Ez a történet a H. családról szól. Pontosabban H. úrról, és H.né asszonyról. De, nem, így sem pontos. Ugyanis H.né asszony már nem volt többé H.né, amikor két gyermekével és két sporttáskányi ruhával a kezében, úgy döntött, hogy elhagyja H. urat, és új életet kezd. A lehető legmesszebb, közel 300 km-re a H. család egykori birtokától. A birtoktól, ahol akkoriban 600 db anyajuh legelészett.
Persze, az élet nem ilyen egyszerű. Ugyanis H.né, mégiscsak H.né maradt, egészen addig, míg ki nem mondták a válást. Azért, mi könyörüljünk meg szegényen, és ezentúl emlegessük csak "Sz. kisasszony"-ként. Sz. kisasszony természetesen nem ok nélkült tette, amit tett. H. úr ugyanis 18 éven át érzelmi és fizikai terrorban tartotta a H. családot, aminek legkisebb tagjai is keményen dolgoztak, hogy az említett 600 anyajuh boldogan legelészhessen. Éppen ezért, Sz. kisasszony jogosnak érezte, hogy ezen állatállomány fele, őt és gyermekeit illesse. H. úr azonban máshogy gondolta. H. úr szerint az a 600, nem is 600 volt. Csupán csak 400. Sz. kisasszony véleménye persze senkit sem érdekelt, ezért tanúként beidézte a Magyar Juhtenyésztő szövetség regionális elnökét, aki a hivatalos fülszámok listája alapján, természetesen igazolta a 600 állat meglétét. H. úr ezzel szemben egy kézzel írott füzetet, valamint egy szintén juhászkodó jóbarátját tudta felmutatni, aki utóbbi szerint, mindenki hazudik, kivéve H. urat. Ezen perdöntő bizonyítékok láttán, nyílván érthető a Tisztelt Bíróság zavarodottsága, aki szakértő bevonását rendelte el.
A szakértő személyét, de még a "szakértés" napját is szigorú homály övezte. Sz. kisasszony is csupán pár nappal korábban értesült a dátumról, lévén, a jogi tisztaság szellemében, neki is jelen kellett lennie. Persze, H. úr, még ennyi információt sem kaphatott, elkerülendő a törvény esetleges kijátszását. Sz. kisasszony tehát ismét megtette a 300 km-es utat, új otthona és a régi birtok között, hogy megérkezvén, ott találja egykori férjét, valamint a Szakértő Urat.
A Szakértő Úr alacsony, tömzsi, ötvenes évei közepén járó férfiú volt, orrhegyig tolt szemüveggel, és néhány szál, balról jobbra fésült, zsíros hajszállal, melyek megkérdőjelezhető hatékonysággal igyekeztek eltakarni fényesen csillogó kobakját. A kínos üdvözlést, és a szükséges, egyéb formalitásokat követően, megkezdődött a juhok megszámlálása. Meglepő módon, a végeredmény 400 db lett. Tekintve, hogy az ellenőrzés teljesen váratlanul érte, senki sem feltételezheti, hogy H. úr esetleg máshová terelgette a szerinte nem létező 200 állatot, esetlegesen egy juhászcimbora szomszédos tanyájára. Legfőképpen azt zárhatjuk ki, hogy az a cimbora éppen az a jóbarát, aki a korábbi tárgyaláson oly vehemensen állította az éppen nyílván nem nála "vendégeskedő" 200 anyajuh nemlétét. Szóval, megállapíthatjuk, hogy H. úr igazat mondott. A Szakértő Úr is szemmel láthatóan erre a következtetésre jutott, és nem látta szükségét további vizsgálódásnak. Ennek fényében Sz. kisasszony meglehetősen csalódottan hagyta el a helyszínt. Nem, nem is igazán csalódottan. Amikor a Bíróság elrendelte ezt az egész szakértői hercehurcát, akkor volt csalódott. Most már reményvesztetté vált.
