Már egy hónapja tartózkodott Pamela a tanyán. Hozzászokott a koránkeléshez, a gyógyszerét is egyre gyakrabban felejtette el bevenni, de nem is gondolt a whiskyre, s ha nem gondolt rá, nem is kívánta. Már sok mindent kipróbált, még a konyhán is segédkezett. Egy egész délelőtt csak krumplit hámozott. Nem nagyon ment, csak nézte, hogy mások milyen gyorsan körbepucolják, aztán néhányszor még végighúzzák a kést a két oldalán, s máris a vízben landolt a krumpli. Ő meg farigcsálta, a végén alig maradt belőle, s az is olyan kis kocka alakú lett, nem is hasonlított a többiekéhez. Végül már egyre nagyobb krumpli maradt a kezében, nem faragta el annyira, de hiába, nem ment. Hát azt is tanulni kell, nagyon ostobának érezte magát, hogy negyvennégy évesen még nem tud krumplit hámozni.
Mosogatott is. Olyant sem csinált korábban. Az sem volt nagy sikerélmény, összetört két tányért. Nevettek rajta mind, de azért azt mondták, hogy ne csináljon belőle rendszert, mert így hamar elfogy a készletük. Amúgy tényleg nagyon aranyosak, az itt dolgozók különösen azok. Sokakkal összeismerkedett már, ha együtt dolgoznak vidáman trécselnek, vagy énekelnek, de még mindig Mariet szereti a legjobban, a szabadidejüket is sokszor együtt töltik, hasonló az ízlésük, s nagyon jól kijönnek egymással.
Ma rendkívüli eseményre készülnek. Délutánra mindenki pihenőt kapott, csak estefelé kell egy órát dolgozniuk. Néhányan a konyhára vannak beosztva, a többiekre meg valami különleges munka vár. Nem tudja mi lehet az, mindenki titkolózik előtte. Pedig látja ő, hogy vannak olyanok, akiknek már része volt ilyesmiben, ők titokzatosan összemosolyognak, a többiek meg csak találgatnak. Őt sokkal jobban izgatja az esti koncert. Mert, koncert lesz estére! Azt sem tudja hol, ezen még nem is gondolkodott. Igaz, Marie egyszer említette, hogy van moziterem, de még eddig sosem alakult úgy, hogy moziba menjenek. Így, ő még azt sem látta. Valószínű, hogy ott lesz a hangverseny is. Nagyon várja már. Egy világhírű zongoraművésznő látogat el hozzájuk, Sarah Goldman, és egy vonós kvartett. Éppen a programot olvasgatja, hú, de klassz lesz: Chopin művek, Schubert: Szerenád, igaz, azt jobban szereti vonósokkal, de most Sarah adja elő zongorán. Beethoven: Szonáta, a 22-ik, no, az egy igazi remekmű zongorára. A kvartett meg Vivaldi Négy évszakából fog előadni. Hát mindenesetre vannak finom falatok, úgyhogy nagyon várja már. Daniel szerettette meg vele a klasszikus zenét, a férje, ő ugyanis karmester volt. Rémes korszaka az életének, akkor szokott rá az italra. Daniel az őrületbe kergette a féltékenységével, így gyakran elkísérte külföldi útjára is, s gyakori vendége lett a nagy hangversenytermeknek. Egyedül ez a szép emlék köti, ahhoz a három évhez, amit Daniellel élt együtt. A zene, semmi más. Régen volt, már öt éve, hogy elváltak. Hány óra van? Hamarosan kell mennie a fodrászhoz. Mert, hogy itt az is van, fodrász, kozmetikus. Háromra kapott időpontot, mert ma sokan bejelentkeztek. Ő még fodrásznál sem volt mióta itt van. Azelőtt körbeugrálták a fodrászok, kozmetikusok, állandó sminkelés… unta is már szörnyen. Mióta itt van, azóta meg rájött, hogy nincs is arra olyan nagy szükség. De ma, ma azért elmegy, elvégre koncert lesz, ez mégsem mindennapi esemény itt a világ végén.
