Huszonöt évesen állok a liftben. Akkor még ezt gyakran elkövettem, a panel tizedikjére rohangáljon fel a lépcsőn folyton folyvást az, akinek két anyja van. Szóval állok a liftben, ahogy az szokásom. Ki-be szállnak az emberek, többek közt tizenéves lányok is. Szia-szia, mint mindig. Kinézek nagyjából tizenkilencnek, természetes a tegeződés a tinédzserekkel.
De aznap. A fekete napon. Amikor átfordult a nézet, ahogy a világ szemében látszom. Senki nem készített fel erre sem, ahogy sok minden másra sem. Néha egyedül vagyunk, mint a kapitány az évszázad viharában, a zúgó tengeren. Pennám képtelen eléggé fokozni, írásba öntött, dermedt szavakkal érzékeltetni a hatást képessé nem válok.
Állok a liftben, csukódna az ajtó. Utolsó pillanatban becsusszan két ismerős tinilány. Észrevesznek, ami nem ütközik túl nagy nehézségbe egy ruhásszekrény nagyságú dobozban. Azt mondják, azt, de azt, hogy CSÓKOLOM!
Megroggyanok. Mert nem egymásnak mondják, kacéran lopva felém pillantgatva. Hanem nekem, szemembe nézve, egyenesen. Köszönésképp. Illedelmesen.
Nekitámaszkodom a lift falának, csak bólintok, hang torkomon ki nem jön. Kiszállnak félúton, a tizediken én is. Bebotorkálok a lakásba, megkeresem a tükröt és félve belenézek. Ősz lett a hajam? Vetési szántás mély árkokat vésett bele a napi teher? Szememből kihunyt a fény és átvette helyét az aggkor tompasága?
Semmi ilyesmi. Látszólag minden ugyanolyan, mint reggel vagy előző nap. A tükör alatti polc kicsit fogkrémes lett valamiért, de erről aligha tudnak a kishölgyek a liftben.
Megrázom magam, erősnek kell lennem. A legjobb lesz, ha átcsöngetek a szomszédasszonyhoz, magyarázza el, hogy mi is történt az imént. Huszonnégy évvel idősebb, biztos van a tarsolyában valami jó ötlet. Így is történik. Otthon van, behív, leültet, látja, kivagyok rendesen.
Elmondom neki a történetet. Nevet. Nem ájul el, nem vigasztal, hanem kacarászik. Nem hoz borogatás, pillantásában nincs részvét, csak vidám szikrák. Majd megveregeti a térdem.
– Tudod csibe – ilyen volt, lecsibézett mindig, de ezt jóvátette a finom pitéivel – tegnapelőtt megszületett a fiad. A srácból a tizedikenből mostanra Apa lettél. Akinek gyereke van. Felnőtt vagy immár. Felnőtteknek pedig a jól nevelt tinik magázódva köszönnek. Békülj meg ezzel szépen. Kérsz pitét? Meggyes.
Pite után, kicsit nyugodtabb léptekkel, hazamentem a tükrömhöz. Jobban megnézve, mintha valamicskét tényleg változott volna valami a pár nappal azelőttihez képest…
Tegnap pedig, immáron ötven tájékán, azt mondja nekem egy tizenéves, nem idén nyáron barnult kölyök, hogy haver, nincs egy szál cigid? Így áll helyre a sors egyensúlya, adja vissza azt, mit korábban elvett.
7 hozzászólás
Nagyszerű írás!
Csak jelzem, hogy figyelemmel olvastalak, és meggyes pite is lesz a napokban nálunk.Gratulálok. Ágnes
Kedved Rangifer!
Csak így tovább, már több írásodat is olvstam
és szeretem, ahogyan a szavakkal bánsz, jól forgatod a tollat, vagy a billentyűzetet, tele vagy ötlettel.
🙂
Üdvözletem!
Nekem öröm, hogy olvassátok írásaim.
Szia!
Amint látod, ez itt az örök fiatalság oldala – itt mindenki mindenkivel sziázik!
Na ez volt a reklám helye, ami az írásodat illeti, szerintem nagyon jópofára sikerült. Humorosan adod elő a való világot, viszont megvan benne mondanivaló. Különösen a vége csattan egy rendeset.
Még az jutott eszembe, hogy élt valaha a szomszédunkban egy jó kis tini csaj, olyan 17-18 lehetett az én harminchármamhoz képest. Állandóan lecsókolomozott, holott többször is mondtam neki, hogy nyugodtan mondjon sziát. Viszont, ha észrevetted, simán letegeznek a Mekiben és más helyeken is, nem is beszélve a cigit és egyéb ingóságokat tarháló egyénekről, még most is, az ötödik ixhez közeledve. Nekem személy szerint ez nem jelent problémát, úgy látszik ez így van rendjén. Már inkább ez, mint a „csókolom”.
Szóval az írásod nagyon klassz lett. Csak így tovább!
Pite ide, pite oda, napjainknak múló kora. 🙂 Szép ez a korszak is. Majd húsz év múlva ráeszmélünk milyen fiatalok is voltunk.
Egyébként humorral jó elütni a múló időt. 🙂
Selanne
Érdekes az írásod, de ilyen mégis sokszor előfordul. Ilyenek tinik, a kicsivel idősebbeket is – mint ftálalni.
Amikorelnőttet, talán tiszteletből jóval többre értékelik. Nagyon élveztem írásodat olvasni, jól tudtad elénk ide beléptem, a főszerkesztőnk – mivel ismerte az éveimet – mindjárt figyelmeztetett, hogy ne ijedjek meg, ha gyerekkorúak-tinik majd letegeznek. Úgy is történt, előbb még kicsit furcsa volt, de most már természetes. Talán az lenne kirrívó, ha ilyen helyeken csókolommal búcsúznának!
Szeretettel: Kata
A neten a tegezés a bevett forma, a magázás erőltetett modorosság.