Egy ember fogságban
Cleo Arigínben rögtön Anarath-hoz szaladt. Már szédült a vérveszteségtől. Sheridan végig a nyomában volt, Sheyla a falu szélén elbúcsúzott tőlük.
Anarathot a Tanácsházában találták meg. Amint meglátta Cleo-t, odasietett hozzá, és átvetette karját a vállán.
– Mi történt? –kérdezte Sheridant, miközben leültette a lányt az egyik székbe.
– Összefutottunk Molly-val.
– Hol?
– Az erdőben. A folyó mellett. Elrejtőztünk, de észrevett.
Anarath Cleo sebére tette a kezét, és motyogni kezdett. A lány érezte, hogy a zsibbadás a vállából lassan eltűnik, helyét jeges hideg veszi át. A vér melegét egyáltalán nem érezte.
– Így már jobb lesz. Most menj vissza Eridowhoz. Biztos, hogy Kira még nem alszik. Ahogy őt ismerem, addig le nem tudja hunyni a szemét, amíg meg nem érkezel. Pihenj, aludd ki magad! Fárasztó estéd volt. Lehet, hogy néha fájni fog a vállad, de semmilyen komolyabb baj nem lesz a sebeddel. Szinte teljesen begyógyítottam. Holnap meglátogatlak, és megnézem, minden rendben van-e.
– Köszönöm –mondta Cleo, és Sheridan nyomában kisétált a Tanácsházáról. Anarath bezárta mögöttük az ajtókat.
Sokáig szótlanul baktattak a holdfényes utcán. Arigín ilyenkor volt a legszebb. A fák között szentjánosbogarak cikáztak, derengő fénybe vonva a törzseket. A lombok között is éltek tündék, némelyik ház ablakában gyertya is égett, megvilágítva a lágy széltől lengő leveleket. A földön épült házak mind kihaltak és békések voltak. A faluban semmi sem mozdult, csak néhány bagoly huhogása hallatszott az ágakról. A rengetegből friss fű illatát hozta a szél.
Eridow házának ajtaja előtt megálltak. Az egyik ablakban halványan fény pislákolt.
– Tényleg nem alszanak –mondta Cleo.
– Igen… hát akkor… -Sheridan nem mozdult.
– Jó éjszakát –Cleo puszit akart adni Sheridannak, de a fiú átkarolta a derekát, magához húzta, és búcsúzóul hosszan megcsókolta.
Cleo másnap iszonyatos fej- és vállfájással ébredt. Hirtelen nem tudta, mitől sajog mindene, de aztán eszébe jutottak az előző este képei. Egykedvűen felöltözött, és lement a konyhába, hogy harapjon valamit.
Már jócskán elmúlt dél is. Miután az éjjel hazaért, hajnalig tartó beszélgetést folytatott Erionnal és Kirával. Mindketten kíváncsiak voltak a Molly-val való találkozás minden részletére.
A nappalin átvágva a lány megpillantotta Eriont –a fiú még mindig a kanapén aludt, pontosan úgy, ahogy Cleo először látta. Pillantása egy másodpercig elidőzött a fiú nyugodt arcán, aztán folytatta útját a konyha felé.
Kira a megterített asztal mellett ült, és almát eszegetve könyvet olvasott. Mosolyogva nézett fel.
– Éppen ideje volt, hogy felkelj. Sheridan már keresett.
– Mikor? –Cleo leült, és ő is vett egy almát a kosárból.
– Jó egy órája. Azt hiszem, lassan Eriont is fel kell keltenem. Valakinek fát kéne aprítani a kandallóba, mert már kezdenek igazán hűvösre fordulni az éjszakák.
Cleo elgondolkodva majszolta a gyümölcsöt. Kira a mindentudó anyák átható pillantásával szemlélte a lányt.
– Mi a baj? –kérdezte.
– Semmi. Csak… mindegy, semmiség.
– Sheridan? –Kira mosolya még szélesebbé vált. –Láttalak titeket tegnap.
– Hát igazából nem ő a baj… hanem Sheyla.
– Mi a gond vele?
– Mit gondolsz róla?
Kira a távolba révedt. –Nem is tudom. Én szerettem. Jó lelkű lány, mindig segített Mollynak és nekem. Tudod, Molly is itt lakott nálunk, pont, mint te.
