Aznap már nem találkozott Maxal, sőt a vacsoránál sem látta. Este, amikor végre lefeküdt, akkor hallani vélte folyamatosan Max gúnyos hangját: – Kérlek! Kérlek! Kérlek!… – Megbántotta, biztosan megbántotta, de akkor is igaza van. Igazán elgondolkodhatna Max is. Nos, talán elgondolkodik, holnap éppen szabadnapos lesz, azt ígérte, akkor segíteni fog…
Marie másnap sem látta Maxot, egész nap. A kórházban is megfordult néhányszor, gondolta hátha oda menekült, de nem… nem volt sehol.
Laurával nem akart vitába szállni, rábízta nagy Pierre, hogy délután vigye ki a kertbe, s adjon neki munkát. Látta is a kislányt ott gereblyézni, amikor kiment körülnézni, elégedetten mosolygott magában, de egyszer csak utolérte Laura hangja:
– Gyűlöllek, tudod mennyire gyűlöllek? – Marie ment tovább, mintha nem hallotta volna, de a szívében mégis tüske maradt. Mi baja ennek a gyereknek vele? És most még Maxal is összeveszett miatta. Egészen elkeseredett.
Marie jól belerázódott már a munkába, a bosszúságokon kívül más gondja nem akadt. Amikor volt egy-egy lélegzetvételnyi ideje, mindjárt eszébe jutott Max. Vajon hol lehet? Megbántódott, mert azt ígérte, hogy segíteni fog, s színét sem látta egész nap. Tovább tette a dolgát, túl sok ideje nem volt a tépelődésre.
Este a vacsoránál találkozott Patrickal. Szokása szerint érdeklődött, hogy minden rendben van-e? Szüksége van-e a segítségére.
– Elboldogulok – mondta Marie, kicsit bánatosan, kicsit fáradtan. Patrick szeme felragyogott:
– Hanem az a Max-gyerek, nagyon belevaló srác!
– Miért mondod? Honnan tudod? – kérdezte meglepetten Marie.
– Ma csuda jó munkánk volt – mondta nevetve Patrick, – na, majd finoman mondom: trágyahordás. Max is jelentkezett nálam, mivel szabadnapos volt. Gyűrte a gyerek rendesen, de láttam, hogy kidőlt már délutánra… hát hiába, nem ehhez van szokva. Elküldtem háromkor, menjen pihenni, mert másnap fel sem tud kelni… nehogy megremegjen kezében a sziké… – hahotázott – Nem ment pihenni, hanem lovagolni ment az erdőbe… Kíváncsi vagyok, hogy kaparja össze magát holnap… – Patrick csak úgy rengett a nevetéstől. Közben észre sem vette, hogy Marie mekkora szemeket mereszt rá. Örült a hallottaknak, s kicsit megnyugodott a lelke. Reménykedett, hogy Max mégis elgondolkodott időközben, s belátja hogy tévedett, és konokságával megbántotta őt.
Kiderítette Marie, hogy Lorának másnap csupán két órája van, mert amit Pamela és Tom tanított, azok ezúttal elmaradtak, így hát érte ment, még mielőtt ellógna.
– Figyelj Laura, a konyhán szükség lenne még egy segítségre, ugorj be kérlek – mondta határozottan.
– Mondtam már, hogy te nekem nem parancsolsz.
– Én viszont azt mondtam, hogy Adélaide távollétében, igenis én parancsolok.
– Nem, te nem! Inkább Patrick.
– Figyelj, nincs választási lehetőség. Patricknak és nekem kell engedelmeskedned. Neki is, és nekem is. Értve vagyok? – Laura tovább ordítozta a megszokott szöveget. Marie elkapta a kezét:
– Gyere velem! – s húzta magával erősen fogva, Laura minden tiltakozása ellenére. Az irodába mentek. Ott ráparancsolt, hogy üljön le.
– Most hallani szeretném mi a bajod velem.
– Gyűlöllek! – ordította Laura. Felugrott, azonban Marie gyorsabb volt nála. Az ajtóban útját állta. Aztán ügyesen elkapta az ütésre lendülő két kis öklöt, szakszerűen hátracsavarta a két kezét, úgy kérdezte.
– Megkötözzelek, vagy tudunk beszélgetni normális emberek módjára?
– Veled? Te nem vagy normális! Soha, soha! – ordította.
– Idefigyelj, ha nem akarsz együttműködni semmiben, kénytelen leszek elmondani Pamelának és Tomnak, hogy mit műveltél az ő távollétükben. Akkor pedig azt hiszem búcsút mondhatsz annak, hogy örökbe fogadnak. Mehetsz vissza az intézetbe.
– Neeem! Csak azt ne. Ne mondj semmit Pamelának, kérlek… – könyörgött Laura.
– Én nem mondok semmit, ha felhagysz ezzel a viselkedéssel, amivel már napok óta gyötörsz. Én nem kérlek ezentúl, hanem parancsolok, te viszont engedelmeskedsz, és viselkedsz felnőtt ember módjára. Ha nem így lesz, itt Polett előtt kijelentem, hogy kitálalok Pameláéknak. Szabad választási lehetőséged van. – Laura érezte, hogy tőrbe csalták. Választhat szabadon, viszont tanú van rá, tehát be kell tartania a játékszabályokat. Bezárult a kör. Még jobban utálta Mariet, mint valaha, mert túljárt az eszén… Kénytelen-kelletlen megígérte, hogy engedelmeskedni fog.
– Hallottad Polett? Na jól van, akkor mehetünk – rákacsintott Polettre, kézen fogta Laurát, aki nem mert nem engedelmeskedni, kénytelen volt hagyni, s elindultak a konyhába. Odaszólt Marie a konyhafőnöknek:
– Hoztam egy pihent kiscsikót, jól dolgoztassátok meg! – azzal hátat fordított, s elégedett mosollyal távozott.
Az aulában Max hangját hallotta, amint kiabál utána.
– Marie, van egy perced?
– Annyi talán van.
– Sokat gondolkodtam… Bocsáss meg kérlek… Igazad volt!
– Örülök, hogy beláttad. Meg van bocsátva… – mondta, s már indult is.
– Marie! Csak ennyi?
– Mégis mit vártál? Hogy a nyakadba ugrom. Hol voltál, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád? – kérdezte Marie fölényesen, azzal hátat fordított, majd eltűnt az iroda ajtaja mögött. Maxsim tátott szájjal bámult utána. Marie viszont helyet foglalt, elégedetten összedörzsölte a tenyerét mondván:
– Megy itt minden úgy, mint a karikacsapás!
8 hozzászólás
Szeretettel olvastalak.
Jó lesz a könyved!
Szeretettel: Kata
Örülök, drága Kata.
Jól esnek biztató szavaid.
Ölellek!
Ida
Drága Ida !
Ez a rész is nagyon jó, sajnos lassan haladok, mert időm kevés, de szeretném a könyvet majd egyben is elolvasni, ha lehet…
Ölelésem: Zsu
Drága Zsu!
Nagyon kedves Tőled, hogy könyv formában is szeretnéd a kezedbe venni.
Sajnos, egyáltalán nem látom esélyét, hogy könyv formában megjelenhessen.
Ha mégis, biztosan értesíteni foglak.
Köszönöm a bizalmad és a biztatásod.
Ölellek!
Ida
Ejnye…ejnye, megy minden, mint a karikacsapás!?
Gratulálok: Ica
Belejött a lány, sikerült legyőznie a félelmeit…
Köszönlek drága Ica.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Itt jártam, olvastam.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm.
Ida