Hogy mit fog felvenni, azon még nem is gondolkodott. Pedig kellene… hú, most jut eszébe, hogy kicsit megégette a nap a múltkor, amikor a veteményesben dolgoztak. Borsót szedni voltak kinn. Ebéd után pihentek, aztán újra kimentek és estig dolgoztak. Akkor nagyon meleg volt, s megégett a karja, meg a nyaka, amit nem takart a póló. Nem is vehet fel akármit, valami hosszú estélyi ruhára gondolt, mély dekoltázzsal… no, hamar szétnéz a szekrényben, hátha Margotnak több esze volt, mint neki, s akad valami szerény kisestélyi is… Ez az, ez jó lesz, ez a meggyszínű kisestélyi…
Aztán a borsószedés után, két napig csak borsót fejtettek. Nagyon jó termés volt, mondogatták. Két álló napon át csinálták, csak egy-egy órát kaptak felváltva, hogy kicsit kinyújtózzanak, mozogjanak. A borsófejtést elég gyorsan megtanulta, persze, voltak akik jobban, gyorsabban csinálták mint ő, de ő is belejött, viszont estére már úgy fájtak a körmei, hogy nem tudta elképzelni, hogy másnap is tud borsót fejteni. No, nem csak neki fájt a körme, mások is panaszkodtak, főleg Emma. Az milyen nyafogós, vele nagyon nem szeret együtt dolgozni, kerüli is, ha teheti, bár sokáig nem értette, miért ólálkodik körülötte mindig az a nagy darab asszonyság, de egyszer kiderült. Ugyanis, amikor éppen úgy adódott, hogy nem volt senki körülöttük, Emma odahajolt hozzá, és megkérdezte: – Tényleg te vagy Pam? Már annyira szerettem volna megkérdezni. Nagy rajongód vagyok, minden filmedet láttam tízszer is… Jól tette akkor, hogy leintette Emmát. Azt mondta neki, hogy itt nem számít, ki kicsoda, talán nem véletlen, úgyhogy nem kíván erről beszélni. Akkor tartott tőle, hogy megbántódott, mert azóta kerüli, de rájött, hogy ez pont így a jó. Nagyon reméli, nem fog mellé ülni a hangversenyen, mert azt nagyon nem szeretné.
Négy óra elmúlt már, mire kijöttek a fodrásztól Marieval. Valami kopácsolásra figyelt fel, körbe nézett, honnan jön ez a hangzavar? Ott balra, a kert végében azon a nagy pázsiton, férfiak néhányan ácsoltak valamit. Ő elnevezte Tündérligetnek. Annyira szeret ott sétálgatni, a több évszázados platánok alatt, a finom selymes füvön. Amikor strandon voltak Marieval, akkor ott a pázsiton kerestek hűst maguknak, hogy ne égjen meg a bőrük. Mi a csodát építenek ott most, meg is kérdezte Mariet. Előbb csak titokzatosan mosolygott a lány, aztán megadta magát.
– Jó, hát nem akartam elárulni, de már úgyis fél öt, s ötkor kell mennünk kihordani a székeket, úgyis megtudnád hamarosan. Ugyanis, ott lesz a hangverseny!
– Micsoda? A Tündérligetben?
– Aha! – bólogatott Marie. Pamela még fel sem fogta, de valami kellemes, jó érzés kerítette hatalmába. Szabadtéri hangverseny, a Tündérligetben! Hát ez csodálatos!
Ötkor már majdnem készen állt a színpad is. Fel volt szerelve erősítőkkel, világítással el volt látva, s éppen hozták a zongorát is. A lányok, közöttük Pamela is, lelkesen hordták ki a székeket, s alkották meg a nézőteret. Mindenki el volt varázsolva.
Amikor Pamela felvette a meggyszínű kisestélyit, körbefordult a tükör előtt. Most úgy tűnt, hogy fogyott egy kicsit, nagyon kellemesen, kényelmesen simult a derekára a finom selyem. Bőre szép színt kapott a napon a szabadban végzett munka közben. Sötétbarna haja dúsan omlott a vállára, s nagyon jól illett hozzá a meggyszínű ruha. Pamela elégedetten nézte magát, úgy tűnt neki, hogy nagyon régen nem nézegette már magát így a tükörben.
Hamarosan kopogást hallott, s megjelent Marie. Gyönyörű volt. Egyszerű, sima fekete kisestélyi volt rajta, szőke haját kontyba csavartatta, s ehhez éjfekete szemek társultak. Olyan volt, mint egy angyal, ahogyan kezdetben is hitte, hogy Marie az ő őrangyala.
Egymásba karolva, vidáman mentek le a Tündérligetbe. Már félig megteltek a széksorok, s így ők is gyorsan helyet foglaltak egy lánycsapat mellett, úgy, hogy előbb Marie ült le, aztán Pamela, s mellette a szélén még maradt egy üres szék.
– Hello! Megengedi ez a hölgykoszorú, hogy ide üljek melléjük? – a kellemes mélybarna férfihangra Pamela is felkapta a fejét. Találkozott a tekintetük egy pillanatra. Enyhén őszülő haj, napszítta arcát borosta borította, fehér pólót és világos szürke nadrágot viselt, a mosolya olyan gúnyosnak hatott.
