A mesemondó titka
Az óra erőszakosan csipogott. Cleo nehezen ébredt fel, de mikor eszébe jutott, mért is kell felkelnie, rögtön kiszállt az álom a szeméből. Magára húzta a farmerét, pulcsit vett és egy fekete kabátot. Már-már zihált az izgalomtól. Felkapta a cipőjét, és kiosont a házból
Az idő elég csípős volt. A szél erősen, már-már viharosan fújt, szüntelen Cleo haját tépte, és belekapott a kabátjába is. A lány fázósan fogta össze a dzsekit magán, és megszaporázta lépteit. Reménykedett, hogy az erdőben kicsit alábbhagy a vihar.
Amint elérte az első fákat, már érezte, hogy csappant a szél ereje. Viszonylag mélyre merészkedett az erdőben. Éjszaka ennyire még sosem járt benn a rengetegben, de a kedvenc tölgyfáján akart olvasni, ezért nem tehetett mást. Félősen baktatott a zizegő avarban, és reménykedett, hogy semmilyen vadállattal nem találkozik.
Végre elérte a tisztást, aminek a közepén ott állt a tölgy. Óriási növény volt, de az alsó ágai elég alacsonyan helyezkedtek el ahhoz, hogy Cleo könnyűszerrel felkapaszkodhasson rá. Kényelmesen elhelyezkedett, és elővette a zsebéből a könyvet.
Az első oldalon szép, egyenletes kézírást olvashatott. A szöveg ezüstösen derengett. Cleo szíve megtelt örömmel. Hát mégis működik!!
Üdvözöllek, olvasó. A nevem nem árulhatom el, mert ha ez a könyv illetéktelen kezekbe kerül, én nagy bajban lennék. A tündék nagy mesemondója vagyok. Ez a történet azonban nem mese: Eghain igaz története.
Régen minden lény, legyen az tünde, törpe, félszerzet, ember, vagy bármi más, békében élt egymással. Segítették a másik életét, boldogulását, barátok voltak. De mint minden barátságnak, ennek is elérkezett a próbája, egy háború képében. Egy sosem látott veszedelem fenyegette világunkat. A krónikások annyira féltek tőle, hogy nevét le sem jegyezték. Ez a névtelen, arctalan gonosz rengeteg vitéz harcosunkat pusztított el, elképzelhetetlen fájdalmat okozván mindannyiunknak. De jött egy lovag, a legbátrabb, legigazabb mind közül, és úgy tűnt, segítségével felül tudunk kerekedni a vészen. Az emberek azonban, akik azt hitték, mind el fogunk bukni, mert győzelmeinkről nem szereztek tudomást, mértek ránk egy hatalmas csapást: átálltak a gonosz oldalára.
Mindenki biztos volt benne, hogy sorsunk megpecsételődött. Mindenki, kivéve egy vitéz harcost: Teroent, a tündét. Ő nem hallgatott barátai óvó szavára, és tőrbe csalta a gonoszt. Neki köszönhetjük, hogy megnyertük a gonosz elleni csatát, neki köszönhetjük, hogy nem pusztultunk el, hogy megmenekültünk. Királyunk, Egennos megígérte neki, ha terve sikerül, megteszi uralkodóvá, s ezt a címet utódai öröklik az idők végezetéig. Teroen azonban meghalt a csatában. A gonosz szolgái eltűntek, mi ismét szabadok lettünk. Egennos ígérete azonban nem teljesült. Még hosszú évekig uralta népünket. Az embereket, mint áruló fajt, ugyan nem bántotta, de teljesen elszigetelte mindenkitől: létrehozott egy saját világot a varázstudó lényeknek, amelynek kapuit az emberek elől elzárta, és népének mindennemű érintkezést megtiltott a bűnös fajjal.
