Pamelának rendkívüli élmény volt a hangverseny, még egy hét után is a hatása alatt volt. Olykor, mintha Daniel hangját hallotta volna: – Nem, nem lehet soha a szabadtéren olyan hangversenyt produkálni, mint egy modern hangversenyteremben, az akusztika hiánya elkorcsosítja a zenét, ilyent nem szabad tenni… Jót mosolygott rajta most, minta tényleg hallaná. Nem tudná neki megmagyarázni, hogy ez mennyivel több annál, nem értené, csak rikácsolna, az „akusztika, az akusztika!” Egyszer azon kapta magát, hogy fennhangon nevet. Még rá is kérdezett Marie, ott a meggyfa tetején, hogy mit nevet. Valójában nem a fa, csak a létra tetején álltak. Az elmúlt héten a meggy játszotta a főszerepet a tanya életében. Első nap sokan voltak kinn a gyümölcsösben meggyet szedni, nők férfiak egyaránt. Létrákat vittek, aztán mindenki neki esett a szedésnek. Lassan teltek a kosarak, lassan fogyott a fákról a meggy, mert olyan istenigazából meg voltak pakolva, hogy hiába is telt meg a kosár, úgy tűnt, nemcsak, hogy nem fogyott a fáról, hanem mintha még szaporodott volna. Aztán, ahogy teltek a kosarak, a férfiak hordták be a szuterénbe, s akkor az asszonyok nagy része délután már benn maradt, hogy hozzákezdjenek a meggy befőzéséhez. Pamela és Marie is bennmaradtak. Kaptak nagy kötényeket, s ott lenn a szuterénben, a hűvösben volt egy hosszú asztal, azon a kis magozógépek, és elkezdték a már megmosott meggy kimagozását. Nahát, azt a vérfürdőt! Ahogy elkezdett a meggy fröcskölni, össze csapta az arcukat, kötényüket, a kezükről nem is beszélve, mintha csupa véresek lettek volna. Nevettek is egymáson, mert persze tükör ott nem volt, magukat nem láthatták. Vígan ment a munka. Főzték a szörpöt, befőttet, fagyasztóba is raktak magozott meggyet szószoknak, kalácsba, süteménybe, milyen jó lesz a télen, mondogatták. Pamela olyankor gondba esett. Mennyit dolgozik ő most itt azzal, amit majd a télen fogyasztanak. Hol lesz ő már akkor? No, ezen aztán komolyan is elgondolkodott, s fogalma sem volt róla. El sem tudta képzelni mi lesz ezután. Már egészen otthon érezte magát itt a tanyán, úgy érezte, hogy ide tartozik. A hangverseny óta még inkább úgy érzi. Ez valahogy megmagyarázhatatlan, hiszen még maga sem igazán érti. Csak azt tudja, hogy egyre jobban érzi itt magát. Marie, éppen a napokban mondta, neki hamarosan lejár az egy év. Tovább nem maradhat. Csak úgy maradhatna, ha kapna itt állást. Itt szeretne maradni, ez az egyetlen vágya, úgyhogy majd puhatolózik, hogy milyen munkára tudnák felvenni őt.
Marienak ma jön az anyukája. Minden hónapban eljön meglátogatni a lányát. Így hát ő magára maradt. Nem is kereste más társaságát. Kérte, hogy osszák be a konyhára, majd ott segédkezik, de Mis Mogorva csak reggelre osztotta be. Úgyhogy a reggeli mosogatás után szabad egész nap. Egy könyvvel a kezében, lement a kertbe. Csak sétálgatott, aztán, mint annyiszor, most is a Tündérligetben kötött ki. Sétálgatott a platánok árnyékában, élvezte a lombok susogását, vagy inkább suttogását? Mintha mesélnének valamit, amit neki értenie kellene, és mégsem érti… Újra hallotta a zenét, ahogyan a Beethoven-szonáta mélyen a lelkébe ivódott. Még sohasem hallotta olyan csodálatosan szépnek, mint akkor itt a csillagos ég alatt… olykor hallani vélte azt a mély baritont, de azonnal társult hozzá a gúnyos mosoly, s elűzte magától, nem akart bosszankodni miatta. „Jó éjt, lányok!” – visszhangzott benne, s egyszer azon kapta magát, hogy mosolyog.