Gyorsan elkapta róla a tekintetét, s éppen szólni akart, hogy foglalt a hely, de Marie megelőzte.
– Hát persze, hogy ide ülhetsz Tom! – ezzel Pamelába fojtotta a szót. A férfi leült, Pamela meg szikrázó szemekkel nézett Mariera, bár az úgy tett, mintha nem vette volna észre. Pamela duzzogott, miért ült éppen ide, hiszen annyi hely van még, másutt is talált volna. Egyfolytában magán érezte a gúnyos mosolyú tekintetet. Mi baja van vele? Miért néz így rá? Ennél még az is jobb lett volna, ha Emma ül mellé. Csak azért sem fog most ezen idegeskedni, csak kezdődjön már a hangverseny…
Pamela élvezte a zenehallgatást, egészen átadta magát az élménynek, hátradőlt, olykor lehunyta a szemét, máskor a reá boruló csillagos égben gyönyörködve, áhítattal hallgatta a zenét. Olykor egy fuvallat megcirógatta az arcát, vagy beletúrt a hajába. Beleszagolt az éjszaka varázslatos illatába, nagyon élvezte. Minden olyan tökéletes volt. Régen érezte magát ilyen felhőtlenül boldognak.
Amikor véget ért a hangverseny, még mindig az élmények hatása alatt, sodródott a tömeggel.
– Jó éjt lányok! – hallotta a kellemes baritont, szinte hallotta a saját hangját, amint önkéntelenül suttogja: – jó éjt! Azután, még sokáig hanyatt fekve, ébren feküdt ágyában újraélve ezt az estét, ezt a csodálatos élményt, amit a szívébe zárt, nem akarta soha elfelejteni, mert érezte, hogy valami rendkívüli történt vele. Talán olyan boldogság kopogtat az ajtaján, amivel eddig még sohasem találkozott.
19 hozzászólás
Jöttem:)
Kedves Ida !
Lenyűgöző eddig, én falom a sorokat, remélem a folytatás is ilyen remek lesz.
Tetszik nagyon:)
Ölelésem: Zsu
Örülök, hogy tetszik. Én is remélem, hogy a folytatásban sem fogsz csalódni.
Köszönöm, hogy olvasol, és a visszajelzést is köszönöm, nagyon jól esik.
Ölelésem!
Ida
Nem is rossz itt az élet a "Pszichotanyán". Legalábbis, ebben a fejezetben. 🙂 Írjad, és szorgalmasan teszed is amint látom. Olvasni könnyebb, és kényelmesebb is.
Marietta
Ugye, egészen vonzó hely. A végén majd szétnézünk ott Párizs környékén…:)
Köszönöm, hogy olvasol, és a visszajelzéseid is nagyon jól esnek.
Ida
Kedves Ida
Olvasom, olvasom. Formálódik bennem a véleményem, de még nem írom le, várom, hova alakul.
Közben elgondolkozom azon, és most nem csak a te írásodról beszélek, hogy magyarul író alkotók miért helyezik a történetet idegen országba, idegen, időnként nehezen kiolvasható nevekkel felruházva a szereplőket. Külföldi írótól soha nem olvastam olyan könyvet amiben magyar nevek lettek volna.
Ettől függetlenül folytasd, mert látom, sokan várják, és én is fogom tovább olvasni, üdv: F.J.
Kedves János!
Azt hiszem ezzel a mondatoddal "Külföldi írótól soha nem olvastam olyan könyvet amiben magyar nevek lettek volna." megválaszoltad a saját kérdésed.
Mivel főhősnek egy hollywoodi, világhírű filmcsillagot választottam, hát magyar igen kevés van közöttük. Azután azt is elképzelhetetlennek tartom, hogy éppen Magyarországra jönne egy ilyen sztár gyógyulni. Azt szintén nem igazán tudnám elképzelni, hogy Mo-on lenne ilyen intézmény, amilyet én helyszínül választottam. S nem utolsósorban, jobban szabadjára engedhetem a fantáziámat, mintha még olyan szempontból is röghöz lennék kötve. Ami a neveket illeti, eléggé könnyen olvasható neveket válogattam össze, talán csak a "főnökasszony" Adelaide (ejtsd: Adelájd) neve bonyolultabb kicsit – inkább csak leírni – viszont neki valóban valami karizmatikusabb nevet kerestem.