Egennos hozta létre Eghaint, az ország azóta is az általa meghatározott törvények alapján működik. Eghainban hat megye található: Atrave, Catar, Caslian, Alegund, Skalar és a Törpök megyéje. Ő maga a fővárosban, Hatrarban telepedett le. Itt is érte el a végzet: a hivatalos változat szerint betegség vitte el, de országszerte egy pletykát suttog a szél: Torrelben, aki megneszelte, hogy Egennos mást kíván utódjául kinevezni: Tegent, Teroen még kiskorú fiát, meggyilkolta a királyt, és magát választatta a helyébe. A mai napig ő Eghain uralkodója. Akkora hatalommal rendelkezik, hogy senki nem mer szembeszállni vele.
Ha ezek után, kedves olvasó, azt hinnéd, hogy a tündék megpróbáltatásai véget értek, tévedsz. Biztosan tudod, hogy egy ország nem létezhet belső lázadások, széthúzó erők nélkül, s hogy ezek az erők sokszor veszélyesebbek, mint a külső támadások. Eghain sem kerülhette el sorsát.
Cleo egy pillanatra abbahagyta az olvasást. Eghain… mintha már hallotta volna valahol ezt a nevet… Bárhogy törte azonban a fejét, nem tudott rájönni, honnan olyan ismerős neki. Megnyomkodta a szemét, és folytatta az olvasást.
A varázstudó népek közé tartozik egy veszedelmes, ámde kevés számú faj: a sötét elfek, vagyis sötét tündék. Egennos beengedte őket Eghainba, mert segítettek elpusztítani a gonoszt. Ők azonban nem hazudtolták meg magukat, hűek maradtak nevükhöz. Nem törődve a szabályokkal, törvényekkel, emberekkel ismerkedtek, hadsereget szerveztek hozzájuk hasonló megátalkodott lényekből, és Eghain ellen fordultak. Ők a Klán. Vezetőjük, Akrar, a legveszedelmesebb mind közül. Torrelben helyére akar kerülni, és minden eszközt felhasznál, hogy a királyt letaszítsa trónjáról.
Eghain népe kétségbeesett. Azonban a legjobbkor, a zűrzavar és a pánik kellős közepén meglátogatott minket egy jósnő. Jövendölést mondott nekünk a Kiválasztottról, aki győzelmet arat majd a Klán felett. Eghain megrökönyödésére azonban a jóslat nem mágikus lényről szólt, hanem egy emberről. Torrelben éppen ezért semmisnek tekintette a jóslatot, és kiűzte a jövendőmondót az országból.
De volt egy tünde, aki mégiscsak hitt benne: Tegen unokája, a trón törvényes tulajdonosa, Anarath, aki az egyik kapu mellett, Arigínben él. Megkerestette a Kiválasztottat, méghozzá ennek a könyvnek a segítségével, amit Te, kedves olvasó most a kezedben tartasz. Molly Strikes volt a lány neve, aki arra volt hivatott, hogy megszabadítsa Eghain népét a Klán sanyargatásától. Anarath kiképezte a lányt, és hamarosan nem volt senki, aki megállíthatta volna. De Anarath egy dologra nem készült fel, mert nem tanult a történelemből: van, akit a barátunknak hiszünk, mégis elárul bennünket.
Akrar szép szavakkal, kecsegtető ajánlatokkal a Klán mellé csábította Mollyt. Anarath azonban nem adta fel. Még mindig hiszi, hogy megtalálhatja a Kiválasztottat, azt, aki valóban győzelemre viszi Eghain népét, és nemcsak testben, de szívben is méltó feladatára.
Cleo az utolsó oldalnál tartott. Teljesen elvarázsolta a történet. Eghain neve pedig továbbra is nagyon ismerős volt neki. Már éppen újra belevetette volna magát az olvasásba, mikor halk hangokat sodort felé a szél.
-Nem tudom. De ha nem cselekszünk hamarosan, talán már túl késő lesz –hallott egy kellemes, fiatal női hangot.
Cleo megdermedt. Még sosem járt erre senki rajta kívül. Egyik szomszédjának a hangjára sem ismert rá.
-Talán ő volt az egyetlen esélyünk –ezt már valaki más mondta.
-Azt nem hiszem. És nem vagyok egyedül.
Két lány bukkant fel a fák között. Mindkettejüknek hosszú, fényes, erős haja volt, az egyiküknek szőke, másikuknak fekete. Sötétzöld köpenyt viseltek, ami alól néha feltűnt fekete csizmájuk szára.