– Ő is? Ezt mért nem mondtátok soha?
– Hm… nem tartottuk fontosnak.
– Pedig Erionnal rengeteget beszéltünk róla…
Kira hirtelen elkomorodott.
– Megértem, hogy ő nem beszél ilyenekről. Mikor Molly elárult minket, elkövetett valamit, ami Erionnak a mai napig nagyon fáj –Cleo érdeklődve hallgatott. Még az almaevést is abbahagyta. –Megölte a lányomat, Membrát. Ő… Erion nővére volt, és nagyon közel álltak egymáshoz. A fiam nagyon nehezen heverte ki a halálát. Sokáig nem is beszélt róla senkivel. Komor volt, és hallgatag. Szinte meg sem szólalt hónapokig.
Cleo Erionra nézett a konyhaajtón át. Éppen látta a fiú ütemesen fel-le emelkedő mellkasát.
– Furán hangozhat –folytatta Kira -, de azóta sokkal nyitottabb, mióta téged ismer. Azt hiszem, újra megtanult bízni az emberekben.
– Szegény Erion… sosem mondta, hogy volt nővére. Nagyon sajnálom Membrát. Ha nem tolakodó a kérdés… hogy történt?
– Nagyon alattomos dolog volt –mondta Kira, miközben zsemléket és húst nyomott Cleo kezébe. –Membra az útjába állt, mikor megtudta, hogy Akrarhoz akar csatlakozni. Molly pedig a legegyszerűbb utat választotta: megölte a legjobb barátnőjét –Kira hangja nyugodt volt, és tárgyilagos, de kihallatszott belőle a mély fájdalom. –Ennek már majdnem két éve, de néha még mindig visszatér a rémálmaimban az az éjszaka… amikor megtaláltuk Membra holttestét a lépcső aljában. Emlékszem, Erion lépett be először az ajtón… -Kira hátat fordított Cleo-nak. –Ő vette észre, hogy mi történt. Soha életemben nem láttam még annál szívszorítóbb pillanatot… És tudod, mi a legszörnyűbb? Hogy Molly azzal a karddal ölte meg a lányomat, amit ő készített neki a barátságuk emlékére. Tudod, kovácsnak készült… -Kira szeméből kifolytak a könnyek.
Cleo együtt érzően hallgatott. Fogalma sem volt róla, hogy Kira ekkora fájdalmon ment keresztül. Rendkívül hálás volt neki, hogy annak ellenére, hogy a lányát egy ember ölte meg, befogadta őt, és lányaként kezeli, még ha csak egy kis időre is marad Eghainban.
A nappaliban mozgolódás támadt. Kira, mintha mély álomból riadna, összerezzent, és letörölte könnyeit. A konyhaajtóban megjelent Erion, kócosan, ásítozva.
– Jó reggelt –köszönt, és leült Cleo mellé. –Hogy aludtál?
– Nem jól –Kira letett eléjük néhány zsemlét, és kiment, hogy friss vizet hozzon a kútból. Sokáig tartott, mire visszatért a konyhába, és utána sem szólt egy szót sem. –Nyugtalanított valami.
– Sheridan? –Cleo felvonta a szemöldökét. –Láttalak titeket tegnap este –Erion elmosolyodott, és elvett egy zsemlét.
– Mondták már neked, hogy elképesztően hasonlítasz édesanyádra?
– Nem. Legalábbis nem sokan. Na, ha nem Sheridan, akkor mi nyugtalanított annyira?
– Sheyla. Tegnap azt mondta nekem… hogy olyan dolgokat tud rólam, amiket el sem tudnék képzelni. De nem hajlandó elárulni, hogy miket.
– Sheyla nagyon okos lány –Erion elgondolkodva majszolta a vajjal megkent zsemlyét. –Biztosan oka van rá, hogy nem mond semmit. Igaz, neki ilyen a természete… nem szívesen osztja meg másokkal azt, amit tud.
– De mi az, amit rólam tudhat? Nem is ismer. Sosem beszéltünk. Azt mondta, egyszer majd én is rájövök, hogy mi az.
– Ha azt mondta, akkor így is lesz. Hinned kell neki, mást nem is tehetsz. Ha nem akarja, nem fogja elmondani.
– Ez biztató.
– Sheridan!