Még mindig feltörni készülő könnyeivel küszködött, amikor pár kilométerrel eltávolodva, arra lett figyelmes, hogy a nyomába szegülő autó vadul villogtatja a fényszóróit, és olykor rövid dudaszólamokkal igyekszik felhívni magára a figyelmet. Sz. kisasszony megvizsgálta a szokatlanul viselkedő járművet a visszapillantóban, és a Szakértő Urat vélte felfedezni annak volánja mögött. Kíváncsiságtól vezérelve, lehúzódott az út szélére, és lám, a másik kocsi beállt, szorosan mögé. A Szakértő Úr kiszállt, és komótosan lépkedve megállapodott Sz. kisasszony letekert ablaka előtt:
– Tisztelt H.né, csak egy pillanatra rabolnám az idejét!
Sz. kisasszony elfojtotta magában a "Nem vagyok H.né!" kifakadást, pokerarcot erőltett magára és inkább csak annyit mondott:
– Tessék.
– Nos, tudja, én már sok-sok éve dolgozom ebben a szakmában. Egy tanya felszerelései, a takarmány, a felhasznált szalma mennyisége, a karámok, a hodály belső elrendezése… ezek mind-mind árulkodó jelek. Ezek alapján nyílvánvaló, hogy H. úr birtokán 400 állatnál nagyobb állomány tartózkodik általában.
Sz. kisasszonyban valami egészen furcsa érzés kezdett felgyülemleni. Elsőre nem is tudta volna megnevezni. Aztán lassan alakot öltött. Remény… talán némi öröm. Persze, mindezt nem mutatta. Továbbra is faarccal bámult az alacsony, erősen ízzadó alakra. A Szakértő Úr folytatta:
– Persze, ezen tudás nélkül is bizonyos vagyok benne, hogy H. Úr állítása nem igaz. Lévén… korábban egy nagyobb összeget adott át nekem, hogy meggyőzzem a Bíróságot az ő igazáról.
Sz. kisasszonyban most egy újabb érzés kezdett kavarogni. Valami sötétebb, fojtogatóbb. De, még mindig bízott benne, hogy ez a meglepő őszinteség a másik irányából, valami jót jelent. Tudta, hogy ostobaság ezt gondolni, mégsem tudott ellenállni neki. A remény még mindig erősebb volt.
A férfi tovább beszélt:
– Nézze, én megértem az Ön helyzetét, számtalan hasonló példát láttam már. Éppen ezért, most megnevezem azt az összeget: Egészen pontosan 300.000 Ft-ról van szó. Tehát… – itt kis hatásszünetet tartott, firtatta a nálánál jóval fiatalabb nő reakcióját – … felajánlom Önnek, hogy amennyiben ennél nagyobb összeget tud a számomra biztosítani, gondoskodom róla, hogy a Bíróság az Ön javára döntsön.
Sz. kisasszony ezzel valóban elveszített minden reményt. A havi keresete 79.000 Ft volt. Tehát, közel 4 hónapnyi bérét kellett volna most átnyújtania. Tekintve, hogy az ideút benzinköltségét is alig tudta kigazdálkodni, ez egész egyszerűen lehetetlen volt a számára.
Mindezt közölte is a Szakértő Úrral.
Ezen a ponton szeretném befejezni úgy az elbeszélést, hogy a Szakértő Úr vállat vont, visszaballagott a kocsijához, majd pár nap múlva beadta az előre megírt jelentését a 400 anyajuhról a Bíróságnak. Ebben az esetben, ez egy nagyon szomorú és vérlázító befejezés volna. Mégis szeretném így befejezni.
De, nem tehetem.
Mert a Szakértő Úr maradt. Végtelenül visszataszító mosolyt erőltetett az ábrázatára és a következőket mondta:
– Nos, ebben az esetben… lehet természetben is fizetni…
Sz. kisasszony nem mondott semmit. Gyújtást adott a motornak, és teljes gázzal elhajtott arról az elátkozott útszélről. Hazáig – a 300 km-re lévő, új hazáig – meg sem állt. Mint ahogyan a szakadatlanul záporozó könnyei sem.