Mi lesz, ha Marie nem lesz? Nagyon fog hiányozni, bár az az igazság, hogy lejár neki is a három hónap, csak három hetet kell kibírnia Marie nélkül. Azt sem lesz könnyű, annyira a szívéhez nőtt ez a lány, az ő segítsége nélkül nem bírta volna, vagy megszökött volna még az elején… Hm, most már csak mosolyog azon, hogy a földhöz vágta a felmosót… azon, hogy fel volt háborodva, hogy dolgoznia kell. Munkaterápia! Másként nem is menne, nem ment volna, dolgozni a természetben, jó társaságban, szeretetben… ez mindennel felér.
Marie, leginkább a gyógynövényekkel szeretne dolgozni. Vannak itt hozzáértő szakemberek, akik, miután begyűjtik az egyes növénykéket, szárítják, azután aprítják. Vannak kis aprítógépek… egyszer őt is beosztották oda. Össze kellett gyűjteni a szárító polcokról a növényeket, belerakni az aprító gépbe, s amikor megtelt az edény, akkor csak egy cetlit tűzött bele: cickafark, csalán, citromfű, zsálya… de van még rengeteg fajta gyógynövény, ő egyenlőre ezekkel találkozott. Azután azok a szakértők ott kimérik miből mennyi, mi milyen célra, mire jó, s aztán azt műanyag dobozokba jól lezárva tárolják. Mindennap főznek itt belőle. Ebéd után van kétfajta tea, salaktalanító, és frissítő tea. Ez utóbbi fogy most a leginkább nagy mennyiségben. Kezdetben undorodott tőle, de mostanra már nagyon megkedvelte, s tényleg jobb akár milyen üdítő italnál. Már hidegen kapják, van kámfor és ánizs ízű. Mindkettőt imádja. Marie valójában ápolónő. A kórházban biztosan kapna helyet, ilyen embert úgysem engednek ki a kezük közül, hiszen olyan gondosan össze vannak válogatva a dolgozók. Még Mis Mogorva is. Mióta jobban megismerte, tudja, hogy milyen jótét lélek. Ő viszi ezt az egész tanyát a vállán. Ő az, aki rendet tart, beoszt, s gondoskodik róla, hogy mindenkinek jusson egyaránt a kellemes és a kellemetlenebb munkákból is. Már szólt is neki, hogy holnaptól egy órával korábban kell kelnie, mert megy tehenet fejni. Ez nagyon mulatságos, nem mondja kicsit izgul, de többen is lesznek, meg megy velük mindig egy munkavezető, az majd megtanítja. Kedvesek, türelmesek… Ha eszébe jut, hogy fel volt háborodva, amikor először hallotta, hogy tehenet fejni is meg kell tanulni… Most már csak mosolyog rajta, nem lehet olyan borzasztó, hiszen már annyi mindent megtanult. Most jut eszébe, hát ezért nem osztotta be Mis Mogorva ma egész napra a konyhára, mert holnap korábban kell kelnie. Milyen figyelmes, majd megköszöni, ha összefutnak. Egy alakalommal már elmondta neki, hogy hogyan nevezte el őt… csak nevetett rajta, még tetszett is neki, s azt mondta azt sem bánja, ha továbbra is így szólítja… Hát így rajta maradt, sőt, már mások is átveszik tőle, még Marie is… pedig ő igazán nagyot nevetett rajta, amikor először hallotta, ő hogyan nevezte el Adélaidet.
Na, most már ráunt a kószálásra, keres egy padot az árnyékban és olvas.
Ebédidőig olvasott, aztán úgy döntött felmegy a szobájába, s ott olvas tovább, ha elálmosodna, akkor szundít egyet délután.
Úgy aludt el könyvvel a kezében. Estefelé ébredt fel, amikor Marie benyitott. Kicsit lehangolt volt, még sosem látta ilyennek a lányt.
– Megmondtam anyának, hogy itt szeretnék maradni – mondta halkan.
– És? – nógatta Pamela.
– Nem örült neki, azt mondta, hogy apa balhézni fog.