-Vissza kéne mennünk –mondta a fekete hajú.
-Igazad van –elindultak az erdő belseje felé.
Cleo félelmét legyőzte a kíváncsiság. Zsebébe süllyesztette a kis fekete könyvet, halkan lemászott a fáról, és a két lány után sietett. Komoly erőfeszítésébe került, hogy ne csapjon zajt.
Egészen addig meneteltek, amíg majdnem teljesen sötét helyre értek. A hold sápatag fénye itt már nem tudott megbirkózni a sűrű lombkoronákkal. Az éjszakai madarak hangja sem ért el idáig.
A két lány megtorpant egy kőkapu előtt. A boltívhez lépcső vezetett fel. Cleo bebújt egy széles törzsű fa mögé.
-Van itt még valaki –hallotta a gyanakvó hangot.
-Senkit nem láttam.
-De én érzem.
-Álmos vagy már.
-Nem! Ott van a fa mögött.
Cleo még a lélegzetét is visszafojtotta. Hallotta a közeledő lépteket, majd megjelent mellette a szőke hajú lány.
-Mit keresel itt? –kérdezte szemrehányóan.
-Ööö…
-Te egy ember vagy!!
-Igen…
-Mit keresel az éjszaka közepén a sötét erdőben?
Cleo ezt egy kicsit igazságtalan kérdésnek tartotta. Nem ő volt az egyetlen, aki itt kószált éjnek évadján.
-Olvastam –mondta végül őszintén.
-Itt? Miért nem otthon?
-Mert… mert olyan könyvem van, amit csak holdfénynél lehet elolvasni.
Erre már a fekete hajú lány is odajött mellé.
-Hol van az a könyv? –kérdezte.
Cleo elővette a zsebéből. A fekete hajú kikapta a kezéből, és idegesen lapozgatni kezdte.
-Hogy került ez hozzád?
-Kaptam.
-Elolvastad?
-Igen.
A két lány egymásra nézett.
-Akkor tud mindenről.
Cleo eltátotta a száját.
-Szóval… szóval ez igaz?
A két lány ismét egymásra nézett, majd a szőke válaszolt.
-Igen, igaz. Már nincs értelme tagadnunk.
-Már csak az a kérdés, hogy mit csináljunk most veled.
Cleo szíve nagyot dobbant. Csak nem akarnak bántani? –gondolta.
-Ti… tündék vagytok?
-Igen. Ő Manath… -a szőke hajú a társára mutatott. –Én pedig Firith vagyok.
-Cleo.
-Manath… mi lenne, ha megmutatnánk neki Eghaint? Vagy csak Arigínt.
-Az kizárt. Te is tudod, mi a törvény.
-Nem mi lennénk az elsők, akik megszegik.
-Nem.
-De segíthetne a Kiválasztott keresésében.
-Nem.
-Manath…
-Nem szállok szembe Torrelbennel. Ennyi zűr épp elég volt.
-Máskor is szembeszálltál már vele. És egyébként is, mi baj lehet? Csak egy lány.
-Tudod, mi baj lehet belőle? Elmondja mindenkinek, hol a kapu, és az emberek beözönlenek Eghainba.
-Senki sem hinne neki. És egyébként is… már látta a kaput, olvasta a könyvet, szóval nem sok mindent tehetünk.
Manath hosszú másodpercekig némán bámult Firithre. Azután Cleo-hoz fordult.
-Elmondanád bárkinek is, hol a kapunk?
-Nem –felelte Cleo.
-Na látod –vágta rá Firith.
Manath habozott, majd bólintott.
-Legyen. De ha bajba kerülünk, nem szólok többet hozzátok. Gyere utánunk.
Megkerülték a fát, és a kapu felé vették az irányt.
-Ez az átjáró Arigínbe visz –mondta Manath.
Firith odaállt elé, mire a kapuból köd áramlott ki. A tünde belépett rajta, de nem sétált ki a másik oldalán.