A konyhaajtóban megjelent Sheridan. Cleo láttán halványan elmosolyodott, és leült mellé. Egyszerű vászoninget és vászonnadrágot viselt, zöld zubbonya gondoskodott róla, hogy ne fázzon meg a csípős reggelen.
– Jó reggelt mindenkinek –mondta a fiú. –Erion, híreim vannak számodra. Gondolkodtam tegnap este… és azt hiszem, a Klán támadásra készül.
Cleo érdeklődve hallgatta a két fiú vitáját. Nem nagyon tudott hozzászólni a dolgokhoz, de tetszett neki, ahogy Sheridan szenvedélyesen magyarázott a Klán viselt dolgairól. A lány elmélázott a határozott szemöldökön, a csillogó barna szempáron, a pirosló ajkakon, és arra ocsúdott fel, hogy Sheridan megfogja a kezét, és felhúzza a székről.
– Menjünk sétálni –mondta. –Kicsit hideg van, de gyönyörűen süt a nap. Gondoltam elmehetnénk az Ultirhoz.
Cleo bólintott, elköszönt Eriontól, és követte Sheridant a kijárat felé.
Mikor hazaért, úgy érezte, a világ legjobb napját tudhatja maga mögött. Sheridannal az erdőt járták, délután az Ultirhoz sétáltak, és kilovagoltak a kapu felé. Cleo felvetette az ötletet, hogy menjenek át rajta, és így Sheridan is láthatja az emberi világot. De a fiú hevesen tiltakozott:
– Nem járkálhatsz csak úgy ki-be. A kaput őrzik, és csak engedéllyel juthatsz át rajta.
Cleo körülnézett, de nem látott mozgást a környéken. Minden teljesen kihaltnak tűnt.
– Én nem látok itt senkit –mondta.
– Pedig itt vannak. Csak nem szívesen mutatkoznak.
– Szóval, ha akarnak… itt is tarthatnak? Megtehetik, hogy nem engednek vissza?
– Megtehetnék… de nem fogják. A tündék becsületes lények. Ha egyszer Anarath azt mondta, hogy akkor mész el, amikor akarsz, akkor az úgy is lesz.
Cleo mindenesetre kicsit tartott tőle, hogy kihasználják a helyzetét, de bízott Sheridanban. A fiú rácsapott Medve farára, mire az állat vágtázni kezdett. Cleo az utolsó pillanatban ráhasalt a ló hátára, így nem esett le a földre. Sheridan nevetve követte.
Este sokáig álltak Erionék kapuja előtt összefonódva. Cleo átkarolta Sheridan nyakát, és belefúrta arcát a fiú mellkasába, mélyen belélegezve finom, semmihez sem hasonlítható illatát. Még sosem érzett ilyen boldogságot. A Tom Poole iránti rajongása semmiség volt a most érzett szerelemhez képest. Egy gondolat futott át a fején, olyan, amin még ő is meglepődött: „nem akarok visszamenni az emberekhez”.
Sheridan eleresztette a derekát, és távolabb húzódott tőle.
– Mi a baj? –kérdezte. Arca értetlenséget tükrözött.
– Semmi. Illetve… kicsit megrémít, hogy itt jobban érzem magam, mint a saját világomban. Nem akarok visszamenni az emberekhez.
– Hát akkor ne menj!
Sheridan ezt olyan reménykedve mondta, hogy Cleo akaratlanul is elmosolyodott. Megsimította a fiú arcát.
– Bárcsak ilyen egyszerű lenne.
Sheridan megfogta Cleo kezét.
– Mi nehezíti meg?
– Az, hogy ott az életem. Nem hagyhatom csak úgy ott. A családom, a barátaim, az iskola… Anyuval is mi lenne? Már így is biztosan halálra idegeskedi magát. Már az is lehet, hogy a rendőrséggel is kerestet. És itt hova mehetnék? Ember vagyok! Nem lóghatok örökké Kira nyakán…
– Ezt megoldanánk!
– És mi történne, ha Torrelben rájönne, hogy itt vagyok? Milyen jogon keverjelek titeket veszélybe? Törvényellenes, hogy itt vagyok. Egész Arigín meglakolna, hogy elbújtatott.
– Mi van, ha te vagy a Kiválasztott?
– És ha még itt is… micsoda?
Cleo döbbenten meredt Sheridanra. Azt hitte, rosszul hallotta.