– De hiszen azt mondtad, hogy kitagadott.
– Az igaz, viszont eddigi itt tartózkodásomat mégiscsak ő fizette. Azt szeretné, ha vissza mennék Párizsba és orvosi egyetemre járnék… akkor megbocsátana, visszafogadna… – a végét már sírva mondta, Pamela vállára borult, s ott zokogott egy ideig. Pamela próbálta vigasztalni, de nem igazán értett hozzá, hogyan kell valakit megvigasztalni. Csak simogatta a haját, s már-már együtt sírt vele.
– Nem akarok hazamenni, itt akarok maradni… – zokogta Marie.
– Én is szeretném, ha maradnál. Tudod, éppen azon gondolkodtam, hogy én is meghosszabbítom az itt tartózkodásom még három hónappal.
– De hiszen ez nagyszerű! – ölelte át Marie.
– Igen, az – mondta csodálkozva Pamela. Hiszen csak vigasztalásként találta ki Marienak, mégis most úgy érezte, ezt kell tennie.
8 hozzászólás
Érdekesen alakul a történet drága Ida !
Bizony kissé lemaradtam a szombati teendők miatt, de pótolom minél hamarabb, ez a rész is nagyon tetszett.
Szeretettel olvastalak: Zsu
Drága Zsu, megvár, ne aggódj. Akkor olvasod, amikor időd engedi.
Nagyon örülök, hogy magával ragadott a történet, unalmas nem lesz, garantálom. Egy tanyán mindig történik valami…:)
Köszönöm a biztatásod.
Ölelésem!
Ida
Kedves Ida!
Nem fogok az apró hibákra koncentrálni, azt majd átolvasáskor Te is észre fogod venni. Ugyanis, ha átfuttatod a nyelvhelyességi ellenőrzésen, a gép aláhúzza a hibákat.
Engem a történet érdekel, a stílusod tetszik nekem.
Érdekes volt olvasni.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Örülök, hogy tetszik a történet, koncentrálj csak rá nyugodtan, a hibákat még úgyis javítgatom magam is. Köszönöm, hogy itt vagy!
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Úgy látom érződik a történetben az egyéniséged. A hozzáértésed a gyógynövények szeretete. Szerintem a hangversenyeket is szereted, most ugyan kitetted a természetbe. A zene mindenütt szép.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
A zene valóban szép mindenütt, szabadtéren csak hozzátesz a környezet. Azonban a megátalkodott zeneszakértők nem így gondolják, mint mi laikusok. Azért is adtam egy karmester szájába ezeket a szavakat. Valóban szeretem a hangversenyeket, de még sosem voltam a Tündérligetben (sajnos), sem másutt szabadtéri hangversenyen. Pedig nagyon szeretnék… Ami az első mondatodat illeti, talán igazad van.:) Köszönöm szépen.
Ölellek! Ida
Kedves Ida!
A zene szeretete átüt az írásodon, talán kölcsön adtad a főszereplőnek a saját rajongásodat?
Lassan stabilizálódik a helyzete Pamelának a /kis?/ közösségben, az egészsége és a lelki békéje. Az, hogy Marie már egy éve van ott – a történet szerint – és nem volt ez alatt odahaza adaptációs szabadságon, nagyon elgondolkodtatott. A pszichotanya nem tudja minden ápoltját örökre ott tartani, és munkát adni nekik, egy idő után vissza kellene őket a saját életükbe vezetni. Adaptálódni a régi környezetükhöz, a régi helyzetüket újra értékelni, és megtalálni, hogyan éljenek majd az után, ha innen elmennek.
Judit
Kedves Judit!
Nem csak én szeretem a zenét, de az tény, hogy itt-ott benne vagyok én is a történetben. Schubert Szerenádját én szeretem vonósokkal, azt nem tudhatom Pamela hogyan szereti.:)))
Egyébként, Marie nem mehetett haza, mert kitagadta az apja – bizonyára már ezt is elfelejtetted. Majd lesz olyanra is példa, aki hazamegy, és olyan is, aki itt marad.
Ez egy olyan egyedi Pszichotanya, minden szava igaz, mert elejétől végig, én találtam ki.:)))
Ida