Köszönöm az olvasást. Üdv. Ida
Kedves Ida
Ha már ennyire magadra vetted amit írtam, válaszolok rá. Eleve úgy kezdtem, hogy ez jellemző a többi alkotóra is. Amúgy itthon is van hasonló intézmény ahol munkaterápiával gyógyítanak. Alkoholista magyar színészről, és híres emberről is hallottam. Amúgy az első levélváltásunkkor megírtad, hogy ez egy teljes mértékben kitalált történet, akkor meg miért nem lehet itthonra kitalálni?
A kritikám nem csak neked írtam, de ami prózai művet ezen az oldalon megnyitottam, mind ilyen nevekkel, és helyekkel van tele.
Kíváncsi leszek, hogy írod le azt a miliőt amibe az intézményt helyezted. Persze ha éltél ott akkor egyszerű lesz, de ezt csak úgy kitalálni nem lehet.
Természetesen olvasom tovább, üdv:F.J.
Kedves János!
Elsőre is megértettem, de mivel más alkotók nevében nem nyilatkozhatok, azért válaszoltam a magam nevében. Továbbra is azt tudom mondani, vannak hasonló intézmények? – talán, de nem olyanok, amilyenről írtam – vannak magyar hírességek, sőt alkoholisták is?, persze, pontosan emiatt, a találgatások, vagy az esetleges támadási felületek elkerülése érdekében választottam más helyszínt a fiktív szereplőknek. Hát, most ez lett a támadási felület. Nincs semmi baj, túl fogom élni.
Továbbá, azt mondod a kritikád nem csak nekem szólt… Nem is szólhatott, mert bizonyára hozzám még nem nyitottál be. Találsz legalább 50-60 novellát, de idegen nevet és helyszínt egyetlen egyet sem az enyémek között. folyt.
folyt.
A legtöbbjük, az életből merített, mai problémákat feszegető kérdés. Ha javasolhatom: Ez lánykérés volt?, Öreg fát átültetni…, Miért?, Kézen fogva, Maradj talpon!, Teabolt című novelláimat, vagy válogathatsz, talán találsz kedvedre valót közöttük.
Hogy ezúttal miért találtam ezt jó megoldásnak, azt már elmondtam, vagy kiderül a továbbiakban magából a regényből is.
Köszönettel
Ida
Elolvastam, a kritikákat is, és ezt már többen felvetették másutt, hogy miért nem Magyar nevekkel írunk, hiszen valahogy csak Magyar írók vagyunk. Megvallom, én is jobban szeretem, a Magyar neveket alkalmazni.:-)
A kritika lehet, negatív, lehet pozitív. Én egy irodalmi portálon kaptam az írásomért olyant a fejemre, hogy bizony elgondolkodtam. Viszont kihozta belőlem, a jobbat. Pedig húúú, de rosszul esett. Egészen addig, ameddig nem produkáltam jobbat.
A regényed tetszik olvasmányos, viszont aki prózás, az bizony bele fog kanalazni élesen, kritikusan.
Marietta
Marietta drága, nincs is nekem semmi bajom a kritikával, tulajdonképpen csak válaszoltam rá, hogy miért is választottam ezt a megoldást. Aki ismeri korábbi írásaimat, az tudja, hogy nem jellemző rám, hogy idegen neveket használjak. Elgondolkodtam rajta, hogy milyen nevet is adhatnék a főhősnek, Adéltól, Editen, Enikőn, Katin át egészen Veráig, Zsófiig, de szinte biztos voltam benne, hogy lehet ezen nevek bármelyikén találni magyar színésznőt, s máris lehet támadási felületnek használni. No, ennek elkerülése végett döntöttem a külföldre helyezés mellett. Ha netán Párizsból kapnék kritikát, hogy sehol sem találja a környéken a Pszichotanyát, hááát, annak lehet, hogy még örülnék is.:)))
Amúgy, persze magam kértem kritikát, azután a végén majd összegzem, s levonom a tanulságot.
Köszönlek! Ida
Kedves Ida
A kritikáimat ne vedd személyeskedésnek, mert mindet építő szándékkal írtam. Végre itt azt látom, hogy kezd kialakulni, egy olyan beszélgetés, ami mindenki fejlődését segíti, ha elolvassa. Eddig többnyire olyan hozzá szólásokat olvastam, hogy jaj de jó, jaj de szép minden. Ebből a végén az író azt szűri le, hogy Ő II. Ady Endre, vagy Jókai Mór. Pedig ez nem így van. A hibák feltárásával lehet fejlődni. Én fejlődni szeretnék, ezért ha lehet, akkor kritikus észrevételeket várok a műveimre.
Igazad van, a többi művedet nem olvastam, pótolni fogom a hiányosságot. Ha azokra írok kritikát, azt se vedd személyeskedésnek. Nem vagyok író, ezért amit leírok nem biztos, hogy jó észrevétel, ezért érdemes megbeszélni. Üdv: F.J.