– Egy tizenhat éves lány vagyok. Még az iskolát sem jártam ki. Hogy lehetnék én a Kiválasztott, akinek az a sorsa, hogy megvédje Eghaint a pusztulástól? Egyébként is… honnan vetted ezt a hülyeséget?
– Beszéltem róla Erionnal. Szerinte is lehetséges. És Sheyla szerint is. Ó, és Molly sincs több tizenkilencnél.
– Sheyla szerint is? Hogy ÉN lennék a Kiválasztott? Mi ez az összeesküvés-elmélet?
– Mitől ijedtél meg ennyire? –Sheridan puszit nyomott a homlokára, és magához húzta. –Miből gondolod, hogy teljesen lehetetlen?
– Hát abból, hogy… nem érzek magamban semmi olyat, amiből feltételezhetném, hogy meg tudom menteni Eghaint –Cleo a fiú mellényébe dörmögte a szavakat.
– Én viszont kinézem belőled.
– De én nem.
Cleo már szerette volna lezárni a képtelen témát.
– Jól van, akkor nem. Nem értem, mért húztad fel magad ennyire.
– Én sem… ne haragudj.
– Nem haragszom. De most mennem kéne. A nővérem születésnapját ünnepeljük, és nem akarom lekésni. Anyu ilyenkor nagyon finomakat főz…
Búcsúzóul lehajolt, és megcsókolta a lányt. Cleo széles mosollyal az arcán bement a házba. Szinte észre sem vette Eriont, Kirát és Eridowot, akik mind a konyhaasztalnál ültek. Már a nappaliból fordult vissza, hogy elköszönjön.
– De jó, hogy itt vagy, Cleo –sóhajtotta Kira, mielőtt a lány megszólalhatott volna. –Már azt hittük, téged is elkaptak.
– Kik? –Cleo csodálkozva jártatta végig pillantását az asztal körül ülőkön. Kira sápadt volt, és a kezeit tördelte, Erionon végtelen megkönnyebbülés látszott. Eridow arca nem árult el érzelmeket.
– A Klán –válaszolt a férfi. Cleo látta, hogy Kira remegő kezében egy papírt tart. –Elfogtak egy embert, aki átjött a kapun, és vele együtt sok őrzőnket is. És most tárgyalást követelnek.
– Értem.
– Téged is akarnak arra a tárgyalásra… -mondta halkan Kira. –Molly-t nagyon feldühítetted azzal, hogy meglőtted. Sikerült csökkentened a varázserejét.
– Azzal, hogy kézen lőttem?
– A tünde varázsereje a kezén keresztül érvényesül.
Cleo lassan leült Erion mellé.
– Szóval most Molly dühös rám. És mindenképp ott kell lennem azon a tárgyaláson. Akkor ez csak azt jelentheti…
– Anarath nem fogja hagyni, hogy elvigyenek –mondta biztatóan Eridow. –Csak csalinak kellesz, hogy kiszabadítsák a foglyokat. De persze ha te nem vállalod, az sem gond.
Cleo egy pillanatig sem habozott.
– Ott leszek –mondta.
4 hozzászólás
Szia!
Folytattam, hát miért is ne?!:) Nem csalódom benned, most megint nem találtam kirivó hibát…Egyszer volt egy feltűnő szóismétlés Cleo beszédében, de ha az életet vesszük mintának, nem gond. A vége nagyon izgalmas lett így hirtelenjében, kezdenek felpörögni az események. A szerelmi szál jó, már nem olyan, mint az elején az amerikai sablontörténet…Várom a folytatást!;)
Szia!
Köszi a hozzászólást! Már azt hittem, nem is írsz… =) A szóismétlést észrevettem, gondolkodtam is rajta, hogy mit tehetnék a helyére. De aztán úgy hagytam. Végülis Cleo elég zaklatott volt. Szerintem belefér. =)
Még szép, hogy írok.:) A szóismétlés szerintem is belefér…Elvégre Cleo egy zavart tizenéves. Nem baj, ha marad, max. átírod, ha egyszer véletlenül kipattan a szikra…:)Még egyszer mondom, hogy nagyon tetszett.:))
Én is mégegyszer mondom, hogy köszönöm szépen. =)) Remélem, a többi fejezet is tetszeni fog. =)