Manath is követte, így Cleo egyedül maradt az erdőben. Megrázta a fejét, és megcsípte a karját, hogy biztosan nem álmodik-e. Mély sóhajjal a boltívhez lépett, és besétált a ködbe.
Egy út közepén állt. Az út mellett fák sorakoztak, kissé távolabb házak körvonalai látszottak. Néhányuk ablakában még pislákolt némi fény. Cleo víz csobogását is hallotta az erdőből.
Firith és Manath az út szélén várták. Mikor megérkezett, Firith felkiáltott az egyik fára:
-Vegar! Visszajöttünk!
Egy tünde fiú szökkent le az ágak közül. Hosszú, barna haja a háta közepéig ért, zöld szeme szinte szikrázott a félhomályban. Arca lágy volt, kedves. Zöld nadrágot viselt, fekete zubbonyt, vállára fekete köpenyt terített. Oldalán széles kard lógott, hátán íj feszült. Mellette egy tegezben nyilak sorakoztak.
-Végre itthon –köszönt. –Van valami új… -megakadt a szeme Cleo-n. –Ez egy ember –állapította meg.
-Igen, az.
-Ha ezt Torrelben megtudja, szorulni fogtok.
-De nem tudja meg. Fogalma sincs, mi történik Eghainban.
-De vannak besúgói.
-Ugyan már, Vegar…
-Jó, jó, ti tudjátok. Vegar vagyok –nyújtotta a kezét a fiú.
-Cleo Swank.
-Vegar a falu és a kapu őre –mondta Manath.
Vegar megcsóválta a fejét.
-Nem ártom bele magam a ti dolgotokba. De próbáljátok titokban tartani, hogy itt van.
-Megfogadjuk a tanácsodat. De most megyünk. Még meg kell látogatnunk Anarathot.
-Rendben. Sok szerencsét! –búcsúzott, majd fürgén, ruganyosan visszamászott a fára.
Cleo, Firith és Manath tovább mentek. Ahogy végighaladtak a falu utcáján, Cleo alaposan körülnézett. Arigín lakói szemmel láthatóan nem voltak szegények. Házaikat hatalmas méretűre és általában kétszintesre építették, kertjeikben ezerszámra nyíltak a színes virágok. A falu mögött és mellett az erdő folytatódott. A fák már jócskán megkopaszodtak, az a kevés levél, ami rajtuk maradt, mind piros, sárga színekben pompázott. Így az egész környék vidámnak, színesnek hatott.
A két tünde megállt egy óriási, kastélyszerű épület előtt. Falai repkénnyel voltak körbefuttatva, ablakai feltűnően nagyok voltak. Firith odasétált a fából faragott bejárati ajtóhoz és bekopogott. Léptek zaja hallatszott, majd egy mély, kellemes női hang szólt:
-Hagyd csak, majd én.
Az ajtón egy kémlelőnyílás jelent meg, a nyíláson keresztül két mélykék szempár nézett ki rájuk.
-Firith, Manath, ti vagytok?
-Igen, mi.
Az ajtó kinyílt, mögötte egy csodaszép tünde állt, Cleo el is tátotta a száját láttára. Hosszú, egyenes fekete haja meztelen vállára omlott, szemei szikráztak a gyertyák fényében. Fitos orra alatt mosolyra húzódtak piros ajkai. Bőre porcelánszín volt, ruhája, egy kék, vállát szabadon hagyó selyemköltemény még jobban kiemelte karcsú alakját.
A tünde becsukta mögöttük az ajtót, és kérdőn nézett Firithre és Manathra.
-Mi ilyen sürgős? Mindjárt hajnalodik.
-Csak gondoltuk jobb, ha tudsz róla –mondta Manath, és Cleo-ra mutatott. –Ő itt Cleo Swank. Cleo, ő Anarath.
-Szia, Cleo –Anarath még mindig értetlenül pislogott.
-Ő… ő egy ember. Odakint szegődött a nyomunkba. Olvasta ezt –Manath felmutatta a kis könyvet. –Úgy gondoltuk, segíthet megkeresni a Kiválasztottat.
Anarath arca nem árult el érzelmeket, Cleo mégsem érezte magát veszélyben. Ösztönösen megbízott a tündében.