Kedves János!
Bocs. úgy tűnik, hogy erről megfeledkeztem.
Akadnak itt hozzászólások mindenfélék, nem csak olyan "jaj, de jó, jaj, de szép"-ek.
Kezdetben, szerintem, mindenkinek kell a biztatás. Minden emberben megvan a fejlődni akarás, s azt a gyakorlat teszi. Tehát, aki fejlődőképes, az magától is tud fejlődni.
Persze, rá lehet mutatni a hibákra, ha azt az ember nem bántón teszi, de még úgy is akadnak olyanok, akik nem tudják elviselni a kritikát. Én azt vallom, hogy ismerjük meg előbb magát az embert, s akkor meglátjuk hogyan tudunk hozzá közeledni, segítséget nyújtani, hogy ne bántsuk meg. Mert, csak úgy van értelme.
Várom további hozzászólásaid, kritikáid… hiszen tudod, már megedződtem…:)
Üdv. Ida
Kedves Ida!
Egyik helyen az oldal közepe felé a szórendet feltétlenül rendezd! „ott ácsoltak valamit férfiak néhányan.”
Nem messze onnan, két sorban háromszor szerepel „is!” Zavaró, ha több helyen található szóismétlés.
Nem akarom elhallgatni, de én is egyetértek azokkal, akiknek nem tetszenek az idegen nevek, mind személyekre, mind a történet színhelyére vonatkoztatva. Viszont az is igaz, hogy egy külföldi híresség miért jönne éppen magyar honba gyógyulni? – Egyébként kislánykorom óta – az pedig igen-igen régen volt – üldözöm a beszédben és írásokban is az idegen szavakat, neveket, hiszen édes anyanyelvünk bármelyik nyelvnél gazdagabb. S ezt nem én találtam ki, külföldi hírneves emberektől olvastam hasonló véleményt. Persze, akkor, erre jobban figyeltek. Ha valaki angol, vagy csak jól beszél angolul vagy bármely más nyelven, nem hinném, hogy magyar szavakkal szeretné "gazdagítani" saját anyanyelvét!
Folyt.
Kedves Kata!
A hibákat feltétlenül javítani fogom, köszönöm, hogy ismételten felhívtad rá a figyelmem.
Ami az idegen neveket illeti, kislánykoromban magam is nagyon utáltam, a külföldi írók könyveit, az akkor, számomra olvashatatlan nevek miatt. Mára már nagyon fordult a világ ebből a szempontból is. Nagyon sokan beszélnek már legalább egy idegen nyelvet nálunk is, ami a neveket illeti, azok viszont már nem idegenek, hiszen már magyarosítva nálunk is anyakönyvezett a Dzsenifer, Dzsudi, Szamanta… és még sorolhatnám, és ugyanúgy ma már sok magyar gyerek kapja akár a Pamela, Tom, Patrik nevet. Úgyhogy, ez ma már nem okoz nehézséget. Megírtam már korábban, hogy valójában miért is választottam ezt a megoldást, biztosan olvastad. Így szabadabbnak érezhettem magam, jobban szárnyalt a fantáziám, nem bántam meg, hogy ezt a variációt használtam. Ezt is ki kellett próbálni!:)
Köszönöm az olvasást is. Szeretettel! Ida
Ez a rész nekem bensőségesebbnek hatott. Ne haragudj, hogy inkább a tartalomra, figyelek a A TÖRTÉNET ÉRZElmi hatásaira. Úgy látom, hogy úgymond mondatszerkesztés stb. azt megteszi más.
Igyekeznem kell az olvasással, mert nagyon le vagyok maradva.
Szeretettel gratulálok Idám!
Drága Ica, ilyen tempóban gyorsan beérsz bennünket. Nagyon örülök, hogy figyelsz az érzelmi hatásokra. Tulajdonképpen főszerepet játszanak. Így minden bizonnyal könnyebben követed majd a változásokat, s magát az átalakulást…
Köszönöm kedves, biztató soraid is.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Azt hiszem újra kellett volna olvasnom a történet elejét, mert Tom megjelenésén a hangversenyen, jól meglepődtem! Eddig azt hittem, hogy csak nők vannak a pszichotanyán…
Nem emlékszem rá, hogy koedukált lenne, de ez biztosan az én hibám.
Judit
Kedves Judit!
Régen olvastad már az elejét, már ott is voltak férfiak is, nem emlékezhetsz rá…
Egy tanyán, a mezőgazdaságban, szükség van ám férfi erőre is.:)
Ida