sütni fog, az ebédet meg Max készíti. Olyan szépek együtt, ugye?
– Szépek… de mi is szépek vagyunk! – kacagtak.
– Jól jött Marienak ez a szerelem. Tudod, hogy azóta az anyukája sem látogatja, amióta ide leköltözött?
– Nem tudtam. Miért?
– Mert vérig sértődött, hogy a lánya itt akarja leélni az életét, és nem megy többé haza. Akkor nagyon el volt kenődve Marie, azért is mondtam, hogy jól jött, és jókor Max. Rendes fiúnak látszik, s legalább neki is van valakije. Nos, akkor mit mondjak, szombat, vagy vasárnap?
– Tudod mit, legyen szombat, aztán meg maradj nálam, s vasárnap én főzök neked valami finomat.
– Jól hangzik – villantotta Pamela Tomra a legszebb mosolyát – de tudod, a példamutatás…
– Mondd azt Laurának, hogy Marienál leszel vendégségben a hétvégén…
– Tom, nem hazudhatok! Hol itt a példamutatás?
– Ebben igazad van, bocsáss meg – mondta bűnbánóan Tom – Pamela hirtelen a fejéhez kapott.
– Úristen! Már november vége felé járunk! – ezt olyan kétségbeesve mondta, mintha az ég akarna rájuk szakadni hirtelen. – Nem érted? Október végén lejárt a hivatalos itt tartózkodásom. Hogy feledkezhettem meg róla? Lehet, hogy már nem is vagyok? – mondta kétségbeesve, s megsarkantyúzta a lovát. Tom alig tudta beérni.
– Mi van veled? Mit akarsz tenni?
– Beszélnem kell Adélaidel!
– Állj meg kérlek, beszéljük meg… – Pamela megállította lovát, leugrott – mégis mit akarsz megbeszélni? Érted, hogy hivatalosan már nem vagyok itt. Mielőbb intézkednem kell. Kifizetem még hat hónapra a kezelést, az éppen kitart az esküvőnkig!
– Úgy megijesztettél! Azt hittem, haza akarsz menni.
– Nem Tom! Többé nem akarok haza menni. Szakítani akarok a múltammal örökre. Itt az én életem. Te, Laura meg a tanya. Itt akarok maradni végleg! – Tom meghatottam nézte, majd magához ölelte.
– Én leszek a legboldogabb a világon!
– A hétvégét meg megbeszélem Laurával – suttogta Pamela, amikor végre szóhoz jutott…
8 hozzászólás
Szépen és nagyon érdekesen levezetted az őszi betakarítást és az állatok ellátását.
Nagyon tetszett ebben a részben.
Kedves Ida !
Én úgy gondolom eddig is megérte olvasni Téged, várom a folytatást 🙂
szeretettel olvastalak: Zsu
Tényleg szép estét szereztél nekem, drága Zsu!
Megérte olvasni?… Jaj, de jó hallani!… Ígérem, hogy a továbbiakban sem fogsz unatkozni, s remélem, hogy hamarosan sajnálod, hogy vége…
Ölellek!
Ida
Ez is egy jó történet. Szeretem olvasni.
Szretettel: Kata
Igazán boldoggá tesznek soraid, drága Kata.
Köszönöm.
Ölelésem
Ida
A szeretet mennyi örömöt tud okozni kedves Ida!
Szívesen olvasom tovább, majd…Ica
Így igaz, drága Ica.
Képes az embert teljesen átformálni. Valójában sok mindenre képes a szeretet.
Rendkívüli ereje van…
Hálásan köszönöm soraid és az olvasást!
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Itt jártam, olvastam.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm.
Ida