-Nem rossz elgondolás –mondta végül. –Lehet, hogy a hasznunkra lesz. Amíg ez kiderül, itt kell maradnia –Cleo-hoz fordult. –Ne haragudj, ha udvariatlan voltam. Egész éjjel virrasztottam. Sok a probléma mostanában Eghainban. Arra kérlek, maradj itt pár napig. Élvezd vendégszeretetünket, amíg jólesik, azután magad döntheted el, segítesz-e nekünk, vagy sem.
-Jó, köszönöm –válaszolt Cleo, és közben az édesanyjára gondolt. Most végre komolyan veszi majd.
-Vigyétek Eridowhoz. Ott elalhat. Cleo, Eridow egy nagyon jó barátom, akiben teljesen megbízom. Nála biztonságban leszel.
Cleo-t megrémítette Anarath utolsó mondata. Milyen veszély fenyegeti?
Firith és Manath elbúcsúztak Anarathtól, és a falu széle felé vették az irányt.
4 hozzászólás
Szia!
Elolvastam a folytatást. Értesz a meseszövéshez, gazdag fantáziád van. A fogalmazás stílusa is tetszik, volt néhány nagyon szép mondatod. Amit hibaként említenék, néha kicsit talán sietsz. Megértem, hogy el akarsz érni bizonyos részekhez – tapasztalatból mondom:) – de ez ne menjen az átvezető részek rovására. Ha máshogy nem, később térj vissza hozzájuk. Amit a kiskönyvben leírtál, elsőre kicsit sok volt – úgy értem, sok név, mind személy, mind földrajzi hely, valamint sok esemény – el kellett kétszer olvasnom, hogy minden tiszta legyen.
De ezek ellenére nagyon tetszik, jó a történet és a stílusod! Gratulálok hozzá!:))
Szia!
Jaj, köszönöm szépen! Néha én is úgy éreztem, hogy sietek, pontosan ugyanúgy voltam, ahogy Te leírtad. Nemrég lettem kész az egész regénnyel, és még nem volt időm átolvasni (vagy öt évig írtam), és ezért nem javítottam ki a hibákat. De igyekszem! Mégegyszer köszönöm szépen a kritikát! =)
Szia!
Nekem nagyon tetszett,csak gratulálni tudok. Az egyik mondatodban azért van egy kis bibi: " Az éjszakai madarak hangja sem ért el idáig." Nem tudom,lehet hogy én nem vagyok eléggé tájékozott,de én legalábbis éjszakai madarakról még nem hallottam. Persze szólj ha csak az én tudásom nem elég nagy. Ezenkívűl én is csak ugyan azt tudom hozzátenni,mint az előttem szóló. Elsőre tényleg kissé sok információ volt benn. Emelett én is sok olyan mondatot találtam,ami kifejezetten tetszik,tényleg gazdag szókincsed van. Arra azért kíváncsi lennék,hogy a 2. rész helyett miért 3.-at írátl,mikor világos,hogy ez a tőrténet 2. része. Mindezek mellet tényleg nagyon élvezhető a sztori,mégegyszer gratulálok hozzá.
Szia Hajni!
Ez a történet harmadik része, ott van a felsorolás között a második is, két verzióban is. Az is elég sok ok-okozati összefüggést tartalmaz, majd a későbbiekben kiderül, miért olyan fontos.
Köszönöm szépen a szép szavakat! Nagyon örülök, hogy továbbra is olvasod a regényt, remélem, a többi fejezet is tetszeni fog.
Szerintem vannak éjszakai madarak, én legalábbis a Rómeó és Júliából indultam ki. Tudod, van egy olyan jelenet, amikor a két szerelmes azon "veszekedik", hogy pacsirta vagy fülemüle dalát hallják-e; mert ha pacsirta, akkor Rómeónak mennie kell, hiszen elérkezett a reggel, de ha fülemüle, akkor még éjjel van, és Rómeó maradhat még. De lehet, hogy én értelmeztem félre, és nagy hülyeséget írtam ide… =)
Mindenesetre, tényleg köszönök mindent! =)